Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2009-12-21
 
Menü
 
CSINÁLD HÁZILAG
 
MIBEN
 
TÖK

SÜTÖTÖKKRÉMLEVES

Hozzávalók 4 személyre:

7,5 dl csirkeleves(kockából is jó), 2,5 dl fözötejszin, 5 dl sütötökpüré (MEGHÁMOZOTT, KIMAGVALT,KOCKÁKRA VÁGVA KEVÉS VIZBEN PUHÁRA FÖZÖTT SÜTÖTÖK), 2 evkanál barnacukor, 1 kiskanál örölt kömény, fél kiskanál csilipor, fél kiskanál örölt koriander, csipetnyi szerecsendio,só és frissen örölt fekete bors, reszelt cheddar sajt igény szerint.

 A csirkelevest a tejszinnel forraljuk fel egy vastag aljú lábasban.Keverjük bele habverövel a többi alkotorészt, a sajt kivételével.Takaréklángon fözzük negyedóráig.Izlés szerint füszerezzük sóval borssal, csilivel.(Ha elözö nap megfözzük az izek jobban összeérnekAddig természetesen tegyük a hütöbe és tálalás elött melegitsük)Tálaláskor szórjunk rá sajtot(ÉN ELHAGYTAM)és diszitsük petrezselyemlevélkékkel(én metélöhagymával helyettesitettem) és piritott zsemlekockát tálaljunk hozzá.Nagyon egyszerü de nagyon finom.

 

TÖKPÖRKÖLT

Hozzávalók 6-8 személyre:

1,2 kg marhahus, kockákra vágva, só, frissen örölt feketebors, fél dl olaj, 2 fej vöröshagyma, 3 gerezd zuzott fokhagyma, 2 cm-nyi friss gyömbér,hámozva reszelve, 2 kisujjnyi fahéj rúd, 1 kiskanál örölt kömény, fél kiskanál örölt koriander, 1 evökanál friss kakukkfü, aprora vágva, 1 erös zöldpaprika, 1 kg sütötök hámozva, kockákra vágva, 1 kiskanál barna cukor, 1 csésze forro viz.

 Füszerezzük a hust soval borssal.Öntsük az olajat vastag aljú serpenyöbe, piritsuk meg a füszerezett hust, adjuk hozzá a hagymát, fokhagymát, gyömbért, és lassan pároljuk amig a hagyma aranybarna nem lesz.Tegyük bele a fahéjrudakat, a köményt a koriandert, és rázogatva süssük.Adjuk hozzá a tököt és a többi összetevöt, lefedve kis lángon pároljuk puhára.Az elpárolgott vizet potoljuk idönként forrovizet öntve hozzá.Párolt rizzsel tálaljuk.

 

ISTENI TÖKÖS MÉZES

 Hozzávalok 4 személyre:

6,6 dl rétesliszt, 1 tasak sütöpor, csipetnyi örölt gyömbér, kis kanál mézes füszerkeverék, 1,8 dl sütötökpüré, 0,8 dl tejföl, 0,8 dl méz, 1 tasak vaniliás cukor, 3 tojás.

 A krémhez: 25 dkg krémsajt(Mascarpone jellegü), 20dkg porcukor, 2 evökanál méz, 500ml tejszin.

 Melegitsük elö a sütöt 180 fokra.A lisztet a sütöport és a gyömbért és a mézes füszerkeveréket keverjük össze, tegyük félre.A tökpürébe keverjük bele a tejfölt, a mézet és a vaniliáscukrot.A vajat keverjük simára a cukorral, adjuk hozzá a tojásokat.A vajas masszába keverjük bele a lisztes keveréket, majd a tököset is.Öntsük az egészet tepsibe( én sütöpapirral béleltem a tepsit).Egy orán át tüprobáig süssük(NEKEM RÖVIDEBB IDÖ IS ELÉG VOLT)A krémheza porcukrot keverjük habosra a krémsajttal és amézzel.Verjük fel keményre a bahütött tejszint, simitsuk a krémsajtba.Vágjuk ketté a tésztát és a krémmel töltsük meg, hogy a tetejére is jusson.Nagyon finom érdemes kiprobálni, jo étvágyat hozzá Nyusz.

 
PRAKTIKÁK
 
JÓ TUDNI
 
EGÉSZSÉGESEN
 
FÜSZEREKRŐL
 
GOMBA
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.