Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2009-12-21
 
Menü
 
CSINÁLD HÁZILAG
 
MIBEN
 
KACSAHÚS

Ádám-Éva kacsa

Hozzávalók:

Egy sütni való kacsa (kb. 1,2 kg), só, bors, 2 savanykás alma, 20 dkg aszalt füge, egy citrom leve, egy teáskanál currypor, 1 fej hagyma, 1 sárgarépa, egy csipetnyi kakukkf

ű, tyúk- vagy marhahúsleves, a pároláshoz: 4 dkg olaj, 2 evőkanál konyak.

El

őkészítés:

Az almát meghámozzuk, négyfelé vágjuk és eltávolítjuk a magházát, kis darabokra vágjuk és citromlével leöntjük. A fügét alaposan megmossuk és apróra vágjuk. A kacsát kívül-belül hideg vízzel alaposan megmossuk és megtörölgetjük, sóval és borssal kívül-belül bedörzsöljük. Az almát és a fügét összekeverjük a curryporral, s megtöltjük velük a kacsát. A nyílást spárgával zárjuk le úgy, hogy a kacsa sütés közben is megtartsa formáját. A hagymát és a sárgarépát meghámozzuk és nagy darabokra vágjuk.

Elkészítés:

Egy nagy serpeny

őben felforrósítjuk az olajat és a kacsa minden oldalát szép pirosra sütjük benne, kivesszük a serpenyőből és félretesszük. A fölösleges zsiradékot leöntjük, s a visszamaradtban világosra pirítjuk a hagymát és a sárgarépát. Felöntjük egy kevés tyúk- vagy marhahúslevessel, kakukkfűvel fűszerezzük és visszatesszük bele a kacsát. Előmelegített sütőben kb. 210-220°C-on saját szaftjával és konyakkal kevert levessel gyakran locsolgatva egy-másfél órán át sütjük. A kacsát kb. a sütési idő felénél megfordítjuk. Ezt a ropogós-barnára sütött szárnyast felvágás előtt kb. 20 percig meleg helyen hagyjuk állni. A sült szaftját ízlés szerint hagyhatjuk változatlanul. vagy készíthetünk belőle valamilyen különleges mártást, például narancsmártást. Köretként almás-narancsos vöröskáposztát adhatunk hozzá.

 
PRAKTIKÁK
 
JÓ TUDNI
 
EGÉSZSÉGESEN
 
FÜSZEREKRŐL
 
GOMBA
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.