Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2009-12-21
 
Menü
 
CSINÁLD HÁZILAG
 
MIBEN
 
GOFRI RECEPTEK

GOFFRI RECEPTEK
Bazsalikomleveles burgonyagofri
Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg burgonya, 10 dkg liszt, 3 tojás, 7 dkg vaj vagy margarin, 25 dkg tehéntúró, 2 dl tejföl, 3 paradicsom, 1 fej galambbegy- vagy más saláta, 1 evőkanál paradicsompüré, 1 evőkanál ecet, 2 evőkanál olaj, 1 csokor bazsalikom, csipetnyi cukor, só, őrölt bors, édesnemes pirospaprika
Elkészítés:  A héjában megfőzött burgonyát, meghámozzuk, áttörjük. A zsiradékot habosra keverjük a tojással. Hozzáadjuk a túrót, majd a lisztet, végül a burgonyapürét. 1/2 teáskanál sóval ízesítjük. A felmelegített gofrisütőt olajjal vékonyan kikenjük, és ráfektetünk 1-2 bazsalikomlevelet. Ráöntünk 1 púpozott evőkanál tésztát, és aranysárgára sütjük. A maradék tésztát ugyanígy sütjük meg. A tejfölben kikeverjük a paradicsompürét, majd sóval, borssal, pirospaprikával és csipetnyi cukorral ízesítjük. A megmosott paradicsomot apró kockákra vágjuk, a salátát lecsöpögtetjük. Az ecetet kikeverjük az olajban, és sóval, borssal, cukorral ízesítjük. A zöldségeket leöntjük a marinaddal. A burgonyagofrit a mártással és a salátával kínáljuk. Azonnal fogyasztjuk.
Elkészítési idő 1 1/2 óra
Egyszerű goffri
Hozzávalók: 20 dkg margarin, 20 dkg cukor, 3 tojás, 1/2 l. tej, 50 dkg liszt, 1 sütőpor, 1 vaníliás cukor, 1 citrom.
Elkészítés módja: A puha margarint, a cukrot, az egész tojásokat habosra keverjük. Keverjük össze a lisztet a sütőporral. A citromhéjat reszeljük le. A tojásos masszához adjuk hozzá a lisztet, a tejet, a vaníliás cukrot és a citromhéjat. A tésztát jól dolgozzuk össze, annyira híg legyen, hogy a fakanálról lecsöpögjön. A kontaktgrillt melegítsük fel, margarinnal kenjük meg, ez utóbbit 3-4 darabonként ismételjük meg. A tésztából kb. 2 dl kenjünk szét az alsó rácson, csukjuk rá a felső részt úgy 3-4 percre. Aranybarnára süssük. Porcukorral megszórva, krémmel v. tejszínhabbal megtöltve fogyaszthatjuk, hidegen melegen egyaránt finom.
Élesztős gofri
Hozzávalók: 100 g margarin, 50 g cukor, só, fél csomag vaniliás cukor, 3 tojás 1/4 l tej vagy joghurt, 20 gr élesztő, 350 gr liszt.
A habosra kikevert margarint keverje össze sóval, vaniliás cukorral, tojással, majd adja hozzá a langyos tejbe áztatott élesztőt és a lisztet. Alaposan dolgozza össze. Az így elkészített tésztát, kb. egy órán át, pihentesse. Még egyszer keverje át és süsse.
Finom goffri
Hozzávalók: 25 dkg margarin, 25 dkg cukor, 6 tojás, 1 vaníliás cukor, 1 ek. rum, 15 dkg darált mandula, 30 dkg liszt, 1/2 cs. sütőpor, 1/2 l. tej.
Goffri 1.
Hozzávalók: 1,75 csésze liszt, 2 teáskanál sütőpor,3 teáskanál cukor, 0,5 teáskanál só, 3 tojássárgája, 1/3 csésze olaj, 1,5 csésze tej, 3 keményre felvert tojásfehérje.
Elkészítés módja: Keverd össze a nem folyékony hozzávalókat. Add hozzá a tojássárgát, a tejet, majd az olajat. Óvatosan add hozzá a fehérjét, ne keverd erőteljesen. A goffrisütőre kb. félcsészényit önts. Szoktunk néha beletenni fahéjas reszelt almát is, szerintem nagyon finom.
Goffri 2.
Hozzávalók: 8 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 30 dkg finomliszt, fél csomag sütőpor, 3 db tojás (egész), 3 dl tej, pici citromlé.
Elkészítés módja:  Az egészet összekeverni, sütni.
Goffri 3.
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 15 dkg vaj, 6 tojás, 5 dkg cukor, 1 csipet só, 3/4 l tej, 1 teáskanál narancs vagy rumaroma. Elkészítés módja: Szintén mintha palacsintatésztát készítenénk azzal a különbséggel, hogy a felvert tojásfehérjét a végén kell hozzáadni.
Goffri 4.
Hozzávalók: 250 g liszt, 2 tojás, 60 g margarin, 2 csomag vaníliás cukor, 120 g cukor, csipet só, 0,15 l tej, késhegynyi szódabikarbóna (v. sütőpor).
Elkészítés módja: A felsoroltakból masszát készítünk, majd vízzel tejföl sűrűségűre hígítjuk. Egy adaghoz egy merőkanál massza szükséges (ez 4 részes goffri sütőhöz, mármint egy adag 4 kis téglalap)
Goffri 5.
Hozzávalók: 400 g liszt, 3 tojás, 120 g margarin, 1 csom. vaníliás cukor, 120 g cukor, csipet só, 0,5 liter tej, késhegynyi szódabikarbóna (sütőpor).
Elkészítés módja: Ezekből (vízzel) tejföl sűrűségű masszát készítünk - majd hozzáadjuk a 3 tojás felvert fehérjét.
Gofri 6.
Hozzávalók: 1,75 csésze liszt, 2 teáskanál sütőpor, 3 teáskanál cukor, 0,75 teáskanál só, 3 db tojássárgája, 0,3 csésze olaj, 1,5 csésze tej, 3 db keményre vert tojásfehérje
A hozzávalókat összedolgozzuk. Legvégén a keményre vert tojásfehérjét óvatosan a masszához keverjük. Nekem eddig mindig sikerült finom, ropogós gofrit készíteni. Lekvárt, vagy különböző pudingot és tejszínhabot szoktam rá tenni.
Gofri 7.
Hozzávalók: 25 dkg margarin, 60 dkg liszt, 20 dkg edami sajt, 2 dl tejföl, 1 tasak sütőpor, 2 tojás, tej, só
A margarint a tojással elkeverjük, beletesszük a reszelt sajtot, a tejfölt, a sót, a sütőporral elkevert lisztet és annyi tejet, hogy sűrű masszát kapjunk. Gofrisütőben sütjük. Megkenjük tejföllel, és reszelt sajtot szórunk rá.
Goffri. 8.
Hozzávalók: 25 dkg vaj, 25 dkg porcukor, 4 db tojás, 50 dkg liszt, 1/2 l tej, 1 sütőpor, 1 vaníliás cukor, 1 kávéskanál citromlé vagy fahéj.
A hozzávalókat összedolgozzuk a tojások fehérjét habbá verve, a végén keverjük bele.
Sütés: A sütőformát kikenjük, kb. egy merőkanálnyi tésztát teszünk a formába.
Goffri. 9.
Hozzávalók: 25 dkg finomliszt, 17 dkg porcukor, 1 csomag vaníliás cukor, 20 dkg Ráma margarin, 1/2 csomag sütőpor, 4 db tojás, 1 dl tej, 1/2 citrom reszelt héja
A tojások sárgáját, a cukrot, a vaníliáscukrot, margarint, citromhéjat habosra keverjük. Hozzáadjuk a lisztet, sütőport, a tejet és simára keverjük. A tojás fehérjét habbá verjük, és óvatosan összekeverjük a tésztával. A sütőt felhevítjük, és kenőtoll, vagy ecset segítségével, olajjal kikenjük. Egy adag tésztát a sütőközepébe téve, a tetőt rácsukva készre sütjük.
Gofritészta (1 adag)
Hozzávalók: 1.75 csésze liszt, 2 tk. sütőpor, 3 tk. cukor, 0.5 tk. só, 3 tojássárgája, 0.33 csésze étolaj, 1.5 csésze tej, 3 tojásfehérje
Keverjük össze habverővel a lisztet, sütőport, cukrot, sót, keverjük bele a tojássárgákat, tejet, olajat. Adjuk hozzá óvatosan a tojásfehérjékből vert kemény habot. Ezután már ne keverjük erősen a masszát. Öntsünk belőle kb. 0.5 csészével a megolajozott, felmelegedett sütőfelületre, és süssük készre.
Hagyományos goffri
Hozzávalók: 30 dkg liszt, 1/2 l tej, 7,5 dkg cukor, só, 10 dkg vaj (margarin is jó), 2 tojás, 10 g sütőpor.
Elkészítés módja: Összekeverjük, mint a palacsinta tésztát.
Kókuszos goffri
Hozzávalók: 10 dkg margarin, 4 tojás, 10 dkg méz, 15 dkg kókuszreszelék, reszelt citromhéj, 4 kk. citromlé, 3 dl szódavíz, 20 dkg liszt, 1 kk. sütőpor.
Mézes gofri gyümölcsös túrókrémmel
Hozzávalók kb. 10 darabhoz: 25 dkg liszt, 4 tojás, 10 dkg cukor, 17 dkg akácméz, 17 dkg vaj vagy margarin, 50 dkg tehéntúró, 2 dl tejszín, 3-4 evőkanál tej, 30 dkg vegyes bogyós gyümölcs (pl. málna, eper, szeder, ribizli, áfonya), 1 teáskanál sütőpor, 1 teáskanál citromlé, néhány csepp vaníliaaroma, néhány csepp rumaroma, csipetnyi só
Elkészítés: A zsiradékot habosra keverjük, majd hozzáadjuk a mézet, a tojásokat és az aromákat. A lisztet összevegyítjük a sütőporral, és a krémbe szitáljuk. Belekeverjük a tejet is. A gofrisütőt felmelegítjük, olajjal vékonyan kikenjük, és a tésztából aranysárga lapokat sütünk. Az átpasszírozott tehéntúrót kikeverjük a cukorral és a citromlével. Belevegyítjük a kemény habbá vert tejszínt, és óvatosan beleforgatjuk a megmosott, lecsöpögtetett gyümölcsöket. A túrókrémet a gofrikkal kínáljuk.
Elkészítési idő 45 perc,
Müzlis goffri
Hozzávalók: 20 dkg margarin, 10 dkg méz, 4 tojás, 2 ek. rum, csipetnyi só, 25 dkg liszt, 1/2 cs. sütőpor, 10-10 dkg kukorica és zabpehely, reszelt citromhéj, 1 pohár joghurt.
Ropogós gofri
Hozzávalók: 250gr margarin, 350gr cukor, 5-6 tojás, 1 cs vaniliás cukor, só 500 gr burgonyaliszt.
A habosra kidolgozott margarinhoz fokozatosan keverje a többi alapanyagot. Az ilyen módon elkészített tésztát, 15 percig pihentesse, és adagonként süsse ki.
Sajtos gofri
Hozzávalók: 25dkg margarin, 60 dkg liszt, 20 dkg sajt, 2 dl tejfel, 1 tasak sütőpor, 2 tojás, tej só. (kb. 20 db készül belőle (négyzet alakú)
A margarint a tojással elkeverjük. Hozzáadjuk a reszelt sajtot, sót, sütőport lisztet, tejfelt. Annyi tejet adunk hozzá, hogy sűrű masszát kapjunk. A gofrisütőben 5-6 percig sütjük. A tetejére rakhatunk tejfelt, reszelt sajtot.
Sonkás goffri
Hozzávalók:
Tésztához: 25 dkg liszt, 1 késhegynyi sütőpor, 3 tojás, 1,2 dl tej, 12 dkg vaj, 3 ek. metélőhagyma, de ha nincs reszelt vöröshagyma (1ek.), só.
Töltelékhez: 10 dkg darált (vagy egészen apróra vágott), füstölt sonka, 2 dl tejszín, 1 ek. worchester szósz, só, bors, 1 ek. ketchup.
Elkészítés módja: A megolvasztott vajat keverjük össze a sütőporral elkevert liszttel, a tejjel, a tojások sárgájával és a hagymával. Hozzáadjuk a keményre vert tojásfehérjét. 10 percig hagyjuk pihenni, majd süssük ki a goffrikat. A töltelékhez verjünk kemény habot a tejszínből, és óvatosan keverjük bele az apróra vágott sonkát a többi hozzávalóval együtt, majd ezzel kenjük meg bőségesen a goffrikat, tetejére szórjunk metélőhagymát.
Spenótos goffri, fokhagymamártással
Hozzávalók:
Tésztához: 12,5 dkg vaj, 25 dkg liszt, 20 dkg mélyhűtőt spenót, 1,2 dl tej, 3 tojás, késhegynyi sütőpor, só
Mártáshoz: 2 dl joghurt, 3 gerezd fokhagyma, citromlé, só.
Elkészítés módja: A felolvasztott vajba keverjük bele a tojásokat, majd a sót, a sütőporos lisztet. A felengedett spenót levet szűrjük le, és a spenótot keverjük a tésztához. Ontsunk annyi tejet hozzá, hogy a tészta sűrű legyen. Legalább 20 percet pihentessük, majd süssük ki. A mártáshoz keverjük a joghurtba a citromlevet, a sót, a préselt fokhagymát. A goffrikat ezzel a mártással kenjük meg.
Tejszínes gofri (ostya)
Hozzávalók: 30 dkg sima búzaliszt, 2 db egész tojás, 20 dkg nagyon finomra őrölt porcukor, 15 dkg vaj, 1,5 dl tejszín, 1 dl víz, 1 zacskó vaníliás cukor, 1 csapott mokkáskanál sütőpor, 1 evőkanál olaj , csipet só.
A tojásokat a vízzel és a tejszínnel habosra felverem, majd hozzáadom a porcukrot, a vaníliás cukrot, a sót, a lisztet, a sütőport és az olvasztott, de már nem meleg vajat. Addig keverem, amíg az egész sűrű masszává áll össze. Lefedem, és legalább egy órán keresztül hagyom állni. Az ostyasütő lapot előmelegítés után olajjal bekenem, majd kis merőkanálnyi tésztát ráöntök. Gyorsan rányomom a kontaktsütő másik lapját, és a tájékoztatóban megadott ideig rajta hagyom. Ezután szétnyitom, a megsült tésztát (ha szükséges, falapát segítségével) leszedem és tetszés szerinti töltelékkel megkenve, félbehajtva kínálom.
Túros gofri
Hozzávalók: 75gr margarin, 75 gr cukor, 1 tojás, 150gr liszt, 1/8l sűrített tej, egy késhegynyi reszelt citromhéj, só, 150 gr száraztúró.
Keverje habosra a margarint, a cukrot és a tojássárgáját, majd dolgozza össze a liszttel, a sűrített tejjel, sóval, a reszelt citromhéjjal, és a simára kevert túróval. Végül adja hozzá a kissé megsózott tojásfehérjét és süsse ki.

GOFRI (OSTYA) TÖLTELÉKEK
Rumos barackíz
Hozzávalók: 12 db gofrihoz 15 dkg sárgabarackíz (lekvár), 1 evőkanál rum (vagy 1 mokkáskanál rumaroma, ha gyerekek is esznek belőle), fél citrom leve, 1 evőkanál porcukor.
Az összes hozzávalót jól kikeverem, és nem nagyon vastagon megkenem vele az ostyát.
Gesztenyekrém
Hozzávalók: 20 dkg gesztenyemassza, 1 dl meggybefőttlé (vagy 2 evőkanálnyi nem nagyon édes meggyszörp + víz, 1 dl-re kiegészítve).
A gesztenyemasszát a befőttlével jól kikeverem.
Diókrém
Hozzávalók: 10 dkg nagyon finomra darált dióbél, ízlés szerint 2-3 evőkanál porcukor, 1 dl tej, 1 mokkáskanál reszelt citromhéj, csipet só.
A darált diót leforrázom a tejjel, majd jól összekeverem. Ha már kihűlt, belekeverem a cukrot, a citromhéjat és a sót.
Csokoládétöltelék
Hozzávalók: 10 dkg étcsokoládé, 1 teáskanál burgonyaliszt vagy búzakeményítő, fél dl tej, 1 teáskanál rum.
A darabokra tördelt csokoládét gőzön felolvasztom. A burgonyalisztet simára keverem a tejjel, majd az olvadt csokoládét forráspontig hevítve, belekeverem a tejet. Állandó keverés közben kiforralom, de ügyelek arra. hogy nehogy leégjen. A rumot is belekeverem, azon forrón megkenem a kisült gofrikat és rögtön kínálom.
Málnakrém
Hozzávalók: 25 dkg málna, 2 dl tejszín, 1 púpozott teáskanál zselatinpor, ízlés szerint kevés porcukor.
A gyümölcsöt szitán átnyomom, hogy a magjai ne kerüljenek bele a krémbe, majd a gyümölcsvelőt összekeverem a porcukorral. A tejszínből kemény habot verek, lazán beleforgatom a málnavelőt, végül a fél dl vízben megáztatott és langyosra melegített zselatint is belekeverve, a hűtőszekrényben jól lehűtöm, csak ezután töltöm meg vele a gofrikat.
Eperkrém
Hozzávalók: 25 dkg eper (szamóca), 2 dl tejszín, ízlés szerint kevés porcukor, 1 púpozott teáskanál zselatinpor.
Pontosan ugyanúgy készítem, mint a málnakrémet.
Mazsolás mák
Hozzávalók: 10 dkg finomra darált mák, 5 dkg mazsola, 2-3 evőkanál méz, másfél dl tej, 2 evőkanál sárgabarackíz, csipet só, 1 mokkáskanál reszelt citromhéj.
Két órával a gofrisütést megelőzően az átválogatott mazsolát leöntöm fél dl tejjel és hagyom jól felázni. A mákot leforrázom a maradék tejjel, majd összekeverem a sárgabarackízzel, a mézzel, a reszelt citromhéjjal, a sóval, végül belekeverem a megduzzadt mazsolát. A forró gofrit megkenem az ízes mákkal.
Vaníliás tejszínhab
Hozzávalók: 2 dl tejszín, 1 púpozott teáskanál zselatinpor, fél dl tej, ízlés szerint porcukor, 1 zacskó vaníliás cukor.
A tejben megáztatom a zselatint, és langyosra melegítve belekeverem a keményre felvert tejszínhabba. Kevés porcukorral és a vaníliás cukorral ízesítem, majd a hűtőszekrénybe teszem fél órára, csak ezután fogom felhasználni.
Tejszínes csokoládé
Hozzávalók: 10 dkg tejcsokoládé, 2 dl tejszín, 1 teáskanál zselatinpor, 1 evőkanál porcukor, fél dl tej.
A tejszínből a porcukorral kemény habot verek. A csokoládét megreszelem, a zselatint a tejben langyosra melegítve folyósra olvasztom, majd a tejszínhabba belekeverem a reszelt csokoládét és a zselatinos tejet. Óvatosan átforgatom, és a hűtőszekrényben kissé lehűtöm, csak azután használom.


 ezek a recepteket a gofri sütő tájékoztató füzetében szerepelnek

Gofri I.
250 g liszt,
2 tojás
60 g margarin
2 csomag vaniliáscukor
120 g cukor
csipet só
0,15 l tej
késhegyni szódabikarbóna (v. sütőpor)

A felsoroltakból  masszát készítünk, majd vízzel tejföl sűrűségűre higítjuk.

Egy adaghoz egy merőkanál massza szükséges (ez 4 részes gofri sütőhöz, mármint egy adag 4 kis téglalap)

Gofri II.
400 g liszt
3 tojás
120 g margarin
1 csom. vanilíás cukor
120 g cukor
csipet só
0,5 liter tej
késhegyni szódabikarbóna (sütőpor)

Ezekből (vízzel)  tejföl sűrűségű masszát készítünk - majd hozzáadjuk a 3 tojás felvert fehérjét.
 

 
PRAKTIKÁK
 
JÓ TUDNI
 
EGÉSZSÉGESEN
 
FÜSZEREKRŐL
 
GOMBA
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.