Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2009-12-21
 
Menü
 
CSINÁLD HÁZILAG
 
MIBEN
 
VEGETÁRIÁNUS ÉTELEK

Főételek
Babpörköltös egytál.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 30 dkg szárazbab, 2 fej hagyma, fél csomag szójagranulátum, 2 db paradicsom, 10 dkg szarvacska tészta, 1 evőkanál liszt, 1 kávéskanál olaj, 1 evőkanál só, késhegynyi őrölt bors, késhegynyi pirospaprika, vegeta.
Elkészítése: A babot, 10 órányi áztatás után, kevés vízben sóval és vegetával majdnem puhára főzzük (kb. fél óra). A hagymát megtisztítjuk és kockákra vágjuk. A paradicsom héját lehúzzuk és összevágjuk. A szóját a hagymával az olajon megpirítjuk, megszórjuk a liszttel, a pirospaprikával, és 3 dl-nyi vízzel felöntjük. Beletesszük a paradicsomot, az ízesítőket, és addig pároljuk, míg a paradicsom majdnem szétfőtt (kb. 10 perc). Ekkor beletesszük a babot és amint felfőtt, rögtön a tésztát. Amikor a tészta megfőtt, megdagadt, szinte lé nem is marad az étel alatt. Tejföllel tálaljuk.
Borsos, szójacsírás ragu.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1 csomag szójakocka, 1 fej hagyma, 2gerezd fokhagyma, 1 pohár joghurt, 1 db natúr szójacsíra-konzerv, 1 evőkanál liszt, 1 teáskanál mustár, 1 evőkanál olaj, 1 teáskanál só, késhegynyi őrölt bors, vegeta.
Elkészítése: A szójakockát 10 órán át áztatjuk. A hagymát, fokhagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, és az olajon leszűrt szójakockával megpirítjuk. Fedőt helyezünk rá, és puhára pároljuk. Eközben a joghurtot simára keverjük a liszttel, a mustárral, a borssal, a sóval és a vegetával, majd a megpuhult szójához adjuk. Ekkor keverjük bele a szójacsírát, és összefőzzük vele.
Brokkoli szárazbab egytál.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1/2 kg brokkoli, 1/2 kg szárazbab, 2 db sárgarépa, 1 db fehérrépa, 2 fej hagyma, 2 db paradicsom, 1 kávéskanál olaj, 1 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál só, késhegynyi őrölt bors vegeta.
Elkészítése: A babot 10 órán át áztatjuk. A hagymát megtisztítjuk és csíkokra vágjuk. Az olajon fedő alatt jól megpároljuk a leszűrt babot a hagymával, majd felöntjük annyi vízzel, hogy az épp ellepje. Beletesszük az apróra vágott fokhagymát, a sót és az ízesítőket. Egészen kis lángon pároljuk. Közben megtisztítjuk és kockára vágjuk a zöldségeket, a brokkolit kb. 4 cm-es darabokra szeljük. A paradicsomot meghámozzuk és apróra vágjuk. A babot legalább 1 órán át főzzük, mielőtt beletesszük a zöldségeket. Együtt puhára főzzük az egészet (kb. 10 perc).Akkor jó az étel, ha a leve egészen sűrű.
Brokkoli tricolor.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1/2 kg brokkoli, 1 kg kemény paradicsom, 25 dkg trappista sajt, 1 pohár tejföl, 1 db tojás, 5 dkg zsemlemorzsa, 1 evőkanál só, késhegynyi curry, 1 kávéskanál vaj, vegeta.
Elkészítése: A brokkolit sós vízben megfőzzük, a paradicsomokat karikára vágjuk, 20 dkg -nyi sajtot pedig egyforma csíkokra vágunk. A tepsit kivajazzuk és ráterítjük a brokkoli felét, ízesítjük. Következik a paradicsomréteg, majd a sajtlapokkal beborítjuk. Ráterítjük a megmaradt brokkolit, ízesítjük és megszórjuk a zsemlemorzsával. A tejfölt elkeverjük a felvert tojással, a curryvel, a sóval, majd ráöntjük a tetejére. A maradék sajtot lereszeljük és rászórjuk. Forró sütőben, kb. 20 percig sütjük.
Burgonya orly-módra.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1 kg burgonya, 2 db tojás, 1 pohár tejföl, 10 dkg trappista sajt, fél csokor petrezselyem, 3 evőkanál liszt, 1 teáskanál só, késhegynyi őrölt bors, 1 teáskanál vaj, vegeta.
Elkészítése: A burgonyát megfőzzük és félretesszük, amíg langyosra nem hűl. Ezután hámozzuk és nagy lyukú reszelőn lereszeljük, majd összekeverjük a felvert tojásokkal, a liszttel, a borssal, sóval, vegetával és az egészen apróra metélt petrezselyemmel. Végül hozzáadjuk a tejfölt. Egy tűzálló tálat kivajazunk, és beleöntjük a masszát. Gazdagon megszórjuk reszelt sajttal, és forró sütőben, kb. fél órát sütjük. Idénysalátával tálalhatjuk.
Currys zöldborsóval töltött palacsinta, rántva.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1 csésze rizs, 20 dkg friss, vagy 1/2 csomag mirelit zöldborsó, 3 db tojás, 30 dkg liszt, 3 dl tej, panírozáshoz: liszt, tojás, zsemlemorzsa. 1 teáskanál curry, 1 teáskanál só, vegeta, késhegynyi őrölt bors, sütéshez: olaj.
Elkészítése: A rizst puhára főzzük, a zöldborsót kevés vízben megpároljuk. Leszűrjük és összekeverjük a curryvel, sóval, borssal, vegetával. A palacsintatésztához a tojásokat felverjük, összekeverjük a liszttel és a tejjel, sózzuk. Palacsintákat sütünk, majd megtöltjük őket a rizses masszával. Összetekerjük, a végeit begyűrjük és bepanírozzuk. Forró olajban mindkét oldalát barnára sütjük. Majonézes salátával tálaljuk.
Dél-olasz rakott tészta.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 30 dkg spagetti vagy cérnametélt, 1 csomag szójagranulátum, 2 fej hagyma, késhegynyi fokhagymakrém, késhegynyi pirospaprika, 11/2 pohár tejföl, két db paradicsom, 1 evőkanál só, 1 evőkanál olaj, vegeta.
Elkészítése: A tésztát kifőzzük a szokásos módon, és szűrőben lecsöpögtetjük. A hagymát apróra vágjuk, és az olajon megpirítjuk. A szójára szűrőn keresztül vizet engedünk, majd ezt is a hagymához adjuk. Beletesszük a pirospaprikát és a fokhagymakrémet, ízesítjük, majd kevés vízzel, fedő alatt, puhára pároljuk. A paradicsomokat meghámozzuk és felkarikázzuk. Egy tűzálló tálba terítjük a tészta egyharmadát, megsózzuk. Erre simítjuk rá a szója felét, majd a tejföl felét. Megsózzuk. Megint tészta következik, azután szója, majd pedig felkarikázott paradicsom. A tésztaréteggel fedjük be, amelyre ráöntjük a megmaradt tejfölt, és megsózzuk. Forró sütőben kb. 20 percig sütjük.
Fokhagymás rakott zöldbab.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: fél kg friss, vagy két csomag mirelit zöldbab, 5 tojás, 2 gerezd fokhagyma, 2 pohár tejföl, 10 dkg füstölt sajt, 1 evőkanál só, 1 kávéskanál vaj, vegeta.
Elkészítése: A zöldbab végeit lecsipkedjük, majd fedő alatt, kevés vegetás vízben megpároljuk. A tepsit kivajazzuk, és ráterítjük a leszűrt zöldbab felét. Négy tojást megfőzünk és rákarikázzuk a babra. Megsózzuk, ízesítjük. Ráöntjük az egyik pohár tejfölt, amiben előzőleg elkevertünk egy fel összezúzott fokhagymát és sót. Ráterítjük a zöldbab másik felét. Sózzuk. A megmaradt tejfölt eldolgozzuk a felvert tojással, a megmaradt sózott fokhagymával és ízesítőkkel, majd ráöntjük a babra. Tetejére reszelt sajtot szórunk. Forró sütőben, kb. 20 percig sütjük.
Forró sajtos gombás stangli.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 8-10 sós kifli, 15 dkg gomba, fél pohár tejföl, 1 evőkanál liszt, 1 csokor petrezselyem, 1 fej hagyma, 1 kávéskanál olaj, 10 dkg trappista, 1 kávéskanál vaj, késhegynyi pirospaprika, 1 teáskanál só, vegeta.
Elkészítése: A kifliket hosszában kettévágjuk, belüket kiszedjük. A gombát megtisztítjuk, felvágjuk. A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk és a gombával az olajon megpároljuk. Megszórjuk a liszttel és a pirospaprikával, majd fél dl vízzel felöntjük és puhára főzzük. Belekeverjük a tejfölt és a fűszereket. A lének egészen sűrűnek kell lennie. Hagyjuk egy kicsit kihűlni, majd megtöltjük vele a kifliket, ráhelyezzük a kiflik másik (szintén kibelezett) felét és kivajazott tepsibe tesszük őket. Megszórjuk reszelt sajttal. Forró sütőben kb. 10 percig sütjük. Salátával vagy ketchuppel tálalhatjuk
Fűszeres szójafasirt.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1 csomag szójagranulátum, 3 db tojás, 2 db zsemle, 1-1 késhegynyi hagyma- és fokhagymakrém, késhegynyi pirospaprika, 1 kávéskanál curry, késhegynyi chilipor, 1 teáskanál só, vegeta.
Elkészítése: A zsemléket vízbe áztatjuk, majd kicsavarjuk és a szójára tesszük (amit nem áztattunk előtte). Hozzáadjuk az ízesítőket és képlékeny masszává dolgozzuk össze. (Amennyiben túl darabosnak tűnik, kevés víz hozzáadásával puhíthatjuk). Pogácsaformákká alakítjuk, majd forró olajban mindkét oldalát barnára sütjük. Salátával vagy más, kevéssé olajos körettel tálaljuk.
Gombafejek rakva.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1/2 kg burgonya, 12 fej csiperke gomba, 10 dkg juh túró, 1 pohár tejföl, 1 evőkanál vaj, 1 evokanál só, 10 dkg trappista sajt.
Elkészítése: A burgonyát megfőzzük, és meghámozzuk. A gombafejeket megtisztítjuk. Egy tűzálló tálat kivajazunk, rászeleteljük a burgonyát, sózzuk és ráöntjük a tejföllel kikevert juhtúrót. Erre a rétegre egymás mellé szorosan ráhelyezzük a gombakalapokat, a domború felükkel felfelé. Olvasztott sós vajjal megkenjük és egyenként reszelt sajt kúpokat teszünk rájuk. Meleg sütőben, kb. fél órát sütjük.
Gombával töltött tok.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1 nagyobb tök, fél kg gomba, 3 db zsemle, 5 dkg roquefort sajt, 2 db tojás, 1 fej hagyma, 1 kávéskanál olaj, 1 teáskanál só, késhegynyi őrölt bors, vegeta.
Elkészítése: A tököt meghámozzuk, hosszában kettévágjuk és a magvát kivájjuk. A húsából is leszedünk kb. 1 cm-nyit és ezt egy nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A gombát és a hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk és az olajon mindkettőt megpároljuk. A zsemlét vízbe áztatjuk, majd kicsavarjuk. Mindezt összekeverjük, hozzáadjuk a tojást, a reszelt sajtot, a fűszereket és megtöltjük vele a tököt. A tetejét ráhelyezzük és közepes lángon, kivajazott tepsiben kb. fél órát sütjük. Hagyjuk egy kicsit kihűlni, szeletelve tálaljuk.
Hagymás burgonyafelfújt.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1/2 kg burgonya, 3 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3 dl tej, 3 db tojás, 3 evőkanál liszt, 1 kávéskanál olaj, 1 evokanál só, 1 kávéskanál vaj, kevés zsemlemorzsa, vegeta.
Elkészítése: A burgonyát meghámozzuk és kis kockákra vágjuk. A hagymát is felkockázzuk és az olajon megpirítjuk. A tojássárgákat habosra keverjük a liszttel, és lassan hozzákeverjük a tejet. Ezután hozzáadjuk a burgonyát, a szűrőkanállal kivett hagymát, az összezúzott fokhagymát, és megkeverjük, ízesítjük. Kemény habbá verjük a fehérjéket, és óvatosan a masszához adjuk. Kivajazott és morzsázott tűzálló tálba öntjük, és közepes lángon, kb. 30 percig sütjük. Utána hagyjuk egy kicsit kihűlni, majd egy tálra borítjuk. Salátával tálaljuk.
Hamis bolognai spagetti.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1 csomag vékony spagetti tészta, 1 csomag szójagranulátum, 1 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 kicsi paradicsompüré konzerv, 1 kávéskanál olaj, 10 dkg füstölt vagy trappista sajt, késhegynyi őrölt bors, csipetnyi olasz fűszerkeverék, csipetnyi cukor, 1 teáskanál só.
Elkészítése: A spagettit sósvízben kifőzzük, leszűrjük. A szóját szűrőbe tesszük, és vizet engedünk át rajta. A hagymát egészen apróra vágjuk, majd a lecsorgatott szójával együtt az olajon megpároljuk. A fokhagymát összezúzzuk és azt is hozzáadjuk a paradicsompürével és az ízesítőkkel. Puhára pároljuk. Forrón tesszük a spagettire, majd reszelt sajttal tálaljuk.
Hamis Hortobágyi palacsinta.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1 csomag szójagranulátum, 2 fej hagyma, 30 dkg liszt, 3 dl tej, 2 db tojás, késhegynyi őrölt bors, 1 evőkanál só, 1 pohár tejföl, késhegynyi pirospaprika, sütéshez: olaj, 1 kávéskanál vaj, vegeta.
Elkészítése: A lisztből, a tejből és a tojásokból palacsintatésztát készítünk (szükség esetén szódavízzel hígíthatjuk). A hagymát felaprítjuk és a szójával az olajon megpároljuk. Rászórunk 2 evőkanál lisztet, a pirospaprikát, az ízesítőket, és 1 1 dl-nyi vízzel puhára főzzük. Kisütjük a palacsintákat, egyenként megtöltjük a szójás masszával. Táska alakúra hajtogatjuk, és egy kivajazott tűzálló tálba rakjuk őket egymás mellé. A megmaradt pirospaprikás levet elkeverjük a tejföllel, és a palacsintákra öntjük. Forró sütőben, kb. 15 percig sütjük.
Hamis székelykáposzta.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1/2 kg hordós káposzta, 1 csomag szójakocka, 2 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, fél pohár tejföl, 1 evőkanál liszt, csipetnyi pirospaprika, 1 teáskanál só, 1 kávéskanál olaj, 1 teáskanál vaj, csipetnyi morzsolt majoránna, vegeta.
Elkészítése: A káposztát átmossuk, összevágjuk. A szóját 10 órán át vegetás vízben áztatjuk, majd leszűrjük. A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk és felaprítjuk. Az olajon megpároljuk a szóját a hagymával, rátesszük a fokhagymát, felengedjük annyi vízzel, hogy ne lepje el teljesen és puhára főzzük. Ezalatt a vajon megpároljuk a káposztát a majoránnával és csipetnyi sóval. Elkeverjük a lisztet a tejfölbe, kis vízzel hígítjuk, és a káposztára öntjük. Összefőzzük vele. A megfőtt szóját a káposztához keverjük.
Hamis zöldséges gulyás.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: fél csomag szójakocka, fél kg burgonya, 3 db sárgarépa, 2 db fehérrépa, 1 csokor petrezselyem, 2 fej hagyma, késhegynyi pirospaprika, késhegynyi őrölt bors, 1 kávéskanál olaj, 1 evőkanál só, vegeta.
Elkészítése: A zöldségeket és a burgonyát meghámozzuk és felkockázzuk. A szóját 10 órán át vízben áztatjuk, utána szűrjük és az olajon apróra vágott hagymával megpároljuk (kb. 10 perc). Rászórjuk a pirospaprikát és felengedjük kb. 11/2 l vízzel, beletesszük a zöldségeket és a fűszereket. Puhára főzzük (kb. 20 perc). A végén hozzáadjuk az apróra metélt petrezselymet.
Hipp - hopp burgonya.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1 kg burgonya, 4-5 db sárgarépa, 2-3 fehérrépa, 1 db gombás szójacsíra-konzerv, fél csomag mirelit zöldborsó, késhegynyi curry, késhegynyi őrölt bors, 1 teáskanál só, 1 evőkanál olaj, vegeta.
Elkészítése: A burgonyát és a többi zöldséget megtisztítjuk, majd a burgonyát kockákra, a többi zöldséget csíkokra vágjuk. Az olajon megpirítjuk a burgonyát, hozzáadjuk a zöldségeket, és kb. fél dl vízzel, fedő alatt pároljuk. Hozzáadjuk a zöldborsót, a fűszereket, és puhára főzzük. A végén belekeverjük a szójacsírát, és még néhány másodpercig pároljuk vele.
Joghurtos gomba egytál.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: fél kg gomba, 2 fej vöröshagyma, 1 pohár joghurt, fél csomag spagetti száraztészta, 1 csokor petrezselyem, 1 evőkanál olaj, 1 teáskanál só, késhegynyi őrölt bors, vegeta.
Elkészítése: A gombát megtisztítjuk és felcsíkozzuk. A hagymát kockára vágjuk, és mindkettőt az olajon, fedő nélkül megpirítjuk. Hozzáadjuk a finomra metélt petrezselymet, a borsot, a sót, a vegetát és fedő alatt puhára pároljuk. Közben megfőzzük a spagettit, leszűrjük. A gombát összekeverjük a spagettivel és hozzáadjuk a joghurtot. Összefőzzük.
Juhtúrós rakott burgonya
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1 kg burgonya, 20 dkg juhtúró, 2 fej hagyma, 1 pohár tejföl, 4 db kemény paradicsom, 10 dkg füstölt vagy trappista sajt, só, csipet őrölt bors, 1 teáskanál vaj.
Elkészítése: A burgonyát megfőzzük, meghámozzuk. A tejfölt kikeverjük a reszelt sajttal. A paradicsomot meghámozzuk, a hagymát megtisztítjuk, és mindkettőt felszeleteljük. A tepsi alját vékonyan bekenjük vajjal, és ráreszeljük a burgonya felét. Ezt a réteget megsózzuk és ráterítjük a habosra kikevert juhtúrót (nem szabad előtte a hűtőben tartani). Erre helyezzük a paradicsomot és a hagymát, majd megint burgonya következik. Újra megsózzuk. Végül ráöntjük a tejfölös masszát, és forró sütőben, kb. fél órán átsütjük. Fejes salátával tálaljuk.
Juhtúrós rakott puliszka.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 30 dkg kukorica dara, 30 dkg juhtúró, 3 fej hagyma, 1 pohár tejföl, 1 kávéskanál olaj, 1 kávéskanál vaj, 1 teáskanál só, vegeta.
Elkészítése: 1 l forrásban lévő vízben, folytonos keverés mellett csomómentesre főzzük a kukoricadarát, majd belekeverjük a vegetát és sózzuk. Fedő alatt pihentetjük. A hagymát felkarikázzuk és az olajon megpirítjuk. A juhtúrót a tejföllel és kevés sóval habosra keverjük. Egy tűzálló tálat kivajazunk, belesimítjuk a puliszka egyharmadát (ne hagyjuk kihűlni, mert akkor alakíthatatlanná válik), erre tesszük a juhtúrós massza felét, majd a hagyma felét. Újra puliszka következik, erre megint juhtúró és hagyma, majd puliszkával fedjük. A tetejére olvasztott vajat csurgatunk. Forró sütőben, kb. 20 percig sütjük, amíg aranysárga nem lesz.
Kapros túróval töltött gombafejek, rántva.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 24 közepes fej csiperkegomba (csak a kalapja), 1/2 kg tehéntúró, 1 csokor kapor, 2 evőkanál tejföl, 1 teáskanál só, késhegynyi őrölt bors, panírozáshoz: liszt, tojás, zsemlemorzsa.
Elkészítése: A gombafejeket megtisztítjuk. A túrót összedolgozzuk a finomra vágott kaporral, sóval, borssal és habosra keverjük a tejföllel. A gombakalap mélyedésébe helyezünk kb. egy csapott evőkanálnyi túrókrémet és szemben és szemben ráhelyezünk egy másik gombafejet. Így panírozzuk és forró olajban, közepes lángon, többször megforgatva barnára sütjük. Rizzsel tálaljuk.
Karfiol párizsiasan.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 2 nagyobb fej karfiol, 2 db tojás, 3 evőkanál liszt, 2 dl tej, 1 teáskanál só, sütéshez: olaj.
Elkészítése: A tojást felkeverjük és csomómentesen eldolgozzuk a liszttel és a tejjel, majd megsózzuk. A karfiolt közel egyforma rózsákra szedjük, és sós vízben félpuhára főzzük. Szűrőkanálban lecsöpögtetjük. Olajat hevítünk, a karfiolrózsákat egyenként belemártjuk a sűrű palacsintatésztába, és többször megforgatva barnára sütjük. Tartármártással tálaljuk.
Karfiolpörkölt.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1 nagy fej karfiol, 2 fej hagyma, 1 teáskanál só, 1 gerezd fokhagyma, 1 kicsi paradicsompüré konzerv, 2 evőkanál liszt, 1 kávéskanál olaj, késhegynyi pirospaprika, vegeta.
Elkészítése: A karfiolt kisebb rózsákra szedjük, és sós vízben 1-2 percig forraljuk. Leszűrjük. A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk és az olajon a karfiollal megpároljuk. Megszórjuk a liszttel, a pirospaprikával, felengedjük 2 dl-nyi vízzel. Belekeverjük a paradicsompürét, az apróra metélt fokhagymát és a fűszereket. Puhára főzzük, úgy hogy a karfiol ne essen szét. Hagyományos pörköltkörettel tálaljuk.
Kelbimbó morzsában.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: fél kg friss, vagy mirelit kelbimbó, 2 db tojás, 10 dkg zsemlemorzsa, 2 pohár tejföl, 5 dkg trappista sajt, 1 evőkanál liszt, 1 evőkanál só, 1 kávéskanál curry, 1 kávéskanál vaj, vegeta
Elkészítése: A kelbimbót a lobogó sós vízben puhára főzzük (kb. 10 perc). A tepsit kivajazzuk, ráterítjük a leszűrt kelbimbó felét, ízesítjük. Rászórjuk a morzsát. A két tojást felverjük és belekeverjük a tejfölbe, 1 kanál lisztet csomómentesen elkeverünk benne, majd ízesítjük. Ennek a masszának a felét ráöntjük a morzsára. Erre terítjük a megmaradt kelbimbót, végül a megmaradt tejfölt. Reszelt sajttal meghintjük. Forró sütőben, kb. 30 percig sütjük.
Kelbimbós tészta
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók 2 személyre: 25-30 dkg kelbimbó (fagyaszott is lehet), ételízesítő por, fél csomag (25 dkg), fodros kockatészta 1 kis fej vöröshagyma 4-5 dkg vaj vagy 3-4 evőkanál olaj, kb. 2 dl tej, só, őrölt bors késhegynyi reszelt szel 1 tojás, a tál kikenéséhez: egy kevés vaj, a tetejére: 3 evőkanál tejföl
A kelbimbót megtisztított fagyasztottat nem kell), majd ételízesítős vízben puhára főzzük. Ez nem több mint 20 perc; utána leszűrjük A tésztát szintén ételízesítős vízben kifőzzük, lecsöpögtetjük a megtisztított hagymát lereszeljük az olvasztott vajon megfonnyasztjuk. A puha kelbimbót hozzáadjuk villával vagy burgonyatörővel pépesre törjük. Annyi tejet öntünk alá, hogy 2-3 percnyi forralással krémes állagú legyen. Megsózzuk megborsozzuk, a szerecsendióval fűszerezzük, a tűzről lehúzva a tojássárgájával gazdagítjuk. A jól megszikkasztott tésztával összekeverjük, végül a kemény habbá vert tojásfehérjét is beleforgatjuk. A masszát egyenletesen, kivajazott tűzálló tálba simítjuk. A tetejét tejföllel vékonyan megkenjük, előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C légkeveréses sütőben 165 °C-on 25 percig sütjük. Egytálételként és köretként egyaránt kitűnő.
Kelbomba
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Elkészítési idő: 2 és 112 óra 1 adag: 530 kca112215 kJ
Hozzávalók 8 személyre: 1 közepes kelkáposzta (1-1,2 kg), só, bors, 1 ek. olaj, 3 dl tejföl 150 g szeletelt bacon 50 g koktélparadicsom.  A töltelékhez:, 2 szikkadt zsemle, 2 dl tej 50 g fúrtölt szalonna, 1 nagy fej hagyma. 500 g darált sertésér/vagy marhahús, 50 g gyors rizs, 2 gerezd fokhagyma 2 tojás, 1 kk, morzsolt majoránna. 1 kk. pirospaprika, 1 mk. őrölt köménymag 30 g reszelt sajt (edami, trappista)
A kelkáposzta külső, ill. sérült leveleit lehántjuk, negyed órára erősen sós vízbe merítjük, hogy a redőkben esetleg megbúvó bogarak vagy lárváik távozzanak. Leöblítjük, és forrásban lévő bő, sós vízben 15 percig főzzük. 5 percre hideg vízbe merítjük, majd alaposan lecsepegtetjük. A zsemléket beáztatjuk a tejbe. A kelkáposztát olajjal megkent tepsire ültetjük, kíméletesen, hogy épségben maradjanak, kihajtogatjuk a leveleket, a tömörebb “szívet" éles késsel kivágjuk, felaprózzuk. A töltelékhez apróra felkockázzuk a szalonnát, zsírjára pirítjuk, megfonnyasztjuk benne a finomra vágott hagymát, hagyjuk kihűlni. A darált húshoz adjuk az alaposan kinyomkodott zsemléket, a pirított szalonnát és hagymát, a rizst, az áttört fokhagymát, a tojásokat, a felsorolt fűszereket, a reszelt sajtot, a felaprózott kelkáposztát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és jól összegyúrjuk. A töltelék felét a kihajtogatott levelek közepére halmozzuk, gömbölyűre formázzuk, körkörösen, jó szorosan felhajtjuk rá a levelek felét. Megkenjük a tejföl felével, majd a már kialakult labdaformát követve “rátapasztjuk" a maradék tölteléket. Szorosan felhajtjuk a leveleket, szép kerekre igazítjuk, megkenjük a maradék tejföllel. Betakarjuk a szalonnaszeletekkel, amelyek végét csiga alakban feltekerjük, és 3-4 hústűvel kontyszerűen megtűzzük. Előmelegített sütőben, közepes hőmérsékleten (180 °C) kb. másfél óráig, sütjük (tűpróba!). A sütőből kivéve 15 percig pihentetjük, a kontyocskából kihúzzuk a hústűket, kerek tálra emeljük, és tortaszerűen szeleteljük, de csak az asztalnál, mert oda a látvány! Felezett koktélparadicsomokkal vagy paradicsomkarikákkal vidámítjuk.
Italajánlat: száraz fehérbor vagy rozé.
Klasszikus töltött paprika.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 8 db közepes, nem húsos paprika, 1 csomag szójagranulátum, 1/2 csésze rizs, 2 db tojás, 1-1 késhegynyi hagyma- és fokhagymakrém, késhegynyi pirospaprika, 2 nagy paradicsompüré konzerv, 2 evőkanál cukor, 2 evőkanál só, késhegynyi őrölt bors, 1 evőkanál olaj, 2 evőkanál liszt.
Elkészítése: A szóját összekeverjük a puhára főzött rizzsel, hagyma- fokhagymakrémmel, két egész tojással, ízesítjük és félretesszük. Közben az olajjal és liszttel rántást készítünk, felengedjük kb. 1 1/2 l vízzel, és belekeverjük a paradicsompürét. A cukrot és a só felét is hozzáadjuk. lassú tűzön, állandó kevergetés mellett sűrűre főzzük. A szójás töltelékkel megtöltjük a magházától megfosztott paprikákat, és egyenként a szószba helyezzük. Kb. fél óra alatt puhára főzzük.
Kocsonyázott majonézes burgonya
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 50 dkg burgonya, 2 dl kefir, 1 dl majonéz, 1 dl tej, 1 kis fej vöröshagyma, 1 csokor snidling vagy zöldhagyma szár, 1/2 dl fehérbor, 2 evőkanál zselatin, só és őrölt bors, ízlés szerint, 2 evőkanál ecet, 1 evőkanál cukor.
Előkészítése: a burgonyát héjában megfőzöm, meghámozom. Vékony karikára, majd kis kockára vágom. A hagymát felkockázom és megsózom. ecettel, cukorral, kevés sóval kellemes, nem túl savanyú levet készítek, amelybe a még forró burgonyát beleteszem. Legalább harminc percig hagyom benne, közben elkészítem a mártást. A majonézt simára keverem a kefirrel, a borral, a nagyon apróra vágott snidlinggel, és kevés sóval, borssal ízesítem. Ezután a sós hagymát belekeverem. A zselatint kis lábosba szórom, ráöntöm a tejet, és néhány percnyi áztatás után kis lángon, folyamatos kevergetés közben folyósra olvasztom. Elkészítése: mély salátástálba öntöm a mártást, hozzáadom a közben leszűrt burgonyát, és belekeverem a már csak langyos zselatint. Egy koszorúformát folpack fóliával kibélelek, beleöntöm a majonézes burgonyát, majd a tetejét is befedem. A hűtőszekrényben szilárdulásig hűtöm. Tálalás előtt szép tálra borítom, és a tetejét tetszés szerint feldíszítem. Koszorúforma híján őzgerinc vagy egyéb kerek formát is használhatunk, az a lényeg, hogy a burgonya jól adagolható, szeletelhető legyen.
Kolozsvári töltött káposzta - másképpen.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: fél kg hordós káposzta, 3-4 db káposztalevél, 1 csomag szójagranulátum, 1 csésze rizs, 3 db tojás, 1-1 késhegynyi hagyma és fokhagymakrém, 2 gerezd fokhagyma, 2 db babérlevél, 1 evőkanál só, 1 evőkanál olaj, késhegynyi őrölt bors, késhegynyi pirospaprika, 2 evőkanál liszt, vegeta.
Elkészítése: A szóját összekeverjük a megfőtt rizzsel, hagyma- és fokhagymakrémmel, paprikával, sóval és vegetával. Hozzádolgozzuk a tojásokat, 1 kanál lisztet és félretesszük. A káposztát kimossuk szűrőben, összevagdossuk, majd az olajon a 2 gerezd zúzott fokhagymával és vegetával megpároljuk. Felengedjük kb. fél liter vízzel. A szójamasszából gombócokat formálunk, lisztbe forgatjuk és a káposztába helyezzük őket. A káposztalevelekkel lefedjük és lassú tűzön, fedő nélkül puhára főzzük. Sok tejföllel tálaljuk.
Kukoricával töltött kellevél, rántva.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 8-10 db kelkáposztalevél, 1 doboz konzerv kukorica, fél csésze rizs, 1 db tojás, panírozáshoz: liszt, tojás, zsemlemorzsa, késhegynyi őrölt bors, 1 kávéskanál curry, 1 teáskanál só, sütéshez: olaj, vegeta.
Elkészítése: A kellevelekről levágjuk a kemény szárrészeket, majd lobogó sós vízzel leforrázzuk őket. A rizst puhára főzzük, és összekeverjük a leszűrt kukoricával. Belekeverjük a tojást és az ízesítőket. Megtöltjük a masszával a kelleveleket (ahogy a palacsintát szoktuk, de a végeit begyűrjük) és bepanírozzuk őket. Bő olajban, közepes lángon, mindkét oldalát barnára sütjük. Salátával vagy burgonya krokettel, tartármártással tálaljuk.
Lencsetorta.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: fél kg lencse, 3 evőkanál liszt, 2 fej fokhagyma, 3 db tojás, 3 evőkanál zsemlemorzsa, 1 kávéskanál vaj, 1 csokor petrezselyem, 2 db babérlevél, 1 teáskanál só, vegeta.
Elkészítése: A lencsét 10 órán át vízben áztatjuk, majd babérlevéllel, sóval és vegetával puhára főzzük (kb. 20 perc). Közben a tojássárgákat kikeverjük a liszttel és két kanál zsemlemorzsával (kis vízzel könnyíthetjük a keverést). Hozzáadjuk a lencsét (a babérlevél nélkül) és az apróra vágott petrezselymet. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük és belekeverjük a lencsébe. Egy hosszúkás tortasütő formát kivajazunk, morzsával megszórjuk, és beletöltjük a masszát. Többször megütögetjük az oldalát, hogy levegő ne maradjon az anyag alatt. Megszórjuk morzsával és sütőben, közepes lángon addig sütjük, amíg a beleszúrt pálcikára nem ragad rá a massza. Hagyjuk egy kicsit hűlni, majd tálra borítjuk. Felszeletelve, vajban sült hagymával tálaljuk.
Mexikói egytál.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 2 konzerv, vagy 1 1/2 csomag mirelit kukorica, 1 db paradicsompaprika (pritamin), fél kg burgonya, 1 pohár tejszín, 2 evőkanál liszt, 1 teáskanál só, késhegynyi őrölt bors vagy chilipor, 1 kávéskanál curry, 1 kávéskanál olaj vegeta.
Elkészítése: A paradicsompaprikát kicsumázzuk és apró kockákra vágjuk, majd az olajon, fedő alatt megpároljuk a meghámozott és felkockázott burgonyával és a vegetával. Amikor a burgonya megpuhult (kb. 15 perc), megszórjuk a liszttel, a curryvel, ízesítjük és felöntjük a tejszínnel. Sűrűre összefőzzük (kb. 3 perc),
majd belekeverjük a kukoricát, és még néhány percig fedő alatt pároljuk.
Paradicsommal rakott padlizsán
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 2 db közepes padlizsán, 3 db kemény paradicsom, 2 fej hagyma, 3 db tojás, 4 db közepes burgonya, 2 pohár tejföl csipetnyi morzsolt majoránna, csipetnyi őrölt bors, 1 evőkanál vaj, és ízlés szerint só.
Elkészítése: A padlizsánt meghámozzuk és kb. 1 cm szeletekre vágjuk. A tojásokat megfőzzük, a paradicsom héját lehúzzuk, a hagymát megtisztítjuk és felkarikázzuk. A burgonyát megfőzzük, meghámozzuk. A tepsi alját vékonyan megvajazzuk, rátesszük a padlizsán-szeleteket, megsózzuk, megborsozzuk. Ráhelyezzük a hagyma és paradicsomkarikákat, majd a tojásszeleteket, megsózzuk, megszórjuk morzsolt majoránnával és ráöntjük a tejfölt. Rákarikázzuk a burgonyát, majd olvasztott vajjal fedjük. Forró sütőben, kb. 20 percig sütjük.
Paradicsomos rizsturbán
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Elkészítési idő: 35 perc 1 adag: 679 kcal/2840 kJ
 Hozzávalók 4 személyre: 6 dl húsleves (kockából) 300 g hosszú szemű rizs, 1 közepes fej hagyma, 4 ek. vaj / margarin 2 kis doboz hámozott paradicsom, 1 kk. szárított bazsalikom, só, bors 500 g csirkemáj, 4 -5 ek. liszt 1 ek. olaj, 2 szál petrezselyem
A húslevest felforraljuk, beleszórjuk a rizst, lefedjük, és 180 °C-ra előmelegített sütőben (vagy a mikróban) puhára pároljuk. Közben a hagymát meghámozzuk, finomra vágjuk, 1 ek. vajban / margarinban megfonnyasztjuk. A paradicsomokat kiemeljük levükből, felaprózzuk, és levükkel együtt a hagymához adjuk. Megszórjuk a bazsalikommal, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, fedő nélkül 15 percig forraljuk-sűrítjük. A csirkemájat leöblítjük, alaposan lecsepegtetjük, az inakat-hártyákat eltávolítjuk, nagyobb darabokra-kockákra vágjuk, lisztbe forgatjuk. A maradék 3 ek. vajat / margarint felforrósítjuk, beledobjuk a csirkemájat, 4-5 percig pirítjuk, sózzuk, borsozzuk. Vékonyan kikenünk olajjal egy koszorú alakú sütőformát, belesimítjuk nyomkodjuk a rizst, hogy mindenütt jól kitöltse, néhány percet várunk, majd óvatosan előmelegített tálra borítjuk. A közepébe halmozzuk a sült csirkemájat, a maradékkal körberakjuk a korona külső szegélyét, részben bevonjuk a forró paradicsommártással, a többit pedig külön tálkában kínáljuk. Petrezselyemmel díszítve azonnal tálaljuk. Reszelt juhsajtot adhatunk mellé.
Italajánlat: félszáraz fehérbor
Patisszon, csőben sütve.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1 közepes patisszon, 2 fej hagyma, 3 db kemény paradicsom, 2 húsos paprika, 2 pohár tejföl, 1 db tojás, 10 dkg füstölt vagy trappista sajt, 1 evőkanál só, 1 kávéskanál vaj.
Elkészítése: A patisszont meghámozzuk, kettévágjuk, belsejét kivájjuk és kb. 1 cm-es szeletekre vágjuk. A tepsi alját kivajazzuk és ráterítjük a szeleteket. Megsózzuk. A paradicsomot, hagymát és paprikát megtisztítjuk, karikára vágjuk, majd ráterítjük a patisszonra. A tejfölt, a felvert tojást és a többi fűszert összedolgozzuk és ráöntjük. A tetejét gazdagon megszórjuk reszelt sajttal. Forró sütőben kb. fél órát sütjük.
Pikáns padlizsán egytál.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1 csomag szójakocka, 1 db padlizsán, 2 fej hagyma, 3 db paradicsom, késhegynyi őrölt bors, 1 teáskanál só, 1 gerezd fokhagyma, 1 kávéskanál olaj, vegeta.
Elkészítése: A szójakockát 10 órán át áztatjuk, majd lecsurgatjuk. A padlizsánt, a paradicsomot és a hagymát meghámozzuk és felkockázzuk. Az olajon megpirítjuk a hagymát, majd a szójával, 1 dl-nyi vízzel, borssal, vegetával fedő alatt megpároljuk. Rádobjuk a padlizsán- és paradicsomszeleteket, hozzáadjuk az összegyúrt fokhagymát, megsózzuk és tovább pároljuk. Rizzsel tálaljuk.
Pikáns töltött paradicsom.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 10-12 db nagyobb, kemény paradicsom, 10 dkg juhtúró, 2 db közepes burgonya, 1 teáskanál piros arany, ételízesítő, 1 teáskanál mustár, késhegynyi hagymakrém, 1 kávéskanál vaj, késhegynyi őrölt bors, 1 teáskanál só.
Elkészítése: A paradicsomok tetejét levágjuk, belét kivájjuk. Alul is levágunk belőle egy kicsit, hogy megálljanak. A burgonyát megfőzzük és a burgonyanyomón a juhtúróval együtt áttörjük. Egy tálba összekeverjük a borssal, hagymakrémmel, ízesítőkkel és hozzáadjuk a Piros Aranyat. Habosra keverjük és megtöltjük a paradicsomokat. Reszelt sajttal fedjük és visszatesszük a félretett kalapokat. Kivajazott tepsibe állítjuk őket, és forró sütőben, kb. 20 percig sütjük.
Pompás kelt tészta sonkával, kolbásszal
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 800 g búzaliszt, 300 g áttört főtt burgonya 1 evőkanál só 20 g élesztő 1 evőkanál kristálycukor 200 g füstölt házisonka 2008, füstölt házikolbász
A lisztet átszitáljuk, sózzuk, hozzáadjuk az áttört burgonyát. Az élesztőt elmorzsoljuk egy kanál cukorral és egy kanál liszttel. Kevés langyos vízzel elkeverve meleg helyen pihentetjük, majd belekeverjük a burgonyás lisztbe. Langyos vízzel kenyértésztává dagasztjuk. Szintén langyos helyen, ruhával letakarva megkelesztjük. A megkelt tésztát két részre osztjuk és tepsiméretűre kinyújtjuk. A tepsit megkenjük olajjal, kilisztezzük, kibéleljük az egyik tésztával. A kolbászt karikákra vágjuk, a sonkát felkockázzuk, serpenyőben megpirítjuk és elosztjuk a tepsibe terített tésztán. A tészta másik felét méretre nyújtjuk, ráhelyezzük a töltelékre. Ruhával letakarva ismét kelesztjük. 180 °C-fokos sütőben kezdjük sütni, amikor már piros kérge van, ezzel megkenjük a felületét és 140 °C-fokra mérsékelve a tüzet, készre sütjük. Felszeletelve tálaljuk.
Pörköltfelfújt.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: fél csomag szójakocka,1 fej hagyma, 4 db tojás, 2 evőkanál vaj, 4 evőkanál liszt, 3 dl tej, 1 kávéskanál olaj, 1 csokor petrezselyem, 5 dkg zsemlemorzsa, késhegynyi pirospaprika, 1 evőkanál só, vegeta.
Elkészítése: A szóját 10 órán át vízben áztatjuk, majd lecsurgatjuk. Az olajon megpároljuk a felkockázott hagymát a szójával. Megszórjuk pirospaprikával, és 1 dl vízzel felöntve puhára főzzük. Hagyjuk hűlni A vajat felolvasztjuk (egy kávéskanálnyit félreteszünk), lehúzzuk a tűzről, majd a tejjel és a liszttel csomómentesen elkeverjük. Ha egy kicsit kihűlt, hozzáadjuk a tojássárgákat. Ízesítjük. A tojásfehérjét habbá verjük. A szójapörköltet ledaráljuk, beletesszük a metélt petrezselymet, és a tojáshoz adjuk. Belekeverjük a tojásfehérjéket. Egy őzgerincformát kivajazunk, morzsával megszórjuk, és a masszát beletöltjük. Meleg sütőben, kb. 20 percig sütjük. Hagyjuk egy kicsit lehűlni, mielőtt kifordítjuk a formából.
Ráctök.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1 db közepes tök, 5 - 6 db kemény paradicsom, 3 db húsos paprika, 2 pohár tejföl, 1 evő kanál vaj, 1 evőkanál só, késhegynyi őrölt bors, vegeta.
Elkészítése: A tököt megtisztítjuk, félbe vágjuk, belét kivájjuk, és kb. 1 cm-es csíkokra szeleteljük. A paradicsomot és a paprikát is csíkokra vágjuk. A tepsit kivajazzuk, ráterítjük a tök egyharmadát, ízesítjük, erre paradicsom- és paprika szeleteket helyezünk, majd ráöntünk egy pohár tejfölt. Sózzuk. Aztán ugyanilyen sorrendben rátesszük a megmaradt hozzávalókat. A tetejét tökréteg zárja. Erre olvasztott sós vajat kenünk. Sütőben, közepes lángon, kb. 20 percig sütjük, majd nagy lángon megpirítjuk.
Rakott gomba
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1/2 kg gomba, 5 db tojás, 3 db kifli, 2 fej hagyma, 2 pohár tejföl, 1 dl tej, kávéskanál pirospaprika, 1 evőkanál só, 1 kávéskanál olaj, 1 kávéskanál vaj, vegeta.
Elkészítése: A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk. A gombát meghámozzuk, felszeleteljük és az olajon a hagymával megpároljuk, pirospaprikával megszórjuk. A kiflit felszeleteljük és a tejjel meglocsoljuk, jól átforgatjuk benne. A tepsit kivajazzuk, ráterítjük a kifli felét, kicsit sózzuk, aztán következik a gomba, amelynek levét meghagyjuk. Sózzuk és a többi ízesítővel is megszórjuk. A főtt tojásokat rákarikázzuk, sózzuk. Rátesszük a tejfölt és újból kiflisorral fedjük. A tetejét meglocsoljuk a gomba megmaradt levével. Forró sütőben kb. 20 percig sütjük.
Rizses babtorta.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1/2 kg szárazbab, 1 csésze rizs, 3 db tojás, 3 evőkanál liszt 3 dl tej, 1 evokanál só, 1 kávéskanál vaj, 1 kávéskanál olaj, kevés zsemlemorzsa, vegeta.
Elkészítése: A babot 10 órán át vízben áztatjuk. A rizst puhára főzzük a vegetával és sózzuk, majd hagyjuk egy kicsit kihűlni. A babot kevés vízben vegetával megfőzzük. Eközben a tojásokat felverjük és összekeverjük a liszttel, majd simára dolgozzuk a tejjel. A babot (amelynek levét teljesen elfövetjük vagy leszűrjük) belekeverjük és megsózzuk. Egy mély tűzálló tálat körben kivajazzunk, morzsával megszórjuk, és belenyomkodjuk a főtt rizst, úgy, hogy a tál alját és oldalát is minimum 1 1 cm vastagon borítsa. Ebbe öntjük a babos masszát, majd zsemlemorzsával megszórjuk. Meleg sütőben, kb. fél órát sütjük, amíg a töltelék meg nem keményszik. Kicsit hagyjuk kihűlni, csak utána borítsuk ki a formából.
Rizses lecsóval rakott padlizsán.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 2 db közepes padlizsán, 1 csésze rizs, 4 db zöldpaprika, 3 db paradicsom, 3 fej hagyma, késhegynyi pirospaprika, 1 kávéskanál vaj, 1 kávéskanál olaj, csipetnyi cukor, 1 teáskanál só, vegeta.
Elkészítése: A padlizsánt lehámozzuk és kb. 1 cm-es karikákra szeleteljük. A rizst megfőzzük. A paradicsomot, a paprikát és a hagymát megtisztítjuk, felaprítjuk és az olajon lecsóvá pároljuk a cukorral, teáskanálnyi sóval. Lyukacsos kanállal kiemeljük a szaftjából és összekeverjük a rizzsel. A kivajazott tepsi aljára ráterítjük a padlizsánszeletek felét, erre terítjük a lecsóréteget, majd megint padlizsán következik. Tetejére a lecsó megmaradt szaftját csorgatjuk. Forró sütőben, kb. fél órát sütjük.
Rozmaringos hagymatorta almával
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók 4 személy részére 25 dkg teljes őrlésű liszt 1,5 dkg élesztő, 6 evőkanál olívaolaj só, 3 nagy fej hagyma (kb. 80 dkg) 3 friss babérlevél, 3 dkg vaj, 2 piros alma durvára darált fekete bors 2 evőkanál citromlé, 1,5 d1 főzőtejszín 2 tojás, 3 dkg dióbél, 2 rozmaringág
Előkészítés: Az élesztőt langyos vízben feloldjuk; meleg helyen 30 percig kelesztjük. A hagymát megtisztítjuk, gerezdekre vágjuk és a babérlevéllel együtt a maradék olajban és a vajban 20 percig dinszteljük; megsózzuk, kiszedjük és lecsöpögtetjük; a levét félretesszük; az almát megmossuk és héjastól nyolc gerezdre vágjuk, kimagozzuk és a hagyma félretett levében rövid ideig pároljuk; borssal és citromlével ízesítjük, majd kiszedjük és lecsöpögtetjük. A dióbelet durvára daraboljuk; a rozmaringot megmossuk, és finomra vágjuk.
Elkészítés: A sütőt 200 fokra előmelegítjük; a tésztát átgyúrjuk; 28 cm átmérőjű kört nyújtunk belőle és kibéleljük vele a 22 cm átmérőjű  formát; ráterítjük a hagymát és az almát, a tészta kilógó szélét visszahajtjuk a töltelékre. A tejszínt összekeverjük a tojással és a tortára öntjük; a tetejére szórjuk a diót és a rozmaringot, s az előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt megsütjük.
Italajánlat: Egy kis jó illatú sauvignon blanc itt is fontos szereplő lehet (Mátra Hill sorozat Nagyrédéről, vagy Légii Ottótól a dél-balatoni borvidékről Ezt a fogást a vegetáriusok is biztosan szeretni fogják!
Sajtos sült rizs.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1 csésze rizs, 10 dkg friss, vagy fél csomag mirelit zöldborsó, 2 db sárgarépa, 1 doboz kukoricakonzerv, 10 dkg szárazbab, 1 pohár tejföl, 1 evőkanál liszt, 1 db tojás, késhegynyi curry, késhegynyi őrölt bors, 1 teáskanál só, 1 kávéskanál vaj, 5 dkg zsemlemorzsa, 5 dkg füstölt vagy trappista sajt, vegeta.
Elkészítése: A rizst puhára főzzük. A babot 10 órányi áztatás után fél liter vízben odatesszük főni, beleaprítjuk a zöldségeket, kivéve a borsót és a kukoricát. Ahogy megfőtt, leszűrjük és óvatosan a rizshez keverjük. Ekkor adjuk hozzá a borsót, a kukoricát, az ízesítőket, majd belekeverjük a tejfölben eldolgozott lisztes, tojásos masszát és a reszelt sajtot. Egy lehetőleg kerek, tűzálló tálat kivajazunk, morzsával megszórjuk és az anyagot ráterítjük. Zsemlemorzsával borítjuk. Forró sütőben, kb. 20 percig sütjük. Hagyjuk egy kicsit hűlni, majd egy tálra borítjuk és szeleteljük.
Sajttal rakott padlizsán.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 2 db padlizsán, 4 db kemény paradicsom, 2 fej hagyma, 20 dkg sajt, 1 evőkanál só, 1 teáskanál vaj, vegeta.
Elkészítése: A padlizsánt meghámozzuk és kb. 1 cm-es karikákra szeleteljük. A paradicsomot és a hagymát felkarikázzuk, a sajtot kb. 2 mm-es szeletekre vágjuk. Egy tepsit kivajazunk, rátesszük a padlizsán felét, ízesítjük, ráterítjük a hagymát, arra a paradicsomot, majd a megmaradt padlizsánnal befedjük. A tetejét betakarjuk a sajtszeletekkel. Olvasztott vajat csurgatunk rá. Meleg sütőben, 20 percig sütjük, majd nagy lángon, további kb. 10 percig. Tejföllel tálaljuk.
Sárgaborsó egytál.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: Fél kg sárgaborsó, 1 db paradicsompaprika (pritamin), 3 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 kicsi paradicsompüré konzerv, 1 teáskanál só, 1 kávéskanál cukor, 1 kávéskanál olaj vegeta.
Elkészítése: A sárgaborsót 10 órán át áztatjuk, majd lecsurgatjuk. A hagymát letisztítjuk, karikára vágjuk és az olajon megpirítjuk a borsóval. A paradicsompaprikát kicsumázzuk, apró kockákra vágjuk, és a borsóhoz adjuk. Fedő alatt, 1 dl vízzel, az összezúzott fokhagymát hozzáadva puhára pároljuk. Belekeverjük a paradicsompürét, ízesítjük és átfőzzük.
Sárgarépás sült galuska.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 3 db tojás, fél kg liszt, 1 csokor petrezselyem,5-6 db sárgarépa, fél pohár tejföl, 1 evőkanál vaj,1 teáskanál só, csipetnyi cukor, vegeta.
Elkészítése: A liszttel, a felvert tojásokkal és vízzel sűrű galuskatésztát készítünk, a szokásos módon. Belekeverjük az apróra metélt petrezselymet és megsózzuk. Kifőzzük a galuskát, olvasztott vajban megforgatjuk és egy tűzálló edénybe fektetjük. A sárgarépát megtisztítjuk, felkockázzuk, és kevés vízben puhára főzzük. Belekeverünk 1 evőkanál lisztet, hozzáadjuk a fűszereket és összeturmixoljuk. Ráöntjük a galuskára, összerázzuk vele. Sós tejföllel meglocsoljuk, és forró sütőben kb. 10 percig sütjük.
Scsevabcsicsa hús nélkül.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 2 csomag szójagranulátum, 4 db tojás, 1-1 késhegynyi hagyma- és fokhagymakrém, késhegynyi pirospaprika, 1 fej hagyma, 3 kis paradicsompüré konzerv, 1 kávéskanál őrölt bors, 1 teáskanál só, sütéshez: olaj, vegeta.
Elkészítése: A szóját szűrőben folyóvíz alá tesszük, majd lecsöpögtetjük és összekeverjük a felvert tojásokkal és a fűszerekkel. Hosszúkás kis hengereket formálunk belőle, és forró olajban kisütjük. A hagymát megtisztítjuk és egészen parányi kockákra vágjuk, majd összekeverjük a paradicsompürével. Ízesítjük. Ezt adjuk a scsevapcsicsához mártásként.
Sonkakrém
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 400gPannon sonka 2fej vöröshagyma csípős Piros Arany 1 dl olaj 2 evőkanál fűszerpaprika 3 dl kukoricaolajból készült majonéz 2 kemény tojás
A vöröshagymát olajon megpirítjuk, a tűzről levéve megszórjuk fűszerpaprikával, kevés vízzel felengedjük és visszapirítjuk zsírjára. Belekeverjük a kockákra vágott (zsíros, bőrös) Pannon sonkát, a Piros Aranyat és kevés vízzel felengedve megpároljuk (kb. 20-30 perc). Kihűtjük és ledaráljuk. A keverőtálban levő majonézzel elkeverjük. Metélőhagymával, Piros Arannyal és kevés mustárral ízesítjük. Hozzákeverjük az áttört kemény tojásokat, kenyérre kenve fogyasztjuk.
Sonkakrém töltelék
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 200 g füstölt főtt sonka 1 dl étolaj 2 evőkanál liszt 2 dl tejföl 1 kis csokor petrezselyem csipetnyi kakukkfű 1 mokkáskanál őrölt bors
Az olajat felhevítjük, hozzáadjuk a lisztet. Elkeverjük, borsozzuk, kakukkfűvel és finomra vágott petrezselyemmel ízesítjük. Belékeverjük a főtt, darált sonkát és a tejfölt, 1 dl vízzel kenhető masszává hígítjuk.
Sonkatorta
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 50 g füstölt kolbász 1 kg burgonya só 1 kávéskanál feketebors 1 fej fokhagyma 4 evőkanál liszt 1 csokor petrezselyem 4 tojás 2 dl olaj 2 evőkanál tejföl 2 dl tejföl a tálaláshoz
A burgonyát lereszeljük, sózzuk, borsozzuk, reszelt fokhagymával és finomra vágott petrezselyemmel ízesítjük. Öntsünk bele 0,5 dl olajat, 2 evőkanál tejfölt, üssük bele a tojásokat és a liszttel keverjük össze. Nagyméretű (28 cm átmérőjű) serpenyőben olajon 4, egyenként kb. 1 cm vastag lepényt sütünk úgy, hogy mindkét felét megpirítjuk. Az ötödik lepény úgy készüljön, hogy a serpenyőt megszórjuk apróra vágott füstölt kolbásszal és erre terítjük rá a masszát. A lapok közeit megkenjük sonkakrém töltelékkel (ld. külön), a legfelső a kolbászos lesz. Szeletelve, tejföllel kínáljuk.
Spagetti vadas szósszal.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1 csomag spagetti száraztészta, 4 db sárgarépa, 1 fej hagyma, 2 db fehérrépa, 1 gerezd fokhagyma, 2 db babérlevél, 1 kávéskanál mustár, 1 evőkanál tárkonyecet, 1 pohár tejföl, 1 teáskanál vaj, 2 evőkanál liszt, 1 teáskanál só, csipetnyi cukor, vegeta.
Elkészítése: A zöldségeket megtisztítjuk, apróra vágjuk és kevés vízben, sóval, vegetával, a babérlevéllel puhára főzzük. Kivesszük a babérlevelet, hozzáadjuk a cikkekre vágott fokhagymát, a tárkonyecetet, a mustárt, az ízesítőket és összeturmixoljuk. A lisztet és a tejfölt pici vízzel kikeverjük és a masszához tesszük. Összefőzzük. Közben kifőzzük a spagettit, lecsorgatjuk. A vajban még forrón átforgatjuk. A vadas szósszal tálaljuk.
Sült burgonyás zöldségtál.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1 kg burgonya, 1/2 kg friss, vagy 1 csomag mirelit zöldborsó, 4 db kemény paradicsom, 10 dkg füstölt vagy trappista sajt, 1 teáskanál tárkonyecet, késhegynyi őrölt bors, 1 kávéskanál mustár, fél pohár tejföl, 1 teáskanál só, sütéshez: olaj, vegeta.
Elkészítése: A burgonyát megtisztítjuk és kockákra vágjuk. Forró olajban ropogósra sütjük. A tepsibe tesszük, belekeverjük a zöldborsót, a karikára vágott paradicsomot és az ízesítőket. A tejfölt elkeverjük a mustárral és az ecettel, majd a masszára öntjük. Vastagon megszórjuk a reszelt sajttal, forró sütőbe toljuk, és kb. 20 percig sütjük.
Szója brassói
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1 csomag szójakocka, 1 fej fokhagyma, 1 kávéskanál mustár, 1 fej hagyma, késhegynyi őrölt bors, 1 teáskanál só, 1 evőkanál liszt, 1 kávéskanál olaj, vegeta.
Elkészítése: A 10 órán át áztatott szójakockát leszűrjük, a hagymát egészen apróra vágjuk, a fokhagymát összezúzzuk. Az olajon fedő nélkül megpároljuk a szóját a hagymával, addig, amíg az teljesen el nem fövi a levét. Ekkor rádobjuk a fokhagymát és az ízesítőket, megforgatjuk velük, megszórjuk a liszttel és kb. 1 dl vízzel, fedő alatt puhára főzzük. Ha jó munkát végeztünk, a főzés végére csupán kevés sűrű lé marad a szóján. Ekkor belekeverjük a mustárt. Kockára vágott sűltkrumpli illik hozzá.
Szójaburger.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1 csomag szója granulátum, 1 db zsemle, 2 evőkanál szójaliszt, 1--1 késhegynyi hagyma- fokhagymakrém, késhegynyi pirospaprika, késhegynyi őrölt bors, 1 teáskanál só, 2 db tojás, sütéshez: olaj, 4 db hamburger buci, salátalevél, kígyóuborka-szeletek, ketchup és mustár.
Elkészítése: A zsemlét vízben áztatjuk, jól kifacsarjuk és összedolgozzuk a szójával, a tojásokkal, a szójaliszttel és a fűszerekkel. Tenyér nagyságú, lapos korongokat formálunk belőle (tetszés szerint szójalisztben is megforgathatjuk), és bő olajban mindkét oldalát kisütjük. A bucikat kettévágjuk és belehelyezzük a burger fasírtot, ketchuppel és mustárral megkenjük, salátalevéllel és uborka-szeletekkel tarkítjuk. Ha kívánjuk, mikrohullámú vagy grillsütőben még egyszer összemelegíthetjük.
Szójalabdacsok zöldborsópürében
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1 csomag szója granulátum, 1/2 csésze rizs, 3 db tojás, 1-1 kávéskanál hagyma és fokhagymakrém, 1 teáskanál só, kávéskanál pirospaprika, késhegynyi őrölt bors, kb. fél kg friss zöldborsó, vagy egy csomag mirelit zöldborsó, 1 kávéskanál curry, 1 evőkanál liszt, 1 kávéskanál vaj, vegeta.
Elkészítése: A rizst puhára főzzük, összekeverjük a szója granulátummal (amit nem áztattunk be)és az ízesítőkkel, majd masszává dolgozzuk össze. Közben a zöldborsót odatesszük főni, annyi vízben amennyi ellepi. Beletesszük a vajat, a lisztet és a curryt, majd összeturmixoljuk. 1-2 percig tovább főzzük. Felforralunk kb. 11/2 l vizet, a szójamasszából kisebb gombócokat formálunk és a lobogó vízbe tesszük. Addig főzzük, amíg fel nem jönnek a felszínre. Ekkor leszűrjük, tányérra tesszük és a forró mártással beborítjuk. Burgonyakrokettel a legjobb.
Szójapörkölt
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1 csomag szójakocka, 2 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 kis paradicsompüré-konzerv, késhegynyi pirospaprika, 1 evőkanál olaj, 2 evőkanál liszt, 1 teáskanál só, csipetnyi cukor, vegeta.
Elkészítése: A szójakockát 10 órán át áztatjuk vegetás vízben. A hagymát kockákra vágjuk, a szóját leszűrjük és az olajra téve együtt pároljuk, kb. 10 percig. Ekkor hozzáadjuk a finomra metélt fokhagymát és rászórjuk a lisztet. Jól átforgatjuk, majd megszórjuk a pirospaprikával és beletesszük az ízesítőket. Felengedjük annyi vízzel, hogy épp ellepje, belekeverjük a paradicsompürét (tetszés szerint friss, apróra vágott paradicsomot is használhatunk) és puhára főzzük (kb. 10 perc).
Tarka kukoricafelfújt.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1/2 kg brokkoli, 2 doboz konzerv vagy 1 1/2 csomag mirelit kukorica, 2 fej hagyma 1 db paradicsompaprika, 1 pohár tejszín, 2 evokanál liszt, 1 teáskanál olaj, 5 dkg zsemlemorzsa, 1 kávéskanál vaj, 1 evőkanál só, csipetnyi curry, vegeta.
Elkészítése: Sós vízben megfőzzük a feldarabolt brokkolit, a kukoricát leszűrjük, a pritamint apró kockákra vágjuk, a hagymát egészen apróra metéljük. Az olajon megpároljuk a hagymát, majd rászórjuk a lisztet és felengedjük a tejszínnel, majd lassan belekeverjük a brokkolit, a kukoricát és a paprikát. Hozzáadjuk az ízesítőket. Az egész masszát egy kivajazott, morzsával kikent tűzálló tálba tesszük, megszórjuk morzsával és vajat csurgatunk rá. Forró sütőben kb. 20 percig sütjük.
Tárkonyos töltött burgonya.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: Kb. 16-18 közepes burgonya, fél csomag szójagranulátum, 1 fej hagyma, 10 dkg gomba, 2 db zsemle, 2 db tojás, fél csokor petrezselyem, 1 kávéskanál tárkonyfűszer 1 kávés- kanál olaj, 5 dkg parmezán sajt, 1 evőkanál só, 1 kávéskanál vaj, késhegynyi őrölt bors, vegeta.
Elkészítése: A burgonyát héjastól megfőzzük és hagyjuk kihűlni. A szójára vizet engedünk, lecsöpögtetjük. A zöldséget megtisztítjuk, apróra vágjuk. A beáztatott, kinyomkodott zsemléket egy tálba morzsoljuk. Hozzáadjuk a felvert tojást, a fűszereket. A szóját, a gombát és a hagymát az olajon jól megpároljuk és a masszához adjuk. A burgonyát megtisztítjuk, kb. 1 cm-re levágjuk az egyik végét, és a belsejét kivájjuk. A kivett rész felét összetörve a töltelékhez adjuk. Megtöltjük a burgonyákat, tetejükre reszelt sajt kúpokat teszünk. Kivajazott tepsiben, forró sütőben, kb. 20 percig sütjük.
Tárkonyos-kapros szójaragu.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1 csomag szójakocka, 1 pohár tejföl,1 csokor kapor, csipetnyi tárkonyfűszer vagy 1 teáskanál tárkonyecet, késhegynyi curry, 1 teáskanál só, 2 evőkanál liszt, 1 kávéskanál olaj,
Elkészítése: A szójakockát 10 órán át áztatjuk vegetás vízben. A kaprot apróra vágjuk, és az olajon kicsit megpirítjuk. Rádobjuk a leszűrt szójakockát, és felengedjük annyi vízzel, hogy az épp ellepje. Feltesszük főni. A tejfölt kikeverjük a liszttel és az összes fűszerrel, majd a majdnem puha szójára öntjük és összefőzzük vele.
Tavaszi rakottas
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 30 dkg friss, vagy fél csomag mirelit zöldborsó, 4 db sárgarépa, 2 db fehér-répa, 2 db zöld, zsenge karalábé, 3 db közepes burgonya, 1 db tojás, 2 pohár tejföl, 1 kávéskanál curry, 10 dkg füstölt, vagy trappista sajt, 1 kávéskanál vaj, só, vegeta.
Elkészítése: A zöldségeket megtisztítjuk, felszeleteljük és - a borsót kivéve - lobogó sós vízben kb. 10 percig főzzük. Közben a tejfölt kikeverjük a felvert tojással és az ízesítőkkel. A zöldséget leszűrjük és a kivajazott tepsibe terítjük. Ráterítjük a zöldborsót. Ráöntjük a tejfölös masszát, gazdagon megszórjuk a reszelt sajttal és forró sütőben kb. 20 percig sütjük.
Tepsis cukkíni
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 2 db cukkíni, 1 csomag szója-granulátum, 4 db burgonya, 2 fej hagyma, 2 pohár tejföl, 1 nagy paradicsompüré konzerv, 1 kávéskanál pirospaprika, 1 kávéskanál olaj, 1 evőkanál só, késhegynyi őrölt bors, 1 kávéskanál vaj, vegeta.
Elkészítése: A cukkínit meghámozzuk és 1 cm vastag szeletekre vágjuk, majd ezeket felcsíkozzuk. A szója granulátumot szűrőbe tesszük és átengedjük rajta a vizet. A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk és a szójával az olajon átpároljuk. Megszórjuk a pirospaprikával, hozzákeverjük a paradicsompürét és a fűszereket. A burgonyát megfőzzük, meghámozzuk. Egy tepsit megvajazunk, ráterítjük a cukkíni felét, sózzuk. Erre jön a szójás massza, majd rákarikázzuk a burgonyát, megsózzuk. Ráöntjük a tejfölt és cukkíni réteggel fedjük. Kicsit megsózzuk és olvasztott vajjal megkenjük. Forró sütőben kb. fél órát sütjük.
Tésztasaláta sült sonkával
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók 4 személyre: 300 g rövid csőtészta 2 fej cikória 200 g lollo rosso és jégsaláta 2 fej lilahagyma 1 kiscsokor petrezselyem 1 dl olívaolaj 0,5 dl borecet 8 szeletelt füstölt sonka a sütéshez: 0,5 dl olívaolaj a mustáröntethez: 2 dl olívaolaj 0,5 dl borecet 4 evőkanál csípős mustár 2 evőkanál vágott metélőhagyma
A kifőtt és kihűtött tésztához hozzákeverjük a vágott cikóriát meg az összetépkedett salátákat, valamint a cikkekre vágott lilahagymát. Megszórjuk finomra vágott petrezselyemmel (esetleg metélőhagymával is). Olívaolajjal és borecettel meglocsoljuk, összekeverjük. Fél óra hosszat pihentetjük. A sonkaszeleteket olajban megmártjuk, és rostlapon megsütjük. A tésztasalátával tálaljuk, amit mustáröntettel meglocsolunk. Ennek alkotórészeit egy zárható üvegben jól összerázzuk, amíg egynemű nem lesz.
Texasi zöldborsós egytál.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1/2 kg burgonya, fél kg friss, vagy mirelit zöldborsó, fél fej fokhagyma, 2 fej hagyma, 1 teáskanál olaj, 1 teáskanál só, 1 teáskanál curry, 1 kávéskanál őrölt bors, vegeta.
Elkészítése: A burgonyát megtisztítjuk, kettévágjuk és keskeny csíkokra metéljük. A hagymát felkockázzuk, fedő nélkül pároljuk az olajban, amíg kicsit meg nem pirul (kb. 15 perc). Ekkor rátesszük a zöldborsót, a zúzott fokhagymát és az ízesítőket, majd fedő alatt, 1 dl vízzel puhára pároljuk (kb. 15 perc).
Tojásos spenótgaluska.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 20 dkg friss spenót, vagy 1 csomag mirelit spenót, 8 db tojás, 4 gerezd fokhagyma, 8 evőkanál liszt, 1 evőkanál vaj, 1 evőkanál só, vegeta.
Elkészítése: A spenótot megpároljuk vízben, hozzáadjuk az összezúzott fokhagymát és összeturmixoljuk. (Ha mirelittel dolgozunk, akkor azt előbb kiolvasztjuk és leöntjük a levét). 4 tojásból és a lisztből sűrű galuskatésztát készítünk (kevés vízzel), hozzákeverjük a spenótot. Ízesítjük. Bő, lobogó vízbe galuskákat
szaggatunk belőle, és a szokásos módon kifőzzük. Leszűrjük és vajon átforgatjuk. Ráütjük a felvert megmaradt tojásokat és megsütjük. Salátával tálaljuk.
Tojáspörkölt paradicsommal.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 10 db tojás, 2 fej hagyma, 3 db kemény paradicsom, késhegynyi pirospaprika, 2 evőkanál liszt, 1 teáskanál só, vegeta.
Elkészítése: A tojásokat megfőzzük, hagyjuk kihűlni, majd eltávolítjuk a héját és nyolcadoljuk. A hagymát megtisztítjuk, és az olajon megpirítjuk. Rászórjuk a lisztet, a pirospaprikát, és felengedjük kb. 2 dl vízzel. A paradicsom héját lehúzzuk, és a tojással együtt lassan a szószba keverjük. Hozzáadjuk az összezúzott fokhagymát, majd ízesítjük és átfőzzük.
Tojással rakott spárga.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: fél kg spárga, 5 db tojás, 2 pohár tejföl, 10 dkg füstölt sajt, 1 kávéskanál vaj, 1 evőkanál só, vegeta.
Elkészítése: A spárgát megtisztítjuk és puhára főzzük. 4 db tojást is megfőzünk, héját leszedjük. A tepsi alját megvajazzuk, ráfektetjük a spárga felét, ízesítjük. Rákarikázunk 2 db tojást, sózzuk és egy pohár tejfölt ráöntünk. Erre megint spárga kerül, majd főtt tojás, végül a felvert tojással és sóval összekevert tejföl. A tetejére reszelt sajtot teszünk. Forró sütőben, kb. 20 percig sütjük.
Töltike.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók:8 db nagyobb kellevél, 1 csomag szójagranulátum, 1/2 csésze rizs, 1-1 késhegynyi hagyma- és fokhagymakrém, 1 evőkanál só, késhegynyi pirospaprika, késhegynyi őrölt bors, 3 db tojás, 2 evőkanál liszt, 1 pohár tejföl, vegeta.
Elkészítése: A kellevelekről levágjuk a kemény szárrészeket és lobogó vízzel leforrázzuk őket. A szóját összekeverjük a puhára főtt rizzsel, a sóval, a borssal, a paprikával, egy egész tojással és két tojásfehérjével, valamint a hagymakrémekkel. Megtöltjük a leveleket ezzel a masszával, összegöngyöljük, mint a palacsintát, és a két végét begyűrjük, majd vegetás vízben megfőzzük. Kb. 10 perc elteltével a töltikéket lapos szűrőkanállal kiemeljük, áttesszük egy tűzálló tálba. Ezalatt a két tojás félretett sárgáját csomómentesen összekeverjük a liszttel és a tejföllel, felengedjük a vegetás vízzel, melyben a töltikék főttek ízesítjük, és a roládokra öntjük. Sütőben, kb. 10 percig átsütjük. Tejföllel tálaljuk.
Töltött avokádó sonkás habbal
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók 4 személyre: 2 érett, nem túl puha avokádó, 7 dkg nyers sonka (hajszálvékonyra felszeletelve) 1 citrom leve, frissen őrölt bors 2 karotta, 1,5 dl tejszín, 1 teáskanál reszelt torma 2 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál balzsamecet, néhány radicchio- és cikórialevél, snidling megszórni
Előkészítés: A nyers sonkát kb. S mm széles csíkokra vágjuk; az avokádót hosszában félbevágjuk és kimagozzuk; a belső részét citromlével meglocsoljuk. A salátaleveleket megmossuk, kicentrifugázzuk, és vékony csíkokra vágjuk; a karottát megtisztítjuk, megmossuk, nagyon vékony csíkokra vágjuk, majd összekeverjük a salátacsíkokkal, végül a balzsamecettel meg az olívaolajjal meglocsoljuk és meghintjük egy csipetnyi sóval.
Elkészítés: A tejszínt felverjük és belekeverjük a sonkacsíkokat, a tormát és a borsot; majd ezt a masszát beletöltjük az előkészített fél avokádókba. A marinált salátát és a fél avokádókat egy tálon szépen elrendezzük, megszórjuk snidlinggel, majd pirított fehérkenyérrel kínáljuk.
Megjegyzés: Fogyókúrázni vágyó cukorbetegeknek pirított fehér kenyér helyett 2 db Abonett (10 g szénhidrát) vagy 2 db Hamlet (puffasztott búza, 13 g szénhidrát) fogyasztása javasolt. Italajánlat: Egy pohár könnyed Egri leánykával vagy mátraaljai Királyleánykával fokozható az élmény!
Töltött karalábé.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 10-12 db zsenge karalábé, fél csomag szójagranulátum, fél csésze rizs, 2 db tojás, 1-1 késhegynyi hagyma- és fokhagymakrém, késhegynyi pirospaprika, csipetnyi őrölt bors, 1 teáskanál só, 1 kávéskanál vaj, fél pohár tejföl, vegeta.
Elkészítése: A karalábét megtisztítjuk, és sós vízben megfőzzük. A tetejét levágjuk és a belét kivájjuk. Alul is vágunk egy szeletet belőlük, hogy megálljanak. Belsejének felét egy tálba tesszük, hozzáadjuk a megfőtt rizst, a szóját, a tojásokat, a fűszereket és jól összedolgozzuk a masszát. A tepsit kivajazzuk, beleállítjuk a megfőtt karalábékat (a tetejüket nem tesszük vissza). A tejfölt elkeverjük pirospaprikával és sóval, majd egyenként meglocsoljuk a karalábékat. Forró sütőben, kb. fél órát sütjük.
Töltött omlett, paradicsommártással.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 8db tojás, 6 evőkanál liszt, 2 dl tej, 30 dkg gomba, 1 fej hagyma, 1 csokor petre-zselyem,1 nagy paradicsompüré konzerv, 1 evőkanál cukor, 1 evőkanál só, késhegynyi őrölt bors 1 evőkanál olaj.
Elkészítése: A felvert tojásokból 4 evőkanál liszttel, tejjel és sóval omlett tésztát keverünk. Megtisztítjuk és apróra vágjuk a gombát, a petrezselymet, és a finomra vágott hagymával együtt, fedő nélkül, a kávés-kanál olajon megpároljuk. Egy kanál liszttel megszórjuk és 1 dl-nyi vízzel felöntjük. Sűrűre főzzük. Hagyjuk kicsit kihűlni. Teflonserpenyőben olajat forrósítunk és az omlett masszából 4 db omlettet készítünk úgy, hogy mindkét oldalát megsütjük. Megtöltjük a kihűlt gombamasszával, és palacsinta formájúra tekerjük össze. A szószhoz: csöpp olajon rántást készítünk, felengedjük 2 dl vízzel és belekeverjük a paradicsompürét. Cukrozzuk, sózzuk. A tányérokra szervírozott roládokra melegen öntjük rá.
Újhagymával rakott rizs.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 1 csésze rizs, 5-6 db újhagyma, 3 db kemény paradicsom, 4 db tojás, 1 db húsos zöldpaprika, 10 dkg trappista sajt, 2 pohár tejföl, 1 evőkanál vaj, 1 kávéskanál curry, 1 kávéskanál só, vegeta.
Elkészítése: A rizst odatesszük főni a héjától megfosztott és apróra vágott paradicsommal, curryvel, vegetával, és puhára pároljuk. A tojásokat megfőzzük, héjukat eltávolítjuk. A hagymát apró karikára metéljük. A tepsit kivajazzuk és ráterítjük a rizs egyharmadát, erre felkarikázunk 2 db főtt tojást, majd a hagyma felét. Ráöntjük az egyik pohár tejfölt, megsózzuk. Erre megint rizs következik, majd tojás, hagyma és tejföl. Az utolsó réteg rizs, amit Currys, olvasztott, sós vajjal jól meglocsolunk. Reszelt sajttal borítjuk. Forró sütőben, kb. 20 percig sütjük.
Vadasan töltött hagyma.
Hegedűs János: Vegetáriánus főételek
Hozzávalók: 8--12 db hagyma, 2 db sárgarépa, 1 db fehérrépa, fél zeller, 3 db burgonya, 1 kávéskanál mustár, csipetnyi tárkony vagy csöpp tárkonyecet, 1 pohár tejföl, 5 dkg reszelt sajt, 1 db babérlevél, 1 teáskanál só, vegeta.
Elkészítése: A hagymák burkát lehúzzuk, tetejét levágjuk, kivájjuk őket. Aljából is levágunk egy parányit, hogy megálljanak. A zöldségeket megtisztítjuk és kevés vegetás vízben puhára főzzük. Beletesszük az ízesítőket és - a babérlevelet kivéve - péppé zúzzuk. Megtöltjük a hagymákat, a kivajazott tepsibe állítjuk őket, reszelt sajttal megszórjuk a tetejüket, majd mindegyikre egy kanál tejfölt csurgatunk. Nem túl forró sütőben, kb. fél órát sütjük.
 

 
PRAKTIKÁK
 
JÓ TUDNI
 
EGÉSZSÉGESEN
 
FÜSZEREKRŐL
 
GOMBA
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre