Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2009-12-21
 
Menü
 
CSINÁLD HÁZILAG
 
MIBEN
 
RAKOTT BURGONYÁK 2

Rakott burgonya 8.

Hozzávalók: 1 kg héjában főtt burgonya, 4 tojás, 10 dkg reszelt füstölt sajt (de lehet egyéb, vagy többféle sajtmaradék is), 15 dkg, lehetőleg füstölt húsféle (kolbász, sonkadarab vagy egyéb hús), 3 evőkanál olaj, 1-2 húsos zöldpaprika, 2 paradicsom (télen mirelit vagy konzerv lecsó), 2 dl tejföl, 1 kicsi fej vöröshagyma, 1 mokkáskanál törött fekete bors, ízlés szerint só.

A tojásokat keményre főzöm, majd lehűtve meghámozom, és vékony karikákra vágom. Amíg a tojás fő, a burgonyát is meghámozom, és ugyancsak vékonyra karikázom. A húsfélét csíkokra metélem, a vöröshagymát tisztítás után hajszálvékony karikákra aprítom. A megmosott és kicsumázott zöldpaprikát a paradicsommal együtt, felszeletelem. Egy mély tűzálló tál vagy tepsi alját beterítem a burgonyakarikákkal és megsózom. Pár karika vöröshagymát teszek rá, ezután meghintem kevés hússal és a zöldpaprikaszeletekkel. Erre reszelt sajtot szórok, majd tojáskarikákkal beborítom és sóval, borssal meghintem. Az olajjal összekevert tejföllel meglocsolom, és ebben a sorrendben folytatom tovább a rétegezést mindaddig, amíg csak el nem fogynak a hozzávalók. A tetejére szórom a maradék reszelt sajtot, meglocsolom a tejföllel, és az edényt befedem. Előmelegített, forró sütőbe tolom. Jó 30 percig hagyom közepes lángon, ezután a fedőt levéve, pirosra pirítom a tetejét. A tányérján ki-ki még külön is megtejfölözheti.

Rakott burgonya 9.

Hozzávalók: 1 kg burgonya, 4 dl tejföl, 2 tojás, 25 dkg darált sovány sertéshús, 1 kis fej vöröshagyma, 2 evőkanál olaj, 1 teáskanál piros fűszerpaprika, ízlés szerint só, 1 mokkáskanál törött fekete bors.

A felforrósított olajon sárgára fonnyasztom a megtisztított és apróra vágott vöröshagymát, majd a tűzről lehúzva belekeverem a pirospaprikát, és azonnal ráöntök 2 evőkanál vizet. A tűzre visszatéve ráteszem a darált húst, és állandó keverés közben fehéredésig pirítom. 2 dl vizet ráöntök, megsózom, megborsozom, és fedő alatt majdnem készre párolom. Közben a burgonyát héjában megfőzöm, majd meghámozom, és vékony karikákra vágom. A tejfölbe belekeverem a nyers, felvert tojásokat, és gyengén megsózom. A burgonya felét elterítem egy közepes nagyságú tepsiben. Megsózom, majd elosztom rajta a hagymás húst, levével együtt. Betakarom a maradék burgonyával, amit ismét megsózok, végül rálocsolom a tojásos tejfölt. Előmelegített, forró sütőbe teszem, és 30 percig közepes lángon sütöm fedetlenül. Kockákra vágva kínálom saláta kíséretében.

Rakott burgonya Ernő módra

Hozzávalók: 1 kg héjában főtt burgonya, 25 dkg félzsíros tehéntúró, 25 dkg mirelit, morzsolt csemegekukorica, 5 dkg füstölt szalonna, 2 dl tejföl, 2 db egész tojás, 2 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál olaj, 3 evőkanál zsemlemorzsa, 1 teáskanál só.

Közepes nagyságú tepsit egy evőkanál olajjal kikenek. A meghámozott főtt burgonyát az almareszelő durva fokán lereszelem, a túrót (szitán vagy villával) áttöröm. A tojásokat habosra verem a tejföllel, majd belekeverem a sót és a megtisztított, zúzott fokhagymát. A füstölt szalonnát nagyon apróra vágom, és a zsírját kisütöm. A visszamaradt pörcöt is a mártáshoz keverem. A reszelt burgonya felét beleterítem a tepsibe és rászórom a tehéntúrót. Elosztom rajta a már felengedett kukoricaszemeket. Rálocsolom az öntet felét, majd betakarom a burgonya másik felével. A megmaradt öntetet rálocsolom, végül ráhintem a zsemlemorzsát. A szalonnazsírral és a maradék olajjal megöntözöm, és befedve tolom be az előmelegített, forró sütőbe. Húsz percig párolom közepes lángon, majd a tetejét levéve, addig sütöm, amíg a zsemlemorzsa megpirul a tetején.

Elkészítési ideje: kb. 1 óra 30 perc.

Rakott burgonya - másképpen

Hozzávalók: 1 kg burgonya, 1 kis doboz (15 dkg) vagdalthúskonzerv, 3 dl tejföl, 1 kis fej vöröshagyma, 10 dkg reszelt füstölt sajt, 2 db egész tojás, 3 evőkanál olaj, 3 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál piros fűszerpaprika, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál reszelt szerecsendió, 1 mokkáskanál törött fekete bors.

A megmosott burgonyát héjában megfőzöm. Közben turmixpohárba teszem a dobozából kibontott, feldarabolt húskonzervet, a megtisztított és apróra vágott nyers vöröshagymát, a zúzott fokhagymát, az olajat, a fűszereket, és a nyers, feltört tojásokat. Pépes masszává keverem, majd a tejföllel is elkeverem. A burgonyát melegen meghámozom, és karikákra vágva beleteszem egy közepes nagyságú tepsibe. Inkább szétterüljön a burgonya, minthogy egymáson legyen! A burgonya tetejére kenem a tojásos-húsos masszát, majd alufóliával szorosan lefedem. Előmelegített forró sütőbe tolom, és közepes lángon harminc percig párolom. Ezután a fóliát levéve a tetejéről, reszelt sajttal meghintem, és annyi időre teszem csak vissza a sütőbe, amíg a sajt ráolvad, és egybefüggő réteget képez rajta. Bármilyen friss salátával nagyon finom, olcsó, egyszerű étel.

Rakott burgonya Móra Ferencnétől

Hozzávalók: Burgonya 1.5 kg, tojás 5 db, vaj 15 dkg, tejföl 0.5 l, esetleg kolbász 15 dkg, vagy sonka 15 dkg, só 2 késh.

Elkészítése: A burgonyát megmosva héjában megfőzzük, s a tojást keményre főzzük. Ha a burgonya megfőtt, lehámozzuk, s a tojással együtt karikára vágjuk. Egy tűzálló edényt vajjal kikenünk, a burgonyát és a tojást felváltva belerakjuk, minden sort megsózunk, vajjal és tejföllel lelocsolunk. Tetejére egy sor burgonya kerül, leöntjük tejföllel. Ha finomabbra akarjuk, vágott sonkát és karikás kolbászt is teszünk bele.

Rakott burgonya - olaszosan

Hozzávalók (4 személyre): 1 kg héjában főtt burgonya, 40 dkg paradicsom (lehetőleg lucullus fajta), 10 dkg reszelt füstölt sajt, 3 dl tejföl, 1 kis doboz paradicsomos halkonzerv, 1 mokkáskanál reszelt citromhéj, 1 mokkáskanál törött fekete bors, ugyanennyi bazsalikom és rozmaring, ízlés szerint só.

A főtt, meghámozott burgonyát karikákra vágjuk. Közepes nagyságú tepsi aljára rakjuk a fele burgonyát. Megsózzuk, és betakarjuk a megmosott, felkarikázott paradicsom felével. A halat olajával együtt összetörjük, és összekeverjük a tejföllel. Belekeverjük a citromhéjat, a törött borsot, a rozmaringot és a bazsalikomot. A megtisztított, zúzott fokhagymát is hozzátéve, egy részét rákenjük a paradicsomos burgonyára, amit kevés reszelt sajttal is meghintünk. Erre ismét burgonya kerül és paradicsomkarikák, majd a mártás következik, amit a maradék reszelt sajttal behintünk. A tepsit alufóliával befedjük, és az előmelegített forró sütőben 30 percig pároljuk, majd a fedőt levéve, megpirítjuk a tetejét. Vigyázat, a reszelt sajt miatt hamar barnul!

Elkészítési ideje: kb. 60 perc (plusz a burgonya főzése)

Sajtos-currys rakott burgonya

Hozzávalók: 1 kg burgonya, 2 dkg vaj (vagy margarin), 1 evőkanál finomliszt, 2 dl tej, 2 dl tejföl, 2 db egész tojás, 10 dkg reszelt füstöltsajt, 1 púpozott teáskanál currypor, 1 mokkáskanál törött fehér bors, 1 teáskanál só.

A nyers burgonyát meghámozom, és karikákra vágva lerakom egy nagyobb tepsibe. Félreteszem. A vajat habzásig hevítem a liszttel, majd a forró tejjel felengedem és folytonos keverés közben sűrűre főzöm. Ezután a tűzről lehúzom, belekeverem a tejfölt és a reszelt sajtot. A curryporral és a törött borssal fűszerezem, majd megsózom. Ha a mártás kihűlt, belekeverem a habosra felvert tojást is. Ezt a masszát rákenem a burgonya tetejére, és a tepsit nagyon szorosan lefedem. Előmelegített, forró sütőbe tolom, és egy órán keresztül párolom. Ezután a fedőt leveszem, és pirosra pirítom a tetejét. Vigyázat, a sajt miatt hamar barnul! Hagymás paradicsomsalátával a legfinomabb.

Elkészítési ideje: kb. 120 perc.

Sajtos rakott burgonya

Hozzávalók: 1 kg burgonya, 20 dkg reszelt sajt vegyesen (bármilyen sajtmaradék jó hozzá, egyidejűleg többféle is lehet), 2 dl tejföl, 1 teáskanál currypor, 4 db egész tojás, 1 mokkáskanál törött fehérbors, 1 evőkanál vegeta, kevés só, 2 evőkanál olaj a tepsihez.

A burgonyát megmosom, héjában megfőzöm, és még melegen meghámozva vékony karikákra vágom. Egy tepsit az olajjal bekenek, és a fele burgonyakarikát beleterítem. Megsózom. Míg a burgonya fő, két tojást keményre főzök és meghámozva, kis kockákra vágom. A másik kettő nyers tojást habosra verem, hozzákeverem a tejfölt, a curryport, a borsot és a vegetát. A burgonyarétegre rászórom a tojáskockákat, és a fele reszelt sajttal meghintem. Erre rálocsolom a fele tojásöntetet, betakarom a maradék rész sajttal és rálocsolom a meghagyott öntetet. A tepsit befedem és forró sütőbe tolva, kis lángon párolom legalább egy órán keresztül. Hagymás paradicsomsaláta illik mellé a legjobban.

Elkészítési ideje: kb. 110 perc.

Sonkás-sajtos rakott burgonya

Hozzávalók: 1 kg burgonya, 20 dkg, főtt, füstölt sonka (vagy tarja), 2 evőkanál finomliszt, 2 dl tej, 2 dkg vaj (vagy margarin), 2 dl tejföl, 10 dkg reszelt füstöltsajt, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál törött fehérbors, 2 evőkanál olaj a tepsi kenéséhez.

A megmosott burgonyát héjában megfőzöm, és még melegen meghámozom, majd vékony karikákra vágom. Míg a burgonya fő, elkészítem a sonkás mártást: a vajat habzásig hevítem a liszttel. Ezután ráöntöm a felforralt tejet és folytonos keverés közben sűrűre főzöm. Sóval és a borssal ízesítem, majd a fele mennyiségű reszelt sajtot is belekeverem, de közben a tűzről lehúzom. A főtt füstölt sonkát ledarálom, és a tejföllel együtt belekeverem a mártásba. A tepsit az olajjal kikenem. Egy sor (a felényi) burgonyakarikát beleterítek, megsózom, és a mártás felét rákenem. Újabb réteg burgonyával folytatom, amit ugyancsak megsózok, végül a megmaradt mártást rákenve, meghintem a reszelt sajttal. Előmelegített forró sütőbe téve legalább fél órán keresztül (de még jobb, ha hosszabb ideig) sütöm közepes, vagy annál kisebb lángon. (Ha a teteje nagyon hamar barnul, akkor lefedem.) Tormával ízesített fejessaláta vagy ecetes szilvakompót illik hozzá.

Elkészítési ideje: kb. 90 perc.

Sonkás rakott burgonya

Hozzávalók: 70 dkg tisztán mért burgonya, 20 dkg főtt füstölt sonka, 2 dl tejföl, 2 db egész tojás. 4 evőkanál olaj, 2 nagy fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma. 1 teáskanál só, késhegynyi pástétomfűszer, 1 mokkáskanál törött fekete bors.

A nyers burgonyát vékonyra karikázom, és egy kerek tűzálló tálra terítem, majd megsózom és ráhintem a fűszereket. Az egészet jól összerázom, hogy a fűszer egyenletesen keveredjen el a tetején. Az olajjal meglocsolom és az egyik fej megtisztított, apróra vágott vöröshagymát meg a zúzott fokhagymát rászórom. A tálat lefedem és a mikrohullámú sütőben, körülbelül húsz percig párolom fedő alatt. Közben a sonkát ledarálom és a nyers tojásokkal meg a tejföllel, valamint a maradék apróra vágott hagymával, zúzott fokhagymával összekeverem. A megpárolódott burgonyára ráöntöm a sonkás-hagymás keveréket, és körülbelül további hat percig párolom. Ünnepi pecsenye mellé köret, de magában is kitűnő egytálétel nyers zöldségből készült salátával.

Svájci rakott burgonya

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg. burgonya, 3 tojás, 10 dkg ementáli sajt, 2 dl tejföl, 1 dl vaj, zsemlemorzsa, só, fehér bors, reszelt szerecsendió.

Elkészítés: A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk és felkarikázzuk. Két tojást keményre főzünk. A harmadikat felverjük, majd kikeverjük a tejfölben. Hozzáadjuk a tejet is, sóval, fehér borssal, reszelt szerecsendióval ízesítjük. A kemény tojásokat karikára vágjuk, a sajtot lereszeljük. Kivajazott, morzsával behintett tűzálló tálba rétegezzük a burgonyát, a kemény tojást és a sajtot. A rétegeket meglocsoljuk a tejfölös mártással. A tetejére is mártás kerüljön, amit gazdagon meghintünk zsemlemorzsával. Előmelegített sütőbe toljuk, és közepes hőfokon 35 percig sütjük. Céklasalátával kínáljuk.

Szalonnás-káposztás rakott burgonya

Hozzávalók: 1 kg héjában főtt burgonya, 40 dkg savanyú káposzta, 15 dkg jó húsos angolszalonna, 3 dl tejföl, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 nagy savanykás alma, 1 evőkanál vegeta, 1 mokkáskanál csombor (borsikafű), kevés só.

A savanyú káposztát szükség szerint átmosom, alaposan lecsöpögtetem, és apróra vágom. A meghámozott és felkarikázott főtt burgonya egyharmadát közepes nagyságú tepsire terítem. Meghintem kevés vegetával, és elosztom rajta a káposzta felét. Erre ráteszem a megmosott, kicsumázott és vékonyra szeletelt alma felét, meg a nagyon apróra vágott, éppen csak üvegesre sütött angolszalonna-darabkák felét. Rákarikázom a fele mennyiségű vöröshagymát, majd burgonyával folytatom a rétegezést. Megszórom a vegetával, újabb réteg káposztát szórok rá, betakarom a maradék almával és a szalonnadarabkákkal, ezután a hagymát osztom el rajta, végül beborítom az utolsó réteg burgonyával. A tejfölbe kevés vegetát, sót és csombort szórok, majd lelocsolom vele az étel tetejét. Előmelegített forró sütőbe teszem fedetlenül, és addig sütöm-pirítom, amíg a tetején ropogósra sül a tejfölös burgonya. Aki szereti, a tányéron külön is megtejfölözheti.

Elkészítési ideje: kb. 105 perc.

Szalonnás rakott burgonya

Hozzávalók: 1 kg héjában főtt burgonya, 15 dkg szeletelt császárhús (sliced bacon), 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál finomliszt, 4 dl tejföl, 4 db egész tojás, 1 nagy fej vöröshagyma, ízlés szerint só.

A tojásokat keményre főzöm és meghámozva apró kockákra vágom. A főtt burgonyát hámozás után nagyon vékony karikákra szeletelem. Közepes nagyságú tepsibe beleterítem a krumplikarikákat, arra rászórom a tojáskockákat és betakarom a vékonyka csíkokra vágott császárhússal. Az olajat felforrósítom, rászórom a lisztet és zsemleszínűre pirítva, gyors keverés közben lehúzom a tűzről, majd belekeverem a tejfölt. Ezután hozzáadom a maradék olajon megfonnyasztott, nagyon apróra metélt vöröshagymát és jól összekeverem. A burgonyára ráöntöm a tejfölös-hagymás mártást és a tepsit betakarva, előmelegített forró sütőbe tolom. Közepes lángon, egy órán keresztül párolom, ezután a fedőt levéve, piros-ropogósra pirítom a tetejét. Salátát feltétlenül kínáljanak hozzá!

Elkészítési ideje: 120 perc.

Szamosi rakott burgonya

Hozzávalók: 1 kg héjában főtt burgonya, 30-35 dkg kifejtett zöldborsó (lehet mirelit is), 25 dkg nyers darált hús (bármilyen fajta), 1 nagy fej vöröshagyma, 4 evőkanál olaj, 2 db egész tojás, 2 dl tejföl, 1 teáskanál piros fűszerpaprika, 2 nagy csokor petrezselyemzöld, 2 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál só.

A vöröshagymát tisztítás után apróra vágom, majd a felforrósított olajon üvegesre fonnyasztom. A tűzről lehúzva belekeverem a pirospaprikát, és azonnal ráöntök két evőkanál vizet, majd a tűzre visszateszem. Hozzárakom a darált húst, megsózom, és folytonosan kevergetve fehéredésig pirítom. Beleteszem a zúzott fokhagymát és a lángot lezárva alatta, hagyom kihűlni. Közben a főtt burgonyát meghámozom, és karikákra vágom. A megmosott, lecsöpögtetett és finomra metélt petrezselyemzöldet, meg a tejfölt belekeverem a darált húsba, végül hozzáadom a habosra felvert tojást is. Közepes nagyságú tepsit előkészítek. Belerakom a burgonyakarikákat, megsózom és rászórom a zöldborsót. A húsos-tojásos tejfölt rákenem a tetejére és a tepsit szorosan befedve, negyven percig párolom a közepesen előmelegített sütőben. Végül a fedőt levéve, pirosra pirítom a tetejét.

Elkészítési ideje: kb. 120 perc.

Szardellás rakott burgonya

Hozzávalók: 1 kg apró szemű burgonya, 2 dl tejföl, 10 dkg húsos kolozsvári füstölt szalonna, fél tubus szardellapaszta, 10 dkg reszelt sajt, 4 tojás, 2 gerezd fokhagyma, 1 doboz ringli, törött fekete bors, ízlés szerint

A tojásokat megmossuk, és keményre főzzük. A füstölt szalonnát vékony csíkokra vagdaljuk, a ringlit leszűrjük, és apróra vágjuk. A burgonyát meghámozzuk, és egészben hagyva tepsibe rendezzük. A szardellapasztát összekeverjük a tejföllel, a szétzúzott fokhagymával, a törött borssal, és a mártás felét rálocsoljuk a burgonyára. A tetejére tesszük a meghámozott és felkarikázott kemény tojást, megszórjuk a reszelt sajttal és leöntjük a maradék szardellás mártással. A szalonnacsíkokat rászórjuk a tetejére, a ringlit is elosztjuk rajta, végül rálocsoljuk a ringli olaját. A tepsit alufóliával szorosan lefedjük, és előmelegített forró sütőben közepes lángon, egy órán keresztül sütjük, végül a fedőt levéve, pirosra pirítjuk a tetején lévő szalonnát.

Szardíniás rakott burgonya

Hozzávalók: 1 kg héjában főtt burgonya, 40 dkg friss paradicsom, 2 kis doboz bármilyen, paradicsomos halkonzerv, 10 dkg reszelt sajt, fel citrom reszelt héja, 3 gerezd fokhagyma, 3 dl tejföl, 1 mokkáskanál törött fekete bors.

A főtt, meghámozott és karikákra vágott burgonya felét egy közepes nagyságú tepsiben elterítem. Megsózom, majd elosztom rajta a fele mennyiségű paradicsomot. A halat paradicsomos olajától leszűröm, villával összetöröm és rászórom a burgonyára. A tejfölt, a halkonzerv levét, a citromhéjat, a törött borsot és a zúzott fokhagymát összekeverem, majd a felét rálocsolom az ételre. A rétegezést reszelt sajttal, és burgonyával folytatom. Újabb réteg paradicsom, haldarabkák, öntet következik, végül a reszelt sajt rászórásával fejezem be. A tepsit fedetlenül tolom be az előmelegített forró sütőbe, és addig sütöm, amíg ropogósra nem sül a teteje.

Elkészítési ideje: kb. 85 perc.

Szerb rakott burgonya

Hozzávalók: 1 kg nyers burgonya, 15 dkg rizs, 1 nagy fej vöröshagyma, 10 dkg füstölt szalonna, 2 tyúkhúsleves-kocka, 2 gerezd fokhagyma, 2 dl tejföl, 1 teáskanál piros fűszerpaprika, 1 mokkáskanál törött bors, 1 teáskanál só.

A rizst gondosan átválogatom, megmosom, és fél órára hideg, tiszta vízbe áztatom. Közben a burgonyát meghámozom, és kis kockákra vágom. A vöröshagymát tisztítás után nagyon finomra metélem. A füstölt szalonnát apró kockákra vagdosom, és zsírját kiolvasztom. A zsírra ráteszem a vöröshagymát, és üvegesre fonnyasztom, majd a tűzről lehúzva belekeverem a pirospaprikát. Ezután felöntöm jó félliternyi vízzel, beleteszem a tyúkhúsleves-kockát, és a sóval, borssal fűszerezem. Felforralom. Ezután adom bele a zúzott fokhagymát. Egy közepes nagyságú tepsit előkészítek. A burgonyakockák felét belerakom, erre pedig rászórom a nyers, lecsöpögtetett rizst. Beborítom a maradék burgonyával és ráöntöm a hagymás levet. Az egészet szorosan lefedem alufóliával, és közepes lángon legalább egy órán keresztül párolom a forró sütőben. Ezután leveszem a fedelét, ráöntöm a tejfölt, és fedetlenül addig pirítom, amíg piros nem lesz a teteje.

Elkészítési ideje: kb. 120 perc.

Tavaszi rakott burgonya

Hozzávalók: 1 kg újburgonya, 2 csokor zöldhagyma (zöld szárával együtt), 1 csokor új sárgarépa, 1 új karalábé, 10 dkg kifejtett, friss zöldborsó, 5 dkg reszelt trappista sajt, 5 dkg füstölt szalonna, 2 csokor friss petrezselyemzöld, 2 pár virsli, 2 dl tejföl, ízlés szerint só és törött bors.

Az összes zöldséget (a burgonyát is beleértve) megtisztítom, megmosom. Egy közepes nagyságú tepsibe karikázom a burgonyát és a sárgarépát. A karalábét kis kockákra aprítom, a zöldhagymát zöldjével együtt pedig egy centis darabokra vágom. A zöldborsót is hozzáadva, az egészet a tepsiben összerázom, és jól megsózom, megborsozom. A virslit bőrétől megfosztva ugyancsak vékonyra karikázom, és a tetején elosztom. Az ételt tejföllel lelocsolom, majd a hajszálvékony szeletkékre vágott füstölt szalonnával betakarom. Alufóliával lefedem a tepsit és az előmelegített forró sütőbe tolva, negyven percig közepes lángon párolom. Ezután a fedelét levéve addig pirítom, amíg a szalonnából ropogós pörc nem válik. A sütőből kivéve meghintem a megmosott és finomra aprított petrezselyemzölddel, és azonnal tálalom.

Elkészítési ideje: kb. 85 perc.

Tonhalas rakott burgonya

Hozzávalók: 1 kg héjában főtt burgonya, 25-30 dkg fagyasztott tonhal (vagy egyéb, szálka nélküli tengeri hal), 1 kisebb grape fruit, 5 dkg vaj (vagy margarin), 1 teáskanál vegeta, 3 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál törött bors, 1 evőkanál finomliszt, 2 dl tej.

A burgonyát meghámozom, és vékony karikákra vágom. Megsózom és beleterítem egy tepsibe vagy tűzálló tálba. A felengedett halat egészen vékony csíkokra vágva megsózom, megborsozom, és egyenletesen elosztom a burgonya tetején. Egy másik edényben a vajat felforrósítom, rászórom a lisztet, és néhány percnyi izzasztás után felöntöm a felforrósított tejjel. Sűrű mártássá főzöm, majd a félbevágott és kicsavart grape fruit levével felengedem. Folytonos keverés közben megfűszerezem a megtisztított és zúzott fokhagymával, a törött borssal és az vegetával. A mártást rálocsolom a halra, és a tepsit fedetlenül tolom be az előmelegített, forró sütőbe. Közepes lángon addig sütöm, amíg a tetején piros-ropogós kéreg sül.

Elkészítési ideje: kb. 100 perc.

Tormás rakott burgonya

Hozzávalók: 1 kg héjában főtt burgonya, 2 db egész tojás, 1 szál tormagyökér, 20 dkg reszelt füstöltsajt, 4 dl tejföl, 1 mokkáskanál törött fehér bors, 4 evőkanál olaj, 1 evőkanál tormás mustár, 1 db savanykás, aromás alma, 1 csapott evőkanál só.

A főtt burgonyát hámozás után vékony karikákra vágom, megsózom és beleterítem egy közepes nagyságú tepsibe. A tejfölt összekeverem a habosra felvert nyers tojással, a sóval, a borssal és a mustárral megfűszerezem, majd belekeverem a meghámozott, kicsumázott és lereszelt almát. A tormát hámozás után ugyancsak lereszelem, és a reszelt sajttal együtt belekeverem a tejfölbe. A sűrű masszát rákenem a burgonya tetejére, és a tepsit lefedve az előmelegített forró sütőbe rakom. Harminc percig párolom, majd fedő nélkül annyi ideig pirítom, amíg szép világos színűre nem sül a teteje. (Ha a torma fonnyadt és nehezen reszelhető, legalább egy éjszakára áztassák hideg vízbe, akkor újra ress, kemény lesz!)

Elkészítési ideje: kb. 100 perc.

Túrós rakott burgonya

Hozzávalók: 1 kg héjában főtt burgonya, 25 dkg félzsíros tehéntúró, 3 dl tejföl, 2 csokor friss kapor (vagy 1 teáskanál apróra zúzott kapormag), 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál törött fehér bors, 2 dkg vaj (vagy margarin), 4 db egész tojás.

A tojásokat keményre főzöm és meghámozva karikákra vágom. A főtt burgonyát meghámozom, és vékony karikákra metélem. Akkora tepsiben terítem szét, hogy csak egy sorban legyen, ezután ráteszem a tojáskarikákat. A tehéntúrót áttöröm és összekeverem a tejföllel, a sóval, a borssal, a nagyon finomra vágott kaporral (vagy a kapormaggal), végül belekeverem a megolvasztott vajat. Ezzel a masszával megkenem a tojásos burgonya tetejét és fedetlenül tolva be a forró sütőbe, addig sütöm, amíg színesedni nem kezd az étel teteje. A tányéron kevés friss kaporral még külön is meghintem.

Elkészítési ideje: kb. 85 perc.

Zöldborsós rakott burgonya

Hozzávalók: 1 kg burgonya, 25 dkg kifejtett, mirelit vagy friss zöldborsó, 1 csokor petrezselyemzöld, 10 dkg reszelt trappista sajt, 5 dkg vaj (vagy margarin), 2 evőkanál finomliszt, 3 dl tej, 1 mokkáskanál törött bors, 1 db egész tojás, 1 teáskanálnyi só, 2 evőkanál olaj a tepsi kenéséhez.

A burgonyát megmosom, és héjában megfőzöm, majd meghámozva vékony karikákra vágom. Közben a vajat habzásig hevítem a liszttel, és a közben felforralt tejet ráöntve, folytonos keverés közben sűrűre főzöm. Ezután a tűzről lehúzva belekeverem a fele mennyiségű reszelt sajtot és a megmosott, apróra vágott petrezselyemzöldet. Sóval, borssal, ízesítem, végül - ha már nem forró - belekeverem a közben habosra felvert tojást is. A tepsit kiolajozom és beleterítek egy sor burgonyakarikát. Megsózom, és meghintem a nyers zöldborsóval. Erre rákenek a sajtos mártásból, majd újabb réteg burgonyát teszek rá. Sózás után megint zöldborsó következik, amit a mártás követ egészen addig, amíg csak el nem fogynak a hozzávalók. A tetejére mártásnak kell kerülnie. Végül a tepsit letakarom, és előmelegített forró sütőbe tolom. Kis lángon, legalább egy órán keresztül párolom, a tetejét kissé megpirítom. Vigyázat, a sajt miatt hamar megbarnulhat!

Elkészítési ideje: kb. 120 perc.

Zöldpaprikás rakott burgonya

Hozzávalók: 1 kg burgonya, 40 dkg zöldpaprika, 10 dkg füstölt szalonna, 2 db tojás, 2 dl tejföl, 1 nagy fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 csapott evőkanál só, 1 csapott mokkáskanál törött fekete bors, a tepsihez 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál zsemlemorzsa.

A burgonyát héjában megfőzöm, majd meghámozom, és karikákra vágom. Egy közepes nagyságú tepsit kikenek olajjal, és zsemlemorzsával beszórom, ezután egy sor burgonyakarikát terítek szét benne. Megsózom, megborsozom, és befedem vékony szeletekre vágott zöldpaprikával, végül rászórom a meghámozott és finomra vágott hagymát. A felvert tojást a tejföllel, valamint a zúzott fokhagymával összekeverem, néhány evőkanálnyit öntök belőle a lerakott burgonyára, majd megsózom. Újabb burgonyaréteget teszek rá, és az egészet addig rétegezem, amíg csak tart a hozzávalókból. A tetejére öntet és hajszálvékonyra szeletelt füstölt szalonna kerül. Fedetlenül tolom be az előmelegített, forró sütőbe, és addig sütöm, amíg az étel teteje szép piros-ropogósra nem sül. A tepsiben hagyom kihűlni, majd adagokra osztva, alufólia tálcába téve, lefagyasztom. Fogyasztás előtt a felengedett rakott burgonyát sütőben felforrósítom, és kevés tejföllel lelocsolva tálalom.

 

 
PRAKTIKÁK
 
JÓ TUDNI
 
EGÉSZSÉGESEN
 
FÜSZEREKRŐL
 
GOMBA
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.