Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2009-12-21
 
Menü
 
CSINÁLD HÁZILAG
 
MIBEN
 
LAZAC

Cikória halfilével
Hozzávalók: 80 dkg cikória, 60 dkg halfilé (tonhal, tőkehal vagy lazac), 2 fej vöröshagyma, 2 evőkanál napraforgóolaj, 1,2 dl tejszín, 1 l víz, 1 evőkanál citromlé, 1 babérlevél, 2 szem fehér bors, só és törött bors, 2 teáskanál currypor, 1 evőkanál petrezselyem.
A halat mossuk meg. 1 liter vízbe tegyünk 1 teáskanál sót, a citromlevet, babérlevelet, a szemes borsot, és forraljuk fel. A halat tegyük a forrásban levő vízbe, és az újraforrástól számított 8 percig forraljuk gyenge tűzön. A cikóriát külső keserű leveleitől tisztítsuk meg, torzsáját vágjuk ki. A leveleket mossuk meg, és szárítsuk meg, majd vágjuk 3 cm-es csíkokra. A hagymákat is vágjuk apróra.
A halat vegyük ki a főzőléből, és vágjuk 4 cm-es darabokra. A főzőléből tegyünk félre 1,5 dl-t.  Forrósítsuk fel az olajat, pároljuk rajta üvegesre a hagymát, majd adjuk hozzá a cikóriát, és süssük világosbarnára. Öntsük rá a hallevet, és fedő alatt pároljuk mérsékelt lángon nyolc percig.
Keverjük el a tejszínben a curryt, és keverjük a zöldséghez, sózzuk, borsozzuk. Adjuk hozzá a halat is, és tálaljuk lefedve forrón, de ne forraljuk tovább.
Tálalás előtt hintsük meg petrezselyemmel.
Citromkrémes, lazacos retek
Hozzávalók: 3 csomag hónapos retek (közepes vagy kisebb méretű), 15-20 dkg krémsajt, fél teáskanál frissen reszelt citromhéj, 1 evőkanál frissen facsart citromlé, 2 evőkanál apróra vágott friss kapor, 3 evőkanál lazactörmelék (kis üvegekben kapható, sós lében), só, bors.
Elkészítése: A retkeket mossuk meg, egy vékony szeletkét vágjunk le a talpukból, hogy meg tudjanak állni. Vágjuk le a tetejüket, és dinnyevágóval (gömb alakú kés) vágjuk ki a belsejüket, hogy csak egy kis edényke maradjon belőlük. Ez kicsit időigényes, ezért előre kivájhatjuk a retkeket, majd vízbe téve hűtőben tárolhatjuk, még nyolc óra múlva is frissek lesznek. A kivájt retkeket tegyük itatóspapírra, 5 percre, hogy a nedvességet eltávolítsuk. A krémsajtot jó alaposan keverjük ki - legjobb kézimixerrel 5 percig - a citromhéjjal, citromlével, kaporral, borssal, sóval (gyengén kell sózni, mert a lazactörmelék elég sós lehet) és végül a lazactörmelékkel. A krémet tegyük nyomózsákba és töltsük meg vele a retkeket. Díszítsük kaporral.
Édesköményes lazac
Hozzávalók: 1 kisebb édeskömény-gumó, 30 g vaj, 2 lazacfilé (160-160 g), só, frissen őrölt fehér bors, 30 ml bor, 30 ml tejszín
Előkészítés: 5 perc
Sütés: 12 perc
Javaslat: Ehhez a rendkívül ízletes ételhez köretként különösen jól illik a rizs.
Elkészítése: Az édesköményt megtisztítjuk, megmossuk és éles késsel vékony szeletekre, vágjuk. Mikrohullámú sütőbe tehető formát kivajazunk. A lazacfiléket beletesszük, megsózzuk és megborsozzuk. Ezután az édesköményt szét- osztjuk a halakon.
Ezután ráöntjük a bort és a tejszínt, majd az ételt 360 W teljesítménnyel 1 1-12 percig lefedve sütjük a mikrohullámú sütőben. Az édes- köményes lazacot 2 tányérra téve azonnal tálaljuk.
Füstölt lazac abidjani módra (Elefántcsontpart)
Hozzávalók: 1 doboz vékonyra szeletelt füstölt lazac (konzerv), 6 vékony szelet franciakenyér megpirítva, 1 kemény tojás sárgája, 1 tk. kapribogyó, 1 tk. apróra vágott petrezselyem.
Öntsük le az olajat a lazacról, tegyünk 1-1 szeletet a kenyérre, erre a kaprit, reszeljük rá a tojássárgáját, szórjuk be petrezselyemmel.
Füstölt lazackrém (Hawaii és a csendes-óceáni szigetvilág)
Hozzávalók: /2 füstölt lazac, 6-7 db megmosott, hámozott, apróra vágott paradicsom, 10-12 db apróra vágott zöldhagyma, 1/2 dl jéghideg víz
Elkészítése: A lazacszeleteket 3 órán át, áztassuk hideg vízben, úgy, hogy kétszer cseréljük le a vizet. Ezután öntsük ki a vizet, és a halszeleteket egész apróra vágjuk fel. Adjuk hozzá a paradicsomot, a hagymát és keverjük simára, közben hideg vizet öntve a pástétomhoz. Jól kihűtve, fagylaltos pohárban tálaljuk, adhatunk mellé vékonyra vágott zsemle- vagy kifliszeleteket.
Füstölt lazac pástétom
Előkészítés:     10 perc
Hozzávalók: 100 g szeletekre vágott füstölt lazac, 100 g lágy tejszínes friss sajt, 1 ek. vágott metélőhagyma, 1 ek. frissen aprított kapor vagy 1 tk. szárított kapor, fekete bors, kaporlevél, ízlés szerint.
A lazacot éles késsel keskeny csíkokra vágjuk. Mixerben sima állagú masszát készítünk a lazacból, a friss sajtból, citromléből, metélőhagymából és kaporból. A lazacpürét borssal ízesítjük, és kis tálkába öntjük. Lefedjük, és 15 percig vagy a felszolgálásig hideg helyen tartjuk. A kaporleveleket megmossuk, szárazra töröljük, a kész pástétomra helyezzük, és tálaljuk.
Grillezett lazac paprikás mártással
Hozzávalók: 2 piros húsú paprika, 1 fej vöröshagyma, 1 kis fokhagymagerezd, 1 evőkanál olívaolaj, 60-70 g vaj, 1/8 l fehérbor, 1/8 l tyúkhúslé, 1/8 l tejszín, só, frissen őrölt bors, cayenne-i bors, 1 evőkanál szárított kakukkfű, 4 lazacfilé (180-200 g egyenként), 1 citrom
Előkészítés: 12 perc
Főzés: 33 perc
Elkészítése: A grillt előmelegítjük. A paprikát megmossuk, szárazra töröljük, fél- bevágjuk, a magokat és az ereket eltávolítjuk. A felezett paprikákat úgy tesszük a grillre, hogy a héja legyen felül. Amint hólyagos lesz, ki- vesszük a sütőből és hideg vízzel hirtelen, leöntjük. Lehúzzuk a héját, majd felkockázzuk a paprikát.  A vöröshagymát és a fokhagymát meghámozzuk; a hagymát felkockázzuk, a fokhagymát szétnyomkodjuk. Ezután az olajat felforrósítjuk egy edényben, 40-50 g vajat teszünk hozzá, és ebben pároljuk meg a hagymát. Hozzáadjuk a fokhagymát és a paprikát. Tetszés szerint néhány paprikakockát félretehetünk a mártáshoz. A megdinsztelt paprikakockákat borral és húsalaplével feleresztjük, 2 percig lassan forraljuk, majd hozzáadjuk a tejszínt. Sóval, borssal, cayenne-i borssal és kakukkfűvel ízesítjük, további 3 percig forraljuk, majd pürésítjük. A félretett paprikakockákat beletesszük a szószba, és ezt még 3 percig főzzük. Közben a lazacdarabokat megmossuk, és szárazra töröljük. A citromot kifacsarjuk, a filékre rácsepegtetjük a levét; sózzuk, borsozzuk.
A sütő rostélyát alufóliával lefedjük, a lazacdarabkát erre helyezzük rá, majd a maradék vajat elosztjuk a halakon. A lazacot összesen 7 percig grillezzük, de félidőben megfordítjuk. A kész filéket a paprikás mártással együtt tálaljuk.
Halfondü
Hozzávalók: 60 g friss vagy fagyasztott lazac, és/vagy laposhal szelet, kb. 2 cm vastag; salátaolaj
Kapormártás: 1/2 csésze tejföl, 1/4 csésze majonéz, 1 1/2 teáskanál kapormag, 1/2 teáskanál só;
Tartármártás: 1/2 csésze majonéz, 1 evőkanál finomra vágott kapormag, 1 1/2 teáskanál petrezselyem, 1 teáskanál összevágott spanyol paprika, 1/2 teáskanál reszelt hagyma;
Citromos vajas öntet: 1/2 csésze vaj vagy margarin, 2.5 teáskanál reszelt citromhéj, 1/4 csésze citromlé;
Elkészítés: Csöpögtessük le és szárítsuk meg a hússzeleteket. Vágjuk a halat 2 cm-es darabokra. Készítsük el az önteteket (ld. lentebb). Takarjuk le a halat és az öntetet, hűtsük le. Kb. 15 perccel a tálalás előtt újra csöpögtessük le, szárítgassuk meg a halat, hogy elkerüljük a csapkodást. Egy fém fondütálban hevítsük fel a salátaolajat (kb. 4 cm) 375°C-ra; tegyük a tálat az asztalra. Szükség esetén állítsunk a lángot, hogy az olaj hőmérséklete megmaradjon. Tűzzük a haldarabokat a fondüvillákra, és tegyük a forró olajba. Süssük a halat világosbarnára.
Ezután mártsuk az elkészített öntetbe. Kapormártás: Keverjük össze a tejfölt, majonézt, kapormagot és a sót. 3/4 csészényi adag készíthető belőle. Tartármártás: Keverjük össze a majonézt, a kapormagot, a petrezselymet, a spanyol paprikát és a hagymát. 1/2 csészényi adag.
Citromos vajmártás: Melegítsük fel a vajat vagy margarint, a citromhéjat és a citromlevet addig, míg a vaj fel nem olvad. Szobahőmérsékleten tálaljuk. Kb. 3/4 csészényi adag.
Hal sóágyon
Hozzávalók: egy kilós fogas, lazac vagy pisztráng, fél csokor petrezselyem, fél csokor citromfű, 3 kg durva szemcséjű tengeri só, három tojásfehérje, 1 dl víz, 20 dkg vaj, egy citrom, só, feketebors.
A megtisztított hal belsejébe töltjük a zöldfűszereket, jól összezárjuk a hasát, hogy só ne kerüljön bele. A tojásfehérjét elkeverjük a tengeri sóval, annyi vizet adunk hozzá, hogy formázható massza legyen. Sütőpapírral vagy alufóliával letakart sütőlapon vagy tűzálló tálban elterítjük a só egyharmadát, ráfektetjük a halat, és a maradék sóval befedjük. 250 fokra előmelegített sütőbe toljuk, fél óráig sütjük.
További tíz percig pihentetjük a halat, majd a kemény sóburkot feltörjük húsklopfolóval. A halat citromos vajjal fogyasztjuk. A lágy vajat kikeverjük két-három evőkanál citromlével, sóval, borssal, majd szilárddá hűtjük.
Japán lazacragu
Hozzávalók: 50 dkg lazacfilé, ujjnyi darab gyömbér, 60 dkg kínai kel, 15 dkg rizs, 4 ek. ecet, 8 kiskanál cukor, 8 ek. szójamártás, só, bors
A gyömbért hámozzuk, majd vékony csíkokra vágjuk. Felforraljuk az ecetet a cukorral, és a gyömbért beleszórva tíz percig pároljuk. Ha kihűlt, leszűrjük.
A rizst sós vízben megpároljuk. A halat kockákra vágjuk, és 2 ek. szójával meglocsoljuk.
A kelt megtisztítjuk, és 2 centis csíkokra metéljük. Tűzálló tálba szórjuk, 1,5 dl vizet öntünk rá, sózzuk, borsozzuk, a maradék szójával meglocsoljuk. A haldarabokat egyenletesen elosztjuk rajta, lefedjük, és előmelegített sütőben 20-25 percig pároljuk. Ezután a káposztás halat tálra szedjük, a gyömbérrel megszórjuk, és a rizzsel körítve tálaljuk.
Lazacborda
(Cotelettes Pojarsky)
Hozzávalók: 1 kg lazac színhús, 2 db zsemle, 2 tojás, 10 dkg vaj, só, bors, 20 dkg morzsa, 10 dkg liszt, 2 tojás, 5 dl tartármártás.
A szálkáitól megtisztított lazachúst a beáztatott zsemlével finomra őröljük, megsózzuk, fűszerezzük, a tojással és vajjal jól összegyúrjuk. Bordaformákat készítünk belőle, tojásba, morzsába forgatjuk és olvasztott vajban vagy olajban, mindkét oldalát szép színesre sütjük. Tejszínes krém- vagy tartármártást külön adunk hozzá.
Lazacborda Artois módon
(Cotelettes de saumon d'Artois)
Hozzávalók: 1 kg lazac színhús, 40 dkg halfás, 1 dl fehérbor, só, bors, szarvas-gomba, 5 dl fehérboros mártás.
A lazachúsból 10 db bordaformát vágunk, megkenjük halfással, szarvasgombával díszítjük, és kivajazott edénybe rakjuk. Kevés fehérboros hal-alaplevet öntünk alá és vajas papírral letakarva, sütőben megpároljuk. Tálra rakjuk, levét beforraljuk, a mártásba keverjük, és a halra öntjük. Vajas félholdakkal megkörítjük.
Lazacborda olaszosan
(Cotelettes de saumon á l'italienne)
Hozzávalók: 1 kg lazac színhús, 40 dkg gombapüré, só, bors, 10 dkg liszt, 10 dkg morzsa, 15 dkg reszelt sajt, 2 tojás.
A lazachúsból 10 db bordaformát vágunk, megsózzuk, borsozzuk és megkenjük a gombapürével. Lisztbe, felvert tojásba, majd reszelt sajttal összekevert morzsába forgatjuk és bő forró zsírban, vagy olajban kirántjuk. Szardella-mártást külön adunk hozzá.
Szardellamártás
(Sauce anchois)
Hozzávalók: 1/2 liter halvelouté mártás, 10 dkg vaj, 2 tojássárgája, 5 db szardellafilé, kevés pirospaprika, 1,5 dl fehérbor.
Fehérboros mártást készítünk. A megtisztított szardellát a vajjal együtt áttörjük finom szitán és habverővel való keverés mellett, a mártáshoz adjuk. Főtt halhoz vagy tojásételekhez tálaljuk.
Lazaccal töltött croissant-ok
Hozzávalók: 4 nagy croissant vagy kifli, 75 g lágy tejszínes friss sajt, 1 evőkanál vágott friss kapor vagy 1 teáskanál szárított kapor, 1 teáskanál citromlé, 200 g vékonyra szelt füstölt lazac, durvára őrölt fekete bors kaporlevél, ízlés szerint
Előkészítés: 10 perc
Sütés: 3 perc
TÁLALÁSI JAVASLAT Ehhez a croissant-hoz igen üdítő köret lehet a dinnyéből, eperből és narancsból készített saláta.
A sütőt előmelegítjük 200 °C-ra. A croissant-okat sütőlapra helyezzük, és 3 perc alatt felmelegítjük. Közben a tejszínes friss sajtot, kaprot és citromlevet tálban összekeverjük, míg sima masszát nem kapunk. Fűrészes pengéjű késsel vízszintesen felvágjuk a croissant-okat. Az alsó felét megkenjük a sajtos keverékkel, utána egyformán elosztjuk rá a füstölt lazacot, majd megszórjuk borssal. A levágott tetejét a lazacra helyezzük. Megmossuk a kaporlevelet, majd miután szárazra töröltük, ezzel tálaljuk a croissant-okat.
Lazaccal töltött palacsinta
Hozzávalók: 1 kis üveg piros lazactörmelék, 12 db előre megsütött, sós palacsinta, 1 db egész tojás teáskanálnyi citromlé, 1 evőkanál tejföl, teáskanálnyi búzadara, a bundázáshoz liszt, tojás, zsemlemorzsa
Elkészítése: A lazacot lecsöpögtetjük (az olajat később belekeverjük egy hideg mártásba vagy szendvicskrémbe). A tojást felverjük, összekeverjük a citromlével, a tejföllel és a búzadarával, majd hozzáadjuk a leszűrt lazactörmeléket. A krémmel egyenként megkenjük a palacsinták egész felületét.
A tésztát először félbe-, majd pedig negyedekbe hajtjuk, és lisztben, felvert tojásban, valamint zsemlemorzsában megmártjuk. 180 fokos olajban (3-4 perc alatt) szép pirosasbarnára sütjük. Forrón, jéghideg, kapros tejföllel előétel gyanánt, vagy dupla mennyiségben készítve, főételnek tálaljuk. Sör- vagy borkorcsolyának is nagyon jó, akkor pedig hidegen tesszük az asztalra.
Egyszerűen és gyorsan készíthető, nagyon finom étel.
Lazac Daumont módon
Hozzávalók: 2 kg lazac, 10 dkg vaj, 3 dl fehérbor, só, bors, szarvasgomba, 5 dl rákmártás.
A megtisztított lazacot kívül-belül besózzuk, borsozzuk, kivajazott edénybe tesszük, fehér-borral és kevés halalaplével, vajas papírral letakarva, sütőben megpároljuk. Tálra tesszük, és chambord köretet teszünk mellé. A besűrített hallét a rákmártásba keverjük. Tálaláskor kevés mártással bevonjuk a halat, a többi mártást külön tálaljuk hozzá.
Lazacérmék
Hozzávalók: 1/2 kg konzervlazac, 4 tojásfehérje, 2/3 csésze zabpehely, 1 közepes fej hagyma finomra vágva, 1 evőkanál finomra vágott petrezselyem, 1 evőkanál friss citromlé
Elkészítése: Keverjük össze az összes hozzávalót és formáljunk a masszából nyolc kis lepényt. teflonban kevés margarinon süssük őket pirosra. Burgonyapürével, konzerv kukoricával és ketchuppal kiváló.
Lazac fasírt
Hozzávalók: 0,5 kg konzervlazac, 1/2 csésze apróra vágott zeller, 1/4 csésze apróra vágott hagyma, 1/4 csésze apróra vágott gomba, 1/4 csésze sovány sűrített tej, 2 tojásfehérje, 1 és 1/2 evőkanál friss kapor, 1 csésze zsemlemorzsa vagy zabpehely
Elkészítése: A hozzávalókat keverjük össze egy tálban. Egy őzgerincformát margarinnal kenjünk ki, majd lisztezzük meg, ebbe öntsük bele a masszát. 200 fokon 45 percig süssük. Szeletekre vágva burgonyával vagy zöldséggel tálaljuk
Lazacfilé
Hozzávalók: 1 kis fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 5 evőkanál száraz fehér-bor, 1 babérlevél, 1 l víz, 50 g magozott fehér- vagy kékszőlő, 4 lazacfilé (175-175 g), 1 evőkanál vaj vagy margarin, 1 evőkanál liszt, 4 evőkanál főzőtejszín (20% zsírtartalmú), só, fehér bors, 4 kisebb szőlőfürt, ízlés szerint
Előkészítés: 12 perc
Főzés: 24 perc
Elkészítése: A vöröshagymát és a fokhagymát megtisztítjuk. A hagymát szeletekre vágjuk, a fokhagymát megfelezzük. Nagy átmérőjű edényben erős lángon felforraljuk a bort, hagymát, fokhagymát, babérlevelet és a vizet, majd lefedve S percig csendesen főzzük. A szőlőszemeket meg- mossuk, felitatjuk róluk a nedvességet, majd megfelezzük őket. A lazacfiléket beletesszük a lébe. A folyadékot ismét felforraljuk, majd azonnal lejjebb vesszük a hőfokot, és a halat 8-10 percig közepes hőmérsékleten benne hagyjuk, míg a hús tömör és villával könnyen szétszedhető nem lesz. A kész filéket tálon elrendezzük, majd melegre tesszük. A főző-lét mérőedénybe szűrjük. A vajat felolvasztjuk. Liszttel rántást készítünk. Kevergetve 200 ml főzőlevet adunk hozzá és felforraljuk. 3-4 perc múlva belekeverjük a megfelezett szőlőszemeket és a tej-színt. Felforrósítjuk, de már nem forraljuk, majd sóval és borssal ízesítjük. A szószt elosztjuk a halfiléken. A szőlőt megmossuk, lecsepegtetjük, ezzel díszítjük a halat, és rögtön tálaljuk.
Lazacfilé endíviával és paradicsommal
4 személyre - előkészítés: 30 perc - sütés: 7 perc
600 g lazacfilé, 2 endívia, 1 nagy paradicsom, 1 csokor bazsalikom, 2 citrom, 10 cl olívaolaj, só, bors
Vágjuk a lazacot vékony szeletekre. Vágjuk vékony csíkokra a salátát. Hámozzuk meg a paradicsomot, és a héját süssük meg néhány levélke bazsalikommal. Tegyük félre.
Törjük össze a paradicsom húsát. Készítsünk vinaigrettet a citromból, olajból, sóból és borsból.
Süssük ki a halszeleteket, tegyük tányérokra. Körítsük az endívia levelekkel és a paradicsommal.
Locsoljuk meg az öntettel. Díszítsük a paradicsomhéjjal és a bazsalikomlevélkékkel.
Lazac-hab
Hozzávalók: 15 gr zselatin - 200 gr friss lazac - 0,5 citrom leve - 1 pohár natúr joghurt - ugyanennyi Creme fraiche - 175 gr hámozott, kockára vágott uborka.
Oldja fel a zselatint vízben, tegyen bele mindent a mixerbe és 30 mp-ig keverje. Tegye egy kizsírozott sütőformába és tegye a sütőbe.
Lazac hollandi mártással
(Saumon sauce hollandaíse)
Hozzávalók: 2 kg lazac, 10 dkg vegyes zöldség, 3 dkg vöröshagyma, 1/2 dl ecet, 1 babérlevél, só, pár szem fekete bors, 5 dl hollandi mártás.
A zöldséget, hagymát vékony karikára vágjuk, vízbe tesszük, hozzáadjuk a fűszereket, megsózzuk, felforraljuk, és lassú forralással megfőzzük benne a lazacot. Ha megfőtt, összehajtogatott szalvétán tálaljuk. Sós burgonyával körítjük, a mártást külön adjuk hozzá.
Hollandi mártás
(Sauce hollandaise)
Hozzávalók: 3 tojássárgája, 30 dkg vaj, 1/2 citrom, só.
A vajat felolvasztjuk, és langyos helyen tartjuk. A tojássárgákat 2-3 evő-kanál vízzel a tűzhely szélén vagy az edényt forró vízbe állítva, habverővel addig verjük, amíg az, könnyű krémszerűvé válik. Ekkor az edényt kivesszük a vízből és további állandó keverés mellett, kanalanként hozzáadjuk a fel-olvasztott langyos vajat. Ha nagyon sűrű volna, pár csepp vízzel hígítjuk. Sóval és citromlével ízesítjük. Tálalásig meleg (nem forró) vízfürdőben tartjuk. Spárgához; karfiolhoz, articsókához, tojásételekhez és főtt halakhoz adjuk.
Lazac kapormártással
Hozzávalók: 60 dkg lazac, 2 dl tejföl, 1 egész tojás, 1 ek olaj. 5 dkg vaj, 1 cs. kapor, ecet, só
Elkészítése: A halat ecetes vízben olvasszuk ki. Lecsurgatva besózzuk. Olajozott tűzálló tálban 15 percre a sütőben közepes hőmérsékleten sütjük. A tejfölt kikeverjük a tojással, beletesszük az apróra vágott kaprot, és a halra öntjük. A tetejére vajdarabkákat teszünk, és a sütőben alaposan átforrósítjuk.
Lazackrém
15 perc Nehézség: 1
Hozzávalók: 1 doboz füstöltlazac-konzerv, 1 kis fej lilahagyma, 10 dkg vaj
A halat villával összetörjük, majd habosra keverjük a többi alapanyaggal együtt.
Lazackrém vajastésztában
Hozzávalók: 30 dkg lazac, 3 tojás, kevés cayenne-bors, kevés fehérbors, só, pár cent Worchester, 0,5 dl fehérbor, 0,5 dl tejszín, kevés vaj, egy fej vöröshagyma, 1 csomó  petrezselyem, 1 citrom, 40 dkg kész vajastészta
A lazacot puhára főzzük citromos vízben, majd átpasszírozzuk egészen finomra. A tojássárgát összekeverjük a borsokkal, a sóval, a Worcesterrel, és a borral, majd hozzáadjuk a felvert tojáshabot. Vajon megpároljuk a felkarikázott hagymát, felöntjük tejszínnel és megszórjuk a finomra vágott petrezselyemmel. Ha kihűlt a halkrémhez keverjük, s az egészet hűtőben pihentetjük. A tésztát kétfelé vesszük, s az egyik feléből halformát kialakítva egy sütőlemezre tesszük. Egyenletesen rákenjük a halkrémet, és befedjük a másik - kissé nagyobbra nyújtott- tésztarésszel. Ráhajtjuk a túllógó tésztaperemet, ügyelve a halforma megtartására. (A leeső darabkákból készíthetünk pikkelyeket, uszonyt, szemet, de a nélkül is finom lesz, persze a szemet is "etetni" kell) Tojássárgájával megkenve előmelegített sütőben 40 percig sütjük.
Lazacleves
Hozzávalók: 1 közepes fej vörös-hagyma, 1 evőkanál vaj vagy margarin 300 g burgonya, 5/8 l víz, só, fehér bors, 400 g lazacfilé vagy - szelet, bőr és szálka (bordacsontok) nélkül, 1/2 I tej, 2 teáskanál aprított friss kapor vagy petrezselyemzöld
Előkészítés: 7 perc
Főzés: 30 perc
A hagymát megtisztítjuk és összevágjuk. Lábosban a vajat felmelegítjük, a hagymát 5 percig üvegesre dinszteljük benne.  A burgonyát nem hámozzuk meg, hanem alaposan megmossuk, és kefével megdörzsöljük, majd felkockázzuk. A vizet, a burgonyát, sót és a borsot hozzáadjuk a hagymához, majd erős lángon felforraljuk. Le- fedjük, és közepes hőfokon 10 percig főzzük tovább, amíg a burgonya meg nem puhul, de még nem esik szét.  A hőfokot ismét emeljük. A lazacfilét éles késsel 2 cm nagy kockákra vágjuk. Utána beletesszük a levesbe, és közepes lángon kb. 3-S percig főzzük: Ekkor hozzáadjuk a tejet, ismét felforrósítjuk a levest, de már nem forraljuk.  Az így elkészült lazaclevest 4 tányérba merjük, és kaporral vagy petrezselyemzölddel megszórjuk. Azonnal tálaljuk.
Lazactál kaporkrémmel
Előkészítés: 10 perc
Sütés: 20 perc
Hozzávalók: 225 g lazacfilé, 1 tojásfehérje, 2 ek fehérbor, só, fehér bors, 6 ek. tejföl, 6 ek. tejszín, vaj, a formák kikenéséhez, 1 csomó kapor, 2-3 ek. majonéz, 2-3 ek. joghurt, 2-3 ek. tejszín, 2-3 tk. kaviár.
A lazacot 10 percre a mélyhűtőbe tesszük, hogy könnyebb legyen darabolni. A sütőt előmelegítjük 125 C-ra. A halat kis darabokra vágjuk és a tojásfehérjével, valamint a fehérborral pürét készítünk belőle. Sózzuk, borsozzuk, majd hozzáadjuk a tejszínt és a tejfölt. 4 formát kivajazunk, és beleöntjük a lazacos masszát. Kb. 20 percig tartjuk a 125 C-s sütőben vízfürdőbe helyezve. Ez alatt megmossuk, megszárítjuk és összevágjuk a kaprot. (Tegyünk félre egy keveset a díszítéshez). A majonézt, a joghurtot és a tejszínt összekeverjük az aprított kaporral. Sóval, borssal ízesítjük. Kiborítjuk a formákat, kaviárral körítjük, kaporlevéllel díszítjük, és a kaporkrémmel tálaljuk.
Lazactekercs tormamártásban    
Hozzávalók 4 személyre: 1 tojás, 1 dl tej, 1 szikkadt zsemle, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 evőkanál szardellapaszta, 1 gerezd fokhagyma, 1 késhegynyi törött fekete bors, 8 hajszálvékony szelet füstölt lazac (kb. 25 dkg), 2 dkg vaj vagy margarin, 1 evőkanál liszt, 2 dl tejszín, 1 1/2 dl tejföl, 10 dkg reszelt torma, ízlés szerint só, 1 teáskanál porcukor
Elkészítés: A tojást a tejjel habosra keverjük, a zsemlét felkockázzuk. Ráöntjük a tejes tojást, és 10 percig hagyjuk állni. A megáztatott zsemlét kézzel összemorzsoljuk, majd hozzáadjuk a finomra vágott petrezselyemzöldet, a szardellapasztát, egy evőkanál tejfölt és a zúzott fokhagymát. A fűszerekkel ízesítjük, és jól összekeverjük. A kiterített lazacszeleteket vastagon bekenjük a töltelékkel, majd szorosan feltekerjük. A tekercseket egymás mellé, kis tepsibe fektetjük. A mártáshoz a vajat habzásig hevítjük a liszttel, ráöntjük a közben megmelegített tejszínt, és kevergetve sűrűre főzzük. Ezután belekeverjük a tejfölt és a tormát. Sóval és cukorral ízesítjük, de tovább már nem forraljuk. A mártást rálocsoljuk a lazactekercsekre, és előmelegített, forró sütőbe toljuk. Közepes lángon 20 percig sütjük. Sült burgonyával és száraz fehérborral tálaljuk.
Lazac/halpástétom
Hozzávalók: 1/2 kg lazac/tonhal, vagy hekk, 1/2 csésze sovány túró, 2 evőkanál finomra vágott hagyma, 1 evőkanál citromlé, 1 teáskanál reszelt torma, 1/2 teáskanál só, 1/4 teáskanál fehérbors
A halat megfőzzük, bőrét és a szálkákat eltávolítjuk, a túrót átmossuk egy szűrő segítségével, majd megszárítjuk egy papírtörölközőn. Ezt követően az összes hozzávalót összekeverjük, tökéletesen simára. Lehűtve Abonettel, pirítós kockákkal vagy uborkaszeletekkel tálaljuk.
Lazac, rák, kagyló, nyárson
Hozzávalók 4-5 személyre: 1 kg lazacfilé, 0.5 kg garnélarák, 20 dkg fagyasztott vagy konzerv füstölt kagyló, 1 dl olívaolaj, só, törött bors.
A filézett halat vágjuk fel 2-3 centiméteres kockákra úgy, hogy közben a hal bőrét ne vágjuk át, hanem amikor bevagdaltuk, egy éles késsel egyszerre vágjuk le a bőrről, a farkától a feje felé haladva. A rákot megtisztítjuk, a kagylót kiolvasztjuk, illetve lecsöpögtetjük. Hurkapálcikára vagy fémnyársra felváltva feltűzzük a haldarabokat, rákokat, kagylókat, egy-egy személyre két nyársat számítva. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és 1-2 órára betesszük a hűtőbe, majd sütés előtt olajjal vékonyan átkenjük. Süthetjük előmelegített, 250°C-os sütőben, ekkor mindössze 3-4 perc kell az elkészítéséhez, de grillezhetjük is. Párolt zöldségekkel, zöld salátával tálaljuk.
Lazacos burgonya
Hozzávalók: 1 kg héjában főtt burgonya, 1 doboz szardínia (lazactörzs), 4 evőkanál olaj, 30 dkg paradicsom, 2 gerezd fokhagyma, 10 dkg reszelt füstöltsajt, 2 db egész tojás, 1 mokkáskanál szárított rozmaring, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 2 dl tejföl.
A burgonyát meghámozom, és vékony karikákra vágva beleterítem egy lapos, nagy tepsibe úgy, hogy a burgonyaréteg egészen vékony legyen benne. Megsózom. A halat dobozából kibontom, és a levét leszűröm. A haldarabokat rámorzsolom a burgonya tetejére. A megmosott paradicsomot kis kockákra aprítom és rászórom a halra. A leszűrt szardínia levét összeöntöm a habosra felvert tojással és a tejföllel, beleszórom a fűszereket és megsózom, majd a zúzott fokhagymát is beletéve, elkeverem benne a reszelt sajtot. Az egészet egyenletesen rákanalazom a burgonyára, majd a tepsit fedetlenül betolom az előmelegített forró sütőbe. Közepes lángon addig pirítom, amíg a teteje szépen megpirul.
Elkészítési ideje: kb. 80 perc.
Lazacos burgonyasaláta
Hozzávalók: 60 dkg héjában főtt burgonya, 1 kis üveg füstöltlazac-törmelék, másfél dl majonéz, 2 dl kefir, 1 dl tejföl, 3 gerezd fokhagyma, 1 nagy fej lilahagyma, ízlés szerint só, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 teáskanál mustár.
A héjában főtt burgonyát hámozás után vékony karikákra vágom. A lilahagymát megtisztítom, és vékonyra karikázom, majd megsózom, és jól összekeverem. Legalább tizenöt percig hagyom állni. Közben a majonézt összekeverem a lazac leszűrt olajával, a tejföllel, a kefirrel, a megtisztított és szétzúzott fokhagymával, a sóval, a borssal, a mustárral és a nagyon finomra aprított petrezselyemzölddel. A szétmorzsolt lazacot, a főttburgonya-karikákat és a hagymát belekeverem, azután az egészet jól átforgatom, és szorosan lefedem. A hűtőszekrényben fél napig érlelem, csak ezután rakom az asztalra.
Elkészítési ideje: kb. 55 perc.
Lazacos melegszendvics 1.
Hozzávalók: 1 kis üveg piros lazactörmelék, 1 zsúrkenyér, 15 dkg juhtúró, 5 dkg vaj (vagy margarin), 1 dl tejszín, fél citrom leve, 1 nagy fej vöröshagyma (vagy lilahagyma), 1 mokkáskanál törött fehér bors (só nem kell bele, mert a lazac is, a juhtúró is sós).
A zsúrkenyeret szép ferde, egyforma szeletekre vágom. A juhtúrót simára keverem a tejszínnel, majd a vajat is hozzáadom. Ezután a citromlével apránként összekeverem, végül beledolgozom a lazacot is, olajával együtt, meg a nagyon apróra vágott vagy megreszelt vöröshagymát. Borssal megfűszerezem, és a szendvicskenyereket jó vastagon bekenem a krémmel. Előmelegített forró sütőben vagy grillsütőben megpirítom. Nemcsak melegen, de hidegen is nagyon finom, különösen félszáraz fehérborral fogyasztva.
Lazacos melegszendvics 2.
Zsúrkenyeret vékony szeletekre vágunk, és tejben gyorsan megforgatunk. Két szelet kenyér közé egy szelet szintén tejben megáztatott füstölt lazacot teszünk. A szendvics tetejét megszórjuk reszelt sajttal és vajdarabkákkal.
Kizsírozott vagy kivajazott tepsiben sütőben megsütjük.
Lazacos palacsinta 1.
Hozzávalók (4 személyre):  1 doboz lazackonzerv, 20 dkg rétesliszt, 1 dl olaj, 2 tojás, 5 dl tej, 5 dkg vaj, 2 dl tejföl, só, szódavíz
Elkészítés: 15 dkg lisztből 1 egész tojással és 1 tojásfehérjével, 2 dl tejjel, az olajjal és annyi szódavízzel, hogy megfelelően híg legyen, palacsintatésztát keverünk. 1 óráig állni hagyjuk, majd palacsintatésztákat sütünk belőle. A vajból a maradék liszttel és tejjel besamelmártást főzünk, a tűzről levéve langyosra hűtjük, és belekeverjük az 1 tojássárgáját. Hozzáadjuk olajával együtt a villával összetört halkonzervet, megtöltjük vele a palacsintákat, és egyen-ként összetekerve tűzálló tálba egymás mellé fektetjük. Tejföllel megkenjük, és 10 percre a forró sütőbe tesszük. Ez alatt szépen megduzzad, és átforrósodik. A hal általában elég sós, a besamelt ezért nem nagyon kell sózni, de más fűszert sem kíván, elég a lazac saját zamata.
Lazacos palacsinta 2.
Hozzávalók: a kelt palacsinta alapanyagai, kis dobozka lazactörmelék, 1 dl sűrű tejföl, 1 csokor snidling, 1 mokkáskanál citromlé, csipet só.
A lazacot olajától lecsurgatom. A törmeléket elkeverem a palacsintatésztában, és a palacsintákat a gép segítségével megsütöm. Minden palacsintát meghintek kevés apróra vágott snidlinggel, majd négyrét hajtom, és lapos tűzálló tálra félig egymásra rakom. A citromlével összekevert, enyhén megsózott tejföllel lelocsolom, és a sütőben átforrósítom, de ügyelek arra, hogy ne piruljon meg.
Lazacos pizza
A mártást a tésztára terítjük, 20 dkg lazacfilét hajszálvékony szeletekre vágunk. A tésztát kevés olvasztott vajjal meglocsoljuk, és a halszeletekkel beborítjuk. Sóval, fehérborssal, rozmaringgal, és citromlével ízesítjük. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk, és sütőben pirosra sütjük.
Lazacos saláta
2 fej jégsaláta, 2 paradicsom, 1 zellergumó, 3 szál újhagyma, 3 evőkanál olajbogyó, 3 evőkanál olívaolaj, 1 citrom, só, bors, oregano
A hagymát szárával együtt felkarikázzuk, a paradicsomot kis cikkekre vágjuk, a többi zöldséget megtisztítjuk, megmossuk, és metéltre aprítjuk. A lazacot szintén hosszúkás csíkokra vágjuk. Olívaolajjal, 2 evőkanál citromlével, sóval, borssal, oregánóval, apróra összevágott olajbogyóval dresszinget készítünk és beleforgatjuk az alkotórészeket. Üvegtálkában tálaljuk, salátalevéllel, citromkarikával díszítjük.
Elkészítési idő: kb. 15 perc
Lazacos tészta
Előkészítési idő: 10 perc
Elkészítési idő: 35 perc
Hozzávalók 6 személyre: 35 dkg füstölt lazac 1 fej brokkoli 1 nagy cukkíni 25 dkg széles metélt 5 dkg fagyasztott zöldborsó 5 dkg reszelt parmezán
Besamel mártáshoz: 2,5 dkg finomliszt 2,5 dkg alacsony zsírtartalmú margarin 2,5 dl ultrapasztőrözött tej
Feltesszük a tésztát, és amíg fő, addig felaprítjuk a brokkolit, a cukkínit és a lazacot. Három perccel a tészta elkészülte előtt hozzáadjuk a cukkínit, a brokkolit és a zöldborsót. A tésztát addig főzzük, amíg a zöldségek megpuhulnak, majd leszűrjük és félretesszük.
Besamel mártás: A hozzávalókat egy serpenyőben felforraljuk, majd gyenge tűzön, habverővel kevergetve addig főzzük, amíg besűrűsödik. Amikor kész, hozzáadjuk a lazacot és a mártást a tésztához. Parmezán sajttal megszórjuk és azonnal tálaljuk.
Lazacos tésztasaláta
Hozzávalók 4 személyre: 15 dkg orsó- vagy egyéb körettészta, 15 dkg füstölt lazac (konzervből), 20 dkg paradicsom, 15 dkg csemegekukorica-szem, 2 dkg margarin, só, a mártáshoz: 1,5 dl majonéz, 1,5 dl joghurt, 3-4 evőkanál tej, 1-2 evőkanál citromlé, őrölt szerecsendió, 5 dkg kaviár, 1 csokor snidling, ízlés szerint só.
A tésztát a szokásos módon megfőzöm, hideg vízzel leöblítem és lecsöpögtetem, majd a margarinnal összekeverem. A lazacot levével együtt villával összetöröm, a paradicsomot kis kockákra aprítom. A snidlinget finomra metélem.
A majonézt, a joghurtot, a tejet, a citromlevet, a kaviárt és a fűszereket sima mártássá keverem. A kukoricát, a paradicsomot, a lazacot és a tésztát a mártással összeforgatom, és jól lehűtöm.
Lazacos töltött tojás
Hozzávalók: 6 kemény tojás, 1 kis üveg piros lazacpüré (törmelék lazac a hivatalos neve), 4 dkg vaj (vagy margarin), 1 evőkanál liszt, 2 dl tej, 1 csokor snidling, 1 teáskanál reszelt vöröshagyma, 1 mokkáskanál reszelt citromhéj, 40 dkg franciasaláta (házilag készített vagy készen vásárolt), csipetnyi porcukor, ízlés szerint só.
Ugyanúgy készítem, mint a kaviáros töltött tojást. A lazacpüré olaját leszűröm, és a fehérmártásba keverem a fele lazachússal együtt. A másik felét a tojás tetejére rakom. Jól lehűtve teszem az asztalra.
Lazac roston berni mártással
(Saumon grillé sauce Bernaise)
Hozzávalók: 1 kg lazac színhús, 15 dkg vaj, 15 dkg morzsa, só, bors, 4 dl berni mártás.
A lazacot felszeleteljük, megsózzuk, borsozzuk, olvasztott vajba, majd morzsába mártjuk, roston megsütjük, tálra rakjuk. Sós burgonyával körítjük. A mártást külön adjuk hozzá.
Berni mártás
(Sauce bernaise)
Hozzávalók: 5 tojássárgája 25 dkg vaj, 1/2 dl ecet, 2 dkg vöröshagyma, 1/4 babérlevél, pár szem feketebors, kis csomag tárkony, zöldpetrezselyem és Cayenne bors.
A vajat felolvasztjuk és félretesszük, hogy langyos maradjon. Ecetben megfőzzük a gorombára törött borsot, a babérlevelet, a tárkonyszárát és a vagdalt vöröshagymát. Ha az ecet háromnegyed része beforrt, levesszük a tűzhelyről, hozzáadunk egy evőkanál hideg vizet, beletesszük a tojássárgáját és a tűzhely szélén, habverővel való folytonos keverés mellett, felverjük mézsűrűségűre. Vigyázzunk, hogy a tojássárgája ne legyen darabos. Ezután levesszük a tűzhelyről és további keverés mellett, kanalanként hozzákeverjük a langyos vajat. Ha a mártás, keverés közben nagyon megsűrűsödne, pár csepp vízzel hígítjuk. Ezután szűrőruhán átszűrjük, illetve átcsavarjuk. Utánízesítjük sóval, törött borssal, citromlével, majd finomra vágott tárkonyt és petrezselyemzöldet keverünk hozzá. Tojásételekhez, angolos húsokhoz, roston sült halakhoz tálalhatjuk.
Lazacos saláta
Hozzávalók: 2 kis fej saláta, 20 dkg füstölt lazac, 2 csomag retek, 1 cs. újhagyma, 2 paradicsom, 4 ek. olívaolaj, 2 ek. citromlé, só
A salátákat megmossuk, leveleire szedjük, leszárítjuk, és apróra tépjük. A megmosott retket, újhagymát felkarikázzuk, a paradicsomot vékonyabb gerezdekre vágjuk.  Az olajat a citromlével összekeverjük, és a salátástálban lévő anyagokra öntjük, sózzuk, keverőkanállal jól átforgatjuk. A lazacot vékony metéltre vágjuk, és a saláta tetejére rakjuk, paradicsomgerezdekkel díszítve tálaljuk.
Elkészítési idő: 15 perc
Lazacos szarvacska
Hozzávalók: 30 dkg szarvacskatészta, 1 kis üveg füstölt törmeléklazac-konzerv, 2 dl tejszín, 10 dkg reszelt ementáli sajt, fél dl konyak, 3 gerezd fokhagyma, ízlés szerint só (vigyázat, a lazac sós!) és törött fekete bors.
A tésztát megfőzöm, és öblítés után lecsöpögtetem. A lazac olaját leszűröm, és egy serpenyőben felforrósítom. Ráteszem a megtisztított és összezúzott fokhagymát, hozzáadom a lazachúst, és egy percig kevergetve pirítom. Ráöntöm a tejszínt és a konyakot, majd összeforralom. Borssal ízesítem, ezután beleszórom a reszelt sajt felét, és ismét összeforralom. Végül a főtt tésztát belekeverem, és felforrósítom. Tálaláskor ki-ki a saját adagját meghinti a megmaradt reszelt sajttal.
Elkészítési ideje: kb. 50 perc.
Lazacos tojáskocka
20 perc, Nehézség: 1
Hozzávalók: 1 doboz lazackonzerv, 4 tojás, 1 dl tej, 1 dkg vaj, kevés só
A lazacot levétől leszűrjük, és apróra vagdaljuk. Szögletes alufólia tálkát vagy tűzálló edényt kivajazunk, és a lazacdarabkákat beletesszük. A lazac levét habosra keverjük a tojásokkal, a tejjel és kevés sóval, majd ráöntjük a halra. Előmelegített forró sütőben addig sütjük, amíg teljesen megszilárdul. Tálra borítva, kockákra vagdalva tálaljuk.
Lazacos vaj (Beurre de saumon fumé)
10 dkg füstölt lazacot mozsárban megtörünk, majd 25 dkg vajjal finom szitán áttörjük. Szendvicsek készítéséhez, valamint mártások ízesítéséhez használjuk.
Lazacos zsemlye, buggyantott tojással
Hozzávalók 4 személyre: 2 zsemle, 15 dkg vékonyra vágott füstölt lazacszelet, 4 tojás, 3 dkg vaj, ecet.
A holland kapormártáshoz: 2 tojássárgája, 1 evőkanál citromlé, 1 evőkanál víz, 10 dkg vaj, 1 csomó friss kapor, só, bors.
Ennek az ünnepi reggelinek a receptjét természetesen külföldről kaptuk, de egészen különleges alkalomkor itthon is elkészíthető. Először a holland mártáshoz fogjunk hozzá. A két tojássárgáját a citromlével, a vízzel, a törött borssal és egy csipet sóval jól elkeverjük egy tűzre feltehető edényben. A vajat nyeles lábasban buborékosra hevítjük és folytonos keverés mellett. vékony sugárban a tojásra csurgatjuk, s lassú tűzön addig keverjük, míg krémszerű nem lesz. Hozzáadjuk a finomra vágott kaprot, és forró vizes edény fölött melegen tartjuk. A grillsütőben megpirítjuk a félbevágott zsemléket, s amíg pirulnak, a tojásokat egyenként beleütjük a forrásban lévő, gyengén ecetes vízbe. Két-három perc múlva kiszedjük. A pirított zsemléket vajjal megkenjük, egy-egy vékony szelet lazac kerül rájuk, majd a buggyantott tojás, s mindegyikre egy-egy kanál meleg kapormártást öntünk. Aki sose készített még buggyantott tojást, jobb, ha először forró vízbe tett merőkanálba üti a tojást, hogy ne folyjon szét. A képen látható reggelit az teszi még ünnepibbé, hogy jégbe hűtött pezsgős gyümölcskoktélt is tálaltak hozzá.
Lazacpisztráng pirított magvakkal, gyömbéres zöldsalátával
Hozzávalók 4 személyre: 1 kg lazacpisztráng, 2,5 dl napraforgóolaj, 5 dkg gyömbér, fél fej saláta, szezámmag, tökmag, pisztácia, tisztított napraforgó, só, ételízesítő. A balzsamöntethez: 2,5 dl fűszeres ecet, 0,5 dl olívaolaj, fél csomó petrezselyem, 1,5 cl Cabinet brandy, só, bors, kevés szójaszósz.
A megtisztított és kifilézett lazacpisztráng szeleteket kevés sóval, borssal, ételízesítővel fűszerezzük, forró olajban ropogósra sütjük. A bőrét lehúzzuk. A magokat szárazon megpirítjuk. A balzsamöntethez a hozzávalókat összekeverjük, beletesszük a megtisztított és uborkagyalun vékonyra legyalult gyömbért. A tányéron elrendezzük a zöld salátát, megszórjuk a pirított magvakkal, a balzsamöntettel meglocsoljuk, és ráhelyezzük a megsütött halszeleteket.
A lazacpisztráng abban különbözik a közönséges pisztrángtól, hogy a húsa rózsaszínű.
Lazacsaláta céklával
25 perc, Nehézség: 1
Hozzávalók: 1 kis üveg lazactörmelék, fél üveg cetes-tormás cékla, 3 nagy, héjában főtt burgonya, 2 teáskanál szardellapaszta, fél dl édes vörösbor, l gerezd fokhagyma, só és törött fekete bors, ízlés szeríni, kevés porcukor
A meghámozott burgonyát a reszelő durva fokán lereszeljük és megsózzuk. A céklasalátát levétől leszűrjük, és a céklát vékony metéltre vágjuk. A lazacot a dobozból kivéve levével együtt villával szétnyomkodjuk és hozzákeverjük a szardellapasztát, a vörösbort, kevés cukrot, a szétzúzott fokhagymát, a törött fekete borsot, végül a reszelt burgonyát és a céklacsíkokat. Jól átforgatjuk, majd befedve érleljük egy-két órán keresztül. Rozskenyér illik hozzá.
Lazacszeletek roston
Hozzávalók: 1,80 kg lazacfilé (színhús), 0,3 dkg só, 15 dkg olaj, 1 db fejes saláta, 3 db citrom
A kifilézett lazacból vágott szeleteket, besózzuk, és állni hagyjuk. Kb.10 perc múlva olajjal bekenjük a szeleteket, és forró rostélyra helyezve mindkét oldalukat megsütjük. Rostély hiányában, serpenyőben egy kevés olajat hevítünk, és ebben sütjük meg a lazacszeleteket.
Előmelegített halastálra tálaljuk, citromgerezdekkel és fejessaláta-levelekkel díszítjük. A lazacszeleteket fűszeres vajjal is tálalhatjuk.
Köretként vajas burgonya és hozzá Remulád mártás.
Lazactál kaporkrémmel
Előkészítés: 10 perc
Sütés: 20 perc
Hozzávalók: 225 g lazacfilé, 1 tojásfehérje, 2 evőkanál fehérbor, só, fehér bors, 6 evőkanál tejföl, 6 evőkanál tejszín, vaj a formák kivajazásához, 1 csomó kapor, 2-3 evőkanál majonéz, 2-3 evőkanál joghurt, 2-3 evőkanál tejszín, 2-3 teáskanál kaviár
A lazacot 10 percre a mélyhűtőbe tesszük, hogy könnyebb legyen darabolni. A sütőt előmelegítjük 125 °C-ra. A halat kis darabokra vágjuk, és a tojásfehérjével, valamint a fehérborral pürét készítünk belőle. Sózzuk, borsozzuk, majd hozzáadjuk a tejfölt és a tejszínt.  4 formát kivajazunk, és beletöltjük a lazacos masszát. Kb. 20 percig tarjuk a 125 C°-os sütőben vízfürdőbe helyezve.
Eközben megmossuk megszárítjuk és összevágjuk a kaprot (tegyünk félre egy keveset a díszítéshez). A majonézt, joghurtot és tejszínt összekeverjük az aprított kaporral. Sóval és borssal ízesítjük. Kiborítjuk a formákat, kaviárral körítjük, kaporlevéllel díszítjük, és a kaporkrémmel tálaljuk.
Lazac Valois módon
(Saumon Vaiois)
Hozzávalók: 2 kg lazac, vagy 2 db 60 dkg-os keresztbe vágott lazacszelet, 3 dl fehérbor, 10 dkg vaj, só, bors, 5 dl fehérboros mártás.
Köret: 10 db osztriga Villeroy, 10 db kis burgonyaropogós, 20 db párolt gomba-fej, 20 db rákfarok, 5 db szarvasgomba szelet.
A lazacot megsózzuk, borsozzuk, kivajazott edénybe tesszük és fehérborral, kevés halalaplével, vajas papírral letakarva, sütőben megpároljuk. Tálra helyezzük és körítjük. Levét besűrítjük, a mártásba keverjük, kevés mártással a halat bevonjuk, szarvasgomba-szeletekkel díszítjük, a többi mártást külön adjuk hozzá.
Lazac velencei módon
(Saumon á la vénétienne)
Hozzávalók: 2 kg-os lazac vagy 2 db 60 dkg-os keresztbe vágott lazacszelet, 10 dkg vegyes zöldség, 3 dkg vöröshagyma, só, pár szem fekete bors, 1/2 babérlevél, 5 dl velencei mártás.
A lazacot sós, zöldséges lében megfőzzük. Tálra téve sós burgonyával körítjük és leöntjük a velencei mártással.
Fehérboros mártás
(Sauce au vin blanc)
Hozzávalók: 3 dl halvelouté, 1 dl hallé, 1 dl tejszín, 2 dl fehérbor, 2 dkg vörös-hagyma, 2 tojássárgája, 10 dkg vaj, só, törött bors, citrom.     
Az apróra vágott vöröshagymát borssal, fehérborral és a hallével felére főzzük be. Hozzáadjuk a halveloutét, néhány percig forraljuk, azután hozzáadjuk a tejszínnel elkevert tojássárgáját, habverővel simára keverjük, majd hozzákeverjük a vajat apró darabonként. Sóval, citromlével ízesítjük, és finom szűrőruhán átszűrjük. A mártásnak szép simának, könnyűnek kell lennie, se sűrű, se híg ne legyen. Főtt halételekhez, tojásételekhez adjuk.     
Velencei mártás
(Sauce vénétienne)
Hozzávalók: 4 dl fehérboros mártás, 5 dkg paraj.
A megfőtt parajt finom szitán áttörjük, és a fehérboros mártáshoz keverjük, hogy szép világoszöld színű legyen. Tojásételekhez és főtt halakhoz adhatjuk.
Veloutée mártás
(Sauce veloutée)
Hozzávalók: (1,5 liter kész mártáshoz) 15 dkg liszt, 12 dkg vaj, 2 liter borjú- vagy szárnyas alaplé, só, 10 dkg champignon gomba.
A felolvasztott vajhoz hozzákeverjük a lisztet, gyenge halványsárgára pirítjuk, felöntjük 2 liter fehér alaplével, felforraljuk, megsózzuk, hozzáadjuk az összemorzsolt gomba szárát, és lassú forralással főzzük kb. 1,5 óra hosszat. A főzés közben felszínre jött zsiradékot és habot leszedjük. Utána finom szűrőruhán vagy szitán átszűrjük, vajdarabokat teszünk a tetejére, és használatig hidegre tesszük. Fehér sűrű levesek és fehér mártások alapanyaga.
Lepény füstölt lazaccal és kaporral
Hozzávalók: 7 tojás, 4 evőkanál tejföl, 1 evőkanál friss, vágott kaporzöld, vagy 1 teáskanál szárított kapor, Só, fehér bors, 100 g vastagra szeletelt füstölt lazac, 2 evőkanál vaj vagy margarin, 100 g reszelt gruyére sajt, 1-2 szál kapor, lazackaviár, ízlés szerint
Előkészítés: 7 perc
Sütés: 12 perc
A tojásokat, a tejfölt, a kaprot alaposan összekeverjük. A lazacszeletet keskeny csíkokra vágjuk, majd a fűszerezett tojáskeverékhez adjuk. A vajat mérsékelt hőfokon nagy teflonserpenyőben megolvasztjuk, beleöntjük a lazacos tojásmasszát. Csökkentjük a hőfokot, letakarjuk a serpenyőt, és a lepényt kb. 10-12 percig sütjük, amíg a tojás meg nem szilárdul. Ekkor megszórjuk sajttal. Megmossuk, szárazra törögetjük a kaprot, és kissé széttépkedjük. A kész tojáslepényt tálra helyezzük, szeletekre vágjuk, majd kaporral, kaviárral, és tejföllel körítjük. Még forrón tálaljuk.
Majonézes lazac
20 perc, Nehézség: 1
Hozzávalók: 1 doboz füstölt lazackonzerv, 4 tojás, 1 dl majonéz, 2 dl sűrű tejföl, 1 fej saláta, 1 kupica konyak, só és törött fehér bors, ízlés szerint
A tojásokat keményre főzzük, és meghámozva karikára vágjuk. A lazacot levétől lecsöpögtetjük, és elkeverjük a majonézzel, tejföllel, konyakkal, sóval, borssal. A mártásba belekeverjük az apróra vágott lazacot és a tojáskarikákat. Jól átforgatjuk, majd hűtőszekrényben 2 órán keresztül hűtjük Tálaláskor a megmosott, megszárított és laskára vágott salátára öntjük, összekeverjük, és rögtön kínáljuk.
Marinírozott pisztráng mezei sóskával és tejszínes lazacmártással
4 lebőrözött, szálkátlanított pisztrángfilét folyó hideg vízzel leöblítünk, leitatjuk, tálba fektetjük. A marinádhoz 1 citrom levét 2 evőkanál konyakkal, 1 teáskanál sóval, 2 teáskanál barna, nyerscukorral összekeverjük, borssal, őrölt szerecsendió-virággal fűszerezzük, 3 evőkanál letépkedett vérfűlevelet belekeverünk, a filék tetején elosztjuk, és fóliával lefedve hűtőszekrényben 1 napig állni hagyjuk, majd lecsöpögtetjük, és tányérokra tálaljuk.
A mártásokhoz 50 g tejszínt 50 g tejföllel elkeverünk, 50 ml tejszínből kemény habot verünk, beleforgatjuk, a mártás felét 30 g apróra vágott füstölt lazaccal elkeverjük, borssal fűszerezzük, a mártás másik felébe 20 g apróra vagdalt mezei sóskalevelet belekeverünk, sóval, borssal    ízesítjük, mindkét mártást a pisztráng mellé tálaljuk, citromszeletekkel, mezei sóskalevelekkel körítjük.
Norvég lazac maracuja szósszal
(Saumon Norvege roti au coulis de maracúja)
4 személyre - előkészítés: 25 perc - főzés: 10 perc
Hozzávalók: 600 g lazacfilé, 1/4 liter maracujalé, 2 maracúja, 20 cl tejszín, 50 g vaj, só, bors, 250 g sárgarépa, 250 g zellergyökér, 300 g cukkíni
Vágjuk négy darabra a lazacot, olívaolajban süssük meg minden oldalát. Tegyük tűzálló tálra.
A maracujalét forraljuk be a felére, tegyük bele a tejszínt, sűrítsük be és tegyük bele a vajat. Tegyük bele 2 maracúja összetört húsát és tegyük vízfürdőbe a krémet. Vágjuk 2 mm x 1 cm széles csíkokra a zöldségeket. Főzzük roppanósra sós vízben. Fejezzük be a lazac sütését a sütőben 150 fokon (5-ös fokozat) 3 percig. Melegítsük fel a vajon a zöldségeket.
Tegyük a tál közepére a zöldségeket, köré a szószt, a zöldség tetejére pedig a lazacot.
Őszibarackos lazacnyárs
(Brochettes de saumon aux peches)
4 személyre - előkészítés: 15 perc - főzés: 3 perc
400 g friss lazac, 2 őszibarack, 150 g vaj, 2 kávéskanál apróra vágott hagyma, 1 kávéskanál gyömbér, 1/2 kávéskanál currypor, 10 cl húsleves, turbolya, malibu, vodka, só, bors
Egy kis vajon pároljuk meg a hagymát, tegyük bele a fűszereket és a beforralt húslevest. Tegyük bele a végén a malibut és a vodkát, szórjuk meg turbolyával. A lazacot vágjuk 2-3 cm-es kockákra. A nyársakra felváltva tűzzük a lazacot és a barackot. Gőzöljük 3 percig, tálaljuk a szósszal.
Paradicsomos lazac
Hozzávalók: 60 dkg lazac, 3 ek olaj, 4 gerezd fokhagyma, 0,5 kg paradicsom, 1 pohár fehérbor, rozmaring, citromlé, só
Elkészítése: A halszeleteket citromlével meglocsoljuk és 1 órán át, állni hagyjuk. Leitatjuk róla a citromlevet. Kiolajozott tűzálló tálba helyezzük a szeleteket, és ráöntjük a következő mártást.
Mártás: A forró olajba tesszük a tört fokhagymát, a karikára vágott paradicsomot, a fűszereket. Leöntjük a borral, és 10 percig forraljuk, majd átpasszírozzuk. A mártással leöntött halszeletek tetejére vajdarabkákat teszünk, és forró sütőben 15 percig sütjük.
Pácolt nyers lazac
Hozzávalók: 40 dkg lazac (vagy fogasfilé), 1 teáskanál só, 1 csokor kaporzöld, két citrom leve, 1 mokkáskanál törött fehér bors.
A halat leheletvékony szeletekre vágjuk, sóval, borssal és megmosott, lecsurgatott kaporral meghintjük, majd a kicsavart és átszűrt citrom levével megöntözzük. Lefedve legalább egy napig hagyjuk állni a hűtőszekrényben. Salátalevélen, pirított kenyérszeletkékkel tálaljuk.
Párolt lazac
Hozzávalók 4-6 személyre: 1 egész lazac, 2-3 citrom, vagy lime, 2 csokor kapor, tengeri só, margarin.
Elkészítése: Az egész megtisztított lazacot besózzuk a tengeri sóval és megtöltjük a kaporral és a félbevágott lime, valamint citromdarabokkal. Egy nagy alufóliát megkenünk margarinnal, hogy a lazac ne ragadjon hozzá, óvatosan ráhelyezzük a megtöltött lazacot és belecsomagoljuk. 1,5 órát sütjük. Tálalásnál lehúzzuk a lazac bőrét, pikkelyét és egészben szervírozzuk.
Roston sült norvég lazac
(Barbecue de saumon de Norvege)
4 személyre - előkészítés: 10 perc - főzés: 10 perc
Hozzávalók: 500 g norvég lazac bőrével együtt, 20 cl olaj, só, bors
Vágjuk szeltekre a lazacot, a bőrét vagdossuk be. A szeleteket áztathatjuk sütés előtt 15 percig citromlében, melyet sóval és borssal fűszereztünk. Kenjük be olajjal a szeleteket, tegyük a forró grillbe, majd gyorsan fordítsuk meg. A lazacnak nem kell nagyon átsülnie.
Sajtos sült lazac
Hozzávalók: 60 dkg lazac, 8 dkg vaj, 1 ek liszt, 1 tojássárgája, 2 dl tej, 10 dkg reszelt sajt, szerecsendió, citromlé, só
Elkészítése: A halat felszeleteljük, megsózzuk, és citromlével megcsepegtetjük. A vajjal kikent tűzálló tálban, alufólia alatt, sütőben megsütjük. (Kb. 15 perc alatt.) Közben elkészítjük a mártást. A vajat, lisztet és a tejjel sűrítve felfőzzük. (Besamel mártás.) A tűzről levéve beletesszük a sajt felét, a tojássárgáját és a sűlthal levét. Belekeverjük a fűszereket, és a halra öntjük.
A sajt maradék felét a tetejére szórjuk. Sütőben pirosra sütjük.
Sörben sült lazac
Hozzávalók: 60 dkg lazac, 1 pohár sör, (hal) ételízesítő, 1 gerezd fokhagyma, 1 dl tejföl, 1 tojássárgája, 10 dkg vaj, só
Elkészítése: A vajban hirtelen átsütjük a halszeleteket, majd a sört ráöntjük. Ételízesítővel megszórjuk, a fokhagymát (egyben!) beletesszük. Fedő alatt 10 percig pároljuk.
Kivesszük belőle a fokhagymát. A tejfölt kikeverjük a tojássárgájával, és a halra öntjük. Átmelegítjük, de már nem forraljuk.
Pirított burgonyával vagy rizzsel tálaljuk.
Spagetti a "tenger gyümölcseivel"
Hozzávalók 8 személyre: 50 dkg spagetti, 1 doboz apró tengeri rák, 1 doboz kagylókonzerv, 1 kis üveg piros törmelék lazac, 10 szem olajbogyó, 4 gerezd fokhagyma, 1 csokor friss, zöld kapor, 0, 5 dl konyak, 1 evőkanál paradicsompüré. 1 evőkanál liszt, 3 dkg vaj, 15 dkg reszelt parmezán (jellegű) sajt, 1-1 mokkáskanál szárított rozmaring, kakukkfű, bazsalikom, ízlés szerint törött fekete bors és só.
A spagettit a szokásos módon, sós, forrásban lévő vízbe téve megfőzöm, majd meleg vízzel leöblítem, és a forró vajra szedve melegen tartom. (Legjobb, ha tűzálló tálba rakjuk, amit saját fedelével letakarunk.)
A konzervhalakat kibontva leszűröm, külön-külön mindegyiket másik edénybe. A piros lazac olaját serpenyőbe öntöm és felforrósítom. Megpirítom rajta a paradicsompürét, ezután felöntöm a kagyló és a rák levével, és még 3 dl vizet öntök rá. A kapor kivételével az összes fűszert beleszórom, a megtisztított és összezúzott fokhagymát belekeverem, és az egészet összeforralom. Közben 1 dl vizet simára keverek a liszttel, és besűrítem vele a fűszeres levet. Jól felforralom, végül beleteszem a szétszedett kagylódarabokat, a rákhúst és a lazacot. A kimagozott olajbogyót nagyon finomra vágom, és ugyancsak hozzáadom a mártáshoz. Ezután ismét felforralom, majd a konyakot beleöntöm, de már lehúzom a tűzről. Végül beleszórom a megmosott, lecsurgatott és finomra aprított kaprot, és az egészet jól összekeverem. A spagettit beleterítem egy kisebb tepsibe, ráöntöm a halas mártást, majd a reszelt sajttal egyenletesen behintem. Annyi időre teszem be fedetlenül az előmelegített, forró sütőbe, hogy a sajt ráolvadjon, és egybefüggő réteget képezzen a tetején. Nem szabad barnára pirítani! Bármilyen friss salátával fejedelmi étel!
Sült halfilé (alaprecept)
A sütőt 200 C-ra előmelegítjük. Nagyobb darab alufóliát terítünk a munkalapra, majd beolajozzuk. 1,5 kg lazac- vagy tengeri süllőfilét kissé egymásra helyezve a közepére teszünk, olajjal bekenjük, majd sóval és borssal ízesítjük. A halszeletek közé néhány vékony citromkarikát rakunk. A halat becsomagoljuk a fóliába, amelynek peremét óvatosan lezárjuk, hogy a keletkezett lé ne tudjon elpárologni. ~
A kb. 2,5 cm vastagságú filéket 10 percig sütjük. A végén a halhús villával beleszúrva könnyen szétválik. A kész filéket előmelegített tálcára helyezzük és tetszés szerint további citromkarikákkal és vizitormával, vagy kaporlevelekkel díszíthetjük. Ehhez kínáljuk a következő kitűnő, pikáns mártások bármelyikét.
Szalonnás lazac
Hozzávalók: 60 dkg lazac, 20 dkg húsos füstölt szalonna, 2 dl tejföl, só
Elkészítése: A halat felszeleteljük. A szalonnát vékonyra szeleteljük, és mindegyikre 1-1 halszeletet teszünk. Feltekerjük úgy, hogy a szalonna legyen kívül. Megtűzzük a tekercseket. Tűzálló tálban ropogósra sütjük.
A tekercseket kivesszük, és a megmaradt zsiradékot a tejföllel elkeverjük. A húsokat visszatéve átmelegítjük, de nem forraljuk.
Szombati lazacszelet
Hozzávalók: 4 szelet lazac, 1 citrom leve, l nagyobb hagyma, néhány szem mandula, só, cukor, ecet, 1 babérlevél, kevés gyömbérpor.
Elkészítése: A kockára vágott hagymát a mandulával és a fűszerekkel főni tesszük, majd kb. 20 perc múlva hozzáadjuk a lazacot. Még 20 percig főzzük, majd a halat üvegtálra tesszük, rászűrjük a levét. Hidegen tálaljuk.
Tengeri lazacsaláta
Hozzávalók: 40-50 dkg nyers lazac (vagy fogasfilé), 2 evőkanál kapribogyó levével együtt, só (ízlés szerint), 1 fej vöröshagyma, 1 citrom, 1 kemény tojás, 1 kis fej saláta, 1 dl salátaolaj, 12 szem olajbogyó.
A halat vékony szeletekre vágjuk. Mindkét oldalán megsózzuk, és tálba tesszük. A megtisztított vöröshagymát apróra vágjuk, és a kapribogyóval együtt rászórjuk. Az olajat, a kapribogyó levét és a fél citrom kicsavart levét összekeverjük, majd ráöntjük a hagymás halra. Legalább két napig pácoljuk a halat az olajban. Tálalás előtt a pácléből kivesszük, nagyon vékony csíkokra vágjuk, és salátástálba rakjuk a megmosott, lecsöpögtetett és ugyancsak felcsíkozott fejes salátával együtt.  Rászórjuk a hagymadarabkákat. A maradék citromból vágott hajszálvékony karikákkal, a felkarikázott kemény tojással, és a finomra vágott, kimagozott olajbogyóval feldíszítve tesszük az asztalra.
Tormahabos lazac
Nemcsak finom, mutatós is a tormahabos lazac. Egy olyan dobozos vagy fóliázott füstölt lazackonzervet vásárolunk, amelyben négy szelet van, és alaposan lecsepegtetjük, szeletekre bontva egymás mellé fektetjük. Két deci tejszínt egy csomag habfixálóval kemény habbá verünk, majd két evőkanál ecetes tormát óvatosan, nehogy összetörjön, beleforgatunk. Csipetnyi sóval ízesítjük, és hosszában a lazacszeletekre halmozzuk. A lazacot óvatosan rágöngyöljük, és a tekercseket ollóval 2-2 darabba vágjuk. (Ha késsel szeljük, a hab kifolyik belőle.) Négy kistányért megmosott, megszikkasztott salátalevéllel kibélelünk, és 2-2 lazacgöngyöleget ráfektetve paradicsomcikkekkel díszítjük. Jégbe hűtjük.
Zakuszka
8 vékony szelet kenyér, 10 dkg vaj, 1 szelet füstölt lazac, 2 főtt tojás, 8 mokkáskanál kaviár, 1 citrom, 10 dkg sajt, 1 teáskanál paradicsompüré, petrezselyemzöld vagy citromfű a díszítéshez
A kenyereket megpirítjuk, és a szeletekből éles kés, vagy kiszúró segítségével téglalap, háromszög és csillag alakzatokat formázunk. A lazacot ugyanolyan háromszögekre vágjuk, mint a kenyeret, a vékony sajtszeletekből csillagformákat készítünk, az egyik keményre főtt tojást felkarikázzuk. A teljesen kihűlt, formázott pirítósokat megkenjük vajjal. A maradék vaj felében elkeverjük a paradicsompürét, a másik felét összedolgozzuk egy keményre főtt tojás sárgájával, közben egy-két csepp citromlével ízesítjük. A maradék sajtot megreszeljük. A lazacdarabokat a háromszög, a tojáskarikákat a téglalap, a sajtot a csillag formájú kenyérre tesszük. A tojás közepére kaviárt halmozunk, és pici citromszelettel díszítjük. A lazacos falatokat tojással elkevert vajjal és citromszelettel díszítjük, a sajtos falatok tetejére paradicsompürés vajat teszünk, és megszórjuk reszelt sajttal. Tetszés szerint díszíthetők salátalevéllel, olajbogyóval, hagymakarikával stb.
Elkészítési idő: kb. 20 perc
Jó tanács: A zakuszkát magyarul étvágyfalatnak nevezhetjük, hisz belőle egykét darabot fogyasztanak étvágycsinálónak.
Zöldséges burgonyaleves lazaccal
Hozzávalók: 2 kis hagyma, 2 fokhagymagerezd, 2 evőkanál napraforgóolaj, sárgarépa, póréhagyma, zeller (összesen 80 dkg zöldség), 4 közepes burgonya, 4 teáskanál instant zöldségleves, 4 evőkanál tejszín, 10 dkg füstölt lazac, majoránna, vagdalt kapor
Az apróra vágott hagymát és fokhagymát pároljuk meg az olajban. Adjuk hozzá a kockára vágott zöldségeket. Keverés közben pároljuk meg, és öntsük fel 7 dl vízzel. Takarékon kb. 15-18 percig főzzük. Fűszerezzük a majorannával és a húslevessel, majd keverjük bele a tejszínt. Tegyük bele a vékony csíkokra vágott lazacszeleteket. Végül szórjuk meg kaporral.
Zöldséges lazac
Elkészítése kb. 3/4 órát vesz igénybe. Holland mártással és fehérkenyérrel kínáljuk. Hozzávalók: 80 - 80 g póréhagyma, édeskömény és metélőzeller, 150 g sárgarépa, 100 g fehérrépa, 50 g mogyoróhagyma, 1 fokhagymagerezd, 2 evőkanál vaj, 1 babérlevél, 1 csomó kakukkfű, 225 ml száraz fehérbor. 1/2 liter halleves (késztermék), 1 evőkanál Noilly Prat (francia vermut), 1 teáskanál só, 1 teáskanál feketebors, csipetnyi Cayanne-bors, 4 lazacszelet. 220 - 220 g, 3 evőkanál durvára vagdalt petrezselyem
Szeleteljük fel a póréhagymát, édesköményt, metélőzellert és sárgarépát. A fehérrépát negyedeljük fel. Vágjuk karikákra a hagymát, szeleteljük fel a fokhagymát. Forrósítsunk vajat egy lapos edényben, pároljuk meg benne a zöldséget és a hagymát. Tegyük bele a babérlevelet, a fokhagymát és a kakukkfüvet, öntsük fel fehérborral, hallevessel és vermuttal. Forraljuk fel a zöldséget, ízesítsük sóval, borssal, Cayenne-borssal. Főzzük 5 percig, majd mérsékeljük a hőfokot. Fektessük a lazacszeleteket a zöldségre és pároljuk kb. 10 percig. Tegyük a halat egy tálra, vegyük ki a gerincét. Rakjuk körül zöldségekkel, öntsünk rá kevés levet, végül szórjuk meg petrezselyemmel.

 
PRAKTIKÁK
 
JÓ TUDNI
 
EGÉSZSÉGESEN
 
FÜSZEREKRŐL
 
GOMBA
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.