Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2009-12-21
 
Menü
 
CSINÁLD HÁZILAG
 
MIBEN
 
TÚRÓ RUDI

Túrórudi háziasan

Hozzávalók:25 dkg túró, 10 dkg vaj, 5 dkg porcukor, 1 tasak vaníliás cukor, 3 dkg mazsola, 15 dkg tortabevonó csoki
Az áttört túróhoz adjuk a vajat, a porcukrot, a vaníliáscukrot, és az előzőleg beáztatott mazsolát. Habosra keverjük, majd nyomózsákba töltjük. Zsírpapírra 8-10 cm-es rudakat formálunk, és hűtőben jól lehűtjük. Olvasztott csokiba mártjuk, lecsepegtetjük, ismét zsírpapírra fektetjük, és hagyjuk a csokit rádermedni.

Túrórudi ízű csodatorta

Hozzávalók:
1 doboz habmester, 7 dl tejszín, 1 citrom reszelt héja és leve, 20 dkg porcukor ,1-2 keményebb gyümölcs ízlés szerint (pl. körte, alma, ananász stb. ), 2 csomag babapiskóta
Elkészítés:
A habmestert a citrom levével és héjával, valamint a porcukorral jól összekeverjük, hozzáadjuk a tejfölt és belereszeljük a gyümölcsöket. Habverôvel jó keményre verjük. Magas tálba elôször egy sor piskótát, majd krémet teszünk úgy, hogy a legtetejére krém jusson. A tetejét díszíthetjük gyümölccsel (pl. narancskarika). Hűtôbe tesszük 20 percre.
Habmester(Ez egy tejszínféleség, de részben növényi alapú. Jó kemény tejszínhabot eleht eblőle verni, és nem kell hozzá habfixáló.)

Túrórudi-torta

Hozzávalók:
(2 őzgerinc formához való adag)
Tészta:
30 dkg liszt, 1 kávéskanál szódabikarbona, 1 db tojás ,20 dkg margarin, 2 evőkanál kakaó ,10 dkg cukor, 1 evőkanál tejföl
Töltelék:
2 csomag azaz 50 dkg túró, 1-2 csomag mazsola ,1 citrom reszelt héja, 3 evőkanál búzadara ,4 tojássárga ,4 tojás felvert habja, 20 dkg cukor
Csokimáz: 15 dkg cukor, 2 evőkanál kakaó, 5 dkg vaj ,3 evőkanál forró víz
Elkészítés:
A tésztát összegyúrjuk. Félrerakjuk. A töltelékhez a mazsolát beáztatjuk, majd a felvert tojásfehérje kivételével a többi hozzávalóval jól összedolgozzuk, belekerjük finoman a tojásfehérje felvert habját. A tésztát 2 részre osztjuk, kb. 1/2 cm vékonyra kinyújtjuk mind a kettőt, úgy, hogy egy őzgerinc formát ki tudjunk vele bélelni, a 2 szélén kicsit kilógatva. Mindkét őzgerinc formát kikenjük margarinnal, lisztezzük, majd mindegyiket kibéleljük a tésztával, elosztva mindkettőbe beletöltjük a tölteléket, a tészta kilógó részeit ráhajtjuk. Előmelegített sütőben 200 fokon addig sütjük, míg egy picit megpirul a túrókrém töltelék. A csokimázhoz a hozzávalókat egyszer jól összeforraljuk, kicsit hűlni hagyjuk, közben kevergetjük, majd a gerincformából kiborított süteményt megkenjük vele. A csokimázhoz lehet kétszeres adagot venni, ha vastagon akarunk rá tenni.
 
Túró Rudi

Hozzávalók:
1/2kg túró ,2 csomag vaníliás cukor, 2 evőkanál cukor ,1 tasak étkezési zselatin ,2 dl tejföl ,1 csomag étkezési csoki (Katica) ,extrák: lekvár vagy mazsola
Elkészítés: A túrot a tejföllel, a cukorral és a vaníliás cukorral kikeverem. Felfőzöm a zselatint, beleöntöm a túróba, majd jól elkeverem. Őzgerinc formába öntve irány a mélyhűtő. Kb3óra múlva megdemed, de vigyázat, nem szabad, hogy megfagyjon! Az őzgerincből kivéve egy tálra rakom, a csokit felolvasztom, és a végén jól nyakon öntöm vele.
Extra: Ha úgy rakod az őzgerincbe ezt a kész túros masszát hogy az őzgerincbe csak a felét rakod, utána rá egy réteg lekvár és utána rá a maradék túró, úgy a legfincsibb.

Túrórudi háziasan

Hozzávalók:25 dkg túró, 10 dkg vaj, 5 dkg porcukor, 1 tasak vaníliás cukor, 3 dkg mazsola, 15 dkg tortabevonó csoki
Az áttört túróhoz adjuk a vajat, a porcukrot, a vaníliáscukrot, és az előzőleg beáztatott mazsolát. Habosra keverjük, majd nyomózsákba töltjük. Zsírpapírra 8-10 cm-es rudakat formálunk, és hűtőben jól lehűtjük. Olvasztott csokiba mártjuk, lecsepegtetjük, ismét zsírpapírra fektetjük, és hagyjuk a csokit rádermedni.

Túró rudi( őzgerinc )

Hozzávalók:
20 dkg liszt,2 ek porcukor,10 dkg vaj,2 ek kakaópor,1 tojás sárgája,1 késhegynyi szódabikarbóna,2 ek tejföl
A töltelékhez:1 kg túró,4 db tojás sárgája,24 dkg porcukor,3 ek gríz,5 tojás fehérje,2 ek cukor,2 cs vaníliás cukor
Elkészítés:A tésztához valókat összegyúrjuk és két részre osztjuk.
vékonyra nyújtjuk és egy-egy őzgerinc formát kibélelünk vele úgy, hogy a formán túlnyúljon, hogy a belekerülő tölteléket be tudjuk takarni a tésztával.
A túrót áttörjük és a tojások sárgájával, a porcukorral és a grízzel összedolgozzuk. A tojásfehérjéket a cukorral és a vaníliás cukorral kemény habbá verjük, és óvatosan, hogy ne törjön össze, a túróhoz keverjük.
Beletöntjük az őzgerinc formákba, és a kilógó tésztát ráhajtjuk.
Előmelegített sütőben, közepes lángon megsütjük és a formában hagyjuk kihűlni, mert a meleg túró szétfolyik.
Ha kihűlt tálra tesszük, és tortabevonót olvasztunk rá.

 Óriás túrórudi házilag

Hozzávalók: 1/2 kg tehéntúró, 2 dl tejföl, 10 dkg mazsola, 4 ek. cukor, 1 cs. vaníliás cukor, 2 ek. zselatin, 1 citrom, 1 tábla tortabevonó, 2 ek. olaj.
A túrót villával összetörjük, hozzáadjuk a megmosott mazsolát, cukorral, vaníliás cukorral, pár csepp citromlével és reszelt citromhéjjal ízesítjük. 2 púpozott ek. zselatint, 2 dl vízben felforralunk, amikor kissé kihűlt, a túróhoz keverjük.
Hideg vízzel kiöblített őzgerincformába öntjük (én kibélelném fóliával), hűtőben megdermesztjük. Ez után a formát forró vízbe mártjuk, hosszú tálra borítjuk a túrót és visszatesszük a hűtőbe.
A gőz fölött megolvasztott (vagy mikróban) tortabevonóhoz hozzákeverjük az olajat, majd apránként a túróra öntjük, elsimítjuk. Visszatesszük a hűtőbe.
Ha megszilárdult, szeleteljük.

Túró Rudi házilag

24 dkg lisztet, 15 dkg margarint, 1 tojás sárgáját, 1 evőkanál porcukrot, 1 evőkanál kakaót és 1/2 cs. sütőport 1/2 dl tejjel összedolgozunk. A tésztát kinyújtjuk, és 1-1 őzgerincformát kibélelünk vele úgy, hogy a tészta lelógjon.
Töltelék: 4 tojás sárgáját összekeverjük 20 dkg porcukorral, 1 cs. vaníliás cukorral, 3-4 evőkanál búzadarával, 50 dkg túróval, 10 dkg mazsolával vagy meggyel, 1 citrom héjával és 5 tojás habjával.
Tetejére: csokimáz: 3 kanál vízzel 1 kanál kakaóból és 15 dkg cukorból mázat főzünk. A kihűlt, tepsiből kiborított tésztát vonjuk be vele.

Túró Rudi Ilse módra

Hozzávalók tésztához: 30 dkg liszt, 15 dkg margarin, 1 tojás sárgája, 1 evőkanál cukor, 2 evőkanál kakaó, késhegynyi szódabikarbóna, 1 dl tejföl. Töltelékhez: 10 dkg mazsola, 50 dkg túró, 20 dkg cukor, 4 tojás, 3-4 kanál búzadara, vaníliás cukor, reszelt citromhéj. Csoki mázhoz: 20 dkg porcukor, 3 kanál kakaó, 5 dkg vaj, 3 evőkanálnyi forró víz.

A tésztához való hozzávalókat jól összedolgozzuk. A tésztával 2 őzgerincet kibélelünk, úgyhogy a tészta mindkét oldalon lelógjon, mert vissza kell hajtani.

A töltelékhez a 10 dkg mazsolát, 50 dkg túrót, 4 tojás sárgáját jól kikeverjük 3-4 kanál búzadarával, vaníliás cukorral és reszelt citromhéjjal ízesítjük. A 20 dkg cukorral a tojásfehérjéket felverjük, és az előbbiekhez hozzákeverjük.

Ezt a tölteléket kell beletölteni a kibélelt őzgerincbe, ráhajtva a tésztát. Ezt a sütőben megsütjük.

Túró Rudi 1.

Hozzávalók: 1 csomag citromízű pudingpor, 4 dl tej, 20 dkg margarin, 20 dkg cukor, 3 tojás, 50 dkg túró, 1 db citrom.
A pudingot a tejjel felfőzzük, ha kihűlt hozzákeverjük a tojás sárgáját, a túrót, cukrot és a citrom reszelt héját, és levét, a tojás habját.
A rudakat csokoládé öntettel leborítjuk.

Túró Rudi 2.

Tészta: 25 dkg liszt, 5 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 3 kk sütőpor, 2 tojás
Ezekből 2 lapot sütünk.
Töltelék: 75 dkg túró, 25 dkg porcukor, 25 dkg Ráma, 2 cs. vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja.
Tetejére: csokimáz.
Tanács: célszerű másnap szeletelni.

Óriás Túró Rudi házilag

Hozzávalók: 1/2 kg tehéntúró, 2 dl tejföl, 10 dkg mazsola, 4 ek. cukor, 1 cs. vaníliás cukor, 2 ek. zselatin, 1 citrom, 1 tábla tortabevonó, 2 ek. olaj.
A túrót villával összetörjük, hozzáadjuk a megmosott mazsolát, cukorral, vaníliás cukorral, pár csepp citromlével és reszelt citromhéjjal ízesítjük. 2 púpozott ek. zselatint, 2 dl vízben felforralunk, amikor kissé kihűlt, a túróhoz keverjük.
Hideg vízzel kiöblített őzgerincformába öntjük (én kibélelném fóliával), hűtőben megdermesztjük. Ez után a formát forró vízbe mártjuk, hosszú tálra borítjuk a túrót és visszatesszük a hűtőbe.
A gőz fölött megolvasztott (vagy mikróban) tortabevonóhoz hozzákeverjük az olajat, majd apránként a túróra öntjük, elsimítjuk. Visszatesszük a hűtőbe.
Ha megszilárdult, szeleteljük.

Túró Rudi házilag

24 dkg lisztet, 15 dkg margarint, 1 tojás sárgáját, 1 evőkanál porcukrot, 1 evőkanál kakaót és 1/2 cs. sütőport 1/2 dl tejjel összedolgozunk. A tésztát kinyújtjuk, és 1-1 őzgerincformát kibélelünk vele úgy, hogy a tészta lelógjon.
Töltelék: 4 tojás sárgáját összekeverjük 20 dkg porcukorral, 1 cs. vaníliás cukorral, 3-4 evőkanál búzadarával, 50 dkg túróval, 10 dkg mazsolával vagy meggyel, 1 citrom héjával és 5 tojás habjával.
Tetejére: csokimáz: 3 kanál vízzel 1 kanál kakaóból és 15 dkg cukorból mázat főzünk. A kihűlt, tepsiből kiborított tésztát vonjuk be vele.

Túró Rudi 1.

Hozzávalók: 1 csomag citromízű pudingpor, 4 dl tej, 20 dkg margarin, 20 dkg cukor, 3 tojás, 50 dkg túró, 1 db citrom.

A pudingot a tejjel felfőzzük, ha kihűlt hozzákeverjük a tojás sárgáját, a túrót, cukrot és a citrom reszelt héját, és levét, a tojás habját.

A rudakat csokoládé öntettel leborítjuk.

Túró Rudi 2.

Tészta: 25 dkg liszt, 5 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 3 kk sütőpor, 2 tojás

Ezekből 2 lapot sütünk.

Töltelék: 75 dkg túró, 25 dkg porcukor, 25 dkg Ráma, 2 cs. vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja.

Tetejére: csokimáz.

Tanács: célszerű másnap szeletelni.

PRAKTIKÁK
 
JÓ TUDNI
 
EGÉSZSÉGESEN
 
FÜSZEREKRŐL
 
GOMBA
 
Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre