Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2009-12-21
 
Menü
 
CSINÁLD HÁZILAG
 
MIBEN
 
PISKÓTA OMLETT

Piskóta-omlett
Hozzávalók:
3 db tojásfehérje,100 g cukor,70 g liszt,1 kh. sütőpor,3 ek. őrölt mandula,250 g sovány túró,
1 csomag vanillincukor,1 db vaníliarúd kikapart belseje,200 g tejszín,1 csomag habfixáló,400 g eper
Melegítsük elő a sütőt 220 fokra. Béleljünk ki két tepsit sütőpapírral, rajzoljunk rájuk 12 cm átmérőjű köröket. A tojásfehérjét verjük kemény habbá, közben lassan szórjuk bele a cukrot. Verjük tovább, amíg fényleni nem kezd a hab. Óvatosan keverjük hozzá habverővel a tojássárgáját, lisztet, sütőport, és a darált mandulát.Tegyük a tésztát egy evőkanállal a körökre, és simítsuk el. Süssük a sütő középső részén, egymás után 8-10 percig. Borítsuk ki, és húzzuk le a papírt. A forró piskótakarikákat hajtsuk félbe. Hagyjuk kihűlni.Alaposan keverjük össze a túrót, vanillincukrot és a vaníliát. Verjük a tejszínt a habfixálóval kemény habbá, és keverjük a túróhoz. Az epret mossuk meg, tisztítsuk meg, vágjuk négyfelé, és keverjük a túróhoz. Töltsük meg a piskóta-omletteket a gyümölcsös túróval, és hintsük meg porcukorral.Kb. 8 db.
Adag: 4  Elkészítési idõ: 50 perc   Kalóriatartalom: 315 Kcal

 
PRAKTIKÁK
 
JÓ TUDNI
 
EGÉSZSÉGESEN
 
FÜSZEREKRŐL
 
GOMBA
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.