A magyar konyha kialakulása

 Az ételkészítési mód, amely napjainkban a magyar konyhát jellemzi, nem azonos őseinkével. A magyarság táplálkozásáról kevés feljegyzés, emlék maradt ránk. A kutatásokból megállapítható, hogy a honfoglalás előtti korban a nomád népek körében már megtalálhatók azon ételek alapjai, amelyeket fejlettebb formában ma is ismerünk. Az osztjákok bablevest, a csuvasok, azerbajdzsánok jáskát, darából és marhahúsból készült levesfélét főztek, amely többé-kevésbé hasonló a gulyásleveshez. A töltött káposzta őse a szárma. Ez szőlő- vagy káposztalevélbe burkolt és rizzsel kevert hús, amelyet zsírban, olajban sütöttek vagy lében főztek meg. A magyar konyha kialakulására hatással volt a bolgár-török népekkel való érintkezés. Ebből az időből ered a "gyúr" szó és a tarhonya is. A tarhonyát a sokat vándorló törökök és magyarok a szárított tejtermékekkel, húsfélékkel együtt magukkal hordozták, és bárhol elkészíthették. Ezekből a tényekből arra következtethetünk, hogy a magyar konyha a Volga tájáról, a Káma vidékéről ered.
A magyar konyháról Mátyás Király korából és az őt követő időkből már bőséges adataink vannak. Mátyás király asztalára az ételek bő és változatos sora került. A hazai és külföldi tudósok gazdagnak mondják hazánkat minden állat- és növényfajtában. A királyné olasz volt, igy erősen érvényesült az olasz befolyás a főúri és nemesi konyhákon. Szakácsai is magyarok voltak. A nyárson és rostélyon sülteken kívül készítettek még ételeket üstökben, bográcsban, lábasokban. Csaknem mindent, lében, mártásban tálaltak. Ezeket erősen fűszerezték. A mártások készítésekor a kenyeret sűrítőanyagként használták. Ezt a módszert megtaláljuk a régi Róma konyhájában és az erdélyi konyhán is. A magyar konyhán a XIX. század derekáig őrizte meg uralmát ez a sűrítési mód. Ezután a rántás, a paprika, a hagyma használata, valamint a francia konyha erőteljesebb befolyása vette át az uralmat. Mátyás korában az asztalra került szárnyasok legnevezetesebbike a páva volt.
 A XIX. század második felében a német és a francia konyha kezd elterjedni. Bár szakácsmestereinket érdekelte más népek szakácsművészete, az idegen ételeket a magyar ízlésnek megfelelően átalakították, vagy az étel mellé odaírták, hogy milyen módon sütötték, rántották vagy körítették.
A régi magyar konyhában a paprikát nem ismerték. A paprikától hiteles adataink csak a XV. század végéről vannak. Régi okmányok szerint a paprika első ízben, Spanyolországban bukkant fel, mint amerikai eredetű növény. A XVI. században már Európa egyéb országaiba is ismert. Egy 1586-ban megjelent füvészkönyv megjegyzi, hogy a paprikát Spanyolországban bors helyett használják. Tóth Béla „Magyar ritkaságok” című könyvében külön fejezetet szentel a paprikának. Szerinte hazai irodalmunkban először Szenczi Molnár Albert szótárának 1604. évi kiadásában található törökbors, "piper indicum" néven.
A paprika mai nevén először az 1775-ben megjelent "Új füves és virágos magyar kert" című műben szerepel. August Elrich 1831-ben, Berlinben kiadott "Die Ungarn wie sie sind" című művében magyarországi útjáról beszámolva így ír a paprikáról: ,,A spanyol borsot Magyarországon paprikának nevezik, és a magyarok legkedvesebb fűszerszáma. Hihetetlen, milyen mennyiséget tesznek nemzeti ételeikbe, mint amilyen a gulyáshús. Az erre nem szokott ínyre ez a gulyáshús úgy hat, mint az izzó parázs vagy még rosszabbul." Alföldi Flott Károly, kiváló növénykutató megállapítja, hogy a paprika török hódoltság idején került hozzánk, és mint paraszti fűszert, lenézték. Ezért lassan terjedt el, és került az urak konyhájára is. A paprika, ezután háttérbe kezdte szorítani, a régi fűszereket. A régi közül egy ideig sok egészen feledésbe merült, mint például, a sáfrány, a gyömbér és a bazsalikom. Mária Terézia és II. József idején a bécsi udvar konyhája teljesen francia volt. Ez természetesen hatott a magyar, a lengyel és a cseh arisztokrácia étkezésére is. Az akkoriban kiadott bécsi szakácskönyvekben is erőlevesről, párolásról, becsináltról írnak. A készítési módok végtelen változatát rögzítették. Ez az átalakítási folyamat a XIX. század második felében vált teljessé. Ebben az időben fejlődött ki nálunk a vendéglői és szállodai konyha, melyre különösen hatott a francia és a környező népek ételkészítése.
 A magyar konyha a történelem folyamán, veszített ősi jellegéből. A paprika "finom” alkalmazásával változatossá vált. A nemzetközi ízléshez finomodott, és világszerte elismert hírnévre emelkedett. A magyar konyha kialakulására erősen hatott egy-egy vidék, étkezési, élelmezési szokása. A nép köréből származó ételek adtak alapot, egy-egy magyar étel továbbfejlesztésére. A múlt század első felében Szeged környéke pusztáin a csikósok a birkapörköltet bográcsban főzték. A múlt század végén és század elején jeleskedő szakácsmesterek voltak azok, akik hozzácsiszolták, hozzáidomították a magyar konyhát a kor legkifinomultabb ízléséhez, és igyekeztek kielégíteni a hazai közönség és a külföldiek igényeit. Ők voltak, akik megteremtették a magyar konyha jellegzetességeit, mert nem másolták le szolgailag a francia konyha szabályait, hanem azt átültették. A Magyar konyha világhírnevét a múlt század végén és a század elején érte el. Jeles szakácsaink voltak: Csáky Sándor, Domafalvy Andor, Rákóczi János, akik egyben rendszerezték is az ismereteket.

A magyar konyha jellemzői
A magyar konyha eljárásai alig térnek el más népek konyhájának ételkészítési eljárásiról, mert a világ bármelyik részén szintén főzéssel párolással vagy sütéssel készítik az ételeket.
 A magyar konyha éppen azoknak a különleges eljárásoknak köszönheti jó hírnevét, amelyek egyéb népek sütési és főzési módjától megkülönböztetik. Pörkölt, és paprikás ételeink alapja az olvasztott sertészsírban pirított hagyma, fűszerpaprikával keverve. A sertészsír azért a legmegfelelőbb, mert kellő hőfokra hevítve a legjobban kioldja a hagyma illóolaját. A magyar konyhán a hagymát zsírban pirítjuk, enyhén vagy erősebben, az étel jellegének megfelelően. Ennek következtében mindig más és más íze lesz az ételnek. Konyhatechnikák egyik jellemzője a rántás készítése. A rántással nem csak sűrítjük ételeinket, hanem egyben enyhébb vagy erősebb pirítással ízesítünk is. Vannak ételeink, amelyekhez csak egészen enyhén pirított rántást használhatunk. Az erősebb pirított rántás pörzsanyagai harmonikusan illeszkednek az erősebb fűszerezést igénylő markánsabb ételben.
 Az ételek jellegének megfelelő rántáspirítással elérhető ízhatást fokozhatjuk, ha a fűszert, fűszernövényt vagy egyéb ízesítőanyagot közvetlenül a sűrítés előtt a rántásba keverjük. Az így sűrített és ízesített ételek azonban csak akkor lesznek teljes értékűek, ha megfelelő ideig forraljuk, így felszínre hozzuk a benne rejlő ízeket. A fűszerek használatával legyünk mindig mértéktartóak! Zsíros ételeinket jó, ha az átlagosnál kissé erősebben fűszerezzük. Pörköltjeinket és paprikás ételeinket inkább a paprika tűzpiros színe tegye kívánatossá, íze csak enyhén legyen csípős. Ugyanígy mértéktartóan használjuk a többi fűszereket is: a fekete borsot, a majorannát, és a köménymagot. A magyaros ételeket az ízek, a fűszerek összhangja jellemzi. Az alap- és járulékos anyagok, valamint a fűszerek együttes ízhatást adnak.
A magyar konyha azonban nem csak a fűszerezéssel, hanem az elkészítés különleges módjával is fokozza az ételek ízhatását. Erre legjellemzőbb a pörkölt példája. Az igazi jó pörkölt mindig rövid lében, fedő alatt, szinte csak a saját zsírjában párolva, pörkölve készül. Innen nyerte elnevezését is. Nem szabad hosszú lére engedni, főzve készíteni, mert így éppen az semmisül meg benne, ami pörkölté teszi. De sok más ételünk elkészítésében is megmutatkozik a magyar konyhatechnikának az a törekvése, hogy sütés, pirítás, pörkölés útján pörzsanyag képződjék, és ez így is fokozza az étel élvezeti értékét.
 Ne feledkezzünk meg a világhírű hentesáruinkról sem! Páros debrecenink, gyulai módra készült kolbászunk, kolozsvári füstölt szalonnánk fokozzák ételeink kitűnő ízét.  Más népek is megtűzdelik szalonnával a pulykát sütés előtt, mégis jobb pulykapecsenyét készítünk mi a sajátos ízű nyersanyagainkból. Jellemző a magyar főzési módra a bőségesen használt tejföl. A tejföl a magyaros konyha készítményeinek ízei közé nemcsak beilleszkedik, hanem ki is egészíti azokat. Igen sok olyan ételünk van, amelyek el sem képzelhetők tejföl nélkül, például számos tésztaféle készítésénél is használjuk. Igen jó hírnevet vívott ki a magyar konyha a meleg, főtt és sült házitészták változatosságával és jobbnál jobb készítési módjával is. Amit a magyar konyha ezen a téren nyújtani képes, egyedülálló és méltán emeli a magyar szakácsokat a legjobbak közé.
  Sajátos módon elkészített ételeink szerves tartozéka, hogy ízlésesen és ötletesen tálaljuk azokat. A tálalás sose legyen egyhangú, mert lerontja a legváltozatosabb étrendet, a legfinomabban elkészített ételek sikerét is. Ezért mindig valami újat, a megszokottól eltérőt alkalmazzunk! Az ízléses, ötletes tálalás is jellemző a magyar konyhára. Ételeinket jellegüknek megfelelő hőfokon tálaljuk, mert ízük csak így érvényesül igazán! Az ételek különleges illatát és aromáját növeli, ha tálalás előtt finomra vágott petrezselyemzölddel, kaporral szórjuk meg őket. Az egyes fogásoknak, és a hozzájuk felszolgált italnak harmóniában kell lenniük. A bor kiemeli az étel ízét, a kettő összhangja tökéletes gasztronómiai élvezetet nyújt.

A Benelux államok konyhája
Hollandia élelmiszertermelés szempontjából jó adottságokkal rendelkezik. Mezőgazdasága belterjes, elsősorban zöldségféléket termesztenek. Hagyományai vannak a szarvasmarhatartásnak, tejtermékeik, elsősorban sajtjaik világhírűek. Régebben a gyarmatokról is áramlottak különféle fűszerek és egyéb élelmianyagok az anyaországba. Másrészt a tenger is sokféle nyersanyaggal szolgál. A holland halpiacokon óriási mennyiségben láthatunk tőkehalat, lepényhalat, nyelvhalat, angolnát, heringféléket.
Az egész világon ismert lett a sózott "Matjes" heringjük. A fiatal heringeket nagy tömegben halásszák ki, még a hajókon megtisztítják, lesózva pácolják. Azután megjelenik a vendéglők étlapjain, de árusítják utcán is. Finomra vágott vöröshagymát, barnakenyeret és persze bőven sört fogyasztanak hozzá. Jó minőségű pácolt heringet és heringsalátát is készítenek belőle.
A meleg halételekhez gyakran a róluk elnevezett vajas, tejszínes, tojásos hollandi mártást adják. Előételként gyakran szerepelnek hideg halételek, kagyló-, ráksaláta, rákkoktél, füstölt lazac, de kedvelt a füstölt angolna is. Ugyancsak előételként szívesen fogyasztanak gyümölcsöket, elsősorban sárgadinnyét, grape fruit-ot.
Leveseik között megtalálhatók a püré- és krémlevesek, - napjainkban gyakran levesporból készítik - zöldséglevesek, jellegzetes a szárított sárgaborsóból készült püréleves, amit füstölt kolbászkarikákkal és fekete kenyérre tett húsos füstölt szalonna szeletekkel tálalnak, a zellerrel, póréhagymával tálalt a paradicsomleves. A levesekhez általában bőven adnak levesbetétet. Ünnepi alkalmakra teknősbékalevest, ököruszálylevest és erőlevest készítenek. Kedveltek az egybesült húsok és a frissen sütött kiadós steaekek, ezekhez a rizs és a burgonyaköret mellett általában többféle zöldséget is adnak. Kedvelt a marha, a borjú, a bárány, de fogyasztanak sertést is, és nagy a választéka a szárnyasoknak is. Sok salátát fogyasztanak, az olajos, citromos ízesítést kedvelik.
Meg kell említeni a " Nederlandse Koffietafelt", a holland kávéasztalt. Általában délutáni étkezés, gazdagon megterített uzsonnaasztal, ahol a sütemények, kávé és tea mellett megtalálhatók a különféle felvágottak, hideg sültek, sonka, hideg halételek. Készítik úgy is, hogy személyenként állítják össze a gazdag választékú tálat. Ugyancsak szólni kell az egyszerű fűszeres vagdalthús golyókról, amit minden étteremben, pavilonban, bisztróban árulnak különféle köretekkel.
Sokféle apró, édes és sós teasüteményt készítenek, az egyéb süteményeik rendszerint gyümölcsök felhasználásával, vajkrémmel, tejszínnel készülnek. Nagy a gyümölcs-, valamint a fagylalt- és parféfogyasztásuk.
Napközben délelőtt és délután is tartanak egy-egy rövid munkaszünetet, amikor kávét, kakaót vagy tejszínes teát fogyasztanak. Reggelire bőségesen étkeznek, az ebédet meghatározza a modern élet, általában az ebédszünetben elfogyasztott gyors, egyszerű étkezés, vacsorára komplett étrendet esznek.
Világhírűek a Bols cég által gyártott holland likőrök. Söreik jó minőségűek, így a sörfogyasztás Hollandiában magas.
A holland vendég takarékos, szálláshelyen megelégszik az egyszerűbbel, ha az, tiszta és olcsó, ugyanúgy az egyszerű ételekkel, ha az jóízű és olcsó.
Belgiumban, a vallon tartományokban a francia nyelv és a francia szellem uralkodik. A flamand tartományokban egy más, a hollandiaival rokon nyelv a meghatározó. Természetesen igaz ez a konyhaművészetükre is.
Belgiumra erősen hatott és hat ma is a francia konyha, a francia étkezési szokások. Így pl. reggelire nem esznek sokat, tulajdonképpen délben sem, vacsorára szeretnek kiadós, komplett étrendet fogyasztani. Az étkezést aperitiffel kezdik. Köretként nem adnak annyi zöldséget, mint a franciák, sokféle burgonyaköretet készítenek. Az étkezést általában sajttal fejezik be.
Luxemburg aprócska állam Németország mellett. Konyhájukra, étkezési szokásaikra elsősorban a német és a francia gastronómia hatott.

A bolgár, görög, albán konyha
A Balkán-félsziget keleti és déli részén élő népek főzési, étkezési szokásai sok hasonlóságot mutatnak. A tengeri eredetű élelmiszerek, a vágóállatok, a terület terményei csaknem azonosak, ezért nagy a hasonlóság konyhájukban is.
A bolgár konyha levesei túlnyomórészt zöldségből készülnek, kellemes savanykás ízüket a joghurttól kapják. Betétként a zöldségek mellett húsgombócot, csirkehús- darabkákat tesznek bele. A bolgárok úgy használják a joghurtot, mint a magyar konyha a tejfölt. A tengerparttal rendelkező Bulgáriában sok halat, rákot, kagylót, egyéb tengeri állatot fogyasztanak. Kedveltek az olívaolajban ropogósra sütött apró halak (szardínia, szardella), amelyekhez citromot, citromos olajos salátákat, olívabogyót adnak. A főzéshez főleg napraforgóolajat használnak fel.
A vágóállatok közül legkedveltebb a bárány és a birka húsa. A bárány- és birkahúst fokhagymával, vöröshagymával fűszerezve, olajjal vagy vajjal kenegetve, szívesen sütik egészben, nyárson. A birkahúsból készített rizses, krumplis, paradicsomos djuvecsok, muszakák minden balkáni nép konyháján megtalálhatók. A bolgár roston sült kolbászkák - kebabcse - rokonai a nevében is hasonló szerb csevabcsicsinek. A fűszeres, roston vagy zsírban sütött húspogácsa - a kjufte - pedig a török kaftának. A szomszédságon és a hasonló természeti környezeten kívül a hosszú török megszállásnak is része van az azonos vagy hasonló ételek kialakulásában.
A bolgár konyhában nagy a szerepe a salátáknak. Sok paradicsomot, uborkát és egyéb zöldségfélét is használnak citromos, olajos, hagymás, joghurtos öntettel.
A desszertjeik nekünk túl édesek, mézzel vagy cukorsziruppal készülnek, de van egy mustszirupban kifőzött édességük is, a racsel. A baklava török eredetű mézes-diós, a mi vargabélesünkre emlékeztető sütemény, de készítenek egyéb mézes, mandulás, diós, általában török eredetű süteményeket is. Az étkezés végén török kávét fogyasztanak.
A görög konyhán is érződik a török hatás, nemcsak a szomszédság, de a hosszú megszállás miatt is. A nagyvárosokban, a tengerparton az olasz konyha hatása is érzékelhető. A régi ételkultúra elsősorban a hegyekben maradt fenn, ill. az idegenforgalom miatt elevenítenek fel a régi ételeket. Ettől eltekintve a mai Görögországban nehéz megtalálni az ókori gasztronómia nyomait.
A mai görögök is sok tengeri terméket, halat, rákot, kagylót fogyasztanak. Görögországban bőven terem az olajbogyó, ennek különféle változatait előételként fogyasztják, de felhasználják ételek ízesítésére is. Az olajbogyóból kiváló minőségű olajat nyernek, főzéshez, sütéshez az olívaolajat vagy a vajat használják, de a salátáik mindig olívaolajjal készülnek. Salátaválasztékuk gazdag, bár ez a legtöbb mediterrán konyháról is elmondható.
A vágóállatok közül a marha és a juhfélék kedveltek, de fogyasztják a kecske húsát is. Sertéshúst - elsősorban a nagy meleg miatt - keveset fogyasztanak.
A Görögországban kiváló minőségben termő mazsolát különféle ételek ízesítésére használják. Az édességekhez diót, mogyorót, mandulát, citromot is használnak, kedveltek a cukormázzal bevont sütemények.
Jó minőségűek a gyümölcseik, melyeket nyersen, salátaként és a nagy melegben gyümölcsléként fogyasztanak. Boraik nehéz, édes, aromás borok.
Albánia - mediterrán klímájú kis ország - konyháját sokféle hatás érte történelme során: bizánci, szerb, bolgár, olasz hatás, a dalmát városokkal való érintkezés és természetesen legerősebb a természeti környezet hatása.
A tenger itt bőven ad halat, rákot, kagylót. A köves, sziklás, teraszosan művelt hegyoldalakon nehéz munkával különféle zöldségeket, gyümölcsöket, olívabogyót termelnek. A vágóállatok közül a juh- és a kecskehús a legkedveltebb. Konyháját természetes, egyszerű ízek jellemzik.
Az étkezés ezekben az országokban a meleg éghajlat miatt 1-2 órával eltolódik. A reggelire nem fektetnek nagy hangsúlyt. Sok erjesztett tejterméket, joghurtot, kefirt, juhsajtot, kecsketúrót stb. fogyasztanak. Délben néhány órás sziesztát tartanak, legfontosabb az esti étkezés.

A cseh és a szlovák konyha
Az éttermi konyhát főleg a francia ételek készítése jellemzi. Az előételek fogyasztása jobban elterjedt, mint bármely más szomszéd nép étkezési szokásaiban. Ezért a csehek éttermi konyháinak igen sokféle hidegkonyhai készítménye van. Ezeket főleg az orosz zakuszik vagy franciák vegyes ízesítői közül vették át. A csukott és nyitott szendvicseket minden időben megtalálhatjuk a csehek büféiben éppúgy, mint az I. osztályú éttermekben.
 Leveseik közül főkként a francia konyha erőleveseit és krémleveseit tálalják. Ezen kívül az orosz konyha borcslevesei és különféle gombóclevesek készülnek konyháikon.
 A halakat roston, rántva és pikáns ízű mártásokban készítik, nagyon kedveltek a hagymás, ecetes marindában készült heringfélék. Sültjeiket főleg káposzta- és gombócköretekkel tálalják. A tejfölös krémmártásban párolt ún. vadas húsok készítése igen elterjedt, amelyeket leginkább marha-, ürü-, bárány- és vadhúsfélékből készítenek. Ezekhez különböző módon készült gombócokat adnak köretként.
 A tészták készítésében nagy előszeretettel használják a juhtúrót. Tésztáik közül a burgonyagombóc, a galuskák, a fánkok és a palacsintafélék a legismertebbek.

A francia konyha

 A francia konyha az egykori római birodalomból átmentett, valamint az olaszoktól átvett sütési-főzési módszerekre vezethető vissza. Ezeket a hagyományokat az uralkodó osztályok igényei további fejlődésre késztették. Különösen XIV. Lajos főudvarmestere, Bechamel márki fejlesztette az udvari konyhát igen magas színvonalra.
 Ebben az időben vált ki elsőbbséggel a francia konyha a többi nemzet konyhái közül.  Kialakulásának kedvezett, hogy Franciaországban a konyhán szükséges nyersanyagok nagy bőségében álltak rendelkezésre. Igazi nagyságát, fejletségét azonban tehetséges szakácsainak köszönheti. A XVI. században kialakult francia konyhát a pazarlás a fényűzés, a bőséges menük jellemezték.
 Szükségessé vált a pazarló francia konyha átalakítása az ételek anyagainak felesleges, sokszor káros bőségének leegyszerűsítése. A hagyományokon alapuló francia konyha reformálása három korszakra bontható. A modern francia konyha első megteremtője Antoine Careme (1784-1833), Talleyrand francia külügyminiszter és I.  Miklós orosz cár konyhamestere volt. Tanítványa Urbain Dubois, sok befejezetlen művét örökölte.
A második korszak az 1850 körüli időkre esik, amikor Urbain Dubois és Emilé Bernard megalkották a "La Cuisine Classique" című nagy művet. Ebben a műben fejtik ki a szakácsművészet legfőbb elveit, az ízek fontosságát, az ételek élvezhetőségét, a tálak, ételek tetszetőségének jelentőségét. Careme, Dubois és Bernard munkáját August Escoffier (1843-1935) folytatta, akinek tevékenysége a harmadik korszakot jelenti. Escoffier mesterségének művésze volt, nemcsak új ételek egész sorát alkotta meg, hanem a múlt század végének képzőművészetét is alkalmazta a tálalásnál.   Escoffier több évtizedes munkája során az ételek készítési módjában, a tálalási módok megformálásában és leegyszerűsítésében, az ételsorok összeállításában is maradandót alkotott. A Guide Culinaire és a Livre des Menus megírásával egyesítette a szakácsművészetet, de nevéhez fűződik egyes nemzetek konyhaművészetének fejlesztése is. Escoffier munkájának érdeme, hogy különböző nemzetek speciális ételeit a francia konyha ízléséhez alakította.
 A francia konyha főbb jellemzői, hogy az ételei túlnyomórészt vajjal vagy növényi zsiradékkal készülnek, tehát könnyen emészthetőek. A másik tulajdonsága a nagy változatosság. Az édesvízi és tengeri halak, a csigák, a rákok hidegen vagy melegen elkészített formái számtalan változatban, hozzáillő mártásokkal szerepelnek étrendjeikben. A hideg és meleg tojás- és egyéb előételeik készítésének módjai megszámlálhatatlanok. A francia konyhán a húsételek - ugyancsak sok-sok változatban - marha-, borjú-, ürü- és bárányhúsból készülnek, míg a sertéshúsból készített ételek ritkábban szerepelnek konyháikon. Igen elterjedt a házi- és vadszárnyasok, valamint a vadhúsok felhasználása is.
 A francia konyha ételeit a hideg és meleg mártások széles választéka teszi valóban franciássá, amely külön is gazdagítja az ételválasztékot. A zöldfőzelékek bőséges készítése kiegészíti a húsételeket, de ezek külön fogásként is megtalálhatók étrendjeikben. A főzelékek készítésénél sűrítést nem alkalmaznak, hanem megfőzve leszűrve és olvasztott vajjal leöntve tálalják, vagy külön olvasztott vajat szolgálnak fel hozzá. Gyakran készítik a főzelékeket vajban párolva, rántva, töltve vagy csőben sütve.

 A salátafélék változata rendkívül gazdag. Az egyszerű fejes salátát is sokféleképpen készítik: ecettel, olajjal vagy majonézzel, mustárral, vagy különféle mártásokkal. A francia éttermekben általában a zöldsalátát ízesítés nélkül, a hozzávaló ecettel, olajjal, borssal, mustárral, főtt tojással tálalják, és a vendég ízlése szerint maga készíti el. Tésztáik, desszertjeik könnyűek, finomak. A franciák az étkezés igazi befejezőjének a sajtot tekintik. Szívesen és gyakran alkalmaz a francia konyha gyümölcsöt bizonyos ételek és ételcsoportok kiegészítőjeként.

Franciaország a jó bornak hazája, természetes, hogy konyhája sok étel készítéséhez használ fel bort. Mártásaik készítéséhez, a ragukhoz és egyéb párolással készülő ételekhez különféle borokat használnak, és ezzel is növelik ízüket, zamatukat. A francia konyhán szinte nélkülözhetetlen a borpárlat (konyak), amely pástétomok és más ételek ízesítésére szolgál.
 Számos olyan fűszert kedvelnek, amellyel intenzív hatást érnek el, mint pl. cayenne-bors, a currypor. Illatos fűszernövényeket is használnak, így a tárkonyt, a turbolyát, a kakukkfüvet, bazsalikomot. Ezeket a fűszereket régen a magyar konyhán is ismerték, de ma már ritkábban használatosak nálunk. Az ételek sűrítésére leggyakrabban burgonyalisztet használnak, amelyet hideg vízben habverővel simára keverve adnak a forrásban lévő ételhez. A másik gyakori sűrítési mód a lisztel összegyúrt vaj - beurre-manie - amelyet ugyancsak forrásban lévő ételhez habverővel való folyamatos keverés közben, kisebb darabokba morzsolva adnak az ételhez. A rántást aránylag ritkán alkalmazzák, akkor csak enyhén megpirítva, mint pl. besamelmártás készítésénél.

 Francia készítési mód a csőben sütés (au gratin) - gratinírozás -, de a sütés többi módját is francia szokások fejlesztették magas színvonalra. Ezt bizonyítja, hogy az ősi nyárson vagy rostélyon sütések legnagyobb kultusza ma is Franciaországban van.  Konyhatechnikájukban számos eljárás van, amelyet más népek szakácsai is átvettek.  Ilyen, pl. a "sauté", németes torzításban a "szortírozás", amit mi, mint eljárást nem egészen pontosan a "pirítás" szóval fordítunk, vagy a smizírozás, a montírozás, a glacírozás, a flambírozás. Ezek mind bizonyítják, hogy a hazai konyhatechnikára jelentős befolyást gyakorolt a francia konyha.
  A francia konyhának is megvannak az eredeti tájjellegű, fejlett ételkészítési változatai. A francia vidékek közül híres ételeiről Lyon, Marseille, a Provance-i, a normandiai, a bretagne-i, és az elzászi konyha. Ezek tájjellegű ételei mesterszakácsok munkája nyomán a francia konyha kincseivé váltak. A francia konyha délben levest általában nem, vagy csak kismértékben készít. A levest inkább este, a főétkezésnél tálalják fel. Az ebédet többnyire a vegyes ízelítővel - hors d' oeuvres - vagy valamilyen meleg előétellel vezetik be, esetleg hideg vagy meleg halétellel kezdik. Húsételeket köretek és mártások gazdag választéka kíséri. Készítési módjuk a hozzáadott raguk, köretek, és mártások szerint rendkívül változatos.
 A francia nép étkezésében a reggelinek nincs sok jelentősége, inkább a délelőtti kávézás, teázás, - melyhez speciális zsúrkenyérrel készült csukott szendvicseket fogyasztanak - számottevő.

A híres, hagyományos francia szakácsművészet napjaink európai konyhájának, kialakulását nagyban befolyásolta. Térjünk be egy nagy szállodába a világ bármely táján, a nemzeti specialitások mellett biztos, hogy az étlapok franciás ételeket is kínálnak. A gasztronómia nyelve a francia lett. A francia konyha az olaszoktól vette át, a lényegében római-korra visszavezethető sütési-főzési módszereket.
A legenda szerint egy orvos lánya a középkorban Itáliából magával vitt néhány olasz szakácsot Franciaországba, akik a francia konyha atyjainak tekinthetők. Ahhoz, hogy a francia konyha ilyen magas színvonalra fejlődött, hozzájárult a francia uralkodók, különösen a Bourbonok életmódja és természetesen a kedvező természeti adottságok, az alapanyagok bőséges választéka is.
A XVI. században a francia konyhát a bőség, de inkább a fényűzés és a túlzó pazarlás jellemezte. Szükségessé vált ezeknek a szélsőségeknek a megfékezése, ésszerűsítése. A francia konyha reformja három szakaszra osztható:
- a modernizálást Antonin Caréme -1784-1833 - aki Napóleon konyhamestere volt - és Urbain Dubois kezdték el.
- a második korszak az 1850 körüli időre esik, amikor Urbain Dubois és Emil Bernárd megalkotják a "La Cuisine classique" című művüket. Ebben leírják a klasszikus konyha alapkövetelményeit, az ízek fontosságát, a tálalást, a tetszetős díszítést, a megfelelő tálakat. stb.
- a méltán legnagyobb szakácsművészként tisztelt Auguste Escoffier - 1846-1935 - továbbfolytatja tanítómesterei nagy munkáját a harmadik korszakban. Escoffier korának nagy egyénisége, aki a XIX. század képzőművészeti irányzatait át tudja ültetni a szakácsművészetbe. A "Le Guide Culinaire" és a "Livre de Menus" című munkáival egységes irányt szabott kora szakácsművészetének, meghatározta annak fejlődési irányát. Szakírói tevékenységével befolyásolta más nemzetek konyháinak fejlődését is, a különböző nemzetek ételkülönlegességeit hozzáalakította a francia ízléshez.
Mielőtt rátérnénk a francia konyha általános jellemzésére, tisztázni kell, hogy a gasztronómiában tájegységenként elég jelentős az eltérés. Provance konyhája mediterrán jellegű, míg az atlanti partvidék ízlése inkább északi típusú. Elzász a libamájpástétom és a savanyúkáposzta hazája, eltér Baszkföldtől, ahol a füstölt sonkafélék a kedveltek, más a marhahúst fogyasztó Normandia, más a borral főző Burgundia, és akkor még nem beszéltünk a nagyvárosokról, elsősorban Párizsról.
A franciák hagyományosan könnyű reggelit fogyasztanak, ami általában tejeskávéból vagy kakaóból (ritkábban tea) és reggeli péksüteményből áll, ezeket "Croissants"-nak nevezik. A reggeli tartozéka még a vaj, a jam és a méz.
Az ebéd, a modern élethez, általában a rövid munkahelyi szünethez igazodva alakult ki, de az intézményes - pl. iskolai - étkeztetés is választékos, több fogásból áll. Ebédre ritkán esznek levest, inkább salátaféléket vagy más előételt, húsételt köretekkel, mártással, vagy húsos zöldségételt, desszert, az ételekhez illő ital és az ebéd utáni kávé a megszokott sorrend. Napjainkra jellemző az ebédszünetben elfogyasztott egytálétel, ami lehet kiadósabb saláta, húsos zöldségétel, szendvics stb.
Az étkezések közül legnagyobb szerepe a vacsorának van, amely rendszerint könnyű ételekből, de több fogásból áll. Ilyenkor fogyasztanak levest, elsősorban a téli időszakban, de gyakori, hogy a vacsorát is előétellel kezdik. Utána frissen sült húsétel, vagy hideg húsok, felvágottak következnek, majd sajtfélék, gyümölcs vagy édesség zárja a sort. A hétvégék és ünnepek ráérősebb időszakában kerülnek asztalra az olyan ünnepi fogások, mint osztriga, libamáj, különféle töltött szárnyasok.
A francia konyha ételeire jellemző, hogy nagyobbrészt vajjal vagy valamilyen növényi eredetű zsiradékkal készülnek, így könnyebben emészthetők.
Fűszereket mértékkel használnak, kedvelik a friss "füveket", így a kakukkfüvet, tárkonyt, turbolyát, bazsalikomot és petrezselyemzöldet. Gyakori a babérlevél használata, ötletesen fűszereznek fahéjjel, szegfűszeggel, sáfránnyal, szerecsendióval, gyömbérrel, köménnyel. Természetesen használják a curry-t, chili-t és van egy népszerű fűszerkeverékük, amely négy komponensből áll: szerecsendió, szegfűbors, gyömbér, feketebors. Viszonylag sok borsot használnak, ugyancsak kedveli a francia konyha a különféle hagymákat. Fűszerpaprikát ritkán és keveset használnak. Fontos megemlíteni a híres francia mustárokat is, melyek a különféle mártások, dresszingek, de némely húsételeknek is elmaradhatatlan tartozékai.
Sokféle levest készít a francia konyha: az egyszerű zöldségleveseket, püré-, krém- és gyümölcsleveseket, a húslevesnek sok variációját és persze különleges leveseket is. Legismertebb a marseillesi Bouillabaise vagy a homárleves, a francia hagymaleves, a fokhagymaleves, a kagylóleves és még sorolhatnánk.
Az étkezésben fontos szerepet játszanak az előételek. Előételként fogyasztanak salátákat, zöldség-, gyümölcsételeket, hideg halakat, húsokat, pástétomokat, de a meleg előételek választéka is bőséges. Külön szólni kell a vegyes ízelítőkről, az egyik legkedveltebb előételről. Egy háztartásban is gyorsan összeállítható, néhány szelet friss paradicsom, uborka, zöld salátalevél egy szelet sonka, szardínia, füstölt hal és kész a vegyes ízelítő. Az éttermekben természetesen drágább alapanyagokból készítik. Így pl. különféle pástétomok, füstölt lazac, rák, kaviár, spárga, articsóka, stb. Nincsen szabály arra, hogy mi adható a vegyes ízelítőbe, lényeg, hogy laktató ételek ne szerepeljenek benne.
A húson elsősorban a marhahúst értik, de a piacokon és a vendéglők étlapján található borjú, ürü, bárány, szárnyasok és vadhúsok. Sertést viszonylag kevesen fogyasztanak. Kedveltek az egybesült vagy a szeletben, roston sült húsok, elsősorban a bélszín hátszín, ürügerinc vagy ürüborda, tehát a jobb minőségű húsok. Ezeket angolosan sütik, úgy, hogy a hús közepe többé-kevésbé véres.
Négy sütési fokozatot különböztetünk meg:
(a francia vendég a különféle sütési fokozatok betartására nagyon kényes)
· "au bleu" (o-blö, kékre sütve) a hússzeletet csak néhány pillanatra teszik a forró rostra, kívül egy kékes-szürkés színt kap, a hús belseje jószerint át sem melegedett.
· "saignant" (szenyan, véres) a húst az előzőnél kissé tovább sütik, 2-3 mm sült réteg képződik, a belseje azonban véres.
· "moyen" (moajen, félangolos) az így sütött hús belseje, illetve vágásfelülete rózsaszín.
· "bien quit" (bijen kvit, jól átsütve) a húst addig sütik, míg a belseje át nem sül.
A roston sült húsokra fűszeres vajat tesznek, köretként sült burgonyát, zöldségeket és salátákat adnak.
Nagyon gazdag a francia konyha salátakínálata. A salátákhoz salátaöntetet, úgynevezett dresszinget készítenek, amit gyakran a felszolgáló kever be a vendég előtt, vagy a vendég készíti el saját ízlése szerint. Az amúgy is sokféle salátát, a különféle dresszingeket még változatosabbá teszik.
Kedveltek a halak, a rákok, a kagylók, elsősorban az osztriga, vannak külön osztrigabárok is. Keresett étel a csiga, ami az élelmiszerboltokban betöltve, konyhakészen is kapható. A zöldségeket előfőzve vajban párolják készre, vagy főzik, és barnavajat tesznek rá tálaláskor. A húsok után szívesen fogyasztják a főzelékféléket, mint önálló fogást. Nagy gonddal készítik, és hozzáértéssel alkalmazzák a hús, hal, zöldség stb. ételekhez a megfelelő mártásokat. Nincs még egy konyha, amelyik annyiféle hideg és meleg mártást készítene, mint a francia. Arra is ügyelnek, hogy a különféle húsokat az eredeti pecsenyével tálalják.
Becslések szerint a franciák háromszázféle sajtot készítenek. Csak a legismertebbekből néhány: az ementáli, eidami, trappista, groji, a penészhéjú lágy sajtok a rokfort, brie, camembert stb., a fűszeres lágy krémsajtok a gurné, Boursin. A sajtok kiválasztása nagy szakértelmet igényel, hogy harmonizáljon az előtte elfogyasztott ételsorral, megfeleljen az évszaknak, érettségnek és egyéni ízlésnek. A sajtfogyasztásnak is van sorrendje, nagyon fontos a megfelelő kenyér és természetesen a megfelelő bor kiválasztása. Az étkezést záró sajttálon legalább háromféle sajtnak kell lennie, a teríték mellett a vaj, só, őrölt bors, őrölt kömény, és ízlés szerint alma, körte, szőlő, dió is. A sajtot ebédnél gyakran a húsétel után fogyasztják, míg vacsoránál inkább befejező fogásként, így lehet utána borozgatni. Édességként fagylaltokat, parfét, krémeket, könnyű felfújtakat, gyümölccsel készült süteményeket, gyümölcssalátát és friss gyümölcsöket fogyasztanak.
Köztudott, hogy a franciák nagy borfogyasztó nép, leggyakoribb ital a könnyű vörösbor. Tájegységenként azonban ez is változik, Elzászban, pl. a sörfogyasztás már-már vetekszik a borral, Bretagne-ban és Normandiában kedvelt az almabor, a cidre, de az étkezésekhez mindig nagyon gondosan választják ki a megfelelő borokat.
Néhány híres francia bor a borvidék megjelölésével, a teljesség igénye nélkül: Bourgogne vidékéről fehér és vörösborok valamint rozé borok egyaránt kikerülnek: Chablis, Beuajoalis, Cote de Beaune stb. Bordeaux vidékére a vörös és fehérborok jellemzőek: Medoc, Saint Emillion, Sautemes, Graves stb. Elzászban túlnyomórészt fehérborok teremnek: Sylvaner, Gewurtztraminer, Muscat stb. A Loire mentén a fehér és rozéborok: Nivernais, Anjou, Perry stb.
A francia gasztronómia sikeréhez hozzájárultak a jó minőségű francia pezsgők, a konyak, a gyümölcspálinkák, pl. a calvados (almapálinka), az armagnac (szőlőpárlat) stb.

A lengyel konyha
Lengyelország mezőgazdasága, erdőségei, folyói, tavai sok alapanyagot adnak konyhájuk számára. Konyhájukra hatott az orosz konyha, a zöldségfélék, elsősorban a káposzta fogyasztását illetően.
Leveseik a borscs, a scsi, a különféle aludttejes, uborka és céklalével készített hideg levesek tojásbetétekkel. Sokféle húslevest is készítenek marhahúsból, de a sertésfejet, és a lábat is felhasználják. Készítenek sör-, lencse, - sárgaborsó leveseket füstölt hússal, valamint hal-, és ráklevest.
Finomak a meleg előételeik, főleg burgonyából és zöldségekből készülnek, vajban pirított zsemlemorzsával és tejföllel tálalják. Ez az ún. lengyeles főzelékkészítési mód. Készítenek meleg előételeket belsőségekből is -velő, máj- és az orosz konyhához hasonlóan tésztaételeket, tojásételeket is. Felhasználás előtt a húsokat - nemcsak a vadhúsokat- pácolják. Az egybesült húsokat gyakran töltik. Hagyományos húsvéti fogás a töltött malac, amit libamájas, szarvasgombás főtt metélttésztával töltenek, de készítenek gombás, májas, velős és egyéb töltelékeket is.
Jellegzetes ételük a bigos, ami a magyar székelygulyáshoz hasonló. Káposztába különféle húsokat főznek (tyúk, kacsa, sertés), ezt előételnek, és főételnek egyaránt adják. Nagy a választéka a halételeknek, a tengeri és az édesvízi halakból készült ételeknek egyaránt. Nemzetközileg is ismert klasszikus étellé vált a Sole filé Walewska módra, amikor a párolt halszeleteket rákhússal és Mornay mártással a tetején megpirítják.
Köretként sok burgonyát, zöldségeket, káposztát, száraz hüvelyeseket és - elsősorban a vadételek mellé- gyümölcsöket fogyasztanak. Kedvelik a citromos, az olajos, a tejfölös nyers és főtt salátákat.
Desszertként vajas, gyümölcsös süteményeket, kompótokat, nyers gyümölcsöket fogyasztanak. Italfogyasztásuk magas, kedvelik a vodkát, a borpárlatokat, a sört és a jó minőségű borokat. A napi étkezési ritmusuk a miénkhez hasonló. Reggelijük nem különösebben kiadós, ebédre szeretik a levest, vacsoránál általában hideg előétellel kezdenek. Gyakran fogyasztanak ebéd és vacsora végén teát.

A német konyha és étkezési szokások
A mai német ételek elődei a XVII-XVIII. századi udvaroknál és a polgári házaknál alakultak ki. Az 1800-as évek elejéről származó szakácskönyvek sokféle halat említenek, vadakat, kevesebb zöldséget, főzeléket. A napóleoni háborúkkal a francia konyha is megjelent Németországban, sok ételt átvettek, ill. finomítottak francia mintára. Természetesen itt is eltérések vannak tájegységenként. A Rajna mentén a francia hatás érződik, más jellegű az itt készített borban párolt hús, mint a bajor Alpokban kedvelt szalonnával tűzdelt tejfölös szarvas.
A német konyha főzéshez vajat, növényi olajokat, vagy margarint használ és csak nagyon kevés sertészsírt. A bajor konyha az, amelyik nagyobb mértékben főz sertészsírral.
Kedvelt fűszerük a bors, a szerecsendió, a vadas ételekhez a majoránna és a babérlevél, használják a fahéjat, a szegfűszeget, kismértékben a curryt és a fűszerpaprikát, a zöldpetrezselymet pedig szinte minden ételükhöz.
A németeknél kedveltek a leves jellegű egytálételek, ilyenkor füstölt húst, szalonnát vagy különböző kolbászokat - Wurst - főznek bele.
Jó minőségűek a krémleveseik, de készítenek hurkalevest, sajt-, sörleveseket, burgonya- zöldség- hagymalevest, körtelevest vagy a számunkra kissé szokatlan angolnalevest. Változatosan készítik a különböző édesvízi és tengeri halakat, rákokat, kagylókat hidegen és melegen, ezeket adják előételként és főételként is.
Egyik jellegzetes hideg ételük a Hacke Peter, ez darált sertéshús befűszerezve, amit nyersen fogyasztanak. Különböző alapanyagokból készítik a német konyhára jellemző ragukat, lehet borjú, szárnyashús, nyelv, szív, hal stb. Az összedarabolt alapanyagot tejmártással megkötik, sajttal a tetején sütőben megpirítják. A Wurstoknak sok fajtája ismert, így a Bockwurst, Bratwurst, a bajor Wes-Wurst, a Frankfurter és egyéb virsli és kolbász fajták.
Az ún. egybesült húsokat - ami lehet marha, sertés, birka, csirke, kacsa - tulajdonképpen bő lében párolják, nem sütik ropogósra. A pároláshoz almabort is használnak, bár náluk is terjed - francia hatásra - a fehér és vörösborok használata. Közkedveltek a különféle vagdaltak, húsgombócok. Ismert ételük a főtt sertéscsülök, amit borsópürével és párolt savanyúkáposztával tálalnak. Ünnepi különlegesség a bajor kenyértésztában sült sonka.
A német konyhára jellemzőek a tejfölös, pikáns mártásban párolt, vadas jellegű ételek. Nem olyan mértékben, mint hazánkban, de viszonylag sok sertéshúst fogyasztanak. Köretként sósburgonyát - gyakran egészben főzve- gombócokat, burgonyapürét, zöldségeket adnak. Érdekesebb burgonyaköret a mandulás krokett, a tormás krumpli, vagy a Leniswebwer, ami nem más, mint főtt burgonya palacsintatésztával kisütve. Gyakran készített köretük a párolt édes- és savanyúkáposzta, vöröskáposzta különösen ízletes almával párolva, de sokat fogyasztanak a száraz hüvelyesekből is.
Salátáikhoz olajos, joghurtos, majonézes, kapros dresszingeket készítenek. A salátákat önálló fogásként fogyasztják.
Desszertként gyümölcsös lepényeket, tortákat készítenek vagy margarinkrémes tejszínes tortát. Igazi különlegesség a tejszínes túrókrémtortájuk. Kedvelik a Kucheneket - kalácsnak, süteménynek lehetne fordítani - és az osztrákokhoz hasonlóan a smarnikat, a morzsaféléket, így a császármorzsát, a daramorzsát stb.
A franciáktól és a svájciaktól átvették a sajtfogyasztás szokását. Sokféle és jó minőségű kenyeret, péksüteményt készítenek, ezek közül kedveltebbek a barna rozslisztből sütött termékek.
Kávéjuk a hosszúra főzött és viszonylag gyenge filterkávé, ehhez több kávé kell, de az átfolyó forróvíz nem lúgozza ki nagyon. A kávéhoz tejet vagy tejszínt adnak.
A sör a nemzeti italuk, de elsősorban a Rajna mentén jó minőségű borokat termelnek. A fehérborokat jól behűtve fogyasztják. Kiváló minőségűek a pálinkafélék, így a Korn, Steinhager, Wiliams (körtepálinka), Himbergeist stb., ezeket is jól behűtve kedvelik.
A napi étkezési ritmusuk átlagos. A három főétkezés mellett tízóraira wurst-okat kolbászféléket és pácolt halakat fogyasztanak. Hagyományai vannak a délutáni kávézásnak, amihez süteményeket fogyasztanak.

A távol-keleti konyha
A távol-keleti konyha kapcsán csak néhány szót ejtünk a jellemzőiről. Egyrészt, mert kevés vendég érkezik hozzánk ezen messzi országból, másrészt, mert gasztronómiájuk lényegesen eltér a miénktől.
Az indiai konyha: a hindu és mohamedán vallási előírásoknak megfelelően sertéshúst és sertészsírt nem használ fel, és nem fogyasztanak alkoholtartalmú italokat. Egyes vidékeken a vallási előírások betartása olyan szigorú, hogy ott melegvérű állatok húsát egyáltalán nem fogyasztják, a lakosok közül nagyon sok a vegetáriánus.
Az ürü-, a bárány-, a kecske-, a szárnyas-, a hal-, a rák-, a vadhúsok szolgáltatják az ételeik alapanyagát. Ezeket nagyon sokféle fűszerrel, mártásos raguként készítik el. Zöldségféléket is fogyasztanak, legfőbb táplálékuk azonban a rizs.
A kínai konyhaművészet: igen ősi és ismert, népszerű az egész világon. A kínai konyha rendkívül változatos. Erre utal az a ránk maradt monda, miszerint a kínai császár szakácsának levágták a kezét, ha ugyanazt az ételt egy évben kétszer tálalta. A császári udvar, a mandarinok étkezése fényűző volt, ugyanakkor az egyszerű nép főleg rizst evett. Fapálcikákkal és porcelánkanállal étkeznek, ezért ételeiket apróra összevágva készítik el. A kis tálkákból, csészékből, melyekben ételeiket tálalják, egyidőben hatot-, nyolcat is asztalra helyeznek. Egy-egy étkezés még hétköznap is 8-10 fogásból állhat, de egy fogásnak számít, pl. a rizs fűszerezve, mártással, más-más étel ugyanaz a rizs rákkal vagy hallal fogyasztva. Minden étkezéshez az asztalra helyezik a szójamártást, amely lehet sós és savanykás ízű. Étkezéshez langyos rizsbort, édeskés borokat, világos sört és keserű zöldteát isznak.
Ünnepi étkezésnél felváltva tálalják a hideg és meleg ételeket, egy-egy sült vagy párolt sertés-, szárnyas-, bárány-, hal- vagy vadhús ételhez 3-4 féle ízesítésű mártást is adnak. Számunkra kuriózum, Kínában megszokott húsféleség, pl. a kígyó, a fiatal krokodil, vagy a cápauszony. Egyik kedvenc csemegéjük a száznapos tojás volt. A sivatagban - speciális a talaj és a klíma - kb. három hónapra földbe ásták a tojásokat. A forró homok és a napfény kiszívta a nedvességtartalmát, a visszamaradt penészszerű, sajátos anyagot fogyasztották el. A fecskefészekleves hozzánk konzerv formájában jut el. Délkelet-Ázsiában negyvenféle készítési módját ismerik. Kínában az édességek is falatkákból állnak, fogyasztásuk előtt sűrű uborkalevet szolgálnak fel. Az étkezések befejező fogásaként, forró levest esznek.
A japánok konyhaművészete sok hasonlóságot mutat a kínaival. A japán szigetvilágnak sok nyersanyagot szolgáltat a tenger. A hal, a rák néptápláléknak számít, de az algát is felhasználják, Sok rizsből készült ételt fogyasztanak. Jelentős mennyiségű gyümölcsöt esznek, fontos mezőgazdasági termékük a szójabab. Szójaolajat, szójacsírát, szójamártást is sokat használnak fel.
A leveseket lakkozott fatányérban, fedővel letakarva szolgálják fel. Étkezéseiket leves helyett szívesen kezdik hideg vagy meleg előételekkel. A hús Japánban drága. A borjú-, sertés-, marha-, juhhúst sokszor darálva, aprítva, szeletelve, valamint angolosan készítik el. A húsok mellé szójamártást, köretként rizst, zöldségeket és olasz tésztákat adnak. Ételeiket vajjal, faggyúval, olajjal készítik. Jelentős a fagyasztott, a konzerv és a szárított élelmiszerek fogyasztása.
Híres ételük a tempura. A metéltre vágott, fűszerezett zöldségeket, az ugyancsak metéltre vágott hal-, szárnyas-, egyéb húst speciális tésztába mártják és bő forró zsiradékban, ropogósra sütik. Kedvelik a különböző olajos öntetekkel ízesített zöldsalátákat.
Befejező fogásként gyümölcsöket, gyümölcskészítményeket, sajtot fogyasztanak. Számunkra kuriózum a szokatlan befejező fogás: a "narancscsésze", amely narancshéjban narancslé, szilvadzsem, krémsajt vagy a különleges likőrükkel készített Ginza parfé. A nemzeti italuk a szaké, a rizspálinka. Szívesen fogyasztanak sört, pezsgőt. Az italválasztékuk széles, szinte a világ minden részéről importálnak italokat. A reggeli és az ebéd számukra fontos. Reggelire a rizs mellé főként levest, halat, savanyúságot, főtt tojást fogyasztanak. Délben a választék valamivel szélesebb, de az igazán fontos főétkezés a vacsora a japán ember számára. Ilyenkor sok ételt szolgálnak fel, amelyet a hagyományos japán asztalnál ülve vagy térdelve fogyasztanak el. Az étkezés befejezésekor zöld teát fogyasztanak, amelyért az éttermekben külön nem is kell fizetni, csak ha valamilyen különleges teafajtából kívánja a vendég.

Az Észak-amerikai konyha

Észak-Amerika nagy kiterjedésű földrész, országaiban sokféle kultúrájú és hagyományokkal rendelkező nép él. Nyilván nem beszélhetünk egységes, tipikus amerikai konyháról, hiszen a különböző helyekről bevándorolt népek - különösen, ha kolóniában élnek- megőrzik magukkal hozott hagyományaikat.
A magas színvonalon álló tartósító- és élelmiszeripar termékeinek köszönhető, hogy friss nyersanyagot szinte alig használnak fel. A húsokat főleg roston vagy grillen sütve fogyasztják, sokféle salátát, sült burgonyát esznek. Szívesen készítenek csirkét, kacsát, de legkedveltebb az érlelt rostélyosszelet átsütve vagy félangolosan. A húsokat szívesen fogyasztják párolt gyümölccsel. Általában elmondhatjuk, hogy sok gyümölcsöt és gyümölcslevet fogyasztanak, salátáik utolérhetetlenek /jellegükben leginkább a Károlyi-, a Gundel salátákhoz hasonlíthatjuk /, a vitamindús étkezés jellemzi konyhájukat.
Villásreggelivel kezdik a napot, melynek a főfogása valamilyen tojás-, hal- vagy húsétel. Délben rostonsültet vagy szendvicset, hot dogot, hamburgert esznek. A vacsora kiadósabb, levessel kezdik, valamilyen hideg vagy meleg előételt is fogyasztanak. Ezután halétel vagy mártásban párolt hús következik. Az édességek közül a gyümölcsös tésztákat, a fagylaltokat, a pudingokat, a krémeket szeretik legjobban.
Kávéjuk a nálunk készült feketénél lényegesen hígabb és világosabb színű. Egyes vidékeken a bort is kedvelik, de általában sört és égetett szeszes italokat fogyasztanak.



A kínai konyha

  A kínai konyhatechnika évszázadok alatt fejlődött ki, és vált világhírűvé. A sokféle ételhez a hatalmas birodalomban feltalálható nyersanyagok nagy változata nyújtotta az alapot. A kínai szakácsok rendkívüli tehetsége, találékonysága párosul, a nyersanyagok bősége nyújtotta lehetőségekkel. A császári udvarban, a főúri házaknál az étkezést pazarló fényűzéssel valóságos művészetté fejlesztették. Ugyanakkor a kínai nép millióinak a napi maradék rizzsel kellett megelégednie. A mai Kínában a gasztronómiai hagyományokat ápolva a jelenkor követelményeinek megfelelően fejlesztik a kínai konyhát.
A kínai konyhán a felhasznált nyersanyagok többségét kisebb darabokra összevágva készítik el, mert az étkezéshez nem kést és nem villát, hanem két pálcikát használnak.
A nyersanyagokat nagyobb konyhákon gépekkel vagdalják össze. Az ételeket többnyire kisebb tálacskákban tálalják, amelyekből egyszerre többet állítanak az asztalra, mindegyikbe más és más ételt tesznek. A kínai ünnepi étkezés legalább 16 fogásból áll. Az egyszerűnek számító ebéd vagy vacsora sem kevesebb 8-10 féle ételnél. Ezeket egyszerre teszik az asztalra, közöttük megtalálható a hús, a hal, a főzelék, a saláta, a gyümölcs, a leves és a mindig elmaradhatatlan rizs. A kétféle szójamártás, a sós és savanykás ízű, valamint a fehér-fekete bors és az olaj sem hiányozhat az asztalról. Az ételekkel egy időben az italokat is az asztalra állítják. Ezek általában rizspálinka, édeskés fehér- és vörösbor, világos sör és zöld teafűből készített tea.
 Az ünnepi ebédeket ételcsoportonként tálalják, a hideg és meleg ételeket váltakozva szolgálják fel. Az étkezés az előételek sokféle változatával kezdődik: például füstölt préselt kaviár, meleg cápauszony, konzervtojások, rákok, hal- és szárnyasdarabkák, cukrozott dió, pörkölt dinnyemag. Az igazi ünnepi étezés fő alkotója a fecskefészek vagy cápauszonyleves.
A sültek ételcsoportjából nem hiányozhat a csirke mellehúsa, főzve, aranyalmák, és csirkemájak levesben főzve, leopárdhal narancsmártásban, bárány húsa galambtojásokkal, bambuszrügysaláta rántott homárral.
Hideg fogások lehetnek: füstölt nyelv, tengerifű-saláta, hideg szárnyasdarabkák, különféle rákok és gyümölcsök stb. Az édességek előtt sűrűre főtt uborkalét szolgálnak fel. A csemegék kis falatkákból állnak: például mézben áztatott datolya, lótuszmagpástétom, szárított barack, zöld sárgabarackból készült süteménykockák stb.
Az étkezés vége felé a kenyeret tálalják, amely lepényszerű, és gőzön párolva készül. Szintén külön fogás a rézedényben felszolgált krizantémsziromból és petrezselyemből készült mártás, amelyet rizsre öntve fogyasztanak. Étkezés közben gyakran emlegetik a fületlen kis porceláncsészét, amelyből meleg rizsbort isznak. Az étkezéseket esetenként üres forró levesekkel szokták befejezni. A kínai szakácsok az európai ételeket is bizonyos kínai jellegzetességgel készítik. Például a rántott csirkét többnyire főtt csirkéből készítik, a csirkét csak negyedekbe vágják, a combjait egyéb csirkeételekhez használják fel csont nélkül, a mellrészéből filét készítenek, és ezt rántják ki. A csontokat tyúkhúsleves készítésnél hasznosítják. A tálon sült sonka, tojással - ham and eggs - úgy készül, hogy tűzálló tálat kivajaznak, beleütik az egész tojásokat, és a tojássárgájába egy kevés vékonyra szeletelt sonkát tesznek, így sütik meg. Sok helyen kapható a Kínában is kedvelt virsli. Általában kisebb, mint nálunk és világosabb színű, egyébként ízletes. Kínai mustárral fogyasztják, amely az angol mustárhoz hasonló: tormától csípős, de kevésbé kesernyés.