Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2009-12-21
 
Menü
 
CSINÁLD HÁZILAG
 
MIBEN
 
HIDEGTÁLAK

Ananásszal töltött jércemell-filé
Hozzávalók 8 személyre: 60 dkg jércemell-filé, 20 dkg ananászbefőtt, 5 dkg mandula darálva, 1 zsömle, 1 tojás, só, őrölt bors
Az ananászbefőttet apróra vágjuk. Hozzáadjuk a beáztatott, jól kinyomkodott zsömlét, a darált mandulát és a tojással összedolgozzuk, sóval, őrölt borssal ízesítjük. A mellfiléből tenyérnyi, vékony szeleteket vágunk, kissé kiverjük, sóval meghintjük. Az ananászos tölteléket egy csíkban ráhalmozzuk. Szorosan fölcsavarjuk és vajjal megkent alufóliába csomagoljuk. Tepsibe téve előmelegített sütőbéri 220 C-on 30-­35 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve kissé hűlni hagyjuk, majd legalább fél. napra hűtőbe tesszük dermedni. A fölfából kibontva, fölszeletelve tálra rakjuk, gyümölcsökkel körítjük.
Aszalt szilvás finom falatok
Hozzávalók 8 személyre: 40 dkg aszalt szilva, mag nélkül, 20 dkg tejszínes krémsajt, 1 kiskanál reszelt citromhéj, 4 evőkanál tejszín, 4 kifli
Az aszalt szilva felét egy éjszakára langyos vízbe áztatjuk. A megpuhult szilvákat lecsöpögtetjük a másik felét finomra, daráljuk. Hozzáadjuk a tejszínes krémsajtot, a tejszínt, reszelt citromhéjjal ízesítjük, és simára keverjük. A kifliket fölkarikázzuk, és az aszalt szilvás krémsajttal vastagon megkenjük, a tetejére pedig egy-egy puha aszalt szilvát tűzünk fogpiszkálóval. Tálra téve máris kínálhatjuk.
Aszpik egyszerűen
Hozzávalók: 5 dl húsleves, 5 dkg zselatin
A húslevest lezsírozzuk, és finom szűrőn átszűrjük. Hozzáadjuk a zselatint, és alaposan elkeverjük, néhány percig állni hagyjuk. A zselatinos húslevest kevergetve a kristályok föloldódásáig melegítjük (forralni nem szabad!), majd a tűzről levéve a receptnek megfelelően használjuk föl. A kihűlt aszpikot kenőtollal hűsszeletekre, pástétomra, zöldségre hordhatjuk föl két rétegben: ha megdermedt, szép fénye lesz. A keményre dermedt aszpikot kockára vágva hidegtálak díszítésére használhatjuk.
Aszpikos sonkatekercs
Hozzávalók 8 személyre: 8 vékony szelet gépsonka, 20 dkg juhtúró, 3 evőkanál reszelt ecetes torma, 40 dkg franciasaláta, 1 evőkanál zselatinpor, 3 dl húsleves (lehet kockából is)
A zselatinport föloldjuk a húslevesben és megmelegítjük. Leszűrjük és egy hideg vízzel kiöblített forma aljába, öntjük fél centi vastagon. A juhtúrót simára keverjük az ecetes tormával, a krémet a sonkaszeletekre kenjük és fölcsavarjuk. A megtöltött sonkatekercseket a már megdermedt aszpikra helyezzük. A maradék aszpikot, ha szükséges, meglangyosítjuk, és a franciasalátához keverjük, majd az egészet a sonkatekercsekre simítjuk. Hűtőbéri legalább egy napig dermesztjük, majd a formából kiborítva, zöldségekkel díszítve kínáljuk.
Áfonyával töltött alma
Hozzávalók 8 személyre: 8 db kisebb (savanykás) alma, 2 evőkanál citromlé, 30 dkg áfonyalekvár, 1 csokor friss citromfű
Az almákat meghámozzuk, kettévágjuk, a magházat kiemeljük és citromlével ízesített vízben, nem túl puhára főzzük, lecsöpögtetjük. A fél almákba a magház helyére egy­egy kanálnyi áfonyadzsemet halmozunk, és apróra vágott citromfű-levelekkel megszórjuk. Vadhúsból vagy libamájból készültpástétomok kísérőjeként tálaljuk.
Borjúnyelv hidegen
Hozzátolók 8 személyre: 2 db borjúnyelv, 2 evőkanál borecet, 1-1 kiskanál feketebors, koriander, 3-4 babérlevél, só, 1 kis fej vöröshagyma, 2 evőkanál cukor
A borjúnyelveket leforrázzuk, vastag bőrét lehúzzuk. Két liter vízbe beletesszük a fűszerekét, a borecetet, a cukrot, sót, a fölszeletelt vöröshagymát, fölforraljuk, és a nyelvekre öntjük. Két napig hűvös helyen pácoljuk, majd a páclében puhára főzzük. Lehűtjük, majd a léből kiemelve vékonyan fölszeleteljük. A tálon aszpikkal megfényezhetjük.
Boronkai marhahúspástétom
Hozzávalók 12 személyre: 60 dkg marhahús (felsál vagy hátszín), 50 dkg vegyes leveszöldség, 2 tojás keményre főzve, 1 közepes fej vöröshagyma, 2 tojás, só, őrölt bors, 5 dkg liszt, 1 kiskanál curry, 20 dkg húsos, füstölt szalonna
A leveszöldségeket megtisztítjuk és a nagyobb darabokra vágott marhahússal együtt annyi vízben, amennyi ellepi, puhára főzzük. Kissé kihűtjük, majd a húst és a zöldséget a léből kiemeljük, lecsöpögtetjük, és a két főtt tojással meg a hagymával együtt ledaráljuk. (A léből aszpikot készíthetünk.)
Hozzáadjuk a két tojássárgáját, a lisztet, sóval, őrölt borssal és curryvel fűszerezzük, végül beleforgatjuk a két tojásfehérjéből vert habot. A masszát vastagon kivajazott, hosszúkás formába simítjuk, a tetején hajszálvékony szalonnaszeletekkel egyenletesen beborítjuk. A formánvízzel telt tepsibe állítjuk és előmelegített sütőben 220~C-on 45-50 perig gőzöljük. Ha kissé kihűlt, hűtőben megdermesztjük. A formából kiborítva szeleteljük.
Brokkolis sonkatekercs
Hozzávalók 8 személyre: 16 szelet gépsonka (kb. 30 dkg), 50 dkg brokkoli, 3 dkg vaj, 2 evőkanál liszt, 2 dl tej, só, őrölt bors és szerecsendió
A brokkolit rózsáira szedjük, és sós vízben puhára főzzük, majd burgonyatörővel pépesítjük. A megolvasztott vajon világosra pirítjuk a lisztet, tejjel fölöntjük, és kevergetve sűrűre főzzük. A tűzről levéve sóval, őrölt borssal fűszerezzük, majd a brokkolipürét is hozzákeverjük. A sonkaszeleteket egyenként megkenjük a kihűlt krémmel, fölcsavarjuk és behűtve kínáljuk.
Burgonyasaláta, ahogy mi szeretjük
Hozzávalók 12 személyre: 1 kg burgonya, 1 nagy fej vöröshagyma, 5 dl húsleves (lehet kockából is), 4 evőkanál borecet, só, 4-5 db csemegeuborka, 2 csokor snidling, 20 dkg kolozsvári szalonna, 10 dkg majonéz, 1 dl tejföl
A burgonyát megmossuk, és héjában megfőzzük. A húslevest megmelegítjük, hozzáadjuk a borecetet. A burgonyát még melegen meghámozzuk és karikára vágva az ecettel elkevert húslevesbe, tesszük. Legalább egy órán át, állni hagyjuk, ez alatt a lé nagy részét a burgonya magába szívja. A vöröshagymát vékony karikákra vágjuk, a csemegeuborkát szintén fölszeleteljük, és óvatosan a burgonya közé keverjük. A majonézt simára eldolgozzuk a tejföllel, és a burgonyára öntjük, majd bőven megszórjuk a fölaprított snidlinggel. A szalonnát nagyon pici kockákra vágjuk, kisütjük és leszűrjük, majd a salátára hintjük. Tálalás előtt legalább két órára behűtjük, hogy az ízek jól összeérjenek.
Burgonyasaláta majonézesen
Hozzávalók 8 személyre: 80 dkg burgonya, 2 evőkanál borecet, 2 evőkanál cukor, 1 kiskanál só, 10 dkg majonéz, 2 dl kefir, 1 evőkanál mustár, 1-1 csokor petrezselyem és friss tárkony
A burgonyát megmossuk, és héjában megfőzzük. Még melegen meghámozzuk, és apró kockára vágjuk. A borecetet a cukorral meg a sóval elkeverjük egy deci vízben, és a burgonyakockákra öntjük. Egy fél órán át, állni hagyjuk, eközben néhányszor átforgatjuk: A majonézt á kefirrel meg a mustárral simára keverjük, hozzáadjuk a finomra vágott petrezselymet és tárkonyt, majd a burgonyakockákat is beleforgatjuk. Salátalevelekkel bélelt tálban szervírozzuk.
Bolgársaláta
Hozzávalók 8 személyre: 2 db nyers uborka (kb. 40 dkg), 4 db húsos zöldpaprika, 4 db kemény paradicsom, 1 közepes fej vöröshagyma, 10 dkg gomolyatúró, só, őrölt bors, 2 evőkanál citromlé, 1 evőkanál mustár, 2 evőkanál olaj
Az uborkát, a zöldpaprikát, a paradicsomot és a hagymát megtisztítjuk, és apró kockákra vágjuk. A citromlevet a mustárral és az olajjal elkeverjük, sóval, borssal ízesítjük, és a fölaprított zöldségfélékre öntjük. Óvatosan átforgatjuk, reszelt gomolyasajttal meghintve tálaljuk.
Céklasaláta majonézzel
Hozzávalók 8 személyre: 1 kg cékla, 10 dkg majonéz, 3' evőkanál ecetes torma, 2 dl joghurt, só, őrölt bors, 4 tojás a díszítéshez
A céklát kefével alaposan megtisztítjuk, és egészben puhára főzzük. Hideg vízben lehűtjük, meghámozzuk, és gyufaszálnyi csíkokra vágjuk, majd az ecetes tormával összekeverjük. Hozzáadjuk a majonézt, a joghurtot, sóval, borssal ízesítjük. Néhány órára behűtjük, hogy az ízek jól összeérjenek. Közben a tojásokat keményre főzzük, és cikkekre vágva díszítésként a saláta tetejére helyezzük tálalás előtt.
Citromos-fokhagymás ráksaláta
Hozzávalók 4 személyre: 1 fej saláta, 1 citrom, 1 evőkanál mustár, só, őrölt fehérbors, 4-5 gerezd fokhagyma, 20 dkg garnélarák (konzerv), 2 evőkanál étolaj, 2 közepes fej lilahagyma, 1 csokor citromfű
A fölforrósított olajon az összezúzott fokhagymát megfuttatjuk, majd hozzáadjuk a lecsöpögtetett garnélarákokat és néhány percig együtt pirítjuk. A tűzről levéve meglocsoljuk citromlével, mustárral, majd sóval, őrölt fehérborssal fűszerezzük. Hozzákeverjük a fölaprított lilahagymát és citromfüvet, majd lefedve legalább egy fél napig érleljük a hűtőben. Tálalás előtt a salátát megmossuk, néhány szép, nagy levelet félreteszünk, a többit vékony csíkokra vágjuk, és a ráksalátához keverjük. A citromos-fokhagymás ráksalátát salátaleveleken kínáljuk.
Csinos gyümölcsfalatkák
Hozzávalók 8 személyre: 2 db alma, 2 db kemény körte, 2 evőkanál citromlé, 15 dkg mag nélküli aszalt szilva, 20 dkg ananászkonzerv, 10 dkg cseresznyebefőtt, 10 dkg meggybefőtt, 2 db narancs (kisebb)
Az almát és a körtét megtisztítjuk, a magházat eltávolítjuk, a gyümölcs húsát cikkekre vágjuk. Szűrőkanálba téve 1-2 percre forrásban lévő citromos vízbe mártjuk, lecsöpögtetjük. Az aszalt szilvát annyi, citromlével ízesített vízben, amennyi ellepi, puhára főzzük. Az ananász-, cseresznye- és meggybefőttet lecsöpögtetjük, a narancsot gerezdekre bontjuk. Az almacikkekre egy­egy aszalt szilvát tűzünk fogpiszkálóval, a körteszeletekre egy-egy narancsgerezdet és meggyet, az ananászkockákra pedig cseresznyét. A csinos gyümölcsfalatkákat ízlésesen elrendezve tálra tesszük, esetleg hozzáillő pástétom vagy húsféle mellé, amelynek pompás kísérője lehet. (Kifejezetten ajánljuk májjal töltött pulykamell-roládhoz, a habos libamájpástétomhoz.)
Csirkekocsonya
Hozzávalók 12 személyre: 1 nagy csirke (kb. 1,5 kg), 1 kg csirkeláb, 2 nagyobb sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 1 zeller, só, 1 kiskanál bors, 3-4 ecetes uborka, 4 tojás
A csirkét megtisztítjuk és a csirkelábakkal együtt annyi vízben, amennyi ellepi, föltesszük főni. Sóval, borssal ízesítjük, és lassú tűzön addig főzzük, míg a hűs a csontról leválik. Eközben a zöldségeket megtisztítjuk és egyórányi főzés után a fövő húshoz, adjuk. Ha megfőtt, kissé kihűtjük, a húst kiszedjük és kicsontozzuk, lebőrözzük. A levet leszűrjük. A tojásokat keményre főzzük és az ecetes uborkával együtt vékony szeletekre, vágjuk. Egy hosszúkás formát fölfával kibélelünk. Kevés levet öntünk bele. Ha megdermedt, főtt tojással és uborkaszeletekkel szépen kirakjuk, elrendezzük rajta a hűsdarabokat, majd a lével fölöntjük. Aki szereti, a hús közé a megfőtt zöldséget is belekeverheti. Legalább fél napig hűtőben dermesztjük, majd a formából kiborítva, felszeletelve tesszük tálra.
Csirkemájpástétom Dávid király módra
Hozzávalók 12 személyre: 50 dkg csirkemáj, 5 dkg füstölt szalonna, só, őrölt bors és szerecsendió, 0,5 dl konyak, 2 tojás fehérje, 5 dkg vaj A tálaláshoz: 30 dkg aszalt szilva (mag nélkül), 4 dl vörösbor, szegfűszeg és fahéj, 2 dg savanykás alma, 1 evőkanál citromlé
A májat megtisztítjuk és a füstölt szalonnával együtt kétszer, ledaráljuk. Sóval, őrölt borssal és szerecsendióval bátran fűszerezzük, hozzáadjuk a konyakot és a két tojásfehérjével, jól kikeverjük. Egy hosszúkás, szögletes formát a vajjal vastagon bekenünk, belesimítjuk a májas masszát, és alufóliával lefedjük. Vízzel telt tepsibe állítjuk és előmelegített sütőben 200 C-on 55-60 percig, gőzöljük: A sütőből kivéve lehűtjük, majd 2-3 órára a hűtőbe tesszük. Az aszalt szilvát a fahéjjal és szegfűszeggel ízesített vörösborban megfőzzük. Az almákat megtisztítjuk, a magházat eltávolítjuk, a gyümölcs húsát cikkekre vágjuk, és citromos vízben nem túl puhára főzzük. A jól lehűtött májpástétomot a formából kiborítjuk, fölszeletelve tálra tesszük. Körülötte elrendezzük a, lecsöpögtetett vörösboros aszalt szilvákat és a párolt almacikkeket.
Dermesztett szárnyassaláta
Hozzávalók 8 személyre: 30 dkg kész franciasaláta, 2 evőkanál zselatinpor, 40-50 dkg sült csirkecomb, 1 csokor petrezselyem
A sült csirkecombok bőrét lehúzzuk, a csontot eltávolítjuk, a húst pedig csíkokra vágjuk és. a kész franciasalátával összekeverjük. Hozzáadjuk a fölaprított petrezselymet és a kevés vízben feloldott és meglangyosított zselatint. Fóliával kibélelt őzgerincformába simítjuk a szárnyassalátát és legalább fél napra, hűtőbe tesszük. A formából kiborítva, fölszeletelve adjuk asztalra.
Diós sajtkrémmel töltött póréhagyma
Hozzávalók 8 személyre: 2 db vastag póréhagyma, 20 dkg krémsajt, 20 dkg darált dió, 5 dkg vaj, só, őrölt bors
A krémsajtot a vajjal meg a darált dióval jól elkeverjük, sózzuk, borsozzuk. A póréhagymát alaposan megmossuk, á külső levelét eltávolítjuk, a gyökérét és az elágazó szárrészét levágjuk. Egy fakanál segítségével a belsejét kitoljuk, úgy, hogy 2-3 levélnyi vastag fala maradjon. Az így kapott üreget diós sajtkrémmel megtöltjük, és 3-4 órára behűtjük. (A póréhagyma belsejét salátához használjuk föl.)
Ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, és a sajttálon kínáljuk.
Elvarázsolt pulykamell mandulával
Hozzávalók 8 személyre: 60 dkg pulykamellfilé, 20 dkg mandula darálva, 2 tojás, 1 zsemle, 1 dl tej, 1 kis fej vöröshagyma, só, őrölt bors
A pulykamellfilét: finomra daráljuk. Hozzáadjuk a két tojást, a tejjel előzőleg leforrázott zsömlét elmorzsolva, az apróra vágott hagymát. Sóval, borssal ízesítjük és a daráit mandula felével együtt, jól összedolgozzuk. Egy őzgerincformát vajjal vastagon bekenünk, a maradék mandulával beszórjuk és a húsos masszát, belesimítjuk. Fóliával letakarva előmelegített sütőbe tesszük és 220°C-on 35-40 perc alatt pirosra sütjük. A sütőből kivéve kissé lehűtjük, majd hűtőbe téve megdermesztjük. A formából kiborítva, fölszeletelve, gyümölcsök társaságában kínáljuk.
Epreskerti falatok
Hozzávalók 8 személyre: 40 dkg eper, 15 dkg vej, 2 evőkanál porcukor, 4 kifli
Az eperből a szép, kemény szemeket kiválogatjuk, félretesszük. A többi epret összetörjük (turmixolyuk) és a vajjal meg a porcukorral alaposan összekeverjük. Az epres vajat a vékony karikákra vágott kiflikre kenjük, egy-egy fél eperszemet tűzünk rá fogpiszkálóval és egy kerek tálra egymás mellé, állítgatjuk.
Erdőszéli gombás tojás
Hozzávalók 8 személyre: 8 db tojás, 20 dkg csiperkegomba, 10 dkg vaj, só, őrölt bors, 1-1 csokor petrezselyem és kakukkfű, 2 evőkanál tejföl
A tojásokat keményre főzzük, hideg vízben lehűtjük, majd meghámozzuk és kettévágjuk. A csiperkegombát megtisztítjuk, és apróra vágjuk. A vajat megolvasztjuk, és a gombát addig pároljuk, míg a levét el nem főtte. A tűzről levéve kihűtjük, majd a tojások sán3ájával meg a tejföllel összedolgozzuk, sóval, őrölt borssal fűszerezzük. Hozzáadjuk a fölaprított petrezselymet és kakukkfüvet, majd a gombás töltetéket a fél tojásfehérjékbe halmozzuk. Franciasalátára vagy kukoricás salátára ültetve kínáljuk.
Falatkák kétféle sajttal
Hozzávalók 8 személyre: 4 kifli, 10 dkg vaj, 15 dkg gouda sajt, 15 dkg ementáli sajt, 1 kisebb jégretek, 20 dkg nagyon apró csemegeuborka
A kifliket karikára vágjuk, és vajjal vékonyan megkenjük. A sajtokat fél centi vastag szeletekre vágjuk, és pogácsaszaggatóval a kiflikarikákkal megegyező nagyságú korongokat szúrunk ki belőle. A jégretket meghámozzuk, és szintén fölkarikázzuk. A vajas kiflidarabokra előbb egy sajtkorongot, majd egy retekkarikát fektetünk. Beborítjuk a másik fajta sajtból való koronggal és fogpiszkálóval, egy apró csemegeuborkát tűzünk a tetejére. A többi sajtos falattal vegyesen tálra tesszük.
Falatkák Pármai sonkával
Hozzávalók 8 személyre: 4 kifli, 10 dkg vaj, 1 kisebb, édes sárgadinnye, 25 dkg Pármai sonka, őrölt bors
A kifliken karikára vágjuk, vajjal vékonyan megkenjük. A pármai sonkát hajszálvékonyan fölszeleteljük és minden kiflikarikára egy-egy darabot, hajtogatunk több rétegben. A sárgadinnyéből karalábévájóval kis gömböket vágunk, és fogpiszkálóval a sonkás falatkákra tűzzük. Őrölt borssal kicsit megszórva máris kínáljuk.
Fokhagymás hústekercs
Hozzávalók 16 szelethez: 80 dkg-os dagadó, 1 fej fokhagyma, 2 evőkanál édes pirospaprika, 1 evőkanál só, 4 evőkanál olaj
A dagadót úgy vágjuk föl, hogy egy nagy téglalapot kapjunk. A fokhagymát megtisztítjuk, összezúzzuk, a pirospaprikával, kevés sóval és 3-4 evőkanálnyi vízzel elkeverjük. A fokhagymás krémmel megkenjük a kissé kivert húst, fölcsavarjuk és zsineggel átkötözzük. A felforrósított olajon megforgatjuk, megsózzuk és kevés vizet aláöntve, lefedve előmelegített sütőbe tesszük. 220 C-on 30-35 perág pároljuk, majd fedő nélkül, locsolgatva még további 15-20 perc alatt megpirítjuk. A sütőből kivéve kihűtjük, majd hűtőben további 3-4 órán át, hűtjük. Tálalás előtt a zsineget eltávolítjuk, a húst vékonyan fölszeletelve tálra tesszük különféle saláták kíséretében.
Fokhagymás szendvicskrém juhsajttal
Hozzávalók 4-6 személyre: 2 fej fokhagyma, 2 teáskanál olívaolaj 10 dkg dióbél, 2 paradicsom, 5 bazsalikomlevél 20 dkg juhtúró, 10 dkg natúr Krémsajt 4 evőkanál tejszín, só
Előkészítés: A sütőt 200 fokra előmelegítjük, a fokhagymafejek hegyét a végétől kb. 1 cm-nyíre felvágjuk, az olívaolajt a vágott felületre csöpögtetjük, a fokhagymát a vágott felületével fölfelé alufóliába burkoljuk, majd a sütőben kb. 30 percig sütjük, ezután kicsomagoljuk, hagyjuk kihűlni és a puha belsejét, kinyomjuk. A paradicsom héját kereszt alakban bevágjuk, majd forrásban lévő vízbe mártjuk, és a héját lehúzzuk, a húsát félbevágjuk, kimagozzuk, és finomra vágjuk, a dióbelet szárazon megpirítjuk, és durvára daraboljuk.
Elkészítés: A bazsalikomleveleket megmossuk, leitatjuk, és finomra vágjuk, egy tálban a sajtot a fokhagymával és a tejszínnel együtt összeturmixoljuk, hozzáadjuk a diót, a paradicsomot és a bazsalikomot, ha szükséges, még megsózzuk. Mindenféle kenyérrel finom.
Ital: Ehhez száraz, markáns, vulkáni talajról származó fehérbor illik legjobban, pl. a badacsonyi Szent Orbán Pince Olaszrizlingje.
Friss tavaszi fűszerhab
Hozzávalók 8 személyre: 1 db uborka (kb. 30 dkg), 5 dkg vaj, 3 evőkanál joghurt, 2 evőkanál borecet, só, petrezselyem, snidling és bazsalikom, őrölt bors, 1-1 csokor kapor, 1 evőkanál zselatinpor, 1,5 dl tejszín
Az uborkát meghámozzuk, és finomra reszeljük, megsózzuk. A puha vajat a joghurttal, a borecettel meg a fölaprított zöldfűszerekkel összekeverjük, őrölt borssal fűszerezzük, majd hozzáadjuk a kinyomkodott, reszelt uborkát. A zselatinport kevés vízben föloldjuk, megmelegítjük és a habbá vert tejszínnel együtt a zöldfűszeres keverékhez, keverjük. Nyolc kis kosárkaformát (vagy alufólia tálkát) vízzel kiöblítünk, a masszát elosztjuk benne és legalább fél napig dermedni, hagyjuk. A formából kiborítva, salátaleveleken kínáljuk.
Fürjtojásos falatkák
Hozzávalók 8 személyre: 4 kifli, 2 evőkanál zöld bors, 1 kiskanál reszelt citromhéj, 15 dkg vaj, 1 csomó retek, 20 db fürjtojás, só
A zöld borsot mozsárban kissé megtörjük, majd a puha vajjal, reszelt citromhéjjal és kevés sóval simára keverjük. A fürjtojásokat 5 perc alatt keményre főzzük, majd hideg vízben lehűtjük. A héját eltávolítjuk, és a tojásokat félbevágjuk. A retket megtisztítjuk és fölkarikázzák. A kifliket vékony karikára vágjuk, a zöld borsos vajjal megkenjük, majd egy-egy retekkarikát és egy fél fürjtojást tűzünk rá fogpiszkálóval.
Füstölt lazac bazsalikomkrémmel
Hozzávalók 8 személyre: 8 szelet füstölt lazac (kb. 40 dkg), 3 nagy csokor bazsalikom, 2 evőkanál-citromlé, 1 evőkanál cukor, 1 evőkanál mustár, só, 2 dl tejföl
A bazsalikomot megmossuk, néhány levelet félreteszünk a díszítéshez, a többit felaprítjuk. Hozzáadjuk a citromlevet, cukrot, mustárt, kevés sót és a tejfölt, az egészet összeturmixoljuk, majd egy lapos tálba öntjük. A lazacszeleteket elrendezzük rajta, a félretett bazsalikomlevelekkel díszítve máris kínálhatjuk.
Füstölt sajttal töltött paradicsom
Hozzávalók 8 személyre: 4 db nagyabb, kemény paradicsom, 15 dkg juhtúró, 10 dkg reszelt, füstölt sajt, 1 dl tejföl, 1 evőkanál kapribogyó, l evőkanál mustár, só, őrölt bors, 1 csokor snidling
A juhtúrót a tejföllel meg a mustárral simára keverjük, hozzáadjuk a reszelt, füstölt sajtot, a kapribogyót, sóval, őrölt borssal ízesítjük. A paradicsomokat kettévágjuk, belsejüket kiskanállal kikaparjuk (ezt másra használjuk föl). A fél paradicsomokba halmozzuk a sajtos tölteléket, majd apróra vágott snidlinggel megszórjuk. Salátalevelekkel bélelt tálon kínáljuk.
Garnélás falatok
Hozzávalók 8 személyre: 4 kifli, 2 doboz garnélarákkonzerv, 20 dkg krémsajt, 5 dkg vaj, 1 evőkanál citromlé, 1 csokor kapor, só, őrölt fehér bors
A rákkonzervet lecsöpögtetjük, néhány szép rákocskát félreteszünk, a többit összetörjük. Hozzáadjuk a krémsajtot, a vajat, a citromlevet és pépesítjük, (turmixoljuk). Sóval, őrölt fehér borssal fűszerezzük, végül belekeverjük a kapor felét fölaprítva. A kifliket fölkarikázzuk és a garnélarákos sajtkrémet vastagon, rákenjük (még mutatósabb, ha nyomózsákba töltjük a krémet és a kiflikarikákra rózsát nyomunk belőle). A tetejét egy-egy rákocskával és egy-egy kapor-ágacskával díszítjük. Kaviáros és szardíniás falatok társaságában kínáljuk.
Gurmand-falatok
Hozzávalók 8 személyre: 4 db kifli, 40 dkg libamájas kenőmájas, 1 evőkanál konyak, 10 dkg áfonyabefőtt, őrölt szerecsendió
A libamájas kenőmájast konyakkal és őrölt szerecsendióval izésítjük. A kifliket fölkarikázzuk és a libamájas krémet vastagon, rákenjük. Az áfonyabefőttet szitán lecsöpögtetjük, és minden falatka tetejére egy-egy kiskanálnyit halmozunk. Fogpiszkálót beletűzve tálra állítgatjuk a falatkákat.
Göngyölt fokhagymás csülök
Hozzávalók 12 személyrés 2 nagyobb sertéscsülök (2,5- 3 kg), 1 evőkanál, ételízesítő por, 1 fej fokhagyma, 1 evőkanál pirospaprika, 1 kiskanál só, kevés őrölt bors
A sertéscsülköt ételízesítő porral és 3-4 gerezd fokhagymával ízesített vízben olyan puhára főzzük (kb. 2 óra), hogy a csonton könnyedén ki tudjuk emelni belőle. A csülköt kicsontozzuk, a húst nagyobb darabokra vágjuk. A fokhagymát összezúzzuk és a többi fűszerrel együtt, a húsdarabok közé keverjük, majd az egészet egy kiterített fóliára halmozzuk egy csíkban. A fóliát szorosan fölgöngyöljük és legalább egy napra hűtőbe, tesszük. Tálaláskor a fóliából kibontva, fölszeletelve tesszük tálra. Burgonyasaláta, zöldséggel töltött paradicsom illik mellé.
Görög uborkasaláta
Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg uborka, 2 dl tejföl, 4 gerezd fokhagyma, só, 1 csokor kapor, 1 kiskanál cukor, 1 evőkanál borecet
Az uborkát megmossuk, káposztareszelőn durvára reszeljük. Hozzáadjuk a tejfölt, az apróra vágott fokhagymagerezdeket, a sót, cukrot, a 'borecetet és a fölaprított kaprot. Az egészet jól összekeverjük, és néhány órára behűtjük.
Gyömbéres sajthalmocskák
Hozzávalók 8 személyre: 25 dkg reszelt trappista sajt, 15 dkg vaj, 1, 5 dl joghurt, 1 kiskanál. só, 1 kiskanál gyömbérpor
A puha vajat a reszelt sajttal, joghurttal, sóval és gyömbérporral összedolgozzuk. A masszát nyolc, vízzel kiöblített kis formácskába töltjük és egy napra hűtőbe, tesszük dermedni. A formából kiborítva a sajttálon, vagy salátalevélen, gyümölcsök társaságában kínáljuk.
Habos libamájpástétom
Hozzávalók 20 szelethez: 30 dkg pecsenyelibamáj, 2 evőkanál olaj, 2 dl tejszín, 5 dkg mandula, 2 evőkanál konyak, 2 evőkanál zselatin, 1 evőkanál mustár, 1 kiskanál szárított kakukkfű, 1 kis fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, só, őrölt bors
A libamájat apró kockára vágjuk és a felhevített olajon, megsütjük, majd kihűtjük. A sült libamájkockákhoz hozzáadjuk a mustárt, a kakukkfüvet, a megtisztított vöröshagymát és fokhagymát, valamint egy deci tejszínt. Az egészet turmixgéppel pépesítjük. A májas masszát sóval, őrölt borssal, konyakkal ízesítjük, majd hozzáadjuk a kevés vízben meglangyosított zselatint, a mandulát és a tejszínhabbá vert másik felét. Fóliával kibélelt őzgerincformába simítjuk és legalább fél napra hűtőbe, tesszük. A formából kiborítjuk, és felszeletelve rakjuk tálra.
Halkrémmel töltött pritaminpaprika
Hozzávalók 4 személyre: 4 db kisebb pritaminpaprika, 1 doboz olajos hering, 3 dkg liszt, 2 dl tej, só, őrölt bors, 1-1 csokor petrezselyem és snidling
Az olajos halkonzervet fölnyitjuk, az olajt egy kis lábosba öntjük, a hal húsát villával összetörjük. A fölforrósított olajon világosra pirítjuk a lisztet, á tejjel fölöntjük és folyamatosan keven3etve sűrűre, főzzük. A tűzről levéve sóval, őrölt borssal ízesítjük, majd hozzáadjuk az összetört halhúst meg a fölaprított petrezselymet és snidlinget. A pritaminpaprikák szárrészét, magházát és az esetleges hibás részeket eltávolítjuk, kiöblítjük. A sűrű halkrémet a paprikákba töltjük, és 1-2 órára behűtjük. Petrezselyemlevélkével díszítve, burgonyasalátára ültetve tálaljuk.
Heringsalátával töltött uborka
Hozzávalók 8 személyre: 4 db kisebb uborka, 1 evőkanál kapribogyó, 1 csomó újhagyma, 1-1 csokor kakukkfű és kapor, só, őrölt bors, 2 evőkanál olívaolaj, 4 párolt heringfilé (ruszli)
Az uborkákat hosszában elfelezzük, a belsejét kivájjuk. Az újhagymát megtisztítjuk és a zöldjével együtt karikára, vágjuk, majd hozzáadjuk az apróra vágott heringfilét. Megszórjuk a fölaprított kakukkfűvel és kaporral, sózzuk, borsozzuk, majd hozzáöntjük á kapribogyót levével együtt és az olívaolajt. Óvatosan összekeverjük. Ezt a heringes salátát a fél uborkák üregébe halmozzuk, és néhány őrára behűtjük.
Hideg húsos töltött alma
Hozzávalók 4 személyre: 4 db alma, 20 dkg konzerv vagdalt hús, 1 dl tejföl, 1 kiskanál mustár, csipetnyi só és őrölt bors, 1 evőkanál citromlé.
A tetejére: apróra vagdalt petrezselyemzöld
A konzerv vagdalt húst villával összetörjük, a tejföllel és a mustárral jól eldolgozzuk, sózzuk, borsozzuk. Az almákat kettévágjuk, meghámozzuk, és a magházukat kivájjuk. Annyi, citromlével ízesített vízben, amennyi ellepi, félig megfőzzük. (Kb. 3-4 perc.)
A megfőtt almákat lecsöpögtetjük, és egy tálra állítjuk az üregükkel fölfelé. A vagdalt húsos krémet a magház helyére halmozzuk, és legalább fél napa behűtjük, hogy az ízek jel összeérjenek. Petrezselyemmel meghintve kínáljuk előételnek vagy uzsonnára.
Hideg sonkás sajttekercs
Hozzávalók kb. 20 szelethez: 40 dkg trappista sajt, 5 dkg vaj, 20 dkg krémsajt, 2 tojás, l evőkanál mustár, só, őrölt bors, 15 dkg gépsonka (vagy főtt, füstölt hús), 1 csokor petrezselyem
A vajat a krémsajttal simára keverjük. Hozzáadjuk a két, villával összetört főtt tojást, a mustárt, sózzuk, borsozzuk. A sonkát nagyon apróra vágjuk és a fölaprított petrezselyemmel együtt a sajtkrémhez, keverjük. A trappista sajtot egy darabban forró vízbe tesszük. Lassú tűzön addig főzzük, míg formálhatóan puha lesz. Ekkor óvatosan kiemeljük és sodrótóval vékony lappá, nyújtjuk. Rásimítjuk a sonkás krémet és fölcsavarjuk. Behűtjük 2-3. órára, majd fölszeletelve tesszük tálra, más sajtfélék társaságában:
Ízletes sajtgolyók
Hozzávalók kb. 35 darabhoz: 25 dkg krémsajt, 10 dkg vaj, 25 dkg trappista sajt reszelve, 2 evőkanáltejföl, só, őrölt bors, l csokor petrezselyemzöld, 1 csokor snidling
A hempergetéshez: őrölt pirospaprika, 1 csokor petrezselyemzöld
A krémsajtból, a vajból, a reszelt trappista sajtból, kevés tejföllel, sóval, borssal fűszerezve jól formázható masszát gyúrunk. Hozzáadjuk a fölaprított snidlinget és petrezselyemzöldet majd diónyi gombócokat, formálunk belőle. A sajtgolyók egyik részét pirospaprikába, míg a többit apróra vágott petrezselyemzöldbe forgatjuk és színenként váltakozva tálra, tesszük. Tálalásig érleljük, sós keksz, vagy ropi társaságában kínáljuk.
Jó falatok füstölt marhanyelvvel
Hozzátolók 8 személyre: 4 kifli, 30 dkg füstölt, főtt marhanyelv, 10 dkg juhtúró, 5 dkg vaj, 1 üveg ecetes gyöngyhagyma (30 dkg)
A juhtúrót a vajjal simára keverjük, majd megkenjük vele a karikára vágott kiflit. A marhanyelv vastag bőrét lehúzzuk és fölszeleteljük. A megkent kiflidarabokra egy-egy marhanyelvszeletet fektetünk, majd egy lecsöpögtetett gyöngyhagymát, tűzünk rá fogpiszkálóval. Sonkakrémes jó falatokkal egy tálon javasoljuk kínálni.
Juhsajt fűszeres olajban
Hozzávalók 1 nagy üveghez: 50 dkg juhsajt, 2-3. chilipaprika, 1 ágacska rozmaring, 3-4 babérlevél, b-8 fokhagymagerezd, l kiskanál fekete bors, kb. 2-3 dl olívaolaj, 1 evőkanál só
A juhsajtot 2x2 cm-es kockákra vágjuk, majd a fűszerekkel váltakozva egy megfelelő méretű. jól záródó üvegbe tesszük. Rászórjuk a sót, és az üveget föltöltjük olívaolajjal. Az üveget jól lezárva hűvös helyre tesszük. Négy-öt nap múlva már fogyaszthatóak az olajból kiemelt sajtkockák, amelyeket jól átjárt a fűszerek zamata. (Hűtőben 3-4 hétig is eltartható.)
Kagylós falatok
Hozzávalók 8 személyre: 4 kifli, 1 doboz kagylókonzerv (25 dkg), 20 dkg tejszínes krémsajt, l kígyóuborka, 1 citrom
A kifliket karikára vágjuk és a tejszínes krémsajttal vastagon, megkenjük. Minden kiflidarabra egy-egy uborkaszeletet fektetünk, majd egy lecsöpögtetett kagylót, tűzünk rá fogpiszkálóval. A citromot meghámozzuk, negyedeljük és a negyedeket vékony szeletekre vágva, a kagylók mellé tűzzük. Kaviáros és szardíniás falatok társaságában kínáljuk.
Kapros sertéskocsonya
Hozzávalók 12 személyre: 1 kg kocsonyahús, 50 dkg sovány sertéscomb, 1 csokor kapor, 1 dl borecet, 2 dl száraz fehérbor, só, bors, 1 citrom
A húsokat megtisztítjuk, és nagyabb darabokra vágjuk. A borral, a borecettel és annyi vízzel, amennyi ellepi, föltesszük főni. Sóval, egy kiskanálnyi fekete borssal fűszerezzük és lassú tűzön puhára, főzzük. Ha megfőtt, kissé hűlni hagyjuk, majd leszűrjük, a húst vékonyan fölszeleteljük. Egy fóliával kibélelt őzgerincformába vékony citromszeleteket fektetünk, megszórjuk fölaprított kaporral, és kevés levet öntünk rá. Ha megdermedt, elrendezzük rajta a húsdarabokat, ráhintjük a maradék kaprot és kocsonyalével leöntjük. Legalább egy napra hűtőbe tesszük, majd a formából kiborítva fölszeleteljük. A kapros sertéskocsonya-szeleteket salátalevéllel bélélt tálra tesszük, majonézes saláta és ecetes uborka kíséretében.
Karikás virslisaláta
Hozzávalók 8 személyre: 4 pár virsli, 1 db póréhagyma, 4 evőkanál borecet, 2 evőkanál cukor, 1 kiskanál só, őrölt bors, 2 babérlevél, 1 evőkanál olívaolaj
A borecetet a cukorral, sóval, olívaolajjal, kevés őrölt borssal, és két deci vízzel összekeverjük. A póréhagymát megtisztítjuk, a virsli héját lehúzzuk és fölkarikázzuk. A virslit és a póréhagymát a borecetes salátalével összekeverjük, 2 babérlevéllel ízesítjük, majd lefedve legalább fél napig hűvös helyen érleljük.
Kaszinótojás
Hozzávalók 8 személyre: 8 db tojás, 1 evőkanál szardellapaszta, 1 evőkanál mustár, 2 evőkanál tejföl, só, őrölt bors, 2 dl tartármártás
A tojásokat keményre főzzük, hideg vízzel lehűtjük, és a héjától megtisztítjuk. Az alsó, szélesebbik feléről egy szeletet levágunk, a sárgáját kiemeljük, és villával összetörjük. Hozzáadjuk a szardellapasztát, a mustárt, tejfölt, kevés őrölt borsot, és ha szükséges, sót. A jól kikevert krémet a tojásfehérjék üregébe töltjük és a megtöltött tojásokat franciasalátára ültetve, a tartármártással leöntve kínáljuk.
Kaviáros falatok
Hozzávalók 8 személyre (kb. 40 darab): 4 db kifli, 10 dkg vaj, 1 tojássárgája, 10 dkg kaviár, 2 db ecetes uborka, 2 db főtt tojás, 1 citrom
A puha vajat a tojássárgájával kikeverjük, majd óvatosan a kaviárt is beleforgatjuk. A kifliket fölkarikázzuk, és a kaviáros vajjal megkenjük. A kaviáros falatok egy részére egy-egy szelet ecetes uborkát tűzünk fogpiszkálóval, míg a többire tojáskarikát helyezünk. A citromot meghámozzuk, előbb karikára, majd cikkekre vágjuk és díszítésül a falatkák tetejére, tűzzük.
Kaviárral töltött tojás orosz módra
Hozzávalók 8 személyre: 8 db tojás, 2 evőkanál kaviár (kb. 5 dkg), 1 evőkanál mustár, 2 evőkanál tejfői, só, őrölt bors, 1 csokor snidling
A mártáshoz: 2 dl tartármártás, 2 db nagyobb csemegeuborka, 1 evőkanál citromlé, 1-l csokor snidling és friss tárkony
A tojásokat keményre főzzük, hidegvízben lehűtjük, majd héjától megtisztítjuk és kettévágjuk. A sárgájukat kiemeljük, villával összetörjük, a mustárral és a tejföllel simára keverjük. Hozzáadunk egy evőkanálnyi kaviárt, egy csokornyi fölaprított snidlinget, sóval, borssal ízesítjük. A kaviáros tölteléket a fél tojásfehérjébe halmozzuk és a maradék kaviárral, megszórjuk. A csemegeuborkákat apró kockákra vágjuk, majd a tartármártással, citromlével és a fölaprított snidlinggel meg a tárkonnyal összekeverjük, és egy lapos tálba öntjük. Ráhelyezzük a megtöltött kaviáros tojásokat, és behűtve kínáljuk.
Káposztalevelek töltve, hidegen
Hozzávalók 8 személyre: 8 db savanyúkáposzta-levél, 50 dkg kész tatár bifsztek, 1 csokor friss tárkony
A savanyú káposzta leveleit kettévágjuk, a torzsát kimetsszük. Az így kapott kis levélkékre tatár bifszteket halmozunk, fölgöngyöljük, Jól behűtjük, majd tálalás előtt apróra vágott tárkonylevéllel megszórjuk.
Kocsonyázott zöldség
Hozzávalók 8 személyre: 60 dkg vegyes, levesben főtt zöldség, 2-3 ecetes uborka, 2 tojás, 5 dl húsleves, 2 evőkanál zselatin
A tejásókat keményre főzzük, meghámozzuk, és cikkekre vágjuk. A levesben főtt zöldséget gyufaszálnyi csíkokra vágjuk az ecetes uborkával együtt, majd egy kis kerek, gyűrű alakú formába (esetleg őzgerincformába) a tojáscikkel együtt ízlésesen elrendezzük. A zselatinport a húslevesben simára keverjük, majd meglangyosítva föloldjuk, és a zöldségekre öntjük. Hűtőben legalább egy napig dermesztjük, majd a formából kiborítva, fölszeletelve tálaljuk.

 

 
PRAKTIKÁK
 
JÓ TUDNI
 
EGÉSZSÉGESEN
 
FÜSZEREKRŐL
 
GOMBA
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre