Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2009-12-21
 
Menü
 
CSINÁLD HÁZILAG
 
MIBEN
 
KUKORICALISZTES 2.

 

Natúr csirkeszelet
Nyersanyagszükséglet 1 főre: csirke 200 g, kukoricaliszt 3/4 ek, só 1 mk, napraforgóolaj 1 kk, pritamin 1/3 mk.
A megtisztított és folyóvízben megmosott csirkét besózzuk, majd egyik oldalát pritaminnal megkenjük, és a kukoricalisztben megforgatjuk. Ezután napraforgóolajat felmelegítjük, és a csirkehúst megsütjük. Hozzáadunk adagonként 1-2 evőkanálnyi vizet, és fedő alatt, gyenge erősségű főzőfelületen puhára pároljuk. Vigyázni kell arra, hogy le ne égjen!
Elkészítés: 30-35 perc.
Ugyanígy készíthetünk Natúr sertés szeletet is.

Négyliszt-kenyér
(kb. 90 dkg)
Hozzávalók: 20 dkg finomliszt, 10 dkg Graham-liszt, 5 dkg kukoricaliszt, 5 dkg szójaliszt, 4 dl víz, 2 dkg friss élesztő, 1 teáskanál cukor, 1 teáskanál só.
Az élesztőt a sóval és a cukorral elkevert 1 dl langyos vízzel felfuttatjuk, majd a közben átszitált lisztekhez öntve, a vizet apránként hozzádolgozzuk. Sima tésztává dagasztjuk. Legalább 1 óra hosszat kelesztjük, majd átgyúrva hosszúkás cipóvá formáljuk. Sütőlemezre rakjuk, és az előmelegített, forró sütőben, közepes lángon szép pirosra sütjük.
Rendkívül jóízű és egészséges kenyér.

Ormánsági töltött felsál
Hozzávalók: 14 dkg hátszín, 1 db tojás, 1 dkg gomba, 1 dkg zöldborsó, 3 dkg kukoricaliszt, 1/ dkg só, 1/ g törött bors, 1 dkg vöröshagyma, 1 dkg apróra vágott füstölt szalonna, 1/2 db zöldpaprika
Elkészítés: Ízesített puliszkát főzünk. A kockára vágott füstölt szalonnát üvegesre sütjük, belepirítjuk az apróra vágott vöröshagymát, apróra vágott gombát és az apróra vágott zöldpaprikát. Fűszerezzük, majd összekeverjük a megfőtt puliszkával.
A kivert és gyengén megsózott hátszínszeletre tesszük, egyenletesen eligazítjuk, majd összetekerjük. Az így kapott hústekercset alufóliába göngyöljük úgy, hogy a végei is zártak legyenek. Közepes hőmérsékletű sütőben 40-45 percig pároljuk. Tálalásnál eltávolítjuk az alufóliát, és a hústekercset rézsútosan felszeleteljük. Burgonyapürét, vagy sárgaborsólisztből készült főzeléket adunk mellé.

Palacsinta sziruppal (Pancakes with Maple Syrup)
A palacsinta tulajdonképpen hagyományos amerikai reggeli, forró kávéval, sült szalonnával vagy kolbásszal. Juharsziruppal öntik le, újabban ezt már házilag készítik el.
Hozzávalók: 4 ek. kukoricaliszt, 2 dl kefir (vagy 2,5 dl tej), 12 dkg liszt, 2 kk. cukor, 0,5 kk. só, 0,5 kk. sütőpor, 1 ek. olvasztott vaj, 1 tojás.
2 dl forrásban lévő vízben, állandóan kevergetve 5 percig főzzük a kukoricalisztet.
A tűzről levesszük, beleöntjük a kefirt, lisztet, cukrot, sót, sütőport, olvasztott vajat, felvert tojást. Sűrű palacsintatésztát kapunk.
A palacsintasütőt nagyon enyhén olajozzuk. Kis merőkanállal mérve adagoljuk a tésztát. Akkor fordítjuk meg, amikor a teteje tele lesz buborékkal.
Kistányéron tálaljuk egymásra téve. Közéjük leheletvékonyan vajat kenünk és leöntjük meleg sziruppal.
Szirup: 30 dkg kristálycukor, csipet só, 1 cs. vaníliás cukor, 1 dl víz.
A kristálycukrot barnára pörköljük, ráöntünk 1 dl vizet, 1 percig forraljuk, beletesszük a sót és a vaníliás cukrot.
(A palacsintát, amivel én találkoztam, azt természetesen juharsziruppal öntötték le, a tetejére pedig sült Bacont fektettek. A szirup és a Bacon íze érdekes módon nem ütötte egymást, sőt. Én is így készítem, a nálunk is kapható eredeti "Amerikai palacsinta-por" és Juhar-szirup felhasználásával.)

Paradicsomos kukorica
30 perc Nehézség: 1
Hozzávalók: 60 dkg morzsolt csemegekukorica (lehet mirelit vagy levétől leszűrt konzervkukorica), 1 nagy csokor petrezselyemzöld, 2 dl tejföl, 25 dkg paradicsom, 1 teáskanál kukoricaliszt (vagy búzakeményítő), só és őrölt fekete bors, ízlés szerint, 5 dkg vaj
A még fagyos, megsózott (vagy leszűrt konzerv-) kukoricát a vajra ráteszem, hozzáadom a meghámozott, felszeletelt paradicsomot és a finomra metélt petrezselyemzöldet. Megsózom, megszórom az őrölt fekete borssal, és fedő alatt addig párolom, amíg a paradicsom összeesik, illetve a kukorica megpuhul. A tejfölbe belekeverem a kukoricalisztet, és belehabarom vele a kukoricát. Állandó keverés közben felforralom, és sült csirkemellhez kínálom.

Pavlova tekercs málnaöntettel
A menüből egyedül a desszert elkészítése igényel egy kicsit több időt. De megéri. Hozzávalók: 4 tojás fehérje, 25 dkg kristálycukor, 2 evőkanál kukoricaliszt, 2 teáskanál citromlé, 1,7 dl tejszín, 5 dkg málna;
Az öntethez: 2 evőkanál brandy, 25 dkg málna, 1 evőkanál porcukor.
Verjük kemény habbá a tojásfehérjét úgy, hogy fokozatosan adagoljuk hozzá a cukor 3/4 részét. Keverjük el a lisztet 1 evőkanál cukorral, majd a citromlével együtt könnyedén adjuk hozzá a felvert tojáshabhoz. Egyenletesen oszlassuk el a masszát egy sütőpapírral kibélelt tepsiben, és 180 fokra előmelegített sütőben süssük kb. 12-15 percig. Tegyünk sütőpapírt egy konyharuhára, és szórjuk meg a maradék cukorral. Borítsuk rá a megsült tésztát, húzzuk le a papírt, és hagyjuk pihenni 3 percig. Majd konyharuha segítségével tekerjük fel, és hagyjuk kihűlni. A málnát törjük össze. Készítsünk kemény tejszínhabot, és keverjük bele a málnát.
A piskótát tekerjük ki, távolítsuk el a papírt, és a málnás krémmel megkenve tekerjük fel újra. A süteményt egy tálcára rakva tegyük néhány órára a hűtőbe. Felszeletelve, málnaöntettel szervírozzuk, amelyet úgy készítünk el, hogy a málnát a brandyvel és a porcukorral jól összeturmixoljuk.

Pergelt-szaggatott puliszka
Hozzávalók: 40 dkg kukoricaliszt, só, 15 dkg füstölt szalonna, 1 közepes fej vöröshagyma, 10- 15 dkg szilvalekvár
Elkészítés: A kukoricalisztet egy lábosban zsír nélkül kevergetve megpirítjuk. Ezután annyi vízzel, amennyi bőven ellepi, leöntjük, megsózzuk és továbbra is kevergetve, puhára főzzük. Végül késsel vagy kiskanállal galuskákat szaggatunk belőle, és körben egy kerek tál szélére fektetjük őket. Amikor kissé kihűltek, a kés lapját a tál peremén körbehúzzuk, így a galuskák a tál közepére pottyannak. A kis kockákra vágott szalonnát kisütjük, majd felaprított hagymát aranysárgára pirítjuk rajta. A galuskák tetejét ezzel zsírozzuk, majd lekvárral megkenjük, több rétegben szokták készíteni.
Régen a nagy családoknál a puliszkával teli tálat az asztalszékre tették, amit a szoba közepére állítottak. A család körbeülte, és a közös tálból ki-ki a saját kanalával falatozott.

Polenta 1.
Hozzávalók. 1 db tojás, 1 kanál tejfel, 2,5 dkg kukoricaliszt, 5 dkg trappista sajt, 1,5 dkg vaj, 1 dkg zsír, kevés só
Elkészítés: A kukoricalisztet a tejfellel, tojással 25 percig keverjük. Zsírozott szalvétába öntjük, és így 45 percig főzzük. Szeletelve tálaljuk, vajjal és reszelt sajttal ízesítjük.

Polenta 2.
Hozzávalók: 4 db tojás, 4 dl tejföl, 4 dl kukoricaliszt, 12 dkg vaj, 15 dkg reszelt sajt, só.
A tojások sárgáját habosra keverjük, hozzátesszük a tejfölt, majd hasonló mennyiségű 4 dl kukoricalisztet. Megsózzuk, majd mikor jól elkevertük, lazán belekeverjük a tojások felvert habját.
Egy ruhaszalvétát vajjal vastagon megkenünk, beletesszük a polentát, szorosan összekötözzük, és forrásban lévő sós vízbe süllyesztve 1 órát főzzük. Ezután a szalvétát kibontjuk, tálra borítjuk, meghintjük reszelt sajttal, és forró vajjal leöntjük.
Önálló ételként fogyaszthatjuk.
Elkészítési idő: 75 perc

Polenta hallal
Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg kukoricaliszt, 8 dkg vaj, annyi tengeri hal, amennyi elfér majd a pogácsákon, 15 dkg trappista sajt, só.
A kukoricalisztet egy liter, forrásban lévő, sós vízben, állandóan kevergetve, egészen sűrűre főzzük. Levesszük a tűzről, belekeverünk kb. 5 dkg vajat, kiöntjük egy tűzálló tálra. és hagyjuk kihűlni. Pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, kivajazott tálba, vagy tepsibe helyezzük, minden polentakorong tetejére egy szelet halat teszünk, beborítjuk a vékonyra szeletelt sajttal, és forró sütőben szép pirosra sütjük. A polenta készülhet úgy is, hogy a masszát márványlapra öntik, és ha kihűlt, fonállal szeletelik fel, és nem sütik meg, hanem valamilyen finom kolbászos, húsos, sajtos önfettel - amihez pirítottak zellerlevelet, vagy petrezselyemzöldet is - azonnal tálalják.

Polenta más módon
Hozzávalók: 12 dkg kukoricaliszt, 5 dkg vaj, 15 dkg reszelt sajt, só.
A kukoricalisztet átszitáljuk. Egy edényben 5 dl vizet forralunk, megsózzuk, és folytonos keverés közben hozzáöntjük a kukoricalisztet. Amikor felforrt, időnként megkeverve takaréklángon főzzük tovább kb. 20 percig. A tűzről levéve belekeverjük a vajat és 5 dkg reszelt sajtot. Egy mély tűzálló tálat vajjal kikenünk, beleöntjük az elkészített polentát, tetejét elsimítjuk, és néhány percre a meleg sütőbe rakjuk. Ezután egy tálra borítjuk, gazdagon meghintjük reszelt sajttal és tortacikkekre vágva tálaljuk.
Elkészítési idő: 50 perc

Polenta - olasz kukoricakenyér
Paradicsomszósszal leöntve és parmezánsajttal megszórva különlegesen finom csemege.
Hozzávalók: 1 liter víz, 1 kiskanál só, 45 dkg kukoricaliszt (a másik könyvemben kukoricadarából kellett készíteni és nem kenyér lett belőle), 4,5 dkg
vaj, 1,5 evőkanál olívaolaj
A vizet a sóval felforraljuk, majd állandó keverés mellett beleszórjuk a kukoricalisztet. Sűrűre és csomómentesre főzzük (kb. 10 perc). Olyan sűrűnek kell lennie, hogy a fakanál ne dőljön el benne, hanem egyenesen megálljon a közepén.
Kiolajozott 28x18 cm-es tálcára szedjük, elsimítjuk, majd legalább 4 órán keresztül állni hagyjuk. Óvatosan kiborítjuk, hosszában ketté, majd mindkét felet 7-7 szeletre vágjuk. A vajat és az olajat együtt felmelegítjük, majd a polentákat sötét aranybarnára sütjük benne.

Prósza
Hozzávalók: 50 dkg kukoricaliszt, 3 dkg só, 15 dkg porcukor, 10 dkg zsír, 2 dl tej, 2 dkg élesztő, 5 dkg vaniliás cukor.
Elkészítés: Kukoricalisztből, sóból, 5 dkg zsírból, tejből sűrű palacsintatésztát készítünk. Kevés tejben feloldott élesztővel elkeverjük és vastagon zsírozott tepsiben, fedő alatt kb. 1 órát kelesztjük. Sütőben lassan sütjük. Felszeletelés után vaniliás cukorral megszórjuk.

Puliszka 1.
Hozzávalók: 15 dkg kukoricaliszt, 8 dkg vaj, só.
A kukoricalisztet átszitáljuk. Kétszer annyi vizet teszünk fel forrni, mint amennyi a kukoricaliszt mennyisége. Megsózzuk. Amikor a víz forr, állandó keverés közben vékony sugárban hozzászórjuk a kukoricalisztet. Gyorsan keverjük, hogy ne csomósodjék. Ha sűrűsödni kezd, takaréklángon főzzük tovább 15 percig. Ezután a tűzről levesszük és belekeverjük a vajat. Olvasztott vajba mártott kanállal szaggatjuk ki, és vajjal meglocsolva tesszük az asztalra.
Elkészítési idő: 30 perc

Puliszka 2.
Hozzávalók: Két csésze kukoricaliszt nyolc csésze víz két csipet tengeri só
A vizet a sóval felforraljuk, amikor lobogva forr, beleöntjük a kukoricalisztet, és körülbelül harminc percig kevergetve főzzük. A tűzről levéve, erőteljesen keverjük még három-négy percig. Deszkára vagy tálra borítjuk, majd feszesre kihúzott cérnával szeletekre vágjuk. Kenyeret vagy köretet is pótolhat - szükség esetén.

Puliszkagombóc 1.
Három csésze kukoricaliszt egy csésze, túró egy evőkanál olajjal összekeverve három evőkanál teljes kiőrlésű liszt két csipet tengeri só a kisütéshez hidegen sajtolt olaj
A kukoricalisztből puliszkát főzünk, amelybe beletesszük a túrót. Kanállal gombócokat szaggatunk belőle, kissé lelapítjuk, kukoricalisztbe forgatjuk és bő, forró olajban mindkét oldalán megsütjük. Zöldszósszal vagy egyéb mártással fogyasztjuk.

Puliszkagombóc 2.
Hozzávalók: 2,5 dl tejföl, 28 dkg kukoricaliszt, 3 db tojás, 10 dkg zsír, só.
A tejfölt összehabarjuk az átszitált kukoricaliszttel, ha simára kevertük, belehabarjuk a tojásokat és megsózzuk. Egy tiszta ruhaszalvétát fagyos zsírral jól megkenünk, beletesszük az elkészített anyagot, és a szalvétát szorosan összekötözzük. Forrásban lévő sós vízbe tesszük, és 45-50 percig főzzük. A szalvétát kibontva a tálra borítjuk, a tortához hasonlóan felszeleteljük. Paprikás ételek mellé kiváló köret.
Elkészítési idő: 70 perc

Rántott Camambert sajt
Ugyan úgy kell elkészíteni, mint a rántott húst. Liszt, tojás és zsemlemorzsa. De ha nagyon finoman akarod készíteni, akkor, ne búzalisztbe, hanem kukoricalisztbe forgasd meg.  Tálaláskor valami finom lekvárt (ribizli, som stb.) kínálj mellé.

Rakott kelkáposzta juhtúróval
Hozzávalók: 30 dkg kelkáposzta, 1,5 dkg kukoricaliszt, 1 dkg zsír, 5 dkg juhtúró, 5 dkg kolbász (ízlés szerint), 2 dkg füstölt szalonna, 1 dl tejföl, 1, 5 dkg vöröshagyma, 1/2 g pirospaprika, 5 g só.
Elkészítés: A kelkáposztát előfőzzük. A szalonna zsírjában megpirítjuk az apróra vágott hagymát, majd hozzátesszük a vékonyra szeletelt kolbászt és a pirospaprikát. Kukoricalisztből puliszkát készítünk. Kizsírozott mély tűzálló tálba rétegezve lerakjuk olymódon, hogy alulra kelkáposzta, majd puliszka, hagymás kolbász, és lefedjük káposztával. Tetejére juhtúrót teszünk, és gyengén sózott tejfellel meglocsoljuk. Sütőben kb. 15-20 percig sütjük. Forrón tálaljuk.

Rumos halmok
Hozzávalók: 1,5 dkg kukoricaliszt, 5 dkg túró, 1 db tojás, 1,5 dkg cukor, 1 cl rum, 1/2 cs. vaniliás cukor, 1/2 dkg vaj, csipet só.
Elkészítés: A tojássárgáját cukorral simára keverjük, hozzáadjuk az áttört túrót, és a kukoricalisztet. Rummal, sóval ízesítjük, és felvert tojásfehérjével lazán elkeverjük. Kivajazott sütőlapra halmokba rakjuk, és középmeleg sütőben sütjük. Vaniliás cukorral megszórva tálaljuk.

Sajtos fánk
Hozzávalók: 2 dl tej, 1 dkg vaj, 1,5 dkg kukoricaliszt, 1 db tojás, 2 dkg trappista sajt, 1,5 dkg zsír, só
Elkészítés: Tejből, vajból és kukoricalisztből pépet főzünk. Kihűlés után reszelt sajtot és tojást keverünk hozzá. Zsírozott tepsiben kis halmocskákat formázunk, és forró sütőben kisütjük.

Sajtos puliszka
Hozzávalók: 5 dkg kukoricaliszt, 5 dkg trappista sajt, 1,5 dkg olaj, késhegynyi só
Elkészítés. Kukoricalisztből puliszkát főzünk, majd forró olajban mártott kanállal galuskákat szaggatunk egy előre kiolajozott tálba, és soronként leszórjuk reszelt sajttal. Sütőben átforrósítjuk.

Sanghaji sült csirke
Hozzávalók: 1 kisebb csirke, 1/2 dl konyak, 1 teáskanál porcukor, 4 gerezd fokhagyma, ízlés szerint só, kukoricaliszt a bundázáshoz, olaj a sütéshez
A csirkét a tisztítás után nagyon kis darabokra vágom. A konyakba belekeverem a zúzott fokhagymát, a cukrot, a sót, majd bedörzsölöm vele a csirkedarabokat. Félórai pihentetés után szitált kukoricalisztben megmártom és bő forró olajban pirosra, ropogósra sütöm. A felesleges olajat lecsöpögtetem. Párolt rizzsel és ecetes gombasalátával kínálom.

Savanyú sertésszív kukoricával
60 perc Nehézség: 1
Hozzávalók: 50-60 dkg sertésszív, 1 fej vöröshagyma, 20 dkg csemege morzsolt kukorica (mirelit vagy leszűrt konzerv), 2 evőkanál olaj, 1 citrom leve, 2 dl tejföl, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 teáskanál kukoricaliszt (vagy burgonyaliszt), 1 teáskanál ételízesítő, só és őrölt fekete bors, ízlés szerint
A felhevített olajon sárgára fonnyasztom a megtisztított és apróra vagdalt vöröshagymát, majd ráteszem a megmosott, ereitől megtisztított és kis kockákra vágott szívet. Állandó keverés közben fehéredésig pirítom, majd ráöntök 3 dl vizet, az ételízesítőt, megfűszerezem, és puhára párolom. (Kuktában ez negyedannyi idő.) Ezután hozzáadom a kukoricaszemeket, a finomra metélt petrezselyemzöldet, majd a kukoricaliszttel elkevert tejföllel besűrítem. Felforralom, citromlével ízesítem, és sós vízben főtt szarvacskatésztával vagy párolt rizzsel kínálom.

Sörös kukoricafánk olajsütőben
1 doboz kukoricakonzerv levét elkeverjük 1 habosra vert tojással, 1 dl barna sörrel, 1 kk. őrölt gyömbérrel, 1 kk. őrölt borssal, 1 tk. sóval, 2 gerezd zúzott fokhagymával, 2 púpozott ek. kukoricaliszttel. 10 perc múlva annyi lisztet adunk hozzá, hogy a tészta galuska sűrűségű legyen. Beledolgozva a leszűrt kukoricát, 1 kk. sütőport, evőkanállal a 180 C-ra hevített olajba szaggatjuk. 5-6 perc alatt megsütjük. Egyszerre keveset süssünk, mert nagyra nőnek. Az olajat lecsepegtetve melegen vagy hidegen, barna sörhöz kínáljuk.

Svájci kukoricafőzelék
2 db sárgarépát megtisztítunk, és fedő alatt, 1 kk vajon pároljuk. 2 kg paradicsomot meghámozunk, majd kockákra vágunk, és a sárgarépához adjuk.
Megszórjuk 2 ek liszttel, és belekeverünk 1 pohár tejszínt. Hozzáadunk 1 doboz konzerv vagy 1 csomag mirelit kukoricát, továbbá kevés sót, csipetnyi cukrot és ételízesítőt. Az egészet lassú tűzön felfőzzük.
Feltéttel tálaljuk.

Szilvás kukoricával sült csirkecomb
60 perc Nehézség: 1
Hozzávalók: Félliteres üveg ecetes-rumos szilva (vagy 25 dkg szilva, ecet, 1 kupica rum, cukor), 4 csirkecomb, 3 gerezd fokhagyma, 2 dl tejszín, só, őrölt fekete bors, ízlés szerint, 3 evőkanál kukoricaliszt, 25-30 dkg csemege morzsolt kukorica (konzerv vagy gyorsfagyasztott), 5 dkg vaj
A csirkecombokat a forgóknál kettévágom, és jól megsózom. Kukoricalisztbe mártva a vajon mindkét oldalán átsütöm, majd átteszem egy lapos tűzálló tálra vagy tepsire. Köré rakom a kimagozott, levétől lecsöpögtetett fél szilvákat, és az ugyancsak lecsöpögtetett kukoricaszemeket. Megsózom, megborsozom, majd a zúzott fokhagymával elkevert tejszínnel lelocsolom úgy, hogy a szilvákra is jusson az öntetből. (Ha nyers szilvával készítem az ételt, akkor a kimagozott szilvákat előző nap kevés ecetes-cukros lében éppen csak felforralom, majd rummal ízesítem, és állni hagyom egy napig. Másnap leszűröm, és az ecetes szilvával azonos módon használom fel.) Előmelegített forró sütőben 25 percig párolom fedő alatt, majd a tál tetejét levéve, pirosra pirítom. Finom pikáns étel, burgonyapürével vagy párolt rizzsel tálalható.

Szarvascomb erdélyiesen
Hozzávalók 6 személyre: 1 kg szarvascomb, 40 dkg kukoricaliszt, 1-1 szál sárga- és fehérrépa, 1 fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 dl száraz vörösbor, 6 dl húsleves, 5 dkg paradicsompüré, 2 evőkanál liszt, só, bors, rozmaringlevél, babérlevél, olaj.
A kicsontozott, érlelt szarvascombot megtisztítjuk, sóval és borssal bedörzsöljük. Tepsibe helyezzük és olajjal leöntve, puhára sütjük. Olajon üvegesre pároljuk a hagymát és a zúzott fokhagymát, majd hozzáadjuk a karikára vágott zöldséget. Ha megpuhult, liszttel meghintjük. Paradicsompürével, babérral, rozmaringgal, sóval, borssal ízesítjük és felöntjük a borral. Összeforraljuk, majd a húsra öntjük és kb. 2 óra hosszat sütjük, miközben húslevessel gyakran meglocsoljuk.
Közben 1 liter, forrásban lévő, sós vízbe lassan belecsorgatjuk a kukoricalisztet, és állandó keverés mellett sűrű puliszkát tőzünk. Kivajazott formába öntjük és kihűtjük. Felszeleteljük, és kevés zsírral vagy olajjal megkenve, sütőben vagy grillsütőben megpirítjuk. A tepsiből kivesszük a húst. A visszamaradt zöldséges pecsenyelevet átpasszírozzuk vagy összeturmixoljuk, és nagy lángon besűrítjük. A szarvascombot felszeleteljük és leöntjük a mártással. Puliszkaszeletekkel tálaljuk.

Szőlős csirkecombok 
Hozzávalók: 4-6 főre: 1,5 kg csirkecomb, 2-3 evőkanál kukoricaliszt, 1 teáskanálnyi csípős mustárpor, só, őrölt fekete bors, 3-4 evőkanál olívaolaj, annyi céklalevél, hogy a tepsit vagy tűzálló tálat ki tudjuk bélelni vele. 1 evőkanál friss, reszelt gyömbér, 2 hagyma, 1 nagyobb fürt szőlő (lehetőleg mag nélküli), 1,5 dl fehérszőlőlé, 2 teáskanál almaborecet, 1,5 dl tejföl, még egy csapott evőkanál kukoricaliszt.
A csirkecombokról szedjük le a bort, a húst mossuk meg és szárítsuk le. A kukoricaliszthez keverjük hozzá a sót, a mustárport és a fekete borsot, és hempergessük meg benne a combokat. Forró, de nem füstölgő olajban mindkét oldalát süssük aranybarnára, vegyük ki a serpenyőből és tegyük félre. A tepsit béleljük ki a megmosott céklalevelekkel. A visszamaradt olajban pirítsuk át a negyedekre vágott hagymákat és a reszelt gyömbért, és egyenletesen osszuk el a céklalevelekre. Tegyük rá az elősütött combokat, szórjuk körül a szőlőszemek felével, öntsük rá a szőlőlevet, locsoljuk meg borecettel, s ha kell, fűszerezzük még sóval, borssal. Fedjük be és előmelegített, közepesen forró sütőben süssük 60-70 percig. A fedőt vagy az alufóliát levéve adjuk hozzá a maradék szőlőt, és fedő nélkül süssük még 15 percig. Amikor kész, a tejfölt keverjük el a kukoricaliszttel, öntsük a húsra, és még egyszer az egészet jól forrósítsuk át. Adhatunk hozzá forró vajban megforgatott főtt burgonyát, burgonyakrokettet, vagy sós burgonyás rétest.

Szuszogó
Hozzávalók: 25 dkg kukoricadara, 1 marék búzadara, 1 dl tej, 25 dkg tehén- vagy juhtúró, 2 dl tejföl, 1 csokor snidling, 10 dkg füstölt szalonna, 1 nagy fej vöröshagyma, só
A tejet 1 liter vízzel felforraljuk, megsózzuk, apránként hozzáadjuk a kétféle (összekevert) darát és állandóan kevergetve sűrűre főzzük. Kissé hűlni hagyjuk. Kisütjük az apró kockákra vágott szalonnát, kiszedjük a tepertőt a zsírból. A forró zsírban megsütjük a karikára vágott hagymát, majd azt is kiszedjük. Zsírba mártogatott evőkanállal nagyobb galuskákat szaggatunk ki a szuszogóból, és tányérokra adagoljuk. Túrót morzsolunk a tetejére, és sós, snidlinges tejföllel meglocsoljuk. A tetejére tesszük a tepertőt és a pirított hagymát.

Tanzániai ugali
Hozzávalók: 1,5-2 l víz, 1,5-2 csésze kukoricaliszt, só.
Forraljuk fel a sózott vizet, vegyünk ki belőle 2 csészényit. Szórjuk lassan a forrásban lévő vízbe a lisztet. Közben keverjük fakanállal, töltsük hozzá a 2 csésze vizet. Keverjük simára, majd főzzük még kis lángon 15 percig. Ha kész, készítsünk belőle gombócokat. Sült húsokhoz, halhoz, főtt zöldségekhez tálaljuk.

Tavaszi tekercs
Hozzávalók 8 személyre:
A tésztához: 20 dkg kukoricaliszt, 2 dkg finomliszt (búza), víz, csipet só, fél felvert tojás,
A töltelékhez: 4 szárított kínai feketegomba, 20 dkg csirkemell, 1 teáskanál kukoricaliszt, 1 sárgarépa, 1-2 újhagyma, 1 evőkanál mogyoróolaj, 7 dkg babcsíra, 1-2 evőkanálnyi csípős szójaszósz, 1 evőkanál száraz cherry, 5 dkg főtt garnélarák, csipetnyi ötfűszer-keverék, só, olaj a sütéshez. 
A tészta hozzávalóiból keverjünk sűrű palacsintatésztát, és hagyjuk állni fél óráig. A gombát áztassuk meleg vízben öt percig. A kicsontozott csirkemellet vágjuk keresztben csíkokra, kis tálba téve hintsük meg kukoricaliszttel, forgassuk át, és ezt is hagyjuk állni néhány percig. A meghámozott sárgarépát előbb vágjuk 4-5 centis darabokra, majd vékony csíkokra. A hagymát is vágjuk fel csíkokra, vagy vékony karikákra. Aprítsuk fel a lecsepegtetett gombát is, amelyről levágtuk a szárát. Serpenyőben forrósítsunk kevés olajat, és folytonosan kevergetve együtt pirítsuk benne 2-3 percig a gombát, a sárgarépát, a hagymát és a babcsírát. Tegyük bele a csíkokra vágott húst, a szójaszószt, az ötfűszer-keveréket, és pirítsuk együtt még 2-3 percig, illetve addig, amíg a hús kifehéredik. Az egészet öntsük ki egy tálba, keverjük hozzá az apró, főtt rákokat, és hagyjuk kihűlni. A pihentetett tésztából süssünk nyolc palacsintát. A tölteléket osszuk nyolc részre, formázzunk belőle kis rudakat, helyezzük a palacsintára, s hajtogassuk rá a tésztát úgy, hogy előbb két oldalról hajtjuk rá a töltelékekre, megkenjük tojásfehérjével, ráhajtjuk a visszamaradt két szél egyikét, azt is megkenjük, s ráhajtjuk az utolsó szélét. Az egészet nyomkodjuk össze, hogy a palacsinták ne nyíljanak szét sütés közben. bő forró olajban süssük ki 4-5 perc alatt minden oldalán aranybarnára, de egyszerre csak keveset téve a serpenyőbe. Ami már kisült, tartsuk a sütőben melegen, hogy egyszerre adhassuk forrón az asztalra. Önmagában is kitűnő, még inkább különböző ízű mártásokba mártogatva.

Tejbe főtt kukorica galuska.
Hozzávalók: 15 dkg kukoricadara, 1 evőkanál szójaliszt 1 l tej, 1 l víz, só, 4 dkg porcukor, vaníliás cukor.
A kukoricadarát és a szóját összekeverve forró vízbe befőzzük. A tejet a cukorral, vaníliás cukorral felforraljuk, a szójás masszából kanállal galuskákat szaggatunk bele, 5 percig főzzük, tűzálló tálba tesszük, a megmaradt tejet ráöntjük, előmelegített sütőben megpirítjuk, porcukorral meghintve tálaljuk.

Tejes málé
Hozzávalók: 0.5 l tejföl, 1-2 dl cukor (ne legyen édes), 1 tasak sütőpor, csipet só, annyi kukoricaliszt amennyit felvesz a tejföl.
Tepsibe önteni és meleg sütőben (140-160°C) lassan sütni.
Lehet aludttejjel is készíteni (csak házi tejből, mert a bolti nagyon vizes!) de akkor egy kevés olajat is kell hozzá adni, hogy porhanyós legyen.
Tejszínes kukoricakrémleves
Hozzávalók: 1,5 dkg kukoricaliszt, 1,5 dl tej, 0,5 dl tejszín, 1 dkg vaj, 1 csapott evőkanál delikát, csipet só, 1 db tojássárga
Elkészítés: Vajban a kukoricalisztet felforrósítjuk, forró tejjel és 2 dl vízben felforralt delikáttal felengedjük, majd tejszínnel elkevert tojássárgával dúsítjuk.

Tejszínhabos meggyleves
Hozzávalók: 50 dkg friss meggy, 3 dl tejszín, 2 dl édes vörösbor, ízlés szerint 10-12 dkg kristálycukor, 1 púpozott teáskanál kukoricaliszt, 3 szem szegfűszeg, 1 darabka citromhéj, 1 mokkáskanál só.
A meggyet megmosom, lecsöpögtetem és kimagozom. A magokat beleteszem egy papírszalvétába vagy nejlonzacskóba, és kalapáccsal ráütök, hogy szilánkosra törjön. A szilánkokat beleszórom 4 dl vízbe, és a szegfűszeggel, a citromhéjjal valamint a sóval 10 percig főzöm. Ezután leszűröm. Közben a meggyet a cukorral és a borral felforralom. A kukoricalisztet 2 dl tejszínben simára keverem, majd a forrásban lévő levesbe lassan, kevergetve beleöntöm. Ezután a leszűrt, fűszeres levet is hozzáöntöm, végül felforralom és 5 percig főzöm. A levest kihűtöm. Befedve teszem be a hűtőszekrénybe. Tálalás előtt leveses csészékben elosztom, és 1 evőkanálnyi, a megmaradt tejszínből vert kemény habbal megrakva, hidegen kínálom.

Tehéntúrós puliszka
Hozzávalók: 5 dkg kukoricaliszt, 5 dkg tehéntúró, 2 dkg Ráma margarin, 2 kanál tejfel, 2 dkg füstölt szalonna, késhegynyi só
Elkészítés: Ugyanúgy készül, mint a juhtúrós puliszka, csak tehéntúróval, tejföllel és apró kockára vágott, kisütött füstölt szalonnával.

Tengeri zámiska
Hozzávalók: 40 dkg kukoricadara, só, 5 dkg vaj, 10 dkg füstölt sonka, 30-40 dkg túró
Elkészítés: A kukoricadarát másfél liter, lobogva forró, sós vízbe szórjuk, miközben állandóan keverjük. Kis lángon addig főzzük, amíg az egész vizet teljesen magába szívja és megpuhul. Evőkanállal egy-egy adagot a tányérokba simítunk, olvasztott vajjal meglocsoljuk, és apróra vágott sonkával megszórjuk. A tetejére túrót morzsolunk, és azonnal kínáljuk.
Valaha Nagydobrony környékén kukoricaliszttel is készítették. A kész kását egy nagy porcelántára borították, majd a tálaló kanál nyelével kockákra vágták, és ezeket a kockákat szedték a tányérba. Nemcsak túróval, de párolt savanyú káposztával is kínálták, sőt ha maradt, azt másnap édes tejjel leöntve, esetleg megcukrozva tálalták.

Torjai májgaluska
(egytálétel)
25 perc
Hozzávalók: 30 dkg sertésmáj, 2 tojás, 4 evőkanál kukoricaliszt, 1,5 dl tej, 2 evőkanál zöldpetrezselyem, 1 teáskanál tárkonylevél, törött fekete bors, só.
A májat megmossuk, megtöröljük, és a forrásban levő vízbe dobjuk. Ha a megfehéredett májból már nem folyik véres lé, akkor leszűrjük és ledaráljuk. A kukoricalisztet 2,5 dl forrásban levő sós vízben addig főzzük, míg az edény falától el nem válik. Langyosra hűtjük, majd összekeverjük a darált májjal, a habosra felvert tojásokkal, a tejjel és a fűszerekkel. Bő, forró olajban evőkanállal galuskákat szaggatunk a masszából, és pirosra sütjük. Salátával vagy bármilyen hideg mártással kínáljuk.

Tortilla de maiz (kukoricalepény)
Hozzávalók: 27 dkg kukoricaliszt, 3,5 dl melegvíz, só.
A kukoricalisztet egy csipet sóval tálba tesszük, apránként adjuk hozzá a melegvizet, és addig keverjük, amíg sima tészta nem lesz. Vágjuk a tésztát 15 darabra, és pihentessük egy órát. A darabokat zsírpapír közé téve nyújtsuk kb. 13 cm átmérőjű vékony lepénnyé. A lepénykéket felforrósított sütőlapon süssük meg - hamar rózsaszínűre sül mindkét oldaluk. Tálalásig csomagoljuk be fóliába őket, hogy ne hűljenek ki. A tortilla becsomagolva napokig eláll, mélyhűtőben több hétig is. A tortilla Mexikóból származik - ott fő eledel -, mártásos, húsos ételekhez fogyasztják. A tartósított tortillát felfrissíthetjük sütőben, ha nagyon kiszáradt, permetezzük be egy kis vízzel.
A tortillából süthetünk chipset is. Vágjuk a tortillát kisebb cikkekre, és süssük ki forró olajban. Majd szedjük papírra, hogy a felesleges olaj leitatódjon.
A tortillachipseket salsával, dippel tálaljuk.

Töltött csirke kukoricával
Hozzávalók: 1 közepes nagyságú csirke, 1 zacskó gyorsfagyasztott, morzsolt csemegekukorica, 25 dkg sárgarépa, 2 paradicsompaprika, 10 dkg füstölt szalonna, 2 tojás, 1 nagy csokor petrezselyemzöld, 1 evőkanál kukoricaliszt, 2 dl tejföl, ízlés szerint só és törött fehér bors.
A csirkét kívül-belül megtisztítom, átmosom, lecsöpögtetem, és a hasát belülről megsózom. A tojásokat habosra felverem, majd összekeverem a ledarált paradicsompaprika, a fele mennyiségű füstölt szalonna és a tisztított sárgarépa keverékével, a kukoricaliszttel, 2 evőkanál tejföllel, 3 evőkanál, még fagyos kukoricával, sóval, borssal. Hozzáadom a finomra metélt petrezselyemzöldet, és az így nyert tölteléket betöltöm a csirke hasába. A nyílást összetűzöm, és a szárnyast kívülről megsózva tűzálló tálba teszem. Köré rakom a maradék kukoricaszemeket (és ha maradt, a töltelékből formázott kis golyókat), rászórom a maradék füstölt szalonnából vagdalt apró kockákat. Leöntöm a megmaradt tejföllel, majd befedve, előmelegített, forró sütőbe teszem. Jó egy órán keresztül párolom, ezután a fedőt levéve, pirosra sütöm. Meleg tálra téve burgonyapürével és ecetes salátával vagy befőttel kínálom.
Elkészítési ideje: 110 perc

Túrós-kajmakos görhe
Hozzávalók: 450 g kukoricaliszt, 50 g búzadara, 300 g túró, 100 g kajmak (A felforralt, majd lehűtött tehéntejet lefölözik, a tejfölt facsöbörbe rétegezik, minden réteget megsóznak, alacsonyhőmérsékleten 15-20 napig érlelik.) vagy 1 pohár tejföl, 3-4 tojás, 1 dl étolaj, 2 dl ásványvíz, zsír vagy olaj a kenéshez.
A kukoricaliszthez keverjük a búzadarát. A túrót jól összetörjük, beletesszük a kajmakot vagy a tejfölt, a tojássárgáját, olajat és ásványvizet, jól összekeverjük, majd hozzáadjuk a kukoricalisztet és búzadarát. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, és óvatosan a tésztához keverjük, majd jól megolajozott tepsibe öntjük, és 175 °C-ra melegített sütőben 50 percig sütjük. Amikor egy kicsit elhűlt, kockákra vágjuk.
Túróval, juhtúróval vagy körözöttel tálaljuk. Joghurtot vagy tarhót is adhatunk mellé.

Túrós puliszka
Hozzávalók: 15 dkg kukoricaliszt, 6 dkg vaj, 4 dkg zsír, 10 dkg füstölt szalonna, 20 dkg juhtúró, 2 dl tejföl, só.
Az ismert módon elkészítjük a puliszkát.
Egy tűzálló tálat jól kizsírozunk, és egy réteg puliszkát egyengetünk el benne. Kockákra vágott és megpirított szalonnát szórunk rá, majd rámorzsoljuk a juhtúrót és meglocsoljuk tejföllel. Ezt a rétegezést addig ismételjük, amíg az edény megtelik. Középmeleg sütőbe téve 10-15 percig sütjük.
Elkészítési idő: 45 perc

Túrótorta kukoricaliszttel
Hozzávalók: 50 dkg natúr krémtúró, 4 tojás sárgája, késhegynyi só, 2 dl tejszín, 1 ek. cukor, 4 ek. kukoricaliszt, kevés zsemlemorzsa, vaj az edény kikenéséhez.
A kivajazott tepsit zsemlemorzsával megszórjuk.
Az összes kelléket összekeverjük, a tepsibe öntjük. Meleg, de nem forró sütőben 45 percig sütjük.
Áfonyalekvárral, tejszínhabbal kínáljuk.

Venezuelai kukoricalepény (Arepas)
Hozzávalók: 35 dkg kukoricaliszt, csipet só, vaj.
7 dl sós vizet felforralunk, lassan, folyton keverve beleöntjük a lisztet. Amint besűrűsödik, levesszük a tűzről, fakanállal jól kikeverjük, deszkára öntjük, és 10 percig hűlni hagyjuk.
Nedves kézzel 15 percig dagasztjuk, míg selymes fogású lesz.
Teniszlabdányi gömböket formálunk, 2,5 cm vékonyra lapítjuk.
Gyengén megvajazott serpenyőben barnára sütjük mindkét oldalukat.
Kivajazott tepsibe tesszük, forró sütőben 30 percig sütjük, 10 percenként megforgatjuk.
Forrón tálaljuk, vajat adunk hozzá. Kitűnő vacsora, forró teával vagy kávéval.
 

 
PRAKTIKÁK
 
JÓ TUDNI
 
EGÉSZSÉGESEN
 
FÜSZEREKRŐL
 
GOMBA
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre