Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2009-12-21
 
Menü
 
CSINÁLD HÁZILAG
 
MIBEN
 
JÓ TANÁCSOK

Konyhafortélyok


Ha a penészfoltos ruhákat, pár órára ecetbe áztatjuk, majd kimossuk, teljesen eltűnnek a foltok.

Néhány csepp ecet hozzáadásával a tojásfehérjét könnyen kemény habbá verhetjük.

A vágott virágok sokáig szépek, frissek maradnak, ha néhány csepp ecetet teszünk a vízbe.

A vörösrézből készült tárgyakat sós ecettel a legkönnyebb tisztítani.

Ecetes víz kiválóan tisztítja az üveget, mosdókagylót, mosogatót, csempét.

Elektromos kávéfőzőben lerakódott vízkő eltávolítható, ha ecetes vizet főzünk át rajta. (Utána tiszta vízzel indítsuk el még egyszer, hogy a kávé ne vegye át az ecet ízét.)

Ha ruhát festünk, batikolunk, az utolsó öblítővízbe tegyünk ecetet, így a színek tovább élénkek maradnak, az anyag kevésbé engedi a színét.

Ha a ruha gyümölcsfoltos lesz, öntsünk a szennyeződésre egy kevés ecetet, majd kb. tíz perc elteltével mossuk ki.

Ecettel bekent hús sütéskor, főzéskor könnyebben megpuhul.

Ha az edényeket mosogatás után ecetes vízzel öblítjük le, nem maradnak cseppfoltosak.

Zománc és alumínium edények visszanyerik fényüket, ha azokat ecetes vízzel mossuk le.


A hús kiszáradása
Grillezéskor a hús nem szárad ki, ha villa helyett fogóval forgatjuk meg, mert így nem szurkáljuk, s a szaft a húsban marad.


Túlhevített olaj
Ne süssünk túlhevített olajban, mert ekkor egészségre ártalmas telített zsírok szabadulnak fel!


Keserű pirospaprika
Ne rakjuk a pirospaprikát közvetlenül a forró zsírba, mert így megég, s keserű ízt kölcsönöz az ételnek!


Margarin olvasztása
A margarin olvasztás közben pattog, serceg és spriccel, mert sok vizet tartalmaz. Ha lassú melegítéssel a zsírt elválasztjuk a tejsavtól és a víztől, akkor sütésre is alkalmassá válik. Igaz, így viszont elvész a diabetikus hatása.


Mikor nem ég le a tej?
Nem ég le a tej, ha az edény karimáját körben bekenjük olajjal, vagy vizes lábast használunk.
Tojásfehérje felverése
A tojásfehérje habja nem lesz kemény, ha túl magas fordulatszámon, s nem elég hideg fémedényben verjük fel.
Keserű hagyma
A hagyma megkeseredik, ha darálóban aprítjuk, mert csak összezúzzuk, s nem szeleteljük.
Túlfőzött rizs
Ha a rizst túl hosszan főzzük, akkor könnyen előfordulhat, hogy túlságosan összeragad, s nyákos állagú lesz.
Savanyú krumplisaláta
A krumplisaláta akkor sikerül savanyúra, ha a hagymát nem pároltuk elő.
Széteső halhús
Ha a hal húsa előkészítés közben szétesik, akkor az azt jelenti, hogy vagy már öreg, vagy pedig túlpároltuk.

Fortélyok a kamrába


Paradicsom tárolása
A hűtőszekrény sok mindenre kiváló, de a paradicsom tárolására alkalmatlan. Ez a zöldségféle érzékeny a hidegre, s hatására elveszíti az aromáját. Ezenkivül az érett paradicsom etileket bocsát ki, amely a többi zöldséget megrothasztja.
Krumpli tárolása
A krumplit 4-8 fokon tároljuk, lehetőleg száraz és sötét helyen. Ne csomagoljuk fóliába, műanyag zacskóba, mert hamar átnedvesedik és megrohad. A fénytől zöld foltok keletkeznek rajta, és így már nem fogyasztható, mert ártalmas szolanint tartalmaz.
Megfagyott élelmiszerek
Ha a fagyasztott élelmiszereken barnásvörös vagy fehér elszíneződéseket tapasztalunk, akkor ezek fagyásra utalnak. A foltok nem teszik tönkre az ételt, mert a rágós, száraz és íztelen részeket ki lehet vágni, de legjobb, ha helyesen mélyhűtünk. A lefagyasztott étel csomagolása legyen páramentes, simuljon szorosan a termékre, és kifogástalanul zárjuk le. Használjunk fóliaforrasztót, abban nem csalódunk.
Fűszerek tárolása
A fűszereket egyszerűen és sikeresen tudjuk tárolni, ha hidegre, sötétre és száraz helyiségbe helyezzük el őket. Fényvédő üveg mögött vagy acél- illetve műanyag dobozban érzik magukat a legjobban. A papír vagy műanyag zacskó viszont beengedi a nedvességet, bennük a fűszerek igen rövid idő alatt elveszítik zamatukat, aromájukat.
Salátamosás
Amig egyes zöldféléket a hidegtől kell óvni, addig a salátáféléket vízben nem szabad sokáig áztatni, mert különben elvész vitamintatalmuk jelentős része. Ezért mindig csak öblítsük le a leveleket, segíti a kártevők eltávolítását némi só.
Penészes kenyér
Ha penészfoltot fedezünk fel a kenyéren, ne vágjuk ki, hanem az egész kenyérdarabot dobjuk el. A penészes kenyértartót ecetes vízzel mossuk el, különben az újabb kenyéradag is megpenészedik.
Szalmonellafertőzés veszélye
Szárnyas és nyers darálthús esetében különösen nagy a szalmonellafertőzés veszélye. Hasonlóképpen áll ez a tojásra vagy a tojásból készült ételekre is! A szalmonella 10 °C fok fölött szaporodik leginkább, ezért a kérdéses élelmiszereket tartsuk hűtőben. A szalmonerllát akkor tudjuk elpusztítani, ha 70 °C fok fölé forrósítjuk az ételt, s legalább tíz percen keresztül főzzük.
Melegített konzerv ételek
Megrongálódott dobozú, felfúvodott vagy rosszul lezárt üvegű konzerv ételeket, esetleg olyat, ami kinyitás közben kispriccel nefogyasszunk! Botulin nevű méreg lehet benne, amelynek hatása akár halálos is lehet.
Molyos élelmiszer
Ha bármilyen rovar, kártevő (moly, csótány, hangya stb. ) telepedett meg a tárolt élelmiszerben, akkor azonnal dobjuk ki a "fészket", majd fertőtlenítsük a helyiséget. A tárolóhelyet a jövőben tartsuk tiasztán, rendszeresen ellenőrizzük és biztosítsunk száraz, hideg klimát. A lisztet, a darát, a tészta- és dióféléket, a mazsolát mindig jól záró üveg, acél vagy műanyagtartókban tároljuk.
A gomba tárolása
Magas víztartalmuk miatt a gombák nagyon romlékony zöldségnek számítanak. Hűtőszekrényben konyharuhába csavarva tároljuk, de legfeljebb 2-3 napig! Ha a száruk vége kiszáradt, az azt jelenti, hogy sokáig tároltuk, s ajánlatos kidobni.
Csokoládé tárolása
A 12-18 °C fokon és száraz helyen tároljuk, akkor a keserű csokoládé akár évekig, a tejcsokoládé egy éven át élvezhetően eláll. Az ingadozó hőmérséklet hatására elveszíthetik élénkbarna vagy nyers színüket, ám ennek nincs minőségi vagy ízbeli következménye.

Étolaj tárolása
Az olajféleségeket ne tegyük hütőszekrénybe, mert erre semmi szükség. Száraz, sötét és hűvös helyen tároljuk - maximum 15 °C fokos hőmérsékleten.


A SZÓDABIKARBÓNA kiválóan alkalmas:
a zsírfoltok eltávolítására szövetekből (forró vízben),
a konyhában található minden felület tisztítására (meleg vízben oldva),
az odakozmált edény kitisztítására,
a hűtőszekrény kitisztítására és szagtalanítására (szagtalanításhoz egy margarinos, vagy egyéb műanyag dobozba tegyük bele a száraz port, és a doboz tetejére néhány lyukat szúrjunk),
a wc kagyló tisztán tartására,
a fürdőszoba fényes felületeinek a megtisztítására,
korpás hajra (hajmosás előtt két evőkanálnyi száraz porral be kell dörzsölni a fejet),
izzadásgátló helyett (meleg lábvizet kell készíteni---> 2-3 liter vízhez egy csésze szódabikarbónát kell adni). Továbbá a megtisztított, még nedves bőrünkre is javasolt egy kis szódabikarbónát dörzsölni, ez csökkenti majd az izzadást.
fogmosáshoz (két kis kanál szódabikarbóna+1 kis kanál citromlé, egy kis víz, összekeverjük, és egy pasztát kapunk, amivel mossuk meg a fogainkat, majd hideg vízzel öblítsük le).
 

A MOSÓSZÓDA kiválóan alkalmas:
mosogatáshoz (egy evőkanálnyi elegendő 5 liter forró vízhez, ebben mosogathatunk el mindenféle edényt, az alumínium edények kivételével, öblítő vízbe ecetet tegyünk, hogy cseppmentesen száradjanak meg az edények),
mosáshoz (a ruhák puhábbak lesznek tőle, 60-40 fokon érdemes mosni vele, egy fél kupak mosóporadagnak megfelelő mennyiség elegendő egy mosáshoz),
tisztításhoz, bármilyen felületre jó (1 liter meleg vízben kell feloldani 1 evőkanálnyi mosószódát).
Hagymaszeletelés - könnyek nélkül
Ha a hagymaszeletelést rendszeresen megkönnyezzük, akkor használjunk a művelethez bevizezett pengéjű kést, esetleg a hagymafejet rövid időre áztassuk be hideg vízbe.
Krumplifőzés
Ha a nagyobb szem burgonyákat kötőtűvel vagy más, hasonló alkalmatossággal megszurkáljuk, akkor egy időben puhulnak meg a kisebb darabokkal.
Karfiolfortély
Ha szeretjük ugyan a karfiolt, de közben puffadás elleni pirulákat, emésztést segító gyógyszereket kellene bevennünk, akkor inkább fogadjuk meg a következő tanácsot: a karfiol első főzőlevét öntsük le, s a friss vízben főzzük puhára.
Csomómentes rántás
Nem lesz csomós az étel, ha a forró rántást hideg, a hideg rántást pedig forró vízzel engedjük fel.
Hogy lesz puha a máj?
Nem lesz kemény a resztelt máj, ha a feldarabolás után - még nyersen besózzuk - majd fél órára fűtőszekrénybe tesszük. Utána süthetjük vagy főzhetjük, biztos, hogy puha marad.
Kávézamat
A régi, zamatát vesztett kávé íze ismét jó lesz, ha újra megdaráljuk.
Rostos üdítő
A sűrű, rostos üdítőt felhígíthatjuk vízzel. A gyümölcs ízét így is jól érezni, és az ital jobban oltja a szomjat, mint a tömény nektár, és kevésbé hízlal.


Hogyan marad friss és ízletes a zöldség- gyömülcs?

A háztartásvezetők olykor meglepetéssel tapasztalják, hogy hiába vásárolnak friss zöldséget, gyümölcsöt, a hűtőszekrényben vagy a kamrában történő - akár néhány órás - tárolás esetén is, az árú elszíneződik, penészedik vagy összeaszalódik.
A magyarázat rendkivül egyszerű: egyes zöldség- és gyümölcsfélék gázokat bocsátanak ki, amelyek károsan hatnak a környezetükben megtalálható különböző élőlényekre - így a rovarokra, de a növényekre is. Ha ismerjük ezeknek a gázoknak a hatását, akkor elkerülhetjük a meglepetéseket.
Zöldségfélék
Hagyma - pucolása nemcsak sírásra késztet, de ha retekkel, poréhagymával vagy káposztával egy helyen tároljuk, akkor hamar összefonnyad, tönkremegy.
Paradicsom - sem a hűtőszekrényben, sem a kosárban, sem az éléskamrában nem ajánlatos uvorkával egy helyen tárolni.
Saláta - ha zellerrel kerül közelségbe, akkor utóbbi gyorsan fonnyadni, rohadni kezd.
Alma - sok más gyümölcshöz hasonlóan nagymennyiségű etiléngázt bocsát ki, amely meggyorsítja egyes gyümölcsök érését. Útóérlelésnél hasznos lehet, más gyümölcsök- pl. kivi - esetében viszontkifejezetten ártalmas.
Déli gyümölcsök
Narancs, citrom - magas illóolaj tartalmuk miatt a vékony héjú gyümölcsöket "megízesítik". Ezért lehetőleg külön helyen, elzárva tároljuk.
Ananász - a benne található erős illóolajok miatt az eper. málna, szeder vagy más puha gyümölcs gyorsan összeesik mellette. A burgonya csírázását viszont megakadályozza.
Egzotikus gyümölcsök
Mangó, papaya - mivel vékony a héjuk és puha a húsuk, ezért érzékenyek az etiléngázra és az illóolajokra. Tehát ne tegyük alma, narancs vagy körte közelébe ezeket.

Fortélyok a szép lakásért
Minden lakásban előfordulnak olykor apró kellemetlenségek (sörfolt a szőnyegen, rozsda a kilincsen, stb), amelyek elcsúfíthatják a szép otthont, és sok gonddal, fáradtsággal jár az eltávolításuk. Néhány apró fortély azonban sok esetben villámgyors segítséget jelenthet ezeknek a problémáknak a megoldásában.
Citromlé
- Fényesíti a réz és fémtárgyakat.
- A ruhából eltávolítja a mosással el nem tűnő foltokat (öntsük rá a foltra, s 20 percet várjunk a mosásig!)
- Finom sóval elkeverve fényesíti a megsárgult szalmát (pl. kalapot)
- Ha vattával a gyapjú- és selyemanyagokba dörzsöljük, akkor eltávolítja a gyümölcsfoltokat.
Szénsavas ásványvíz
- A sörfoltokat úgy távolíthatjuk el a padlószőnyegből, hogy belocsoljuk ásványvízzel, majd felitatjuk.
Cigarettahamu
- Ha a fedők oxidálódtak, nedves hamuval dörzsöljük át, majd száraz, puha ruhával fényesítsük ki őket.
Szódabikarbóna
- Nedves szivacsra téve mossuk ki vele a hűtőszekrényt, a fagyasztóládát. Eltávolítja a kellemetlen illatokat is.
- Szagtalanítja a macskaalmot (teljes felületét vékonyan szórjuk be vele).
- A gyapjúból és selyemből készült ruhaneműkből eltávolítja az izzadságfoltot, ha mosás előtt langyos vízbe áztatjuk őket, és a vízbe két kanál szódabikarbónát teszünk.
Jégkocka
- A ruhába vagy padlószőnyegbe száradt rágógumit dörzsöljük be vele, így könnyen eltávolítható.
Tej
- Eltüntetni a szövetanyagokból a tintafoltokat. Mosás előtt a ruhadarabot egy órán át áztassuk langyos tejbe.
- Mivel táplálja a bőrt, egy puha arctörlőt mártsunk bele tejbe, s töröljük át vele a bőrfelületeket.
Kávézacc
- Élénkíti a szőnyeg színeit.. Szórja be a szőnyeget nyirkos kávézaccal, majd száradás után pórszívózza fel.
Finom só
- Megakadályozza, hogy a festett fehérnemű elveszítse a színét /rögzíti). Egy marék sót tegyen a mosóvízbe.
- A padlószőnyegből illetve ingből, vagy blúzból kiszedi a borfoltokat.

Körte: az egészség, szerencse és remény gyümölcse

Az édes és lédús körte nagyszerű téli tartalék, rostok, vitaminok, nyomelemek és ásványi anyagok jóízű tárháza. A friss téli körtét, és a szárított körtét tejturmixokhoz, gyümölcslevekhez, joghurthoz és süteményekhez is fölhasználhatjuk.

Hűtő hatását télen melegítő fűszerekkel, fahéjjal, gyömbérrel, szegfűszeggel ellensúlyozhatjuk. Íze harmonizál a mandulával, dióval és más olajos magvakkal is. Fogyasztása nőknek különösen ajánlott, hiszen a benne található bór segíthet a csontritkulás megelőzésében.
A rómaiak a körtének 40 fajtáját ismerték, ma már több mint 300 fajtát termesztenek. Európában a körte az egészség, a szerencse és a remény szimbóluma. A kínaiaknál a hosszú élet, az igazság és a helyes ítélőképesség jelképe. Egyébként nem véletlenül: bórtartalma növeli a mentális éberséget. A rómaiak a körtebort a gombamérgezés ellenmérgének tartották Ez azonban legfeljebb bizonyos gombák ellen lehetett hatásos, hiszen számos gomba okoz biztos halált. A körtebort a 17. században kúraszerűen fogyasztották, vadon termett és termesztett körte kombinációjából készítették.
„Mind az összes édes és zamatos fajta, segít a pocakot leapasztani többé-kevésbé. Azok, amelyek kemények és savanyúak, ezzel szemben legalább ennyire eldugítják.” — figyelmeztet Nicolas Culpeper angol füvesember a 17. században. Általában sem ajánlatos éretlen gyümölcsöt enni, ez a körtére fokozottan vonatkozik. Télire ugyan éretlenül szedjük le a körtét, de úgyis megérik, mire a gyümölcsöstálra kerül.
Az érett körte enyhíti az emésztőcsatorna gyulladásait, szabályozza a bélműködést. Emésztést segítő hatása miatt beiktathatjuk fogyókúrás étrendünkbe is. A körte vizelethajtó anyagai elősegítik a mérgek kiürülését a szervezetből. Naponta három-hat pohár körtelé elősegíti a hólyaghurut gyógyulását.
Körte vörösborban

Arányok: 1 kg körte / 1 l vörösbor / 1 rúd fahéj / 1 szegfűszeg / 3 szem feketebors

A vörösbort öntsük egy zománcedénybe. A körtét hámozzuk meg, magházát vágjuk ki. Dobjuk bele azonnal a vörösborba. A fűszereket csavarjuk egy gézdarabba. A bort kezdjük el melegíteni lassú tűzön, tegyük bele az összecsomagolt fűszereket, forraljuk fel, majd ezután állítsuk a lángot takarékra. 20 percig hagyjuk az egészet rotyogni, míg a gyümölcs átveszi a bor színét és zamatát. Ha abbahagyjuk a főzést, vegyük ki a körtéket (ha már egy kicsit kihűlt) és tegyük befőttes üvegekbe. Osszuk szét rajta a szirupot, majd vízfürdőben a forrástól számítva 10 percig gőzöljük.

Körtedzsem

Arányok: 1 kg körte / 80 dkg cukor / 1 citrom / 1 pohár víz

A citromról reszeljük le héját. Hámozzuk meg a körtét, vágjuk kockára, és locsoljuk meg a citrom levével. Rakjuk a körtét és a cukrot rétegesen egy tálba, és hagyjuk egy napig állni. Másnap öntsük hozzá a vizet, tegyük bele egy lábosba és rakjuk fel nagy lángon főzni, közben folyamatosan kevergessük. Mikor forrni kezd, vegyük le a lángot takarékra. Kb. 20-25 percig főzzük tovább. Öt perccel a főzési idő letelte előtt szórjuk bele a citromhéjat.
Ha megfőtt, tegyük befőttes üvegekbe.

Narancsos körtedzsem


Arányok: 1,5 kg körte / 1,5 kg cukor / 1 citrom / 2 narancs

Hámozzuk meg és vágjuk négyfelé a körtét, locsoljuk meg a citrom levével. Mossuk le a narancsot és hámozzuk le a héját. Tegyük lábasba a körtedarabokat, öntsük fel vízzel és főzzük kb. 15 percig. Adjuk hozzá a narancshéjat és a cukrot. Folyamatos keverés mellett forraljuk fel, majd lassú tűzön főzzük kb. egy óra hosszat. A kész dzsemet töltsük üvegekbe és azonnal zárjuk le.

Fűszeres körtebefőtt

Arányok: 3 kg körte / 7 dl száraz fehérbor / 2 dkg cukor / 2 db fahéj / 8 szem szegfűszeg / 3 szem ánizs / 1 citrom

A kemény körtéket hámozzuk meg, vágjuk négyfelé, magházát vágjuk ki. Tegyük azonnal citromos vízbe, hogy nehogy megbarnuljon. A bort, a cukrot, a fűszereket és a citrom lehámozott héját forraljuk fel. A körtéket vegyük ki a áztatóvízből, és tegyük át a fűszeres borba. 8-10 percig főzzük lassú lángon, majd tésztaszűrővel emeljük ki a gyümölcsöt, és tegyük üvegekbe. A levet még egyszer forraljuk fel, csavarjuk bele a citrom levét, és öntsük rá a körtékre. Az üvegeket zárjuk le, és szárazgőzben hagyjuk kihűlni.

Körte szirupban


Arányok: 1 kg körte / 1 l víz / 1 citrom leve / 60 dkg cukor

Tegyük a cukrot a vízbe, forraljuk fel és hagyjuk kihűlni. Hámozzuk meg és vágjuk négy felé a körtét, merítsük citromos vízbe, majd tegyük üvegekbe. Öntsük rá a szirupot, úgy hogy beborítsa. A citrom levét osszuk el az üvegek között. 20 percen keresztül sterilizáljuk 90 fokon.

 

 
PRAKTIKÁK
 
JÓ TUDNI
 
EGÉSZSÉGESEN
 
FÜSZEREKRŐL
 
GOMBA
 

ÚJRA NYITVA! ~FBLOG~ ÁLLATKÍSÉRLETEKTÕL MENTES A SMINKED? ~HAMAROSAN KREDIT NYEREMÉNY! TERMÉKTESZTEK!~FBLOG~ÚJRA NYITVA!    *****    Astropapa-iskolája mindenkit szeretettel vár és INGYENES TANÁCSOT AD minden kedves érdeklõdõnek!    *****    Supernatural - ODaát - 13. ÉVad - Extrák - Infók - ÉRdekességek - ODaát - Supernatural - 13.ÉVad - Supernatural - ODaát    *****    A csillagjövõ oldalon,nem csak alacsonyak az árak, hanem a tanácsadás, teljesen ingyenes. Szeretettel várlak minden nap    *****    Új design! Az egyetlen magyar Olicity és a legaktívabb Zöld Íjász rajongói oldala! 6. évad & Arrowverse hírek!    *****    No.1 Christina Aguilera Fan Site - Minden ami X-Tina, minden héten újdonságok! Katt!    *****    TelenovelasWeb - Hírek, képek, videók, saját véleménnyel tarkított bejegyzések telenovellákról és a színészekrõl! Gyere!    *****    Hamarosan olvashatók lesznek az oldalamon az Asztro-tükör asztrológiai írásai, cikkei.    *****    Gesztenye, gesztenye, gesztenye... és egy álmos sün! Gyertek az októberi rétre Mályvával és Pipitérrel! Irány a Mesetár!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Ha te is a letisztult stílus híve vagy, nézz be hozzám! Smink, ruha, kritika //Style and Stuff// Style and Stuff//    *****    MINDEN HÓNAPBAN INGYENES G-PORTÁL SABLON! TELJESEN ÁTSZERKESZTHETÕ A LEGÚJABB KÓDOKKAL! Ne maradj le egyik hónapban sem!    *****    Rendeld meg az asztrológiai csomagok egyikét és teljesen ingyen megbeszélheted velem a kérdéseidet telefonon, skypeon!!!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film! Film!Film!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!    *****    A CSILLAGJÖVÕ OLDALON RENDKÍVÜLI AKCIÓK,LEHETÕSÉGEK.A MEGRENDELÉSEK UTÁN TELJESEN INGYENES KONZULTÁCIÓ,TANÁCSADÁS.VÁRLAK    *****    Õszi manókalandok a réten! Búcsúztassátok el ti is útra kelõ madarainkat Mályvával és Pipitérrel! Gyertek a Mesetárba!    *****    | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale |    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Infrashape Horizontal fittness stúdió Debrecen