Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2009-12-21
 
Menü
 
CSINÁLD HÁZILAG
 
MIBEN
 
RÓMAI TÁLBAN

Receptek
Bajor káposztás csülök
Besózunk két szép, nagy, mellső, nem füstölt sertéscsülköt és a kukta fazékba helyezett betétre rakjuk. Aláöntünk másfél dl vizet és a fazekat lezárva, a jelzéstől számítva kb. 40 percig pároljuk. 70 dkg savanyú káposztát alaposan kinyomkodunk és a hajszálvékony szalonnaszeletekkel bélelt (előzőleg beáztatott) cserépedénybe rakjuk. Közékeverünk egy fél kg-nyi megtisztított, vékonyan felszeletelt almát, és tetejére fektetjük a puha csülköket.
Megöntözzük a kuktában a csülök alatt képződött lével és a cserépedényt lefedve, a sütőben egy óráig sütjük.
(Készíthetjük hagymásan is: egy fej apróra vagdalt hagymát a leterített almás káposztára hintünk, és erre fektetjük a húst!)
Tálalás előtt megtejfölözzük.
Brassói rakott káposzta
30 perc
1,5 kg lapocka, 1 nagy fej vöröshagyma, 4 evőkanál zsír, 2 kg savanyú apró káposzta, 2,5 dl fűszeres paradicsomlé, 4 dl tejföl, 1 nagy csokor kapor (vagy 2 evőkanál szárított kapor), 1 teáskanál csombor, ízlés szerint törött fekete bors, só.
Lehetőleg cserépedényben vagy tűzálló tálban érdemes elkészíteni ezt az eredeti székely ételt. A húst féltenyérnyi darabokra szeleteljük. A vöröshagymát megtisztítjuk, és nagyon apróra vágjuk. A felhevített zsíron sárgára fonnyasztjuk, és a hússzeleteket hirtelen, erős tűzön átsütjük rajta. A káposztát (ha túl savanyú lenne) átmossuk, lecsurgatjuk, és a tál aljára terítünk egy réteget. Jól megsózzuk, meghintjük csomborral és a finomra vágott kaporral meg törött borssal. Erre néhány hússzeletet borítunk, ezt is sózzuk és borsozzuk, majd paradicsomlevet csorgatunk rá. Ezt sült hagyma követi, a következő réteg a káposzta, a fűszerek, a hús stb. A tetejére káposztának kell kerülnie. Tejfölös paradicsomlével nyakon öntve, lefedve sütjük forró sütőben 2 óra hosszat. (Ha cserépedényben készítjük, akkor kis lángon sütjük 3 órán keresztül, és hideg sütőben kezdjük a sütést. )
Bújtatott csirke
Nagyon egyszerűen elkészíthető, de nagyon ízletes étel. Jó előre összeállíthatjuk, és akkor sem igényel állandó felügyeletet, amikor már a sütőben van.
Eredetileg római tálban készül, de használhatunk más lefedhető edényt, vagy a sütéshez letakarhatjuk alufóliával, vagy sütőfóliával is
Hozzávalók: adagonként 1 nagyobb csirke, vagy 80 dkg egyéb csirkehús, 1,5 kg krumpli, 20 dkg füstölt szalonna vékonyra szeletelve (legjobb előreszeleteltet venni), só ízlés szerint (vigyázat, a szalonna sós).
A krumplit hajában félig megfőzzük (kb. húsz perc), meghámozzuk, és vékony karikára szeleteljük.
A megtisztított csirkét a szalonnabőrrel (vagy egy szelet szalonnával) bedörzsöljük, az egész csirkének a hasába is teszünk egy darab szalonnabőrt vagy szalonnát.
Egy akkora tűzálló tálat vagy tepsit, amelyben a csirke még éppen jól elfér, kibélelünk a szalonna felével, és egy réteg krumplival. A csirkét erre az ágyra fektetjük, majd beborítjuk a maradék krumplival, letakarjuk a szalonnadarabokkal, és befedjük a tál fedőjével vagy alufóliával.
Mikróban vagy előmelegített sütőben sütjük közepes tűzön kb. 1 órát. Ha a csirke megpuhult, néhány percig még fedő nélkül süthetjük, hogy a felső szalonnaszeletek szépen megpiruljanak, vagy tálalás előtt a szalonnaszeleteket még megpiríthatjuk kissé.
A szalonnaszeleteket félretesszük, a csirkét óvatosan kiemeljük, majd - megfelelően feldarabolva - előmelegítet tál, közepére tesszük, rárakjuk a szalonnaszeleteket, köré rendezzük a vele együtt sült krumplit. Díszíthetjük is a tálat zöldpetrezselyemmel, piros almahéjjal, stb.
Bármilyen savanyúság illik hozzá.
Császárszelet római tálban
20 perc a sütés perc Nehézség: 1
Hozzávalók: 8 vékony, kis szelet sertésborda csont nélkül, 8 vékony szelet császárhús, 4 közepes nagyságú gombafej, 20 dkg reszelt márványsajt, 1 teáskanál vegeta, 1 mokkáskanál őrölt koriander, ugyanennyi mustármag, só és törött bors, ízlés szerint, 2 gerezd fokhagyma
A római (cserép-) tálat fél órán keresztül hideg vízben áztatjuk. A hússzeleteket fűszerezzük, megsózzuk, és a tál aljára teszünk egymás mellé négy szeletet. Beborítjuk a megtisztított és felszeletelt gomba felével, megkenjük az összezúzott fokhagymával, mindegyikre egy-egy császárhús-szeletet teszünk, és megszórjuk a reszelt sajt felével. A maradék négy szelet fűszerezett hússal folytatjuk a rétegezést, erre ismét gomba, fokhagyma, császárhús és reszelt sajt kerül. A tálat saját fedelével lezárjuk, hideg sütőbe tesszük, takaréklángon melegítjük 15 percig, majd a sütőt közepes lángra állítva, 70 percig sütjük. Körete párolt gyümölcs, esetleg vajas zöldség vagy burgonyapüré lehet.
Cserepes burgonya
Hozzávalók: 1 kg burgonya, 10 dkg füstölt szalonna, 2 dl tejföl, 4 zöldpaprika, 2 paradicsom, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál piros fűszerpaprika, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 1 evőkanál só.
 A burgonyát meghámozzuk, és négybe vágjuk. A zöldpaprikákat megmossuk, kicsumázzuk és felszeleteljük, a megmosott paradicsomot felnégyeljük, a füstölt szalonnát egészen apró kockákra vágjuk. A megtisztított vöröshagymát felkarikázzuk. Egy cserépedényt (Rőmertopfot) fél órára vízbe áztatunk, majd lecsöpögtetjük. Evőkanálnyi füstölt szalonnát beleszórunk, majd elterítjük benne a burgonyahasábokat. Megsózzuk, megborsozzuk. A maradék füstölt szalonnát egy serpenyőben kiolvasztjuk, ezután rátesszük a vöröshagymát, és kevergetve üvegesre fonnyasztjuk. A tűzről lehúzva belekeverjük a pirospaprikát, és azonnal ráöntünk 2 dl vizet. Jól összekeverjük, és a felét rácsorgatjuk a burgonyára. A tetejére rendezzük a zöldpaprikaszeleteket és a paradicsomgerezdeket. A tejfölben elkeverjük a megmaradt hagymás levet, megborsozzuk, és a zúzott fokhagymával meg kevés sóval ízesítve, nyakon öntjük vele az ételt. A tálat saját, ugyancsak beáztatott fedelével lezárjuk, és hideg sütőbe toljuk. A sütőt begyújtjuk, és 15 percig a lehető legkisebb takaréklángon melegítjük, majd fokozatosan emeljük a hőfokot, egészen közepesig. Másfél óra hosszat hagyjuk az edényt a sütőben, addig az étel a gőzben csodálatos ízűre sikeredik. Uborkasalátával, kovászos uborkával a legjobb.
Cserepes sonka
20 perc a sütés nélkül Nehézség: 1
Hozzávalók: 70-80 dkg nyers füstölt sonka vagy tarja (egy darabban), tej az áztatáshoz, 25 dkg vegyes leveszöldség, 4 dl száraz vörösbor, 1 szál torma, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 kis babérlevél, mokkáskanálnyi törött fekete bors, 2 szem összetört szegfűszeg
A füstölt sonkát elkészítése előtt 2 nappal annyi tejbe áztatjuk, amennyi teljesen ellepi, majd lefedve, hűtőszekrényben tároljuk. Az étel elkészítése előtt a cseréptálat fél órára hideg vízbe áztatjuk, ezután a vizet kiöntjük, és elhelyezzük benne a lecsöpögtetett, és felszeletelt sonkát. Köré rakjuk a megtisztított és karikára vágott zöldséget, a hajszálvékonyra karikázott vöröshagymát, beletesszük a babérlevelet és az összetört szegfűszeget, megszórjuk a törött borssal, majd ráöntjük a vörösbort. Annyi vízzel egészítjük ki, hogy a folyadék teljesen ellepje a sonkát. A cserépedényt saját tetejével lefedjük, és hideg sütőbe állítjuk. 10 percig takaréklángon, majd két és fél órán keresztül a közepesnél valamivel kisebb lángon sütjük. Ezután a sonkát saját levében hagyjuk kihűlni. A visszamaradt zöldséges levet turmixgépben pépesítjük, majd a sűrű mártásba belekeverjük a frissen reszelt tormát. A sonkaszeleteket visszatesszük a mártásba, és burgonyapürével kínáljuk. Ha hidegen akarjuk tálalni, akkor a sonkát a mártásból kivesszük, és majonézes tormával fogyasztjuk, a mártásból pedig sonkakrémlevest főzhetünk.
Cserép edénykében párolt sertéshús
Hozzávalók 5 személyre: 80 dkg sertéshús, 6 db közepes burgonya, 2,5 fej vöröshagyma, 10 dkg paradicsompüré, 5 dkg szárított gomba, 1 pohár húslé vagy  víz, só, bors, babérlevél, fokhagyma - ízlés szerint
Elkészítése: Adagonként 1 cserépedényt veszünk. A cserépedénybe beleteszünk 3-4 db húst, előzőleg vízben megnedvesített száraz gombát és 15 percre a sütőbe helyezzük. Azután hozzáadjuk a burgonyát, hagymát, paradicsompürét és a húslevest, feltesszük a lángra, felforraljuk és kb. 1 óráig pároljuk. A végén ízlés szerint sózzuk, és fűszerekkel meg fokhagymával ízesítjük.
Csirke Római tálban
Hozzávalók: csirke, 4-6 közepes pityóka (krumpli), 10-15 dkg. sós túró (ki mennyire akarja sósra az ételt, 1 pohár tejszín, kevés Ketchup, só
A tálat csak először kell 1 órára beáztatni, másodjára elég 20 perc is.
Szóval a tálat beáztatod. A pityókát meghámozod és felkarikázod. A tikot lemészárolod, azaz darabjaira szeded (Hasznosul minden, kivéve a hátat) A túrót lereszeled. A tejszínt elkevered 2 evőkanál tejföllel. A tálat előkapod, belehányod a pityóka felét, Túró fele, Jöhetnek a csirkedarabok. Túró másik fele Most rádobhatod a maradék pityókát. A végén, öntözd meg a tejszínnel. Tetejét (edényét) helyére, sütőt most bekapcsoljuk és betoljuk a helyére.
70 percig nem piszkálni.
Ezek után fedő le és lé elfőzése, sűrítése illetve a tetejének megpirítása egy kissé.
Aki akar, szórhat rá egy kis reszelt parmezánt.
Csirke vörösborban
Kívül-belül bedörzsölünk két szép csirkét sóval törött borssal meg citromlével. és az előzőleg beázatott majd szárazra törölt, cserépedénybe fektetjük. Befedjük hajszálvékony húsos szalonnaszeletekkel. Simára keverünk másfél dl. tejfölt, ugyanannyi testes vörösborral meg egy gerezd tört fokhagymával és a csirkékre öntjük.
Beleteszünk egy babérlevelet, meghintjük egy csokor apróra vágott petrezselyemzölddel, csipetnyi kakukkfűvel, és a fedőt rátéve kb. 1 óráig sütjük.
A megsült, a levet leöntjük a csirkékről, a húst fedő nélkül visszatesszük a sütőbe és megpirítjuk.
A levében simára keverünk egy kanál lisztet, sűrűre forraljuk és a kész mártást egy kupica konyakkal, és egy féldiónyi vajjal dúsítjuk. (Ezekkel már nem forraljuk fel!)
Franciaország egyes részein még egy doboznyi levétől leszűrt konzerv gombát is raknak a mártásba, amelyet külön csészében kínálunk a megpirult, feldarabolt csirkéhez.
Csiramálé
Az átválogatott és megmosott búzát, vagy rozst egy éjszakán át vízben duzzasztjuk. Rendszerint már másnap fehér pontok jelennek meg rajta, vagyis megindul a csirázás. Ekkor kétujjnyi vastagon, deszkán szétterítjük, és vászonkendővel letakarjuk. Gyakran locsolgatjuk, nedvesen tartjuk. 4-8 nap múlva, már 1-2 cm hosszúak a csírák, az úgynevezett "huszárok", és gyökerek nőnek ki a szemekből. Ezek a felszívott vízzel sűrű gomolyagot alkotnak. Ezt az egész tömeget famozsárban összezúzzuk, és 3-4-szer annyi vízzel elkeverjük. Egyórai állás után vászonruhán átszűrjük és kinyomkodjuk. Tejszerű, nyers uborka szagára emlékeztető folyadékot nyerünk. Ehhez annyi lisztet keverünk (rendszerint kétharmadnyi lisztet, a léhez viszonyítva), hogy híg tésztát kapjunk. Simára elkavarjuk. A híg tésztát cserépedénybe tesszük, és kemencében, vagy sütőben megsütjük. Kb. 1 órai sülés után, miközben úgy forr, mint a lekvár, barna bőr képződik a tetején. Ekkor kész a karamella-sárga csiramálé. A ragadós, édes ízű eledelt frissen fogyasszuk el, mert könnyen megromlik. A hosszabb ideig sütött csíramálé tovább tartható el.
Délszaki csirke agyagban
Hozzávalók: 1 kg-os csirke, 2 dl tejföl, 5 dkg mazsola, 5 dkg fehér, darált mandula, 2 savanykás, közepes nagyságú alma, 5 dkg vaj, 2 citrom, 1-1 mokkáskanálnyi reszelt citromhéj és törött fehér bors, 3 szem összetört szegfűszeg, késhegynyi őrölt fahéj, ízlés szerint kevés cukor és só.
A cserépedényt fél órára tiszta, hideg vízbe áztatom, fedelével együtt. Közben a megtisztított csirkét részeire darabolom, megmosom, leszárítom. A mazsolát megmosom, a szárát leszedegetem. Az almát meghámozom, kicsumázom és lereszelem. A vajat felolvasztom és összekeverem a tejföllel, majd hozzáteszem a reszelt citromhéjat, egy citrom kicsavart, magjaitól megszabadított levét. Ezután megfűszerezem a sóval, a borssal, a fahéjjal és a szegfűszeggel, végül belekeverem a mazsolát meg a darált mandulát, és annyi cukrot, hogy kellemesen pikáns legyen. A lecsöpögtetett, agyagedénybe beleteszem, a megsózott, megborsozott csirkedarabokat, és rákenem a mártást. A tálat saját fedelével betakarom, majd hideg sütőbe tolom. Csak ekkor gyújtom be. Először takaréklángon párolom 15 percig, majd a lángot fokozatosan emelem közepes erősségig. Jó másfél órán keresztül párolom, végül a fedőt levéve, szépen meg is pirítom a húsdarabokat. Tálaláskor a megmaradt, megmosott citromot felszeletelem, és minden egyes húsdarabra teszek egy-egy karikát. Tejszínes burgonyapürével vagy petrezselymes párolt rizzsel, esetleg mazsolás-kukoricás rizzsel tálalom.
Egyszerű töltött káposzta
50 perc Nehézség: 2
1 kg sertéslapocka, 1 kg marhafartő, 10 dkg füstölt szalonna, 15 dkg rizs, 1 kis fej vöröshagyma, 1,5 kg savanyú apró káposzta, 10 db káposztalevél, 4 dl tejföl, mokkáskanál törött fekete bors, só.
Az egy darabban hagyott, lehártyázott marhahúst kuktában, félig megfőzzük annyi sós vízben, amennyi ellepi. (Kb. 35 perc a forrástól számítva.) A töltelékhez a sertéshús felét megdaráljuk, és összekeverjük a megmosott és kissé lecsurgatott rizzsel, a megreszelt vöröshagymával, sóval, törött fekete borssal, és egy-egy kanál tölteléket halmozunk a káposztalevelekre. A levél két végét benyomkodjuk, és szorosan felcsavarjuk. Beáztatott cserépedény vagy lábos aljára egy réteg apró káposztát terítünk, erre egymás mellé helyezzük a levétől lecsurgatott és felszeletelt félig főtt marhahúst, a szeletekre vágott maradék nyers sertéshúst, alaposan megsózzuk, majd befedjük egy réteg apró káposztával. Erre rátesszük a töltelékeket, és megszórjuk a maradékkáposztával. Annyi marhahúslét öntünk rá, amennyi a káposztát teljesen elfedi. A füstölt szalonnát nagyon apróra vágjuk, és elosztjuk a tetejére. Végül az edényt lefedve sütőbe tesszük (ha cserépedényben készítjük, akkor hideg sütőbe, ha lábosban, akkor forró sütőbe tesszük), és legalább 3 óra hosszat sütjük közepes lángon. (A cserépedény esetében a sütő hőmérsékletét fokozatosan emeljük, különben az edény elreped.) Tálaláskor meglocsoljuk tejföllel.
Eredeti erdélyi töltött káposzta
Hozzávalók: 50 dkg lapocka, 50 dkg kocsonyahús (nyers sertésfül, farok, fejhús), 50dkg nyers füstölt oldalas, 50 dkg dagadó, 3 dkg liszt, 2 evőkanál olaj, 2 kg savanyú, aprókáposzta, 10 db savanyú káposzta levél, 10dkg rizs, 1 kisfej vöröshagyma, 1 teáskanál pirospaprika, 8 dl tejföl, ízlés szerint őrölt fekete bors, só.
Előkészítése: nagy vasfazekat (vagy beáztatott cserépedényt) az olajjal kikenek, és a liszttel meghintem. A töltelékhez a dagadót megdarálom, összekeverem a nyers, megmosott és kissé lecsurgatott rizzsel, pirospaprikával, a megtisztított és lereszelt hagymával, sóval, borssal, majd szorosan becsomagolom a vastag ereitől megtisztított savanyú káposztalevélbe.
Elkészítése: az apró káposzta egyharmad részét elterítem a fazék alján, erre ráteszem a megmosott és feldarabolt kocsonyahúst, valamint az előzőleg 1 éjszakán át vízben vagy tejben áztatott, darabokra vágott füstült oldalast. Erre a következő réteg savanyú káposztát terítem. Megsózom, meghintem borssal, majd beborítom a megtöltött savanyú káposzta levelekkel. Erre nyers, felszeletelt lapockát helyezek, végül beborítom a maradék aprókáposztával. Megsózom, meghintem borssal, és 5 dl tejföllel nyakon öntöm. Az edényt lefedem és forró sütőbe teszem.
Legalább 3 órán keresztül sütöm közepes lángon. Tálaláskor a tányérján ki-ki megtejfölözi.
Fabada
Hozzávalók: 50 dkg nagy szemű fehér bab, 80 dkg füstölt csülök, 15 dkg füstölt kolbász, 15 dkg rizs, 15 dkg zöldpaprika, 1 db cseresznyepaprika, 2 dkg só, pici bors, 2 gerezd fokhagyma, 10 dkg füstölt szalonna, 1 fej vöröshagyma.
A babot előző este beáztatjuk. A félbe vágott csülköt jó félig megfőzzük. A szalonnát kiolvasztjuk, rajta átforgatjuk a rizst. A babot leszűrve a tálba tesszük, rátesszük a csülköt, kolbászt, a finomra vágott hagymát, felszeletelt paprikát, fűszereket. Felöntjük a füstölt lével, hogy jól ellepje. A tálat fedővel előmelegített sütőbe tesszük 20 percre. Majd hozzákeverjük a szalonnás pirított rizst, és fedő alatt még 40 percig pároljuk. Ha a leve kevésnek bizonyul, FORRÓ vízzel pótolhatjuk.
Fácán cseréptálban, káposztával
Hozzávalók: 1 fácán (nem baj, ha öreg), 80 dkg savanyú káposzta, 15 dkg füstölt szalonna, 5 dl tejföl, 1 nagy fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 csöves csípős paprika, 1 teáskanál csombor, ízlés szerint só, törött fekete bors.
Elkészítés: Egy jó nagy cserépedényt fél órára hideg vízben áztatok. A fácánt gondosan megtisztítom és feldarabolom. A füstölt szalonnát apró kockákra metélem. Egy evőkanálnyit kisütök, és átpirítom rajta a húsdarabokat. A lecsurgatott cseréptál aljára teszek egy kevés szalonnakockát, majd a káposzta egyharmadát ráterítem. Erre rákarikázom a csöves paprika felét, rászórom a csombor egyharmadát, megsózom és elosztom rajta a lepirított fácánhús felét. Ezt is megsózom, megborsozom, rákarikázom a vöröshagyma felét, meghintem kevés tört fokhagymával és lelocsolom tejföllel. A rétegezést a káposztával folytatom, és addig rakom a nyersanyagot, amíg csak elfogy a hozzávaló. A tetejére sózott tejfölnek kell kerülnie. A cseréptálat hideg sütőbe teszem, és csak ezután gyújtom meg a gázt. Takaréklángon sütöm 10 percig, majd valamivel erősebb lángon 20 percig, és két órán keresztül közepes lángon hagyom. A sütési idő elteltével a tálat kiveszem és meggyőződök róla, hogy megpuhult-e a fácánhús. Ha nem, akkor még visszateszem fél órára. Rendkívül finom étel, és a már nem fiatal szárnyas is jól felhasználható. Tálaláskor külön is megtejfölözöm.
Fóliás hús Római tálban
Hozzávalók: személyenként 2 vékony szelet tarja, 1 vékony szelet szalonna, hagymakarikák, paradicsomkarikák, paprikaszeletek, só, bors, kevés olaj, áfonyalekvár (esetleg sárgabaracklekvár, de ebből kicsit több kell), 5-7-dkg vaj (vagy főzőmargarin), 2 dl tejszín, 30 dkg gomba, ananászkarikák (kb. 4 karika), 4 db csirkemáj (esetleg aki szereti csinálhatja pulyka vagy nyúlmájjal is)
Olajozott alufóliát beszórunk sóval és borssal, erre rétegezzük az alábbi sorrendben: hús, paprika, paradicsom, hagyma, szalonna, hagyma, paradicsom, paprika, hús, só, bors.
Jól becsomagoljuk és forró sütőben (kb. 180 fokos) 30 percet sütjük. Ezután kiszedjük, hagyjuk hülni. kibontjuk óvatosan.
Egy nagy magasabb peremű (kerek) tűzálló tálba rétegezzük: hús, bennesűltek, gomba, máj, ananász, ezt addig, amíg a hozzávalók tartanak. Felül hús legyen.
A tejszínt elkeverjük a lekvárral (áfonyából kb. 1,5 -2 evőkanál, sárgabarackból a duplája), ráöntjük, majd rámorzsoljuk a vajat, befedjük és sütőben még kb. 30-35 percet sütjük.
Aki szereti, vadíthatja ketchuppal!
Gombás rizs, vagy kínai rizs illik hozzá, de jó a rizibizi is (ez borsóval és kukoricával, őrölt kurkumával).
Fűszeres újburgonya
Hozzávalók: 1 kg újburgonya, 10 dkg reszelt füstölt sajt, 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 mokkáskanál reszelt szerecsendió-virág, 1 mokkáskanál törött fekete bors, ízlés szerint só.
Az étel készítése előtt a római tálat (vagy egyéb cserépedényt) a fedelével együtt fél órára hideg, tiszta vízbe áztatom. Amíg ázik, a burgonyát megtisztítom (jó ha nagyobb burgonyát vesznek erre a célra), és vékony karikákra vágom, a megmosott petrezselyemzöldet pedig finomra metélem. A kiöblített cserépedény aljára szórom a burgonyát, megsózom, ráhintem a fűszereket meg a petrezselyemzöldet, és jól összerázom, hogy a fűszerek mindenütt egyformán érjék. Egyenletesen rászórom a reszelt sajtot, és a tálat saját fedelével lezárom. Hideg sütőbe tolom, csak ezután gyújtom meg a lángot, és takarékra állítom. Tíz percig kis lángon párolom, majd a lángot fokozatosan felerősítve, további tíz perc alatt egészen a közepes fokozatig felviszem, ezután ötven percig sütöm.
Elkészítési ideje: kb. 95 perc.
Hagymás tarja
Hozzávalók: 6-8 szelet sertéstarja, 1-1,5 dl olaj, 4-5 fej vöröshagyma, 10-15 dkg füstölt szalonna, ízlés szerint só, mustár, sertéshús- fűszerkeverék.
A húst megmossuk, és lecsöpögtetjük. Kissé kiverjük, besózzuk, vastagon bekenjük mustárral, és beszórjuk a sertéshús fűszerkeverékkel.
Egy jénai tál aljára kevés olajat öntünk, belehelyezzük a hússzeleteket, majd meglocsoljuk olajjal, a tálat lefedjük, és a húst 10-12 órán át hűtőszekrényben tartjuk, azaz pácoljuk.
A vöröshagymát karikára vágjuk. A füstölt szalonnából vékony szeleteket vágunk, kakastaréjszerűen bevagdossuk, és a felét a beáztatott római tál aljára fektetjük. Erre helyezzük a hússzeletek egyharmadát, és beterítjük hagymakarikákkal. Újabb hússzeleteteket teszünk rá, majd ismét hagymakarika következik, végül pedig betakarjuk a maradék hússzeletekkel.
A tetejére fektetjük a megmaradt kakastaréjokat, a tálat lefedjük, hideg sütőbe tesszük, és a húst magas hőmérsékleten 50-60 percig sütjük.
Ha a hús megpuhult, a fedőt levesszük, és a hússzeleteket pirosra sütjük. Időközben megfordítjuk, átrendezzük őket, hogy mindkét oldaluk megpiruljon.
Burgonyapürével forrón tálaljuk.
Húsos káposzta
60 perc Nehézség: 2
60 dkg savanyú káposzta, 40 dkg sovány sertés- vagy marhahús csont nélkül, 1 tojás, 5 dkg rizs, 3 dl tejföl, 5 dkg füstölt szalonna, 5 dkg lángolt kolbász (vagy puha füstölt kolbász), 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 csapott teáskanál csombor (borsikafű), 1 teáskanál pirospaprika, késhegynyi őrölt köménymag, só és őrölt fekete bors, ízlés szerint
A húst ledarálom. A rizst váltott vízben megmosom, és térfogatához képest dupla mennyiségű vízzel felöntöm. Fedő alatt, kis lángon puhára párolom, majd hagyom kihűlni. Közben a füstölt szalonnát apróra vágom, zsírját kiolvasztom, és kikenek vele egy tűzálló tálat vagy tepsit. Beleterítem a kisütött szalonnapörccel és a megtisztított, felkarikázott vöröshagymával összekevert savanyú káposztát. A kihűlt rizst jól összedolgozom a felvert tojással, a darált hússal, a megtisztított és zúzott fokhagymával, a sóval, az őrölt fekete borssal és nagy diónyi gombócokat formálok a masszából. A káposztába kis "fészkeket" mélyítek, és a húsgombócokat beleteszem. Rászórom a lebőrözött és nagyon vékony karikákra vágott kolbászt. A tejfölbe belekeverem a pirospaprikát, a csombort, a köménymagot, a sót, az őrölt fekete borsot és rálocsolom a húsgombócok tetejére. 1 dl vizet ráöntök a káposztára, jól lefedem, és az előmelegített forró sütőben 90 percig párolom. Ha úgynevezett római tálba (cserépedénybe) teszem, akkor finomabb lesz, de tovább tart a sütése. (Csak hideg sütőbe szabad betenni a beáztatott cseréptálat, és kis lángon, legalább 2 órán keresztül kell sütni, a káposztára nem kell külön vizet önteni.)
Húsvéti narancsos sonka
90 perc Nehézség: 1
Hozzávalók: 60 dkg félig főtt, bőrös füstölt sonka vagy nem nagyon zsíros tarja, 5 közepes nagyságú narancs, 4 dl vörösbor, 1 evőkanál mustár (aki szereti a csípőset, tehet bele), 3 szem összetört szegfűszeg, 1 mokkáskanál őrölt fehér bors, 1 teáskanál reszelt narancshéj (ügyeljünk arra, hogy a narancs fehér belső bundája ne jusson a reszelékbe, mert keserűvé válik tőle az étel!)
A félig főtt sonkát felszeleteljük, és a bőrös oldalával felfelé tűzálló tálba állítjuk. 3 narancsot meghámozunk, belső fehér héját gondosan leszedjük, a gerezdeket pedig kockákra vágjuk. A sonkát körberakjuk a narancskockákkal. A maradék 2 narancsot félbevágjuk, levét kicsavarjuk és összekeverjük a vörösborral, a mustárral, a tört szegfűszeggel, az őrölt fehér borssal, a reszelt narancshéjjal. A narancsos mártással úgy locsoljuk le a sonkát, hogy egy-egy szelet sonka közé bőven csurogjon. A tálat befedjük, és forró sütőben addig sütjük, míg a sonkaszeletbe a villa hegye könnyen belecsúszik. Saját levével időnként meglocsoljuk. Ha a sonka már teljesen megpuhult, a tál fedelét levéve pirosra pirítjuk.
Vigyázzunk, könnyen megég! Ha cserépedényben (római tálban) készítjük, akkor a sonkát nem szükséges előre félig megfőzni, hanem az előzőleg fél órára beáztatott cseréptálba nyersen tesszük bele a sonkaszeleteket, a mártást rálocsoljuk és hideg sütőbe tolva, két és fél, három órán keresztül sütjük. A narancskockákat csak fél órával a sütés befejezése előtt tesszük hozzá, különben szétfő. A sonkát ajánlatos előzőleg legalább egy napig tejben áztatni, így biztosan puha, omlós lesz.
Burgonyafánk vagy burgonyalepény illik mellé.
Indiai csirke
Kívül-belül bedörzsölünk két szép csirkét sóval, borssal meg citromlével, majd akkora darabokra vágjuk, mintha paprikás csirkét készítenénk. A beáztatott edénybe rakjuk és leöntjük a mártással, amelyhez simára keverünk 2 dl joghurtot egy-egy csokor finomra vágott petrezselyemzölddel meg snidlinggel és mokkáskanálnyi curry porral. Tetejére négy dkg apróra tördelt vajat hintünk és a fedőt az edényre téve kb. 1 óráig sütjük.
Karaj Római tálban
Hozzávalók: 1 kg kicsontozott hosszúkaraj, 5 dkg füstölt szalonna, só, 2 csokor újhagyma, 2 dl tejföl, bors
A beáztatott római tálba beletesszük a besózott húst. Az újhagymát zöldjével együtt kis darabokra vágjuk, és a hús tetejére szórjuk, a vékony csíkokra metélt füstölt szalonnával együtt. A tejfölt megsózzuk, megborsozzuk, majd meglocsoljuk vele a hagymát. A tálat lefedjük, és takaréklángon 110 percig sütjük.

Ez az eredeti recept, a Magyar Konyha 1979. májusi számából. Én egy kicsit variáltam, mert a húst felszeletelem, sózom, borsozom, kicsivel több szalonnát használok, meg a hagyma is több, és rétegesen rakom a rómaiba a hozzávalókat, közben soronként tejfölözöm is.
Krumplipürével tálalom. 
Karácsonyi töltött pulyka
Egy evőkanálnyi olajon megpirítunk egy evőkanálnyi reszelt vöröshagymát, majd beleteszünk 15 dkg apróra vágott gombát és sóval, törött borssal addig pároljuk, míg saját levét el nem főtte.
Ekkor a tűzről levéve belekaparjuk a pulyka máját, és összegyúrjuk két tejben áztatott, kinyomkodott zsemlével, két tojással, sóval, törött borssal, egy csokor apróra vágott zöldpetrezselyemmel, és egy kiskanálnyi majoránnával.
Ezzel a töltelékkel töltjük meg a pulyka hasüregét, majd összetűzzük.
A szárnyas melléről a bőrt felhajtjuk, húsát párhuzamosan, 2 mm-es közökben bevágjuk, és a vágatokba felváltva tűzünk hajszálvékony szalonnaszeletet, illetve almaszeletet.
A bőrt ráhajtjuk, kívülről megvajazzuk, és a pulyka többi részét - ahol nem éri szalonna - megsózzuk.
A beáztatott cserépedénybe fektetjük és a fedőt rátéve, a pulyka nagyságától függően 3-4 órán át, sütjük. (Különösen előnyös ez a pecsenye karácsonyra, mivel már órákkal vacsora előtt elkészíthetjük, a nélkül megsül, hogy ügyelnénk rá!)
Káposztás csirke                                        
Hozzávalók: 1 közepes nagyságú csirke, 1 mokkáskanál őrölt babérlevél, 80 dkg savanyúkáposzta, 2 gerezd fokhagyma, 2 dl tejföl, 1 teáskanál csombor (borsikafű), 1 nagy fej vöröshagyma, egy csapott mk. törött fekete bors, 2 evőkanál olaj, ízlés szerint só. 1 evőkanál piros fűszerpaprika           
Elkészítés: Az olajon megfonnyasztjuk a finomra vágott vöröshagymát, majd a tűzről lehúzva belekeverjük a pirospaprikát és a zúzott fokhagymát. Ráöntünk egy evőkanál vizet. Visszatéve rátesszük az előzőleg darabjaira vágott, megsózott, és megborsozott csirkét, és erős tűzön mindkét oldalát lepirítjuk. Előzőleg fél órán keresztül vízbe áztatott római (cserép) tálat előkészítünk. A szükség szerint átmosott és lecsöpögtetett káposztát, összekeverjük a serpenyőben maradt hagymás olajjal, a csomborral, a babérlevélporral, sóval és 1dl tejföllel. A tálba terítjük. Tetején bőrével felfelé elhelyezzük a lepirított csirkedarabokat.  A megmaradt tejföllel bekenjük, és a tál saját tetejét ráillesztve, betoljuk a hideg sütőbe. 10 percig takaréklángon, 20 percig valamivel erősebb fokozaton, majd bő egy órán keresztül közepes lángon pároljuk az ételt. Ezután a tetejét levéve, ropogósra pirítjuk a húsdarabokat. (Ha tűzálló tálban készítjük, kevés vizet öntsünk alá, és tegyük előmelegített, forró sütőbe, 1 óra alatt elkészül.) Nagyon ízletes étel, nagyobb mennyiségben is érdemes készíteni, mert sokáig eláll a hűtőszekrényben.
Keleti (szefárd) sólet
Hozzávalók 6-7 személyre: 12 db közepes burgonya, 50 dkg száraz fehér bab, 4 fej vöröshagyma apróra vágva, 3 fej vöröshagyma felkarikázva, 70 dkg szeletelt marhahús, 10 kemény tojás, 2 evőkanál só.
A babot előző este beáztatjuk és a megmosott, héjas, nyers burgonyát mellétesszük. A vizet megsózzuk. Másnap a következő sorrendben rakjuk össze az ételt: az apróra vágott hagymát az olajon megfuttatjuk, megsózzuk, és egy nagyméretű fazékba vagy cserépedénybe rakjuk a leszűrt babrétegre. Erre tesszük rá egymás mellé a felszeletelt húsokat, melyeket a hagymakarikákkal betakarunk. Elhelyezzük rajta a közben meghámozott, áztatott burgonyákat, végül közédugdossuk, az előre megfőzött, héjas tojásokat. Az egészet annyi vízzel töltjük fel, amennyi a tetejét is ellepi. Nyílt lángon először felforraljuk, ezután tizenöt percig főzzük. Lefedve tesszük be a sütőbe, amelyet a lehető legkisebb lángon üzemeltetünk. Akár 16-18 órán keresztül is benne maradhat a sólet.
(Izraelben speciális, sóletfőző sütő van, amelynek a lángja a mi takaréklángunknál is kisebb, úgynevezett melegítőláng, ebben egy napig is sülhet az étel.)
Kenyér Római tálban
Hozzávalók: 4 dl langyos tej v. víz - én tejet szoktam használni, esetleg fele-fele arányban a vízzel, lényeg, hogy langyos legyen (nem meleg!), 5 evőkanál liszt, 1 kiskanál cukor, 1 kávéskanál só, 20 g élesztő v. egy cs. szárított élesztő -
Ezeket mind össze kell keverni. Én szárított élesztőt szoktam használni, mivel azt nem kell felfuttatni. Ha nyers élesztőt használtok, úgy ezt az egészet meleg helyen 30 percig keleszteni kell. kb. 500 g liszt - az élesztős "cuccot" a liszthez keverve lágy kelt tésztát gyúrni és hozzádagasztani 3 evőkanál olajat - ez lehet étolaj, esetleg ízesített, olívaolaj (nagyon jó!) stb.
Kellemes, nem ragadós tésztát kapunk így (ha esetleg még mindig ragad, egy kevés lisztet lehet hozzátenni, de inkább gyúrjátok tovább még egy kicsit). A tésztát fél óráig meleg helyen (tűzhely, radiátor, cserépkályha (jön a tél) stb. közelében) kelesztjük. Ez alatt a római tálat kívülről-belülről jó meleg vízbe áztatjuk. A megkelt tésztát még egyszer átgyúrjuk, a római tálat alufóliával kibéleljük, az alufóliát kizsírozzuk, a tésztát belerakjuk és még fél órát kelesztjük. Ezután hideg (nem előmelegített) sütőben kb. 200°C-on (gázsütő 2-es fokozat (nálam:)), 30-40 percig sütjük.
Ha kész, rácsra rakjuk, lehámozzuk az alufóliát (ahol nem sült bele a kenyérbe:)), igény és éhség szerint pihentetjük.
Tudom, egy kicsit macerás, de ha az embernek van egy kis ideje (vagy ha zárva van a sarki bolt), érdemes kipróbálni.
Köményes sertéssült
Vajazzuk ki vékonyan a megáztatott edényt és fektessünk bele egy kilós, kicsontozott, sóval, törött borssal, darált köménnyel bedörzsölt sertéskarajt. Kenjük meg a tetejét paradicsompürével, reszelt vöröshagymával, piros arany paprikakrémmel, fektessünk a tetejére 2-3 szem borókabogyót (nyáron egy felszeletelt paradicsomot) és hintsük meg zsemlemorzsával. Sütési ideje kb.: 2 óra.
Különleges rakott hús
Hozzávalók: Személyenként két szelet hosszúkaraj (csont nélkül), 5 dkg darált dió, 1,5 dl tejszín. 2 fej hagyma, 10 dkg füstölt kolbász, 1 dl ketchup, 60 dkg burgonya, só, bors
Elkészítés:  A burgonyát megtisztítjuk, és ha szükséges eldaraboljuk. A római tál aljára terítjük a burgonyát, melyet sózunk, borsozunk. A hússzeletek felét (4 szelet) a burgonyára helyezzük egymás mellé úgy, hogy egyik se takarja el a másikat.
Sózás után a diót és a ketchupot összekeverve rákenjük a húsra (jó vastagon), erre hagymakarikákat terítünk, és a felkarikázott kolbászdarabokat fektetjük. Végül fedélnek hússzeleteket rakunk a tetejére. Kézzel kicsit lenyomkodjuk, és leöntjük az egészet a tejszínnel. A tálat lefedjük, és takaréklángon 100 percig sütjük.
Előkészítés: 20 perc
Sütés: 100 perc
Maccaronata
Vöröshagymás zsírban egy csirkét párolunk, apróra vágva, ahogy pörköltnek szokás. Ha megpuhult a hús, leszedjük a csontokról s összevágjuk. Ez alatt fél kg makarónit apróra eltördelve, sós vízben jó puhára megfőzzük, leszűrjük, és lábasba rakjuk. Az összevágott csirkehúst levével együtt a makarónihoz keverjük, 2-3 kanál tejfelt, két egész tojást adunk még hozzá.  Vajjal vagy zsírral kikent, zsemlyemorzsával behintett cserépformába öntjük, s rövid időre a sütőbe állítjuk.
Marseille-i csirke
Vágjunk 4-4 darabba két szép csirkét és fektessük a megáztatott, kivajazott Römertopfba. Felszeletelünk négy szép paradicsomot, meg két kicsumázott zöldpaprikát (ez utóbbit keskeny csíkokra)és a csirkére terítjük. Közékeverünk két fokhagymagerezdet, meghintjük az egészet sóval, törött borssal meg kakukkfűvel és megöntözzük egy evőkanálnyi citromlével. Feloldunk egy 1 dl vízben egy fél húsleves kockát, összekeverjük három evőkanál fehérborral és a csirkére öntve, a fedőt rátéve, sütőben kb. másfél óráig sütjük.
Májpástétom
A májat (csirke, nyúl, kacsa, vagy pecsenyeliba) (50 dkg) 5 dkg füstölt szalonnával ledaráljuk, sóval (1 teáskanálnyi), borssal (mokkáskanál), féldeci konyakkal, szerecsendióval (1/4 reszelt) ízesítjük, és alaposan kikeverjük 2 nyers tojásfehérjével.
Cserépedényt vagy tűzálló tálat kibélelünk füstöltszalonna-szeletekkel, a májkrémet ebbe öntjük és befedjük szalonnával. Az edényt befedjük. vízzel teli tepsibe tesszük és alacsony hőfokon (l00-110 fokon) 1 órán át, főzzük gőzben. Ha a sütőből kivettük, óvatosan lepréseljük és így hagyjuk az edényben kihűlni. Hűtőszekrényben kifagyasztjuk, meleg vízbe mártott késsel szeleteljük, és gyümölcsökkel körítjük.
Narancsos malacsült
Hozzávalók: 1-1,3 kg bőrös malachús, 3 narancs, 2 dl fehérbor, 3 babérlevél, 1 dl olaj, só, őrölt bors, őrölt lestyán
A húst alaposan megtisztítjuk, lecsöpögtetjük, néhány helyen bevagdossuk, és enyhén megsózzuk. A bort az olajjal, a narancsok levével, 1 narancs reszelt sárga héjával és az őrölt lestyánnal alaposan elkeverjük.
Az előkészített húst ezzel a narancsos páclével bekenjük, lezárható edénybe tesszük, aláöntjük a maradék páclevet, mellé tesszük a babérleveleket, lefedjük, és hűtőszekrényben 24 órán át, állni hagyjuk. Pácolás közben a húst fordítsuk meg és kenegessük át páclével. A páclevet beáztatott római tálba töltjük, a húst belehelyezzük, a tálat lefedve hideg sütőbe tesszük, és a húst magas hőmérsékleten megsütjük. Sütés közben többször óvatosan fordítsuk meg, és locsoljuk meg páclével. A sütés vége felé a fedőt levesszük, és a húst a bőrös részével felfelé fordítva pirosra sütjük.
A malacsültet narancskarikákkal díszítve, pirított burgonyával tálaljuk.
Padlizsános csirke
30 dkg padlizsán, 60 dkg csirke, 15 dkg paradicsom, 40 dkg burgonya, 10 dkg. cukkíni, 5 dkg vöröshagyma, 5 dkg zöldpaprika, 3 dkg margarin, só, bors, pirospaprika
A csirkét bedörzsöljük sóval, borssal. A padlizsánt fél centi vastag darabokra vágjuk, besózzuk, és pihentetjük. A paradicsom héját lehúzzuk, és cikkekre vágjuk. A hagymát, burgonyát vékony szeletekre aprítjuk, a paprikát, cukkínit csíkokra. A beáztatott cseréptálat 1 dkg margarinnal kikenjük. A padlizsán szeleteket jól kinyomkodjuk, és összekeverjük a többi zöldségfélével. Beletesszük a tálba, sóval, borssal, ízesítjük, majd ráhelyezzük a fűszerezett csirkét.  A maradék margarint rámorzsoljuk, és készre sütjük. Pirospaprikával az egészet meghintjük.
Paprikás krumpli cserépedényben
Hozzávalók: 1 kg krumpli, 5 dkg füstölt szalonna, 2 pár virsli, 2 dl tejföl, 2 nagy fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál lecsöpögtetett paradicsompaprika-saláta (savanyúság), 1 csapott evőkanál piros fűszerpaprika, 1 púpozott teáskanál vegeta, ízlés szerint só.
A cserépedényt (tetejével együtt) fél óra hosszat hideg vízbe áztatjuk, azután lecsöpögtetjük. Közben a füstölt szalonnát nagyon apróra összevágjuk, és serpenyőben kevergetve a zsírját kiolvasztjuk. Ezután rátesszük a megtisztított és finomra vágott vöröshagymát, majd fedő alatt üvegesre pároljuk. Ha már zsírjára sült, a tűzről lehúzzuk, és belekeverjük a pirospaprikát. Ráöntünk 4 evőkanál vizet, és jól összeforraljuk. A cserépedényben elterítjük a hámozott és hasábokra vágott krumplit. Gyengén megsózzuk, és a vegetát is rászórjuk. Ez után jól összerázzuk, hogy a fűszer mindenütt egyformán érje. A hagymás levet összekeverjük a tejföl felével, beletesszük a szétzúzott fokhagymát, majd rálocsoljuk a krumplira. A tetején elhelyezzük a bőrétől megfosztott virsliket, és rászórjuk a paprikasaláta-darabkákat is. Végül a tejföl másik felét rákenjük a virslikre. Az edényt saját tetejével befedjük, és hideg sütőbe toljuk. Csak ezután gyújtjuk be, és az ételt 15 percig takaréklángon pároljuk, majd a lángot fokozatosan felerősítjük közepes erősségig. Kb. 1 óra 20 percen keresztül pároljuk.
Parasztos sült csirke
1 kg körüli csirke, 10 dkg füstölt szalonna, 4 dkg zsír, 2 fejvöröshagyma, 80 dkg burgonya,
1 cs. petrezselyemzöld, 2 dkg só, ízlés szerint bors.
(Az eredeti recept 20 dkg szalonnát, 8 dkg zsírt, 30 dkg hagymát ír.)
A félbevágott csirkét megsózzuk, állni hagyjuk. A szalonnát, hagymát, krumplit 1 cm-es kockákra vágjuk. A szalonnát a zsíron kiolvasztjuk, rajta üvegesre pároljuk a hagymát, majd hozzáadjuk a krumplit. Só, bor, petrezselyem.
A fél csirkéket a tál aljára tesszük, ráöntjük a ragut, és a tálat lefedve 70 percre sütőbe tesszük.
Perzsa sólet
Hozzávalók: 40 dkg nagyszemű, száraz bab, 1 csirke, 1 dl rizs, 4 evőkanál olaj, 1 csokor kapor, 1 csokor petrezselyem, 4 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanálnyi törött fehér bors, 1 teáskanálnyi pirospaprika, só (ízlés szerint).
Egy jókora cserépedényt hideg vízbe áztatunk. Az előző nap beáztatott és lecsurgatott babot beleöntjük az edénybe, és az egészet félretesszük. A csirke aprólékát levágjuk, ráterítjük a babra. Megsózzuk, megborsozzuk és rászórjuk a pirospaprikát. Annyi vizet öntünk rá, amennyi ellepi, és negyedóráig forraljuk. Közben a csirke töltelékéhez a rizst kevés sós vízben megfőzzük, hozzákeverjük a fele olajat és a finomra vágott kaprot-petrezselymet. Zúzott fokhagymával ízesítjük, majd a csirke hasába betöltjük. A töltött csirkét rátesszük a babos csirkeaprólék tetejére, és a csirkét megsózzuk, megborsozzuk.
Az edényt nagyon szorosan lefedjük és a lehető legkisebb lángon, a sütőben megpároljuk. A párolás akár 16-20 órán át is tarthat. Ez tipikusan szombati étel, amit még pénteken tesznek be a sütőbe. Tálaláskor a töltött csirkét felszeletelve rakják a bab tetejére.
Rakott hús
Kellékek: római tál, 1 db teflonos serpenyő (én a 28 cm átmérőjűt használom, mert abban lehet rázással forgatni a kaját), 1 kg apró újburgonya (én utálom kaparni, ezért tisztítottat veszek), 2-3 szem paradicsom, 1 szál póréhagyma v. 1 csomag újhagyma (zöldjével együtt), 1-2 db paprika (ún. TV paprika), 30 dkg gomba, 30 dkg csirkemell, 30 dkg sertéscomb v. karaj (csont nélkül), 30-40 dkg kolozsvári szalonna, 1-2 gerezd fokhagyma, só (vigyázat, a húsos szalonna és a leves miatt egyébként is sós), bors, 1/2 l erős húsleves (esetleg leveskockából)
A szalonnát és a húsokat 1x1 cm-es, 2-3 cm hosszú csíkokra vágjuk, a serpenyőben kisütjük, kiszedjük, félretesszük. A visszamaradt zsiradékban megfuttatjuk a zúzott fokhagymát, majd borsozva megpirítjuk a sertéshúst, kiszedjük, félretesszük, majd a csirkemell húst, ezt is félretesszük. A paradicsomot karikára, a paprikát kockára vagy karikára, a hagymát 2 cm hosszú darabokra, a gombát negyed vagy nyolcad darabokra vágjuk. Ha a krumpli apró, akkor nem kell vágni.
A római tál tetejét kb. fél órára beáztatjuk. Az aljába, egyik sarokba a krumplit, majd kupacokba a húsokat, szalonnát, zöldségeket (pikánsabb és finomabb is, ha 1-2 db ecetes savanyú (!) uborkát is csíkokra vágunk, és a tetejére szórjuk. felöntjük a levessel, ráöntjük a zsiradékot, majd beküldjük a sütőbe és lefedve kb. 1-1,5 órát sütjük.
Ehető kenyérrel, vagy ketchuppal, vagy majonézzel, vagy mustárral, vagy erős paprikával, sajtkockával (eidami).
Római marhasült
Vásárolunk egy szép, tömör, kilós marhahúsdarabot (fehérpecsenyét, vesepecsenyét, hátszínt vagy Stefániát) és sóval, törött borssal, mustárral meg olajjal bedörzsölve, alufóliába vagy zsírpapírba csomagolva, a hűtőszekrényben 5-6 napig érleljük. Megtisztítunk 5-6 közepes szál sárgarépát meg feleannyi petrezselyemgyökeret, karikákra vágjuk és a megáztatott edény aljára terítjük.
Rávágunk karikára egy fej vöröshagymát, és az egészet sóval, törött borssal, majoránnával, bazsalikommal, egy csokor összevagdalt petrezselyemzölddel, meg csipetnyi kakukkfűvel hintjük meg. Ráfektetjük az érlelt húsdarabot (a papírból kibontva) és a fedőt rátéve a hideg sütőbe tesszük. A sütőt begyújtva kb. 2,5 óráig sütjük (Sütés előtt még ráönthetünk másfél dl vörösbort is, ettől egy kissé pikánsabb lesz az íze).
Római tálas csirke
Hozzávalók: 4-6 csirkecomb, 1 csomag mélyhűtött zöldség (lehet frissel is helyettesíteni), 4-5 dl fehérbor l fűszerek.
Az előzőleg beáztatott római tálba öntjük a zöldséget, ráfektetjük a combokat, felöntjük annyi borral, hogy szinte ellepje. Megszórjuk ízlés szerinti fűszerekkel. Lefedve tesszük a sütőbe. Amikor a hús megpuhul, fedő nélkül ropogósra sütjük.
Római tálban párolt leves
Hozzávalók: 25 dkg laskagomba, 2 egész tojás, 8-10 dkg búzadara, késhegynyi sütőpor, 1 nagy fej vöröshagyma, 25 dkg sárgarépa, 25 dkg zellergumó, 25 dkg kelbimbó, 40 dkg burgonya, 3 evőkanál olaj, 1 púpozott evőkanál vegeta. 1 pár műbeles virsli, 5 dkg reszelt füstölt sajt, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 2 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál piros fűszerpaprika, ízlés szerint só, 1 csokor petrezselyemzöld.
Először is egy nagyméretű római tálat  egy órára tiszta, hideg vízbe áztatok saját fedelével együtt. Közben a gombát megtisztítom, és nagyon apróra vágom. A burgonyát meghámozom, és kis kockákra aprítom. A sárgarépát és a zellert tisztítás után ugyancsak kis kockákra vágom, a kelbimbót megtisztítom, és a nagyobbakat félbevágom. (Ha mirelit kelbimbót használok, akkor nem kell sem tisztítani, sem felolvasztani.)
Először is elkészítem a galuska masszáját. A tojást habosra verve összekeverem 1 evőkanál olajjal, 1 mokkáskanál sóval és annyi búzadarával, hogy sűrű, de azért kenhető masszát kapjak. Hagyom állni legalább egy óráig.  Serpenyőben a maradék olajat felforrósítom, ráteszem a megtisztított és nagyon finomra metélt vöröshagymát, majd üvegesre futtatom rajta. Ezután a tűzről félrehúzva belekeverem a pirospaprikát, és azonnal ráöntök 2 evőkanál vizet. A tűzre visszateszem, rárakom a megtisztított és apróra vágott laskagombát, majd megsózom, és fedő alatt, saját levében puhára párolom. A lecsurgatott cseréptálba beleszórom a zöldségeket, a finomra metélt petrezselyemzöldet, a párolt paprikás gombát, a megtisztított és kis kockákra vágott burgonyát, és a karikára vágott, bőrétől megfosztott virslit. Kétliternyi vizet öntök rá. Beleszórom a fűszereket, és a tálat saját fedelével lezárva hideg sütőbe tolom. Ekkor begyújtom a sütőt, és takaréklángon 10 percig, majd a lángot közepesre felerősítve további egy óráig párolom az ételt.
Ezután a sütőből kivéve óvatosan leveszem a tetejét. A gombócmasszát teáskanállal beleszaggatva úgy rakom a leves tetejére, hogy a gombócokat a lé ellepje, majd lezárva visszateszem az edényt a sütőbe. További fél óráig hagyom benne. A sütőből kivéve még 10 percig nem szedem le a tál tetejét. A daragombócok gyönyörű nagyra megdagadnak, és az ízes leves egy részét beszívják. Tálaláskor úgy osztom el a gombócokat, hogy mindenkinek egyformán jusson belőle. Reszelt sajttal meghintve kínálom.
Laktató, finom egytálétel, amelynek a készítése kissé hosszadalmas, de magára lehet hagyni, hiszen a sütőben párolódik.
Elkészítési ideje: kb. 130 perc.
Római rakottas
Hozzávalók: 4 vékony szelet sertéscomb, 2 apró fej vöröshagyma, só, őrölt bors, 10 dkg füstölt szalonna, 1 ág friss, 1 mk. szárított kakukkfű, 4 ek. lecsó (konzerv is jó), 40-50 dkg zöldbab, 2 dl tejföl, 2 szál sárgarépa
Elkészítés: A húst kissé kiverjük, megsózzuk, megborsozzuk, majd a kakukkfűvel jól bedörzsölve félrerakjuk.   Az összes zöldséget megtisztítjuk, a babot kétcentis darabokra, a répát meg a hagymát karikákra vágjuk. A szalonnát apró kockákra vágjuk és cserépedény (vagy római tál) aljára szórjuk.
Először a babot meg a répát, majd a hagymát szórjuk rá, végül a lecsóval beterítjük. Erre kerülnek a hússzeletek. Az egészet a tejföllel meglocsoljuk, és a tálat befedjük.  Hideg sütőbe tesszük, majd kis lánggal, kb. 1 óra 20 percig pároljuk. Ekkor a fedelét leemeljük, a tálat a sütőbe visszatoljuk és a tetejét nagy lánggal, megpirítjuk.
Sertéscomb Római tálban
Hozzávalók: Kb. 1 kg-nyi ujjnyi szeletekre vágott sertéscomb, Kb. 10-15 dkg füstölt szalonna, Sok-sok fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, pirospaprika, só, fehérbor, húsleves, tejföl
A sertéscomb-szeleteket mindkét oldalán bedörzsölöm sóval, pirospaprikával és sok-sok zúzott fokhagymával. Jól zárható edényben legalább egy éjszakán át, érlelem.
A szalonnát vékony szeletekre (csíkokra) vágom és kibélelem vele az előzőleg 5 percig hideg vízbe áztatott, szárazra törölt cserépedényt. Erre rárakom a vékony karikákra szeletelt vöröshagymát, majd az előző nap előkészített sertéscombokat.
Felöntöm 3 dl húslevessel (leveskockából) és kb. 2 dl fehérborral, hogy úgy nagyjából ellepje. Lefedem, és forró sütőbe dugom. Kb. 1 óra múlva megnézem, nem párolgott-e el a leve, esetleg utána öntök még egy kis bort!
Ha megpuhult a hús és már kezd ropogós lenni, ráöntök még egy pohár tejfölt, óvatosan elkeverem, és már csak annyi időre dugom vissza, hogy egy picit összeforrjon.
Nagyon illik hozzá a vajas makaróni, de lehet tálalni rizzsel, sült burgonyával és salátával.
Rendkívül finom étel!
Sertéscomb zöldségtálban
Hozzávalók: 20 dkg sárgarépa, 20 dkg zöldborsó, 20 dkg karfiol, 10 dkg karalábé, 10 dkg petrezselyemgyökér, 50 dkg burgonya, 50 dkg sertéscomb, 1 fej hagyma, 1 húsleveskocka, 5-10 dkg margarin vagy olaj, 1 csokor petrezselyemzöld, só
A sárgarépát, petrezselyemgyökeret és a karalábét megtisztítjuk, megmossuk, és karikára vagy kockára vágjuk. A karfiolt rózsáira szedjük, és megmossuk. A burgonyát meghámozzuk, megmossuk, és karikára vágjuk. A megtisztított, apróra vágott hagymát a zsiradékon megfuttatjuk, és hozzáadjuk az ugyancsak kockára vágott, megmosott húst, jól átkeverjük, megsózzuk, kevés víz hozzáadásával rövid ideig pároljuk, majd összekeverjük az előkészített zöldségekkel.
Az egészet beáztatott római tálba tesszük, ráöntjük a leveskockából főzött húslevest, és megszórjuk a megmosott, finomra vágott petrezselyemzölddel.
A tálat lefedjük, hideg sütőbe helyezzük, és a zöldséges húst magas hőmérsékleten készre pároljuk.
Sólet
Hozzávalók: 40 dkg nagy szemű tarkabab, 25 dkg füstölt libamell, 10 dkg árpagyöngy, 2 evőkanál libazsír (vagy olaj), 4 tojás, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál piros fűszerpaprika, ízlés szerint só és törött fekete bors.
Félórára beáztatunk egy cserépedényt (Rőmertopfot), majd lecsöpögtetjük. Az előzőleg egy éjszakára ugyancsak beáztatott babot és árpagyöngyöt leszűrjük, és beleöntjük a cserépedénybe. Rászórjuk a meghámozott és apróra vágott hagymát, a zúzott fokhagymát, majd a babba négy kis fészket mélyítünk.
Belefektetjük a megmosott, nyers, héjas tojásokat. Ráfektetjük az ugyancsak - minimum 24 órán keresztül - áztatott, füstölt libamellet, és rászórjuk a pirospaprikát. Csak kissé sózzuk, mert a füstölt hús sós. Meg is borsozzuk, majd ráöntjük a megolvasztott libazsírt és annyi vizet, hogy az egészet ellepje. A cseréptálat saját fedelével lefedjük, és hideg sütőbe toljuk. Csak fokozatosan emeljük a sütő hőmérsékletét (a takaréklángról mindössze a közepes fokozatig, 20 perc alatt), nehogy a cserépedény elrepedjen. Körülbelül 3 órán keresztül pároljuk a sóletet. Ezután az edényt felnyitjuk, a húst felszeleteljük, a tojásokat hámozás után negyedekbe vágjuk, és mindkettőt a bab tetejére rakjuk. (Ha nincs cserépedény, készítsük vasfazékban, ugyancsak a sütőben. Ekkor több vizet öntsünk a babra, és a sütőt melegítsük elő, mielőtt betennénk az ételt. )
Sólet "Gesztenye" módra
A tálat legalább egy órára beártatom hideg vízbe. Majd utána a babot, a félig megfőzött füstölt tarját, sárgarépát, fehérrépát, zellert, foghagymát, vöröshagymát, árpagyöngyöt, és a keménytojást (ami persze meg van pucolva) beleteszem a tálba.
Ráöntöm a füstölt tarja főzőlevét, hogy teljesen ellepje. Betakarom a tetejével, és hideg sütőbe beleteszem. (Utána kapcsolom be a sütőt.) Kb. 2 óráig sütöm.
Sólet, füstölt libacombbal
Hozzávalók: 2 füstölt libacomb, 40 dkg nagy szemű bab, 10 dkg árpagyöngy, 1 nagy fej vöröshagyma, 4 tojás, 2 evőkanál libazsír, 1 teáskanál pirospaprika, 1 gerezd fokhagyma, ízlés szerint só és törött fekete bors.
A sóletet legjobb előzőleg beáztatott cserépedényben készíteni. Az ugyancsak előre beáztatott babot és árpagyöngyöt leszűröm. Beleöntöm a cseréptálba. Rászórom a megtisztított és apróra vágott vöröshagymát, a zúzott fokhagymát, majd kis fészkeket mélyítek. Belefektetem a legalább 24 óráig áztatott és két részre vágott füstölt libacombokat. Köré teszem a jól megmosott, megtörült, héjas nyers tojásokat. Rászórom a pirospaprikát és a borsot, ráöntöm az olvasztott libazsírt és annyi vizet, hogy az egészet ellepje. A cseréptálat lefedem, és hideg sütőbe teszem. 15 percig takaréklángon, majd további 20 percig valamivel erősebb lángon, ezután pedig 3 órán keresztül közepes lángon sütöm a sóletet. A sütőből kivéve villával óvatosan felkeverem, a füstölt libacombokat kiveszem, kicsontozom és felszeletelem. A tojásokat meghámozom, és félbe vágom. Tálaláskor a bab tetejére teszem a húst és a fél tojásokat. (Ha nincs nagy cserépedény, akkor vastag falú vasfazékba érdemes tenni a hozzávalókat. Ekkor a sütőt elő kell melegíteni, és kétujjnyival több vizet kell az ételre önteni,  mint amennyi ellepné.)
Elkészítési ideje: 240 perc és a bab áztatása
Sólet füstölt tarjával
20 perc + 210 perc a sütés
Hozzávalók: 60-70 dkg nyers füstölt tarja (vagy sonka), 40 dkg nagy szemű bab, 1 nagy fej vöröshagyma, 10 dkg árpagyöngy, 4 tojás, 2 evőkanál zsír, 2 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál pirospaprika, törött fekete bors, ízlés szerint
A sóletet legjobb cseréptálban (római tálban) elkészíteni. Az előző nap beáztatott babot és árpagyöngyöt levétől leszűrjük, belekeverjük a megtisztított és finomra vagdalt vöröshagymát, a szétzúzott fokhagymát, és az egészet beleöntjük az előzőleg fél órára beáztatott cserépedénybe. A babban kis fészket mélyítünk, és belefektetjük az előző nap beáztatott nyers füstölt húst, köré rakjuk a megmosott, letörölgetett nyers tojásokat.
Megszórjuk a pirospaprikával, a törött borssal, ráöntjük a felolvasztott zsírt és annyi vizet, hogy az egészet ellepje. A cseréptálat lefedjük, és hideg sütőbe tesszük. 15 percig takaréklángon, további 20 percig a takaréklángnál valamivel erősebb lángon, majd 3 órán keresztül közepes lángon sütjük.
Ezután kivesszük a sütőből, és a fedelét levéve, villával óvatosan felkeverjük. A tojásokat a sóletból kivéve meghámozzuk és félbevágjuk. A füstölt húst felszeleteljük. (Nagyon éles késsel, a hús rostjaira merőlegesen.) Tálaláskor a bab tetejére fektetjük a sonkaszeleteket és a félbevágott tojásokat. (Ha nem cserépedényben készítjük, akkor vastag falú vaslábos vagy fazék alkalmas a sólet sütésére. Ilyenkor a sütőt elő kell melegíteni. A babon lévő víz legalább kétujjnyival több legyen, mint a bab. A fazék tetejét ne saját fedőjével, hanem alufóliával fedjük le!) A sóletet készíthetjük füstölt libacombbal vagy libamellel is. Ilyenkor libazsírt használjunk hozzá, mert így lesz igazán finom!
Svéd sertéssült
Kivajazunk egy megáztatott cserépedényt, és belefektetünk egy kg-nyi kicsontozott, gyömbérporral, sóval bedörzsölt sertés rövidkarajt. Két óráig sütjük, majd a levébe egy kevés ananászkonzervet öntünk. Köré kis konzerv ananászdarabokat terítünk, és a sütőben még öt percig sütjük fedő nélkül.
Szerény sóletbab tojással
Hozzávalók: 50 dkg nagyszemű fehér vagy tarkabab, 12 db tojás, 50 dkg paradicsom, 2 nagy fej vöröshagyma, 2 evőkanál vegeta, 5 evőkanál olaj, 5 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál piros fűszerpaprika.
A babot előző este megmossuk, ha szükséges, átválogatjuk, majd tiszta, hideg vízbe áztatjuk egy éjszakára. Az étel készítése előtt az áztatóvizet leöntjük. A megmosott tojásokat keményre főzzük, és még melegen meghámozzuk. A paradicsomok héját lehúzzuk. (Ez könnyűszerrel történhet, ha egy pillanatra forrásban lévő vízbe mártjuk.) A vöröshagymát és a fokhagymát megtisztítjuk. Egy vastag falú fazékba vagy cserépedénybe beleszórjuk a leszűrt babot. Közérakjuk a főtt tojásokat és összekeverjük a felkarikázott vöröshagymával. Rászórjuk a levesport és a zúzott fokhagymát. Beborítjuk a felkarikázott paradicsommal, majd annyi vízzel töltjük fel az edényt, hogy a babot teljesen ellepje. A tetejére öntjük az olajat, rászórjuk a pirospaprikát, és jól befedjük. Sütőbe toljuk, és a lehető legkisebb lángon főzzük akár 16-18 órán keresztül.
Szüreti torta cserépben sütve
Hozzávalók:
A tésztához: 30 dkg liszt, 10 dkg vaj, 10 dkg darált dió, 1 db tojás, késhegynyi sütőpor, késhegynyi só, 1 dl must (muskotályos)
A töltelékhez: 10 dkg kalács kockákra vágva, 10 dkg mazsola, 15 dkg szilva (lehet aszalt is), 4 dl must (lehetőleg édes), 4 db tojás, 3 evőkanál cukor.
A fenti alapanyagokat alaposan összegyúrjuk, majd hűtőbe tesszük 2-3 órára. Ezután kinyújtjuk 5 mm vastagságúra, és a kivajazott cserépedényt kibéleljük vele. (Ha a cserépedényt még nem használtuk, előtte enyhén kivajazva, üresen "kisütjük".) Kb. 180 °C-ra felmelegített sütőben 10 percig elősütjük. Ebbe a félig kisütött tésztával bélelt cserépedénybe tesszük az összevágott kalácsot, a mazsolát, a kockázott szilvát. Erre öntjük rá a mustot, melyet előtte alaposan felvertünk a tojásokkal és a cukorral. Tovább sütjük 180 °C-on, kb. 50 percet.
Tejfölben sült töltött káposzta
50 perc Nehézség: 2
1,5 kg kicsontozott sertéstarja, 25 dkg füstölt szalonna, 20 dkg rizs, 1 nagy fej vöröshagyma, 20 db savanyúkáposzta-levél, 1,5 kg savanyú apró káposzta, 1,5 liter tejföl (nem tévedés!), 1 teáskanál csombor, 1 teáskanál pirospaprika, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 10 dkg zsír, ízlés szerint só.
A rizst átmossuk, lecsurgatjuk, majd félig megfőzzük. A vöröshagymát megtisztítjuk, és a zsíron üvegesre sütjük. A húst kis kockákra vágjuk és összekeverjük a megfőtt rizzsel, a sült hagymával, sóval, borssal, pirospaprikával. Beletöltjük a savanyúkáposzta-levelekbe. A füstölt szalonnát hajszálvékony, nagy szeletekre vágjuk, és 6-7 literes beáztatott cserépedény (esetleg lábos) alját kirakjuk vele. Erre ráterítjük a savanyú káposzta felét, megszórjuk a csombor felével, sózzuk, borsozzuk, majd ráhelyezzük egymás mellé a töltelékeket. 6 dl tejföllel leöntjük, ezután beborítjuk a maradék savanyú káposztával, ezt is megfűszerezzük, végül nyakon öntjük a maradék tejföllel. Lefedve hideg sütőbe tesszük, és a lángot fokozatosan erősítve, közepes tűzön sütjük 3 órán keresztül. (Ha lábosban készítjük, akkor a tűzhely lapján felforraljuk a lefedett káposztát, majd forró sütőbe téve, közepes lángon sütjük.)
Tejfölös sült csülök - Rőmertopfban
Hozzávalók (6 személyre): 2 kicsontozott, bőrös csülök (csont nélkül kb. 1 kg-nyi), 2 nagy fej vöröshagyma, 6 gerezd fokhagyma, 3 dl tejföl, 2 db jó húsos zöldpaprika, 2 db kemény, nagy almaparadicsom, 2 evőkanál liszt, 2 evőkanál olaj, 1 teáskanál, csípős, piros fűszerpaprika, 1 mokkáskanál törött fekete bors, ízlés szerint só.
A Römertopf tálat (saját tetejével együtt) fél órán keresztül tiszta, hideg vízben áztatom. Közben a csülköket bőrükkel együtt ujjnyi vastag szeletekre vágom. A lisztet, a sót, a pirospaprikát és a törött borsot egy kis tálkában összekeverem, majd a csülökszeleteket egyenként, mindkét oldalukon megforgatom benne. A lecsöpögtetett cserépedény aljára terítem a megtisztított és nagyon vékonyra karikázott vöröshagyma felét, és erre helyezem a fűszeres-lisztes hússzeleteket. A maradék hagymával, a megmosott és felszeletelt paradicsommal, valamint a paprikaszeletekkel betakarom. A tejfölt, az olajat, a sót és a zúzott fokhagymát összekeverem, és az étel tetejére csorgatom. Megsózom, végül a fedelével lezárom, és hideg sütőbe tolom. A lángot begyújtva 15 percig takaréklángon kezdem meg a sütést, majd fokozatosan erősítem egészen a teljes láng feléig. Két óra múlva leveszem a cserépedény fedelét, és pirosra pirítom az étel tetejét. Hagymás tört burgonya és csípős csalamádé vagy ecetes paprika, esetleg tormás cékla a hozzáillő saláta.
Toros káposzta
40 perc Nehézség: 2
1 kg lapocka, 1 kg citromos friss kolbász, 50 dkg füstölt kolbász, 1,5 kg savanyú káposzta, 1-2 evőkanál cukor, 40 dkg rizs, 3 nagy fej hagyma, 2 evőkanál pirospaprika, 10 dkg zsír, 4 dl tejföl, törött bors, só.
A húst és a kolbászokat 8-10 egyenlő nagyságú darabra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, felkarikázzuk, és a felhevített zsíron üvegesre pároljuk. Meghintjük sóval, borssal és pirospaprikával, majd a húst meg a kolbászt megpirítjuk rajta. A káposztát átmossuk, lecsöpögtetjük. A rizst félpuhára főzzük, és elkeverjük a káposztával. Beáztatott cserépedénybe vagy tűzálló tálba (esetleg tepsibe) egy réteg rizses káposztát terítünk, ízlés szerint sózzuk, megszórjuk kevés cukorral és megrakjuk a megpirított citromos kolbásszal. Erre újabb réteg rizses káposzta kerül, azután a füstöltkolbász-darabkák meg a hagymás húsdarabok, a szafttal együtt. Végül a maradék rizses káposztával betakarjuk, leöntjük a tejföllel, és lefedve a sütőben megsütjük. Két óra a sülési ideje.
Töltött fácán
(2 adag)
1 konyhakész (1 kg-os) fácánt folyó hideg vízzel leöblítünk, leitatjuk, kívülről sóval bedörzsöljük, kb. 200 g kolbászhús masszát 1 tojással elkeverünk, sóval, frissen őrölt borssal édes-nemes paprikával  ízesítjük, ezzel a fácánt megtöltjük, összevarrjuk, 20 g puha vajjal vagy margarinnal megkenjük, 50 g szeletelt zsíros szalonnával lefedjük, 1 hagymát letisztítunk, negyedekre vágjuk, a fácánnal, a fennmaradt töltelékkel, 4 szem feketeborssal együtt vizezett agyagedénybe tesszük, tetejével lezárjuk és a sütőbe helyezzük. Felső/alsó hőfok: 200-225 °C (előmelegítve) légkeverős sütőnél: 180-200 °C (előmelegítés nélkül), gázsütőnél: 4-5-ös fokozat (előmelegítve), sütési idő: kb. 1 óra.  Az elkészült fácánt adagokra vágjuk, előmelegített tálra tálaljuk, melegen tartjuk, a pecsenyelevet szitán átszűrjük, zsírját leszedjük, vízzel 250 ml-re (1/4 I) felöntjük, felforraljuk, 1-2 teáskanál étkezési keményítőt 1 evőkanál hideg vízzel elkeverünk, ezzel a pecsenyelevet besűrítjük, 1 evőkanál tejfölt belekeverünk, a mártást sóval és borssal ízesítjük.
Töltött káposzta (Cserép edényben)
HOZZÁVALÓK: 25 dkg rizs, 1/2 kg darált sertéshús, 1 fej vöröshagyma apróra vágva, kevés fokhagyma, zsír vagy olaj, ízlés szerint só, bors, kevés pirospaprika, 1 fej káposzta, lehet édes vagy savanyú, az édes-káposztát meg kell abárolni.
A hozzávalókat nyersen összekavarjuk kb. 1 dl zsírral vagy olajjal és a káposztába töltjük. A cserépedény aljára káposztalevelet teszünk, és ezután sorba rakjuk a megtöltött káposztát. A tetejére ismét káposztalevél kerül. Ha édenkáposztába töltjük, az első felfőzés után tehetünk rá paradicsomot, savanyú káposzta esetében ez elmarad.
Töltött paprika
A megtöltött paprikákat sorba lerakjuk a tál aljára, paradicsomkarikákat teszünk rá. Aláöntünk 1 dl vizet (nem kell ellepni). Hideg sütőbe tesszük lefedve 70 percre. (Mielőtt valamelyik kötekedő fiú ebbe belekötne, üzenem Nekik, hogy persze aztán be kell kapcsolni, vagy meg kell gyújtani azt, amit ilyenkor szokás.)
Ha szükséges, fedő nélkül még lehet kicsit pirítani.
Ünnepi kacsasült rizságyban
Hozzávalók: 1 kicsi, sovány pecsenyekacsa, 20 dkg rizs, 3 nagyobb narancs, 1 dl száraz vörösbor, 1 fiola kapribogyó, 1 evőkanál mustár, 1 teáskanál só, 1 teáskanál cukor, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 2 szem összetört szegfűszeg.
Ezt az ételt kizárólag cserépedényben (Rőmertopfban vagy egyéb agyagedényben) lehet jól elkészíteni. A cserépedényt tetejével együtt fél órára tiszta vízbe áztatom. Közben a szűrőbe tett, többször váltott vízben megmosott rizst 20 percre ugyancsak tiszta vízbe áztatom. A kacsát kívül-belül megmosom és lecsöpögtetem. Két narancs levét és finomra reszelt héját összekeverem 1 teáskanál sóval, a borssal, a mustárral és a vörösborral. A kacsa belsejében lévő hájat apróra vágom és kiolvasztom, majd a kacsamájat a zsíron megsütöm. A sült májat vékony szeletekre vágva félreteszem. A harmadik narancsot is meghámozom és gerezdekre szedve, kockákra vágom. A beáztatott rizst leszűröm, és beleszórom a lecsöpögtetett tál aljába. Megsózom. A kacsa belsejébe sót hintek, és egy kis darabka narancshéjat rakok, majd a szárnyast ráfektetem a rizsre. Lelocsolom a boros-fűszeres lével, és a tálat saját fedelével lefedve, hideg sütőbe tolom. Csak akkor gyújtom be a sütőt, takaréklángra. 20 perc eltelte után - amikor a cserépedény már átmelegedett - közepesre erősítem a lángot, és két órán keresztül párolom. A megpuhult szárnyast a sütőből kivéve 15 percnyi pihentetés után feldarabolom, köré rakom a narancskockákat, és rászórom a kapribogyót. Csipetnyi cukorral meghintve a tetejét, pirosra pirítom.
Tálaláskor elosztom rajta a májszeleteket.
Vaníliás felfújt
(igen ízletes)
10 darab puha kiflit egy liter tejben, melyhez 1 csomag Váncza-vanilincukrot és 5 deka tisztított mazsolát adtunk, megáztatunk, azután a kiflikről a tejet leöntve, formába rakjuk. A leöntött tejjel elkeverünk 15 deka cukrot és 2 egész tojást, majd a kiflikre öntve, meleg sütőbe tesszük, és szép sárgára sütjük. Süthetjük magasabb oldalú, tűzálló cserépedényben is, így kiborítás után közvetlen az edénnyel tálalhatjuk. Kevés langyos vízzel hígított baracklekvárral melegen szolgáljuk fel.
 

 
PRAKTIKÁK
 
JÓ TUDNI
 
EGÉSZSÉGESEN
 
FÜSZEREKRŐL
 
GOMBA
 

Ha fújnak az õszi szelek - forogjanak a papírforgók!!! Négy szép színes forgó érkezett a Mesetárba! Kukkantsatok be!    *****    Légy a magad asztrológusa! INGYENES az asztrológia OKTATÁS az ASZTRO-suliban.    *****    Születési horoszkóp,+3 év elõrejelzés,+ biotérkép = 2000 Ft.utána ingyenes Tanácsadás, telefonon skype -on,messengeren!    *****    Butterfly-Wings - Egy18 éves lány blogja; érdekes cikkekkel, videókkal, véleményekkel várja a látogatókat. ^-^    *****    Tokio Hotel FANFICTION | Tokio Hotel véleményblog | Tokio Hotel FANFICTION fordítások | Tokio Hotel Fanfiction | TH blog    *****    A karma és az asztrológia kapcsolata    *****    Engedd meg, hogy horoszkópod elkészítésével szabad választásodban segítségedre lehessek. Várlak a csillagjövõ oldalon!!!    *****    ♫ Vár Téged is az egyetlen magyar nyelvû, megbízható Zara Larssonnal foglalkozó forrás! ♫ ZL Hungary ♫ ZL Magyarország ♫    *****    WISE-VOGUE | MERT A DIVATBAN IS LEHETSZ BÖLCS! - ÚJ BLOG TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA    *****    Nettó Bruttó Bérkalkulátor 2018    *****    A HUN Tv kezet nyújt, Asztrológiai elõadásom az Élet Magazin mûsorában.    *****    INGYEN letölthetõ OSHO könyvek, ezoterikus olvasmányok, Asztrológia: tanácsadás, oktatás.    *****    ***Munkatársakat keresek kezdetben mellékjövedelemként / Napi 1-2 óra munkával, majd késõbb akár fõállásban is!***    *****    Ingyenes tanácsadás,rendeld meg a tetszésed szerinti elemzést és minden kérdésedre választ adok.Részletek az oldalon!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Csillagászati ismeretek kézdõk és haladók részére. INGYENES ASZTRO-suli minden tanulni vágyónak!    *****    ** Portálépítés - G-Portál & HTML & CSS & Wordpress segítségek, kódok, sablonok, egyedi scriptek **    *****    ASHLEY TISDALE! Újra megnyitott az oldal! ASHLEY TISDALE! Újra megnyitott az oldal! ASHLEY TISDALE! ASHLEY TISDALE!    *****    CSILLAGKÉPEK - a fokok szimbólumai    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - 6 ÉVE ONLINE - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - 6 ÉVE ONLINE - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG