Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2009-12-21
 
Menü
 
CSINÁLD HÁZILAG
 
MIBEN
 
KIS ÉTELEK

VACSORÁK, "KIS ÉTELEK"

 

Túrókrémes főtt burgonya

 

Hozzávalók: 1 kg héjában főtt burgonya, 25 dkg félzsíros tehéntúró, 10 dkg vaj, 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor snidling, 1 csokor kapor, 1 mokkáskanál törött fehérbors, ízlés szerint só.

Amíg a burgonya fő, a tehéntúrót áttöröm és az olvasztott, de már hideg vajjal habos krémmé keverem. A túrós masszát két részre osztom. Az egyik részbe beledolgozom a megtisztított és összezúzott fokhagymát, kevés sóval és a nagyon finomra aprított, megmosott snidlinggel ízesítem. A másik adagot összekeverem az aprított kaporral, a törött fehérborssal és a sóval. A héjában főtt, még forró burgonyát meghámozom, félbevágom, és egy tepsin szétterítem, majd felváltva vastagon bekenem a kétfajta túrókrémmel. A tepsit csak annyi időre tolom be az előmelegített forró sütőbe, amíg a krém szétfolyik rajta, és színesedni kezd.

Elkészítési ideje: kb. 60 perc.

 

Parasztos burgonya

 

Hozzávalók: 1 kg héjában főtt burgonya 10 dkg nem nagyon száraz füstölt (vagy lángolt) kolbász, 3 dl tejföl 1 evőkanál olaj 1 csapott teáskanálnyi só, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 1 kis fej vöröshagyma.

A megtisztított vöröshagymát és a lebőrözött kolbászt ledarálom. A sóval, a borssal és az olajjal együtt belekeverem a tejfölbe. A burgonyát meghámozom, és karikákra vágva beleterítem egy tepsibe, majd a fűszeres-kolbászos tejföllel bőven lelocsolom. Előmelegített forró sütőben pirosra sütöm.

Elkészítési ideje: kb. 60 perc.

 

Tojásos burgonya I.

 

Hozzávalók: 80 dkg héjas, nyers burgonya, 4 db tojás, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 dl tej, 5 dkg füstölt szalonna, 2 evőkanál olaj, 1 púpozott teáskanál só, 1 mokkáskanál currypor, késhegynyi reszelt szerecsendió.

A burgonyát héjában megfőzöm, és még melegen meghámozva kis kockákra vágom. Egy nagyobb tepsiben úgy terítem szét, hogy egy ujjnyinál semmiképpen se legyen vastagabb. Közben a füstölt szalonnát nagyon apróra vágom. A megmosott petrezselyem zöldet finomra metélem. A tojásokat habosra verem, hozzákeverem a tejet és az olajat, majd beleteszem a petrezselyem zöldet, a sót, a curryport, és a szerecsendió-reszeléket. A fűszeres tojást rálocsolom a burgonyára, meghintem az apróra vágott füstölt szalonnával, és az előmelegített forró sütőbe tolva közepes lángon addig sütöm, amíg a tetején lévő szalonnadarabkák ropogós pörccé válnak, illetve a tojás megkocsonyásodik.

Elkészítési ideje: kb. 60 perc.

 

Spanyol burgonya

 

Hozzávalók: 1 kg héjában főtt burgonya, 2 nagy fej vöröshagyma, 5 gerezd fokhagyma, 1 teáskanálnyi feldarabolt nagyon csípős cseresznyepaprika, 2 dl tejföl, ízlés szerint só, 1 mokkáskanálnyi törött fekete bors.

A főtt burgonyát meghámozom és vékony karikákra vágva egy tepsi alján elterítem. Gyengén megsózom. Elosztom rajta a megtisztított és ugyancsak karikákra vágott vöröshagymát, meghintem a csípős paprika-darabokkal, majd leöntöm a tisztított, zúzott fokhagymával, a sóval, és a borssal elkevert tejföllel. A tetejét pirosra pirítom. Bármilyen száraz hús mellé kitűnő köret is lehet.

Elkészítési ideje: kb. 60 perc.

 

Sonkás-majoránnás burgonya

 

Hozzávalók: 1 kg héjában főtt burgonya, 15 dkg főtt füstölt sonka vagy tarja (esetleg kicsontozott egyéb füstölt hús), 8 dkg vaj, 1 púpozott teáskanál szárított majoránna, ízlés szerint só.

A már kihűlt (de még jobb, ha megdermedt) burgonyát meghámozom, és az almareszelő durva fokán lereszelem. A sonkát ledarálom, vagy nagyon apróra metélem. A vajat felolvasztom és belekeverem a majoránnát meg a sót. A reszelt burgonyából egy vékony réteget a tepsi aljára szórok, erre nagyon kevés darált sonkát morzsolok és egy evőkanál fűszeres, olvasztott vajjal meglocsolom. Ezután egy újabb réteg burgonyát szórok rá. Addig folytatom a rétegezést, amíg csak el nem fogynak a hozzávalók. Előmelegített forró sütőbe téve, piros kérget sütök a tetejére. Vagdalt hús vagy natúrszelet kitűnő körete is lehet.

Elkészítési ideje: kb. 70 perc.

 

Fóliában sült burgonya

 

Hozzávalók: 8 db egyforma, közepes nagyságú, héjas, nyers burgonya, 2 dl tejföl, 5 dkg vaj, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 közepes fej vöröshagyma, 1 mokkáskanál törött bors, ízlés szerint só.

A héjas burgonyaszemeket alaposan megmosom, letörülgetem, és egyenként alufóliába csomagolom, majd egy tepsire rárakom. Előmelegített forró sütőbe téve, negyven-negyvenöt percig közepes lángon sütöm. Közben elkészítem a mártást: a tejfölbe belekeverem a megtisztított és lereszelt vöröshagymát, a megmosott és finomra metélt petrezselymet, a sót és a törött borsot. A megsült burgonyákat tányérra teszem, ki-ki a saját tányérján kibontja a fóliát, és a burgonyát felvágva a vájatba tesz egy kis darabka vajat, majd mellé a tejfölös mártásból. A tűzforró burgonya a hideg mártással és egy pohár sörrel vagy teával remek téli vacsora!

Elkészítési ideje: kb. 60 perc.

 

Fűszeres újburgonya

 

Hozzávalók: 1 kg újburgonya, 10 dkg reszelt füstölt sajt, 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 mokkáskanál reszelt szerecsendió-virág, 1 mokkáskanál törött fekete bors, ízlés szerint só.

Az étel készítése előtt a római tálat (vagy egyéb cserépedényt) a fedelével együtt fél órára hideg, tiszta vízbe áztatom. Amíg ázik, a burgonyát megtisztítom (jó ha nagyobb burgonyát vesznek erre a célra), és vékony karikákra vágom, a megmosott petrezselyem zöldet pedig finomra metélem. A kiöblített cserépedény aljára szórom a burgonyát, megsózom, ráhintem a fűszereket meg a petrezselyem zöldet, és jól összerázom, hogy a fűszerek mindenütt egyformán érjék. Egyenletesen rászórom a reszelt sajtot, és a tálat saját fedelével lezárom. Hideg sütőbe tolom, csak ezután gyújtom meg a lángot, és takarékra állítom. Tíz percig kis lángon párolom, majd a lángot fokozatosan felerősítve, további tíz perc alatt egészen a közepes fokozatig felviszem, ezután ötven percig sütöm.

Elkészítési ideje: kb. 95 perc.

 

Tejfölös-paprikás újkrumpli

 

Hozzávalók: 1 kg újkrumpli, 2 dl tejföl, 3 evőkanál olaj, 1 csokor zöldhagyma zöld szárával együtt, 1 csokor kapor, 1 teáskanál pirospaprika, 1 teáskanál só, 1 teáskanál vegeta vagy 1 húsleveskocka.

Az olajat felforrósítom, majd ráteszem a megtisztított és vékonyra karikázott zöldhagymát, zöldjével együtt. Üvegesre pirítom. Ezután megsózom, a tűzről félrehúzva belekeverem a pirospaprikát, és azonnal ráöntök két evőkanálnyi vizet. A tűzre visszatéve beleteszem a megtisztított és kockákra vágott újkrumplit, egy-két percig pirítom, ezután felöntöm három deci vízzel, majd fedő alatt megpárolom. (Ha levét idő előtt elfőné, egy-két evőkanál, forró vizet aláöntök.) Közben beleszórom a vegetát. Nem keverem meg, nehogy a burgonya összetörjön. Ha megpuhult, beleöntöm a tejfölt és a nagyon finomra vágott kaprot, végül éppen csak egyet forralok rajta, máris elzárom alatta a lángot.

Elkészítési ideje: kb. 50 perc.

 

Currys burgonya

 

Hozzávalók: 1 kg tisztított burgonya, 3 db tojás, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 teáskanál currypor, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 4 evőkanál olaj, 1 teáskanál só, 2 dl kefir.

A hámozott burgonyát kis kockákra vágom, és enyhén sós vízben puhára párolom. Közben a megmosott tojásokat keményre főzöm, és még melegen meghámozva kis kockákra aprítom. Az olajat felforrósítom, megpirítom rajta a megtisztított és ugyancsak felkockázott vöröshagymát, majd megsózom és belekeverem a sót, a törött borsot meg a curryt. A fűszeres hagymába beleöntöm a kefirt. A leszűrt burgonyát tepsibe szórom, ráhintem a keménytojás-kockákat és lelocsolom a hagymás-fűszeres kefirrel. Ezután előmelegített, forró sütőbe téve addig pirítom, amíg a teteje szép piros lesz. Rántott szelet vagy párizsiasan megsütött hús mellé is illik.

Elkészítési ideje: kb. 60 perc.

 
PRAKTIKÁK
 
JÓ TUDNI
 
EGÉSZSÉGESEN
 
FÜSZEREKRŐL
 
GOMBA
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon