Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2009-12-21
 
Menü
 
CSINÁLD HÁZILAG
 
MIBEN
 
LÁNGOSOK

Elállós lángos

1 kg liszt, 3 db 2 dl-es kefír, 3 egész tojás, 3 közepes méretű áttört
főtt krumpli, 5 dkg élesztő, só, tej, cukor
Az élesztőt a tejben a cukorral felfuttatjuk, a lisztet a tojásokkal,
krumplival, kefírekkel és a felfuttatott élesztővel meggyúrjuk, ha
kemény langyos vízzel kell higítani. Belülről egy nylonzacskót jól
ki kell kenni étolajjal, beletenni a kész tésztát, és a hűtő alsó
(zöldséges) részében legalább 24 órát hagyni kelni. A hűtőben 2 hétig
is eláll. Reggelente olajos kézzel csak annyit veszel ki belőle
amennyit meg akarsz sütni, azt széthúzod, formázod és forró olajban
kisütöd. Egy 3 tagú családnak a fenti adag fejenként és naponta
1 lángosra pont 2 hét.


LÁNGOSOK

 

Juhtúrós burgonyás lángos

 

Hozzávalók: 50 dkg burgonya, 20 dkg juhtúró, 1 dkg élesztő, 1 db egész tojás, 1 evőkanál vaj, 5-6 dkg finomliszt, 1 csokor friss kapor, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 1 teáskanál só, bő olaj a sütéshez.

A megmosott burgonyát héjában megfőzöm, majd meghámozom és áttöröm. Még melegen összedolgozom a szétmorzsolt élesztővel, a vaj felével, a liszttel, a sóval, a borssal és a tojással. A cipóvá gyúrt tésztát egy órán keresztül pihentetem, majd lisztezett deszkán két centi vastagra kinyújtom. Pogácsaszaggatóval kiszaggatom, és kissé kihúzogatva bő, forró olajban mindkét oldalán pirosra sütöm. Míg a lángos tészta pihen, elkészítem a túrókrémet: a maradék olvasztott vajat összekeverem a juhtúróval, hozzáadom a megmosott és apróra vágott kaprot, majd annyi sóval és borssal ízesítem, hogy kellemesen, de ne legyen nagyon sós. A megsült lángosokat megkenem a juhtúrós krémmel, és kettőbe hajtva teszem a tányérra.

Elkészítési ideje: kb. 150 perc.

 

Burgonyás lángos – másképp

 

Hozzávalók: 1 kg nyers burgonya, 3-4 evőkanál finomliszt, 1 db egész tojás, 1 púpozott teáskanál só, bő olaj a sütéshez, a tálaláshoz 2 dl tejföl, 3 gerezd fokhagyma.

A burgonyát nyersen meghámozom, majd megmosom, és szárazra törülöm. Az almareszelő durva fokán lereszelem, és a levét gyengén kinyomom. Ezután összedolgozom a liszttel, a tojással és a sóval. Kétujjnyi olajat forrósítok, amelybe kanalanként beleteszem a krumpli masszát, és mindkét oldalát pirosra sütöm. Hagyom jól lecsurogni róla a felesleges olajat. Fokhagymával ízesített tejfölbe mártogatva a legfinomabb.

Elkészítési ideje: kb. 60 perc.

 

Élesztős krumpli-lángos

 

Hozzávalók: 25 dkg finomliszt, 25 dkg főtt, áttört burgonya, 1 db egész tojás, kb. másfél dl tej, 2 dkg élesztő, 1 evőkanál olaj, 1 teáskanál só, olaj a sütéshez.

Az élesztőt szétmorzsolom, és fél dl langyos tejbe belekeverem. Langyos helyen hagyom felfutni. Kevés langyos tejjel összedolgozom a főtt, áttört, még langyos burgonyát, a felfuttatott élesztőt, a lisztet, a sót és a tojást. Közepesen kemény tésztát kell kapjak, amibe végül beledolgozom az olajat is. Ezután félujjnyi vastagra kinyújtom és egy nagyméretű fánkszaggatóval (vagy vékony üvegből készült bő szájú pohárral) kiszaggatom. Langyos helyen pihentetem egy órán keresztül és sok, forró olajban mindkét oldalán pirosra sütöm. A felesleges olajat lecsöpögtetve tálalom. Aki szereti, még forrón szórja meg reszelt sajttal, vagy kenje meg fokhagymával ízesített tejföllel.

Elkészítési ideje: kb. 120 perc.

 

Zabpelyhes krumpli-lángos

 

Hozzávalók: 75 dkg nyers burgonya, 2 nagy fej vöröshagyma, 5 evőkanál zabpehely, 2 tojás, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál törött fekete bors,

olaj a sütéshez.

A burgonyát nyersen meghámozom és az almareszelő durva fokán lereszelem. Ezután összekeverem a felvert tojással, a zabpehellyel, a megtisztított és nagyon finomra aprított vöröshagymával, a sóval és a borssal. A masszát fél óráig hagyom állni, majd evőkanállal kiszaggatva félujjnyi, forró olajra teszem, és mindkét oldalát pirosra sütöm. Kapros vagy fokhagymás tejföllel megkenve az igazi.

Elkészítési ideje: kb. 60 perc.

 

Hagymás krumpli-lángos

 

Hozzávalók: 50 dkg burgonya, 35 dkg finomliszt, 1 közepes fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 tojás sárga, 1 dkg élesztő, 1 teáskanál só, olaj a sütéshez.

A megmosott burgonyát héjában megfőzöm, és még melegen meghámozom, majd áttöröm. Gyúrótáblán a meleg burgonya közepébe mélyedést vájok, amibe beleöntöm a kimért lisztet, a szétmorzsolt élesztőt, a meghámozott és nagyon finomra aprított vöröshagymát, a zúzott fokhagymát, a sót és a tojás sárgákat. Egy-két evőkanál langyos vízzel közepesen kemény tésztát gyúrok, amit egy cipóba formázva pihentetek fél órán keresztül. Ezután lisztezett deszkán félujjnyi vastagra kinyújtom, és nagy pogácsaszaggatóval kiszaggatom. A lángosokat kissé széthúzogatom, és még fél óráig hagyom pihenni, ezután pedig bő, forró olajban mindkét oldalán megsütöm. A felesleges olajat lecsöpögtetem, és kevés tejföllel bekenve rakom tányérra.

Elkészítési ideje: kb. 120 perc.

 
 Burgonyás lángos másképpen I.
Frank Júlia “Nagy fritukönyv”
4 evőkanál burgonyapehely, 1 db egész tojás, 2 dl tej, 10-15 dkg finomliszt, 2dl tejföl, 1 csapott teáskanál sütőpor, 1 teáskanál reszelt vöröshagyma, 1csapott teáskanál só, 1 mokkáskanál törött fekete bors, késhegynyiszerecsendió-reszelék.
A tojást a tejjel habosra verjük. Megfűszerezzük, belekeverjük aburgonyapelyhet, és 10 percig hagyjuk állni. Ezután újból összekeverjük ésannyi lisztet adunk hozzá, hogy galuskasűrűségű legyen. Öt percnyi pihentetésután ismét átkeverjük, majd olajos kézzel féltenyérnyi nagyságú, egy centivastag darabokra szaggatjuk. Egyenként beletesszük a 180 fokra felhevítettolajba, és 2-3 perc alatt szép pirosra megsütjük. A fölösleges olajatlecsöpögtetjük, illetve mindkét oldalát papírtörülközővel leitatjuk. Megsózotttejföllel tesszük az asztalra. Igen olcsó, ám nagyon finom és egyszerű vacsora,vagy pedig nagy társaságnak folyamatosan sütve kitűnő sör- vagy borkorcsolya.
Egyszerűen és gyorsan készíthető, nagyon olcsó és kiadós.
Burgonyás lángos másképpen II.
Hegedűs János: Ételművészet
Hozzávalók: 4 evőkanál burgonyapehely, 1 db egész tojás, 2 dl tej, 10-15 dkg finomliszt, 2 dl tejföl, 1 csapott teáskanál sütőpor, 1 teáskanál reszelt vöröshagyma, 1 csapott teáskanál só, 1 mokkáskanál törött fekete bors, késhegynyi szerecsendió-reszelék
Elkészítése: A tojást a tejjel habosra verjük. Megfűszerezzük, belekeverjük a burgonyapelyhet, és 10 percig hagyjuk állni. Ezután újból összekeverjük és annyi lisztet adunk hozzá, hogy galuskasűrűségű legyen. Öt percnyi pihentetés után ismét átkeverjük, majd olajos kézzel féltenyérnyi nagyságú, egy centi vastag darabokra szaggatjuk. Egyenként beletesszük a 180 fokra felhevített olajba, és 2-3 perc alatt szép pirosra megsütjük. A fölösleges olajat lecsöpögtetjük, illetve mindkét oldalát papírtörülközővel leitatjuk. Megsózott tejföllel tesszük az asztalra. Igen olcsó, ám nagyon finom és egyszerű vacsora, vagy pedig nagy társaságnak folyamatosan sütve kitűnő sör- vagy borkorcsolya. Egyszerűen és gyorsan készíthető, nagyon olcsó és kiadós.
Currys lángos I.
Frank Júlia “Nagy fritukönyv”
40 dkg finomliszt, fél zacskó sütőpor, 1 teáskanál só, ugyanennyi currypor, 1mokkáskanálnyi törött fehér bors, 2 dl víz, 2 evőkanál olaj.
A lisztet, a sütőport, a sót, a curryt és a borsot mély tálba szórjuk, ráöntjüka vizet meg az olajat, és sima tésztát gyúrunk belőle. Lisztezett deszkáratesszük, ujjnyi vastagra kinyújtjuk, és közepes méretű pogácsaszaggatóvalkiszaggatjuk. Egy-egy tésztakorongot kissé széthúzogatunk, majd 180 fokoshőmérsékletű olajba tesszük. 2-3 perc alatt szép pirosra sütjük, éspapírtörülközőre téve leitatjuk. Egyszerre csak néhány darabot tegyünk azolajba, mert nagyon megnőnek a lángosok.
Egyszerűen és gyorsan készíthető, olcsó vacsora vagy sörkorcsolya.
Currys lángos II.
Hegedűs János: Ételművészet
Hozzávalók: 40 dkg finomliszt, fél zacskó sütőpor, 1 teáskanál só, ugyanennyi currypor, 1 mokkáskanálnyi törött fehér bors, 2 dl víz, 2 evőkanál olaj
Elkészítése: A lisztet, a sütőport, a sót, a curryt és a borsot mély tálba szórjuk, ráöntjük a vizet meg az olajat, és sima tésztát gyúrunk belőle. Lisztezett deszkára tesszük, ujjnyi vastagra kinyújtjuk, és közepes méretű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Egy-egy tésztakorongot kissé széthúzogatunk, majd 180 fokos hőmérsékletű olajba tesszük. 2-3 perc alatt szép pirosra sütjük, és papírtörülközőre téve leitatjuk. Egyszerre csak néhány darabot tegyünk az olajba, mert nagyon megnőnek a lángosok. Egyszerűen és gyorsan készíthető, olcsó vacsora vagy sörkorcsolya.
Egyszerű lángos I.
Frank Júlia “Nagy fritukönyv”
40 dkg finomliszt, 1 tojássárgája, 2 közepes nagyságú főtt burgonya, 1-1,5 dltej, 3 dkg élesztő, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál cukor, a tetejére fokhagyma,reszelt sajt és tejföl.
Fél dl langyos tejben szétmorzsoljuk az élesztőt és belekeverjük a cukrot.Beleöntjük egy nagy bögrébe. Langyos helyen addig kelesztjük, amíg az élesztő"felfut" a bögre tetejére. Az áttört, főtt, még langyos burgonyátösszedolgozzuk a liszttel, a tojássárgájával, az élesztővel, és annyimeglangyosított tejet adunk még hozzá, hogy közepesen kemény tésztát kapjunk.
Jól kidolgozzuk (ez kis konyhai robotgép keverőjével percek alatt lehetséges),és egy cipót formálva belőle, tetejét liszttel meghintjük. Nagy tálba rakjuk éstiszta konyharuhával letakarjuk. Langyos helyen (de nem a meleg tűzhely szélén)duplájára kelesztjük, majd lisztezett deszkán ujjnyi vastagra kinyújtjuk.
Tenyérnyi darabokat szakítva ki belőle, kissé kihúzogatjuk, és 180 fokraforrósított olajban 2-3 perc alatt szép barnáspirosra sütjük. A lángosokattálcára állítjuk, hogy a felesleges olaj lecsuroghasson róluk. Zúzottfokhagymával, tejföllel bekenve, reszelt sajttal meghintve rögtön kínáljuk.
Kissé munkaigényes, de nagyon finom.
Egyszerű lángos II.
Hegedűs János: Ételművészet
Hozzávalók: 40 dkg finomliszt, 1 tojássárga, 2 közepes nagyságú főtt burgonya, 1-1,5 dl tej, 3 dkg élesztő, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál cukor, a tetejére fokhagyma, reszelt sajt és tejföl
Elkészítése: Fél dl langyos tejben szétmorzsoljuk az élesztőt és belekeverjük a cukrot. Beleöntjük egy nagy bögrébe. Langyos helyen addig kelesztjük, amíg az élesztő "felfut" a bögre tetejére. Az áttört, főtt, még langyos burgonyát összedolgozzuk a liszttel, a tojássárgájával, az élesztővel, és annyi meglangyosított tejet adunk még hozzá, hogy közepesen kemény tésztát kapjunk. Jól kidolgozzuk (ez kis konyhai robotgép keverőjével percek alatt lehetséges), és egy cipót formálva belőle, tetejét liszttel meghintjük. Nagy tálba rakjuk és tiszta konyharuhával letakarjuk. Langyos helyen (de nem a meleg tűzhely szélén) duplájára kelesztjük, majd lisztezett deszkán ujjnyi vastagra kinyújtjuk. Tenyérnyi darabokat szakítva ki belőle, kissé kihúzogatjuk, és 180 fokra forrósított olajban 2-3 perc alatt szép barnáspirosra sütjük. A lángosokat tálcára állítjuk, hogy a felesleges olaj lecsuroghasson róluk. Zúzott fokhagymával, tejföllel bekenve, reszelt sajttal meghintve rögtön kínáljuk. Kissé munkaigényes, de nagyon finom.
Egyszerű lángos III.
(4 személyre)
Frank Júlia Ötletfazék
Hozzávalók: 50 dkg finomliszt, 2 dl víz, 1 dl tej, 3 dkg élesztő, 1 teáskanál porcukor, 1 teáskanál só, bő olaj a sütéshez.
A tejet langyosra melegítjük, majd elkeverjük benne a szétmorzsolt élesztőt és a cukrot. Bögrében, letakarwa, 10 percig pihentetjük. Nagy tálba beleszitáljuk a lisztet, közepébe mélyedést vájunk, ebbe beleöntjük a felfutott élesztőt és az ugyancsak meglangyosított vizet. Addig dagasztjuk, amíg a tészta apró hólyagokat vet. (lágynak kell lennie.) A tetejét belisztezzük, letakarjuk egy tiszta konyharuhával és kétszeresére kelesztjük. Lisztezett deszkán félujjnyi vastagra kinyújtjuk és lisztbe mártott pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Olajos kézzel széthúzogatjuk, széleit több helyen bevágjuk, hogy formáját megtarttsa, és bő, forró olajban mindkét oldalát szép pirosra megsütjük. Papírtörülközőre tesszük, hogy az a felesleges olajat beszívja, és forrón, fokhagymával bedörzsölve azonnal tálaljuk.
Elkészítési ideje: kb. 1 óra 45 perc.
Foszlós lángos I.
Frank Júlia “Nagy fritukönyv”
25 dkg finomliszt, 1 dl aludttej (kefír, esetleg joghurt), fél dl tej, fél dkgélesztő, 2 gerezd fokhagyma, 1 csapott teáskanál só, kevés pecsenyezsír.
A meglangyosított tejben simára keverjük a szétmorzsolt élesztőt, majd abögrében felfuttatjuk. Ha már feljött a tetejére, akkor a liszttel, azaludttejjel, a sóval és a szétzúzott fokhagymával jól összedolgozzuk.
Lisztezett deszkán nagyon vékonyra kinyújtjuk. Az egész felületét vékonyanmegkenjük pecsenyezsírral, szorosan felcsavarjuk, mint a rétest szokás, majd 30percig pihentetjük. Ezután újból kinyújtjuk, de már fél centi vastagra.
Fánkszúróval vagy nagyobb pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, kézzelszéthúzogatjuk, és a 180 fokra felforrósított olajban szép aranysárgára sütjük(2-3 perc). A fölösleges olajat leitatjuk, és melegen tálaljuk.
Nagyon egyszerűen készíthető, olcsó vendégváró.
Foszlós lángos II.
Hegedűs János: Ételművészet
Hozzávalók: 25 dkg finomliszt, 1 dl aludttej (kefir, esetleg joghurt), fél dl tej, fél dkg élesztő, 2 gerezd fokhagyma, 1 csapott teáskanál só, kevés pecsenyezsír
Elkészítése: A meglangyosított tejben simára keverjük a szétmorzsolt élesztőt, majd a bögrében felfuttatjuk. Ha már feljött a tetejére, akkor a liszttel, az aludttejjel, a sóval és a szétzúzott fokhagymával jól összedolgozzuk. Lisztezett deszkán nagyon vékonyra kinyújtjuk. Az egész felületét vékonyan megkenjük pecsenyezsírral, szorosan felcsavarjuk, mint a rétest szokás, majd 30 percig pihentetjük. Ezután újból kinyújtjuk, de már fél centi vastagra. Fánkszúróval vagy nagyobb pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, kézzel széthúzogatjuk, és a 180 fokra felforrósított olajban szép aranysárgára sütjük (2-3 perc). A fölösleges olajat leitatjuk, és melegen tálaljuk. Nagyon egyszerűen készíthető, olcsó vendégváró.
Hagymás krumplilángos I.
Frank Júlia “Nagy fritukönyv”
40 dkg főtt, áttört burgonya, 35 dkg finomliszt, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezdfokhagyma, 2 db tojás, 1 dkg élesztő, fél dl tej, 1 mokkáskanál só.
A meglangyosított tejben elkeverjük a szétmorzsolt élesztőt, és langyos helyenfelfuttatjuk. Ezután összedolgozzuk a főtt, áttört és még meleg burgonyával, aliszttel, a tojásokkal, a megtisztított és lereszelt vöröshagymával, valamint aszétzúzott fokhagymával és a sóval. A tésztát jól kidolgozzuk, majd egy cipóbaformálva 30 percig pihentetjük. Lisztezett deszkán egy centi vastagrakinyújtjuk, és a legnagyobb pogácsaszaggatóval vagy vizespohárral kiszaggatjuk.
Kissé széthúzogatjuk, majd a 180 fokra felforrósított olajban 4-5 perc alattszép pirosra sütjük. Itatóspapírra szedjük, hogy az a fölösleges olajatfelszívja.
Egyszerűen készíthető, jóízű vacsora vagy vendégváró.
Hagymás krumplilángos II.
Hegedűs János: Ételművészet
Hozzávalók: 40 dkg főtt, áttört burgonya, 35 dkg finomliszt, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 db tojás, 1 dkg élesztő fél dl tej, 1 mokkáskanál só
Elkészítése: A meglangyosított tejben elkeverjük a szétmorzsolt élesztőt, és langyos helyen felfuttatjuk. Ezután összedolgozzuk a főtt, áttört és még meleg burgonyával, a liszttel, a tojásokkal, a megtisztított és lereszelt vöröshagymával, valamint a szétzúzott fokhagymával és a sóval. A tésztát jól kidolgozzuk, majd egy cipóba formálva 30 percig pihentetjük. Lisztezett deszkán egy centi vastagra kinyújtjuk, és a legnagyobb pogácsaszaggatóval vagy vizespohárral kiszaggatjuk. Kissé széthúzogatjuk, majd a 180 fokra felforrósított olajban 4-5 perc alatt szép pirosra sütjük. Itatóspapírra szedjük, hogy az a fölösleges olajat felszívja. Egyszerűen készíthető, jóízű vacsora vagy vendégváró.
Káposztás lángos
(4 személyre)
Frank Júlia Ötletfazék
Hozzávalók: az egyszerű lángostészta alapanyagai, 40 dkg fejeskáposzta, fél deci olaj, 1 púpozott evőkanál kristálycukor, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál törött feketebors, bő olaj a sütéshez.
A káposztát tisztítás után lereszeljük, majd megsózzuk, és lábosba téve fedő alatt, az olajon megpároljuk. Ha a káposzta már üveges, akkor zsírjára sütjük, borssal és cukorral ízesítve fedő nélkül szép világos barnára pirítjuk. Hagyjuk kihűlni. A pirított káposztát beledagasztjuk a lángostésztába és a továbbiakban ugyanúgy kelesztjük és sütjük, mint azt az egyszerű lángosnál leírtuk. Ezt a lángost kizárólag egészséges gyomrúaknak ajánljuk, mert a káposzta miatt is nehéz étel.
Elkészítési ideje: kb. 2 óra.
Krumplislángos
(4 személyre).
Frank Júlia Ötletfazék
Hozzávalók: 40 dkg finomliszt, 25 dkg főtt, áttört burgonya, 2-3 dl tej, 3 dkg élesztő, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál törött bors, 1 mokkáskanál cukor, olaj a sütéshez.
A burgonyát héjában megfőzzük és még forrón meghámozzuk. Azonnal áttörjük. Amíg a burgonya fő, az élesztőt elmorzsoljuk, belekeverjük a meglangyosított tejbe, és hozzákeverjük a cukrot, valamint 5 dekányi lisztet. Az edényt letakarva 15 percig hagyjuk pihenni, addigra megkel. A megmaradt lisztet átszitálva tálba szórjuk, hozzáadjuk az áttört burgonyát, majd a kovásszal és a maradék langyos tejjel az egészet alaposan bedagasztjuk. Ez a tészta valamivel keményebb az előbbi tésztánál. A megkelt tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, kiszaggatjuk és bő, forró olajban szép pirosbarnára megsütjük. Lecsurgatva róla a felesleges olajat, tejföllel, fokhagymával vagy reszelt sajttal (esetleg mindhárommal) fogyasztjuk.
Elkészítési ideje: kb. 2 óra.
Ropogós szardellás lángos I.
Hegedűs János: Ételművészet
Hozzávalók: 40 dkg finomliszt, 1,5 dkg élesztő, 1 csapott evőkanál szardellapaszta, kevés langyos víz, 1 mokkáskanál kristálycukor
Elkészítése: Az élesztőt szétmorzsoljuk és fél deci, meglangyosított vízben simára keverjük. Hozzáadjuk a cukrot és letakarva bögre tetejére "futtatjuk. Ezután összedolgozzuk a liszttel, a szardellapasztával és annyi langyos vízzel, hogy galuskamassza keménységű legyen. Nem dagasztjuk, hanem kanállal verjük (illetve a robotgép keverőjével keverjük) egészen addig, amíg hólyagossá válik. Tetejét kevés liszttel meghintjük, és mély, lisztezett tálba téve háromszorosára kelesztjük (az élesztő langyos helyen gyorsabban dolgozik). A megkelt tésztából kézzel kisebb darabokat kiszakítunk, egyformán széthúzogatjuk, és 180 fokra felforrósított olajba tesszük. 2-3 perc alatt ropogósra megsütjük. A frituból kivesszük és papírtörülközőn leitatjuk róla a fölösleges olajat. Egyszerűen készíthető, jóízű étel bor vagy sör mellé.
Ropogós szardellás lángos II.
Frank Júlia “Nagy fritukönyv”
40 dkg finomliszt, 1,5 dkg élesztő, 1 csapott evőkanál szardellapaszta, kevéslangyos víz, 1 mokkáskanál kristálycukor.
Az élesztőt szétmorzsoljuk és fél deci, meglangyosított vízben simára keverjük.Hozzáadjuk a cukrot és letakarva bögre tetejére "futtatjuk". Ezutánösszedolgozzuk a liszttel, a szardellapasztával és annyi langyos vízzel, hogygaluskamassza keménységű legyen. Nem dagasztjuk, hanem kanállal verjük (illetvea robotgép keverőjével keverjük) egészen addig, amíg hólyagossá válik. Tetejétkevés liszttel meghintjük, és mély, lisztezett tálba téve háromszorosárakelesztjük (az élesztő langyos helyen gyorsabban dolgozik). A megkelt tésztábólkézzel kisebb darabokat kiszakítunk, egyformán széthúzogatjuk, és 180 fokrafelforrósított olajba tesszük. 2-3 perc alatt ropogósra megsütjük. A fritubólkivesszük és papírtörülközőn leitatjuk róla a fölösleges olajat.
Egyszerűen készíthető, jóízű étel bor vagy sör mellé.
Szalonnás lángos
(4 személyre)
Frank Júlia Ötletfazék
Hozzávalók: az egyszerű, vagy krumplis lángos hozzávalói, 10 dkg húsos, füstölt szalonna, 1 mokkáskanál törött fekete bors, olaj a sütéshez.
A füstölt szalonnát nagyon apróra vágjuk, zsírját kiolvasztjuk, majd a pörccel és a borssal együtt beledagasztjuk a tésztába. A továbbiakban ugyanúgy készítjük, mint azt már leírtuk.
Elkészítési ideje: kb. 1 óra 50 perc.
Töltött burgonyafánk
Hegedűs János: Ételművészet
Hozzávalók: 30 dkg finomliszt, 10 dkg margarin, 30 dkg főtt, áttört burgonya, fél dl tej, 1 dkg élesztő, 2 db egész tojás, 1 doboz sprotni (füstölt apró szardínia), só és törött fekete bors ízlés szerint, 1 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál citromlé, 1 mokkáskanál citromhéj, a bundázáshoz liszt, tojás, tej, zsemlemorzsa
Elkészítése: A tejben elkeverjük az élesztőt és felfuttatjuk. A lisztet és a margarint összemorzsoljuk, majd hozzáadjuk a főtt burgonyát, 1 tojást, a sót és a felfuttatott élesztőt. Jól összedolgozzuk és 30 percig pihentetjük. Ezután vékonyra nyújtjuk és kiszaggatjuk. Amíg kel, elkészítjük a tölteléket: a sprotnit összekeverjük a másik tojással, a fűszerekkel, a zúzott fokhagymával, a citrom levével és héjával, majd egy-egy tésztadarab közepére teszünk egy kevés tölteléket. A tésztát félbehajtjuk, széleit összenyomkodjuk, lisztben, tojásban és zsemlemorzsában megforgatjuk. 180 fokos olajba tesszük és megsütjük (7-8 perc). Salátával önálló étel, vagy ünnepi menüben különleges köret. Készítése kissé hosszadalmas, de az íze nagyon finom.
Túrós lángos
Unger Károly Túróból készülő ételek
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 2 dl tejföl, 5 dkg zsír, 3 dkg élesztő, 1 dkg só, 2,5 dl víz, 2 db tojássárga, 15 dkg túró, 6 dl olaj.
A megadott anyagokból szokásos módon kelt tésztát készítünk, de belekeverjük az átpasszírozott túrót is, ez lángostészta lágyságúra lágyítja a tésztát.
Kelesztés után formázzuk és forró olajban megsütjük a lángostésztát.
Tálaláskor melegített tejfölt adunk hozzá.
Virslis lángos
(4 személyre)
Frank Júlia Ötletfazék
Hozzávalók: az egyszerű lángostészta vagy a krumplis lángostészta hozzávalói, 2 pár műanyag borítású virsli, olaj a sütéshez.
A megkelt és kinyújtott lángostésztát 8 darabra vágjuk. Kissé kihúzogatjuk, majd rátesszük a bőrétől megfosztott és karikákra vágott virslit. Úgy csomagoljuk be a tésztába a virslikarikákat, hogy azt a tészta teljesen körülölelje, egy darabka se látsszon ki belőle. Bő, forró olajba tesszük, de takaréklángon sütjük, hogy a közepe is átsülhessen. Ha szép piros, itatóspapírra vagy papírtörölközőre tesszük, hogy az elszívja a felesleges olajat. Egy tál salátával vagy savanyúsággal kitűnő ebéd vagy vacsora.
Elkészítési ideje kb. 2 óra.
 

 
PRAKTIKÁK
 
JÓ TUDNI
 
EGÉSZSÉGESEN
 
FÜSZEREKRŐL
 
GOMBA
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon