Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2009-12-21
 
Menü
 
CSINÁLD HÁZILAG
 
MIBEN
 
SZÓJA ÉS TOFU

 

Tofu ételek készítése
Az eredeti receptekben az ízesítők között szinte minden esetben megtaláljuk a szójaszószt, talán azért, mert a növényi táplálkozásból a fontos B12 vitamin egyébként hiányozna, az erjesztett szójakészítmények (szójaszósz, miszo, nattó, tempe) azonban tartalmazzák. A pörkölt magból készült szezámolaj néhány cseppje kellemes ízt ad a közvetlenül is fogyasztható tofunak.
A konyhaművészet bármelyik fűszerének felhasználásával az ízesítésnek végtelen változata lehetséges. Édesítéssel, például akár tortakrém is készíthető belőle.
A hagyományos magyar konyha teljes skáláját megalkothatjuk. A legnépszerűbbeket: a rántott szeletet, illetve a pörköltet is.
A francia konyhából a tofumajonéz említhető, ez kalóriaszegény salátaöntet, amely nem tartalmaz állati eredetű összetevőt.
Késztermékként kapható: Füstölt tofu
A füstölést helyettesítő természetes aroma, károsítás nélkül képes felidézni a füstölt húsok íz-élményét. Azonnal, illetve ízesítőként alkalmazva fogyasztható.
Csirke szecsuani módra
1 nagy csirkemell, 5 dkg pörkölt tisztított földimogyoró (nem sós!), 3 ek. szójaszósz, 3 ek olaj, 2 gerezd fokhagyma, 1 csapott teáskanál, csípős Piros Arany, 1 tk. étkezési keményítő, csipet só.
A bőrétől és csontjától megfosztott csirkemellet falatnyi kockákra vágjuk. a mogyoró barna héját ledörzsöljük, a fokhagymát összezúzzuk. A húskockákat kis tálkába rakjuk, ráöntjük a szójaszószt és az olajjal elkevert paprikakrémet. 20 percig hagyjuk állni, közben többször is átkeverjük. Felforrósítjuk a wokot, beleöntjük a szójás csirkehús-kockákat. Gyorsan, folytonos keverés közben, erős lángon néhány percig pirítjuk, ezután hozzátesszük a mogyorót, a fokhagymát, és egy kicsit megsózzuk. Tovább pirítjuk még két-három percig, végül beleöntjük a 3-4 evőkanál vízzel simára kevert keményítőt. Gyorsan elkeverjük, és éppen csak egyet forralunk rajta.
Párolt rizs illik hozzá. Egy kicsit csípős, de nagyon finom!
Ázsiai rizses tofu
Egy tofu (300 gr) felét kockára vágjuk. Forró olajban barnára sütjük, majd az olajból kivéve félretesszük. Ugyanebben az olajban 1 közepes fej apróra vágott vöröshagymát megpirítunk, hozzáadunk 200 g apróra vágott gombát. Fedő alatt néhány percig pároljuk, majd hozzáadunk 200 g zöldborsót, 2 evőkanál szójacsírát és a sült tofu kockákat. Tovább párolva hozzákeverjük a villával összetört másik fél adag tofut. Gyakori kevergetés mellett addig hagyjuk a tüzön, amíg a levét elfövi. Közben 250 g rizst puhára főzünk, belekeverjük és 2 evőkanál szójaszósszal elkeverve tálaljuk.
Tofu saslik.
300 g tofut kockára vágunk, 200 g cukkínit és 150 g sárgarépát, 200 g gombának a kalapját 2-3 cm-es szeletekre vágunk, mély tálba helyezve kevés olajjal, teáskanálnyi curry porral, sóval, borssal megfűszerezzük. Kb. 1 órát állni hagyjuk, Ezután tetszés szerinti sorrendben nyársra húzzuk, és aranysárgára grillezzük.
A mártáshoz 1 fej apróra vágott hagymát kevés olajon megpirítunk, 2 dl vízzel felengedjük, hozzáadunk 2 evőkanál földimogyorókrémet, 1-2 kanál curry porral, fél citrom levével és ízlés szerinti cukorral ízesítjük.
A megsült tofu saslikot, a nyársról lehúzzuk és a mártással leöntve, körettel tálaljuk.
Egyszerű tofu salátaöntet.
150 g tofut összetörünk 30 ml olajjal, 1 evőkanál citromlével, 1 evőkanál mézzel vagy porcukorral, 1 teáskanál mustárral, 1 teáskanál ecettel, kevés sóval.
Mély keverőtálban nagy fordulatszámon simává, krémszerűvé keverjük. Különféle salátához, illetve fűszeres, pikáns mártások alapanyagául használhatjuk.
Tofu golyócskák.
30 dkg tofu, 17 g búzacsíra vagy durvára őrölt napraforgómag, 17 g teljesőrlésű búzaliszt, 27 g élesztő, 10 g reszelt hagyma, 1 gerezd áttört fokhagyma, 3 g baromfi fűszerkeverék, 2 g fehérbors, 5 g tengeri só.
Ezeket mind jól összekeverjük és kb. 30 percig pihentetjük. Nedves kézzel kis golyókat formálunk, és forró olajban kisütjük. Vegyes körettel, különböző öntetekkel tálaljuk.
Tofu rántotta.
Egy közepes fej hagymát felkockázunk, és kevés olajon aranysárgára pirítjuk. Egy tofut rámorzsolunk, és folyamatos keverés mellett 3 percig sütjük. Közben annyi szójaszószt keverünk hozzá, hogy a kellő sós ízt megkapja. Hozzáteszünk még 2-3 teáskanálnyi tárkonyos ecetet és végül 1-2 tojást.
Ekkor már csak annyira sütjük, amennyire a tojás megkívánja.
Ananászos tofu savanyu-édes, mártásban.
1 evőkanál olajat fazékban felmelegítünk. Beleteszünk 3 evőkanál mézet, 10 evőkanál ananászkonzervet lével együtt, két evőkanál szójaszószt
és egy kevés almaecetet.
Hozzáadjuk a kockára vágott tofut (30 dkg). Összefőzzük (5-10 perc), majd hozzáadjuk az előzőleg 6 evőkanál vízzel összekevert 1 evőkanál kukoricakeményítőt. Addig keverjük - óvatosan, nehogy összetörjön -, amíg sűrű mártást kapunk. Aki szereti, erős paprikát is tehet bele.
Zöldséges tofu
Egy nagyobb fej hagymát olajon megfonnyasztunk, pörköltalapot készítünk. Ebbe tesszük az apró kockára vágott tofut.
Főzés közben hozzáadunk két nagy marék zöldségkeveréket (bevált a mexikói keverék). Addig főzzük, amíg a zöldség puhára fő.
Tejfölös-sajtos tofu
 A tofut centisre szeleteljük, fűszersó keverékkel megszórva állni hagyjuk. Egy tűzálló tálat tejföllel vastagon kikenünk, belehelyezzük a tofuszeleteket, a tetejére is vastagon tejfölt kenünk, majd meghintjük füstölt sajttal. Sütőben addig sütjük, amíg a tejföl megszilárdul, és a sajt szépen megpirul.
Édes-savanyú tál
Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg (1 csomag) tofu, fél konzerv darabolt ananász, 2 csomag (125 g) gyorsrizs, 1 üveg édes-savanyú mártás
Előkészítés: A tofut lecsepegtetjük, és kockákra vágjuk. Az ananászt lecsepegtetjük.
Elkészítés:
1. A rizst a csomagoláson olvasható utasítás szerint megfőzzük.
2. A mártást felforraljuk, belekeverjük a tofut és az ananászt. Sóval, borssal ízesítjük, és kb. 5 percig együtt forraljuk.
3. A rizst leszűrjük, és a tofus mártással kínáljuk.
Székelykáposzta
Hozzávalók 4 személyre:  80 dkg savanyú káposzta, 1 fej hagyma, 2 ek. olaj, 1 csapott ek. pirospaprika, őrölt kömény, 60 dkg füstölt tofu
Előkészítés:
A káposztát leöblítjük, kicsavarjuk. A hagymát apróra vágjuk.
Elkészítés:
1. Az olajat felforrósítjuk, megpirítjuk rajta a hagymát, lehúzzuk a tűzről, és megszórjuk a pirospaprikával.
2. Rádobjuk a káposztát, összekeverjük, kevés vizet öntünk alá, és puhára pároljuk. Megszórjuk köménnyel és borssal.
3. A tofut kockákra vágjuk, kíméletesen a káposztához keverjük, és kb. 10 percig együtt főzzük.
4. Levesszük a tűzről, lefedjük, és még 15 percig állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek. Tejföllel meglocsolva tálaljuk.
Rántott téglácskák
Hozzávalók 4 személyre:  2 csomag (600 g) tofu, 2 ek. szójaszósz, 2 dl zöldségleves kockából, 25 dkg rizs, 2 tojás, liszt és zsemlemorzsa, 1 doboz szójacsíra , olaj a sütéshez
Előkészítés:
A tofut 1,5 cm vastagságú téglalapokra vágjuk, majd a szójaszósszal ízesített zöldséglevesben kb. 20 percig áztatjuk. A rizst megfőzzük.
Elkészítés:
1. A tojást felverjük. A tofut alaposan lecsepegtetjük, és bepanírozzuk, azaz megforgatjuk a lisztben, a tojásban és a zsemlemorzsában.
2. A szójacsírát megmossuk, a tofu áztatólevéből elveszünk kb. 1 decit, és puhára pároljuk benne a szójacsírát.
3. Az olajat felforrósítjuk, és aranybarnára sütjük benne a tofutéglákat. Kiszedjük, majd lecsepegtetjük. A rizzsel, a szójacsírával tálaljuk. Szójaszószt, esetleg vegyes párolt zöldséget kínálhatunk hozzá.
Görög saláta
Hozzávalók 4 személyre:  1 paprika, 3 szem paradicsom, 1 fej lilahagyma, 1 kisebb uborka, néhány salátalevél, 1 doboz (300 g) tofu, 2 ek. borecet, 1 mk. Oregánó, 1 gerezd fokhagyma, 4 ek. fűszeres olaj
Előkészítés:
A zöldségeket megtisztítjuk, megmossuk. A paprikát, a paradicsomot, a lilahagymát karikákra, az uborkát kis kockákra aprítjuk. A salátaleveleket leszárítjuk. A tofut lecsepegtetjük, és kockákra vágjuk.
Elkészítés:
1. Az ecetet kikeverjük az oregánoval, kevés sóval és borssal, belepréseljük a fokhagymát, végül erőteljes mozdulatokkal elkeverjük benne az olajat és fél dl vizet.
2. A salátalevelekkel kibélelünk egy tálat, ráhalmozzuk a zöldségeket, végül a tetejére szórjuk a tofut.
3. Az egészet leöntjük az öntettel, és pirított barna kenyérrel tálaljuk.
Mexikói kockák
Hozzávalók 4 személyre: 1 zöldségleveskocka, 1 mk. Chili, 1 csomag (300g) tofu, 2 ek. olaj, 1 csomag mélyhűtött vegyes mexikói zöldségkeverék, 1 kis konzerv szójacsíra
Előkészítés:
A kockából 2 dl vízzel levest főzünk, és belekeverjük a chilit. A tofut kockákra vágjuk, és a levesben kb. 20 percig pároljuk.
Elkészítés:
1. Az olajat felforrósítjuk. A tofut alaposan lecsepegtetjük, és az olajban megpirítjuk. Kiszedjük, melegen tartjuk.
2. A zöldségkeveréket fagyottan az olajba szórjuk, kissé megpirítjuk, a pácléből hozzáöntünk 1 dl-nyit, és puhára pároljuk a zöldségeket. Sóval, borssal, ha szeretjük erősen, még chilivel ízesítjük.
3. Leszűrjük a szójacsírát, beleforgatjuk a zöldségkeverékbe, és összeforraljuk. A tofukockákkal összekeverjük, és kínáljuk.
Tofu készítése!
1 csésze áztatott szójabab, 3 cs. forró víz, 2 tk. keserűsó (magnézium-klorid).
A jól megmosott szóját öntsük le forró vízzel, hagyjuk állni 15 percig. Szűrjük le, újabb vízbe téve 10 órán át, áztatjuk. Leszűrjük, jól megmossuk, turmixban forró vízzel pépesítjük.
A pürét vastag aljú lábasban tegyük vaslapra, és kislángon forraljuk fel. Állandóan kevergetni kell, mert kifut és leég. 10-15 percig főzzük.
Leszűrjük: egy fazékra szitát teszünk, ebbe szűrővásznat, vagy gézt. Ha lecsepegett, óvatosan (forró!) jól csavarjuk ki, hogy semmi ne vesszen kárba.
Az így kapott, kb. 80 fokos szójatejet elkeverjük 1 cs. forró vízben feloldott keserűsóval, majd 5 percre lefedjük.
Óvatosan összekeverjük.
10-20 perc múlva megalvad, ha mégsem, akkor keverjünk hozzá egy kis alvasztó (?) anyagot.
Következik a sajtolás.
A tejsavót úgy szűrjük le, hogy szitát szűrővászonnal bélelünk, ebbe öntjük az alvadékot. Ráhajtjuk a kendőt, ráteszünk egy kerek lapot, esetleg tányért, erre pedig nehezéket. Ha keményebb tofut akarunk, 1 órán át, tartson a préselés. Ha krémhez, mártáshoz akarjuk használni, kevesebb a préselési idő.
Kiemeljük a szitából, hideg vízbe tesszük, hűtőben, a vizet naponta cserélve, 8-10 napig eláll. Fagyasztható is, ilyenkor megsárgul, állaga, íze megváltozik.
Ránky Edit: A natúrkonyha nyersanyagai és receptjei - Natura füzetek - Mg. Kiadó - 1987.)
Szójatartár
Hozzávalók: 1 kg szójagranulátum (sós) *** lásd alább ***, 20 dkg vöröshagyma, 10 db tojás sárgája, 2 dkg só, 1 g őrölt bors, ízlés szerint: mustár, őrölt paprika, vaj, ketchup, Worchester, vagy szójaszósz, 10 dkg reszelt savanyú uborka, 10 dkg citrom, 30 db zsemleszeletke pirítva
A leforrázott szójagranulátumot 10 egyforma pogácsává formázzuk. Közepébe kis mélyedést készítünk, és egy-egy tojássárgáját teszünk bele. Köré a lapostányérra felhalmozzuk a fűszereket, a hagymát.
A vendég maga ízesíti és keveri be. Külön szeletelt vajat és pirítóst adunk hozzá.

Kiegészítő
Sós alapgranulátum
1 kg szójagranulátum, 3 liter víz, 5 dkg egységes alapfűszer a forrázáshoz
Alapfűszer: 10 dkg Delikát vagy Vegeta, 1 dkg őrölt kömény, 1/2 dkg őrölt szerecsendió, 1 g őrölt bors
A 3 liter vízbe két evőkanál alapfűszert teszünk. Ha forr, ráöntjük a granulátumra, és jól elkeverve fedő alatt hagyjuk megdagadni. Utána ízlés szerint tovább ízesítjük.
Szójatej
Szárított szójababot beáztatunk egész éjszakára.
I. variáció
Megfőzzük.(Lehet hozzáadni kókuszreszeléket is 1 csészéhez 1/2 cs. kókuszreszeléket
Majd turmixoljuk 1 cs. szójabab, 3 cs. víz. Gézen átszűrjük. Ízesítjük mézzel, vaníliával.
II. variáció
Nem főzzük meg. Hanem csak a recept szerint elkészítjük. Majd ha leszűrtük felforraljuk. Vigyázat ugyanúgy kifuthat és leéghet, mint a tej.
Tofu
Szójatejet (II. variáció) elkészítjük, és amikor felforrt keserűsót vagy citromlét rakunk bele. Megtúrosodik a tej. Leszűrjük és a tofut megpréseljük. (pl. ruhában kicsavarjuk. összeáll, mint a sajt) hűtőben, vízzel ellepve tárolhatjuk kb. 1 hétig. A vizet mindennap cserélni kell.
Kínai palacsinta szójaszósszal
Hozzávalók: 25 cl tyúkhús-alaplé, 1 evőkanál kukoricakeményítő, 1 teáskanál szójaszósz, 1 késhegynyi cukor, 0,5 teáskanál szezámolaj, 1 kisebb újhagyma zöldje, 100 g szójacsíra,  4 tojás, 200 g főtt rákocska, 2-3 evőkanál olaj
Előkészítés: 12 perc
Főzés:  16 perc
1. Kisebb serpenyőben az alaplevet, keményítőt, szójaszószt és cukrot jól elkeverjük. A mártást erős lángon, állandóan kevergetve, felforraljuk. Hozzáöntjük a szezámolajat, majd a kész mártást levesszük a tűzhelyről, és a palacsinták elkészültéig melegen tartjuk.
2. Megmossuk, felaprítjuk a hagyma zöldjét. A szójacsírákat durvára vágjuk. Ezután a tojásokat, rákot, szójacsírát, és hagyma zöldjét egy tálban jól összekeverjük. Nagy, teflonos serpenyőben 1 evőkanál olajat felforrósítunk.
3. Minden palacsintához 3-4 evőkanál tojásmasszát teszünk a serpenyőbe. Egyszerre 2-3 palacsintát süssünk, egyenként körülbelül 2 percig, amíg az alsó felük aranybarna lesz. Ezután fordítsuk meg a palacsintákat, majd süssük meg a másik oldalukat is. Ha elkészült, tegyük lapos tálra és tartsuk melegen.
4. Süssünk az egész tojásmasszából palacsintákat, szükség szerint esetleg tegyünk még olajat a serpenyőbe: Minden tányérra helyezzünk 2-2 palacsintát, az előkészített szójaszószt osszuk el arányosan rajtuk, és azonnal tálaljuk.
Fényezett csirkesaláta
Hozzávalók / 4 adag /: 4 filézett csirkemell, 1 fej saláta, 12 dkg szójacsíra, 9 dkg bébikukorica
Pácléhez és az öntethez: Őrölt gyömbér, 1 gerezd fokhagyma, 4 dkg cukor, 30 ml Dijoni mustár, 0,5 dl bor, 0,5 dl szezámolaj, só, bors, 0,5 dl szójaszósz, 1,2 dl salátaolaj
A csirkemell szeletek felső oldalát enyhén vagdossuk be és tegyük lapos tálba. Vágjuk apróra a fokhagymát.
Készítsük el a páclét: tegyük egy keverőtálba a gyömbért, a fokhagymát, a cukrot, a mustárt, 15 ml bort és ugyanannyi szezámolajat és borsot. Öntsünk hozzá szójaszószt és keverjük jól össze. Vegyünk ki a pácléből kb. fél dl és tegyük félre.
A páclét öntsük a csirkére és tegyük hűtőbe 1-2 órára. A maradék bort, szezámolajat és a páclét keverjük össze. Ez lesz az öntet.
A salátákat tekerjük össze és vágjuk csíkokra. A szójacsírára öntsünk forró vizet és hagyjuk benne állni 1 percig, majd öblítsük le hideg vízzel. A bébikukoricát vágjuk ketté.
A csirkemelleket vegyük ki a pácléből és tegyük olajjal kikent sütőrácsra és folyamatosan locsolgatva a páclével, süssük mindkét oldalát kb. 7-7 percig. Ha megsült vágjuk vékony szeletekre.
Közben a szójacsírát és a bébikukoricát összekeverjük a salátával és meglocsoljuk az öntettel.
A csirkeszeleteket körben szépen elterítjük egy tálon és a közepébe tálaljuk a salátát.
Szója kolbászkák
25 dkg szója granulátum /szárazon /, 5 db egész tojás, 5 csapott evőkanál búzadara, 1 közepes fej vöröshagyma 2 evőkanál olajban megüvegesítjük. 2 vastag gerezd fokhagyma, 10 dkg reszelt trappista sajt, pirospaprika, őrölt fehér bors, ízlés szerint., só ízlés szerint.
Ezeket az összetevőket jól összekeverjük. Letakarjuk, és félre tesszük legalább 4-5 órára hideg helyre. /Ne száradjon ki. NAGYON FONTOS./
Addig felmelegítjük a kisütéshez az olajat. Vízfürdőre teszünk egy zárható fedelű jénai tálat. A kisült kolbászkák melegen tartásához.
Hideg vizes kézzel kis bélszínrolószerű kolbászkákat készítünk, zsemlemorzsában megpörgetjük, és hirtelen sütjük. Pont elég a kisütéshez, hogy a zsemlemorzsa színe éppen megpirulódjon. Kb. 25 db kis kolbászkák lesznek.
Melegen tároljuk mindaddig, míg elkészítjük a puhító levet.
Egy kis pohárban felforralunk 2 dl vizet és a kisütés olajából 1/2 dl. olajat teszünk bele. Felforraljuk, és forrón a melegen tartott kolbászkákra öntjük, hogy felszívódjon az a 2.5 dl folyadék. A fedél az edényen legyen és mozgassuk, hogy egyenletesen minden kolbászka megpuhuljon.
Melegen tálaljuk főzelékek mellé. Ha nem fogy el akkor el lehet tárolni, de csak mikróban lehet jól felmelegíteni. Akinek nincs mikrója vágja szeletekre, és a főzelékkel együtt melegítse fel.
Garnéla és kagyló kínai módra
A gyors keverve sütés kínai módszerének köszönhetően sem a rák, sem a kagyló nem szárad ki, sőt a zöldségek is frissek, ropogósak maradnak.
4 személyre
Előkészítés: 35perc
Főzés: 20 perc
6 evőkanál olívaolaj, 600 g főtt rizs, 1 nagy piros húsú paprika, kimagozva és feldarabolva, 1 nagy sárgarépa, megtisztítva és ferdén vékonyra szeletelve, 220 g konzervsulyom (vízigesztenye), lecsepegtetve és felszeletelve, 12 g zsenge zöldborsó, héjastul megmosta, 1 kávéskanál cukor. 350 g friss garnéla, páncél nélkül és kibelezve, 220 g fésűkagyló, 3 újhagyma, megtisztítva és finomra vágva, 1 evőkanál friss gyömbér, megtisztítva és finomra vágva, 2-2 evőkanál szójaszósz és almaborecet, összeelegyítve
1. Wokban 2 evőkanál felhevített olajban 2-3 percig kevergetve pirítsuk a riszt, majd tegyük át egy tálba és tartsuk melegen.
2. Hevítsük a maradék olajat mérsékelt tűzön 1 percig, majd keverjük bele a paprikát, a sárgarépát, a sulymot, a zöldborsót, szórjuk meg cukorral és keverve süssük 2 percig, míg a zöldségek fényesek nem lesznek.
3. Adjuk hozzá a garnélát és a kagylót, és keverve süssük még 3 percig. ezután szórjuk bele az újhagymát és a gyömbért, és 1 percig kevergessük vele.
4. Öntsük az edénybe a szójaszószt, és időnként megkeverve várjuk meg, amíg a mártás szirup sűrűségű nem lesz, a kagylók átsülnek, a zöldségek pedig ropogósak maradnak. Keverjük bele a riszt és azonnal tálaljuk.
Csípős tojásleves zöldborsóval
Hozzávalók 6 személyre: 1,5 liter zöldségleves, 15 dkg kifejtett friss zöldborsó, 3 evőkanál, csípős szójaszósz, 3 evőkanál kukoricaliszt, 4 tojás, egy csipet gyömbérpor, ízlés szerint ecet, őrölt bors.
A levesből 1 litert felforralunk, és attól függően, hogy mennyire zsenge, 5-10 percig főzzük benne a zöldborsót. A kukoricalisztet és a szójaszószt kikeverjük a maradék hideg levessel, és mérsékelt lángon behabarjuk vele a zöldborsós zöldséglevest. Folytonosan kevergetve belecsorgatjuk a felvert tojásokat, és ecettel, sóval, őrölt borssal és gyömbérrel ízesítve készre főzzük.
Tavaszi tekercs
Hozzávalók 8 személyre:
A tésztához: 20 dkg kukoricaliszt, 2 dkg finomliszt (búza), víz, csipet só, fél felvert tojás,
A töltelékhez: 4 szárított kínai feketegomba, 20 dkg csirkemell, 1 teáskanál kukoricaliszt, 1 sárgarépa, 1-2 újhagyma, 1 evőkanál mogyoróolaj, 7 dkg babcsíra, 1-2 evőkanálnyi csípős szójaszósz, 1 evőkanál száraz cherry, 5 dkg főtt garnélarák, csipetnyi ötfűszer-keverék, só, olaj a sütéshez. 
A tészta hozzávalóiból keverjünk sűrű palacsintatésztát, és hagyjuk állni fél óráig. A gombát áztassuk meleg vízben öt percig. A kicsontozott csirkemellet vágjuk keresztben csíkokra, kis tálba téve hintsük meg kukoricaliszttel, forgassuk át, és ezt is hagyjuk állni néhány percig. A meghámozott sárgarépát előbb vágjuk 4-5 centis darabokra, majd vékony csíkokra. A hagymát is vágjuk fel csíkokra, vagy vékony karikákra. Aprítsuk fel a lecsepegtetett gombát is, amelyről levágtuk a szárát. Serpenyőben forrósítsunk kevés olajat, és folytonosan kevergetve együtt pirítsuk benne 2-3 percig a gombát, a sárgarépát, a hagymát és a babcsírát. Tegyük bele a csíkokra vágott húst, a szójaszószt, az ötfűszer-keveréket, és pirítsuk együtt még 2-3 percig, illetve addig, amíg a hús kifehéredik. Az egészet öntsük ki egy tálba, keverjük hozzá az apró, főtt rákokat, és hagyjuk kihűlni. A pihentetett tésztából süssünk nyolc palacsintát. A tölteléket osszuk nyolc részre, formázzunk belőle kis rudakat, helyezzük a palacsintára, s hajtogassuk rá a tésztát úgy, hogy előbb két oldalról hajtjuk rá a töltelékekre, megkenjük tojásfehérjével, ráhajtjuk a visszamaradt két szél egyikét, azt is megkenjük, s ráhajtjuk az utolsó szélét.
Az egészet nyomkodjuk össze, hogy a palacsinták ne nyíljanak szét sütés közben. Bő forró olajban süssük ki 4-5 perc alatt minden oldalán aranybarnára, de egyszerre csak keveset téve a serpenyőbe. Ami már kisült, tartsuk a sütőben melegen, hogy egyszerre adhassuk forrón az asztalra. Önmagában is kitűnő, még inkább különböző ízű mártásokba mártogatva.
Sonkás-póréhagymás kacsa
Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg kacsamell, 1 evőkanál kukoricaliszt, 2 evőkanál szójaszósz, 10 dkg főtt sonka, 1-2 póréhagyma, 3-4 evőkanál mogyoróolaj, 1,5-2 dl zöldségleves, 1 evőkanál száraz cherry, só.
A filézett kacsamellről ne szedjük le a bort és a zsírt, így vágjuk másfél centis kockákra. A szójaszószt keverjük ki a kukoricaliszttel, tegyük a húsra, jól keverjük át, és hagyjuk állni fél óráig. A sonkát vágjuk 1 centi széles csíkokra, a megtisztított póréhagymát előbb 4-5 centis darabokra, majd csíkokra. Az olaj felét forrósítsuk fel a serpenyőben, és állandóan kevergetve 2-3 percig pirítsuk meg benne a húst, majd vegyük ki, és öntsük ki a maradék olajat is. A friss olaj másik felével pirítsuk 2 percig a póréhagymát, tegyük bele a sonkát, pirítsuk együtt még egy percig. Adjuk hozzá a levest és a cherryt, ízlés szerint sózzuk, tegyük bele a húst is, és az egészet – ugyancsak kevergetve – pirítsuk-pároljuk még 3-4 percig. Ha kell, öntsünk hozzá még egy kis levest. Nagyon forrón tálaljuk.
Shoap souey
2 személyre
5-5 dkg sovány sertéshús és marhahús, csirkemell, pulykamell, 2 ek. hidegen sajtolt olaj, 2 ek. szójaszósz, 4 ek. sherry, kicsi fehérbors, 10 dkg répa, 10 dkg vöröshagyma, 5 dkg zsenge zöldborsó (mirelit), 5 dkg. kukorica (mirelit)
WOK és kellékei
Köretnek kínai tojásos rizs
A húsokat gyufaszálnyi csíkokra kell vágni, ugyanígy a sárgarépát, a hagymát nagyobb kockára. A húsokat egymástól elkülönítve be kell pácolni a szójaszósz, sherry és bors keverékébe kb. 1 órára és hideg helyen pihentetni.
A húsokat leszűrni.
Olajat a wokba, majdnem gyulladásig hevíteni. Először marhahús, pirítani 3-4 percig, majd sertéshús, további 3-4 perc, pulykamell 3-4 perc, csirke.
A pulykamellel egy időben bele a hideg kukoricát, zöldborsót, a csirkével együtt a répacsíkokat is és az egészre ráönteni a leszűrt levet.
Kb. 4-5 percnyi pirítás után tálaljuk az előre elkészített rizshez.
Szárnyas szójapácban
Csak só, fokhagyma és szójaolaj kell a fűszerezéshez.
Ha bekented a szárnyas darabokat sóval, tört fokhagymával locsold meg szójaolajjal.
Hagyd állni kb. 2 órát utána lehet sütni.
Köretnek káposztát, hagymát, répát vékonyra vágva, (reszelve) só, saláta lével leöntve.
Fél édes fehér, vagy rosé bor illik hozzá.
Nem csak kerti sütőben finom.
Palacsintapalástba bújtatott kacsa
Hozzávalók: 2 kacsamell, 100 ml szójaszósz, 50 ml rizsecet, 3 ek. barna cukor, 200 ml hosinszósz.
A palacsintatésztához: 50 dkg liszt, 1/2 tej, 2 tojás, só, olaj
A palacsintatészta alapanyagait jól keverjük el, majd süssünk ki a szokásosnál vastagabb palacsintákat. Előbb a kacsamelleket tisztítsuk meg a zsíros részektől, majd keverjük el a szójaszószt rizsecettel, sóval és cukorral. A mártásban forgassuk meg a húsdarabokat, majd alufóliával letakarva kb. 20 percig grillezzük. A sütőből kivéve vágjuk a húst vékony csíkokra, s a hosinszószban melegítsük meg egy serpenyőben. Aztán terítsük a palacsintákra és göngyöljük össze. Személyenként 2-2-t tálaljunk.
Szójababos saláta
Hozzávalók: 1 csésze főtt szójabab, 1 reszelt sárgarépa, 1/2 reszelt zeller, 1-2 zöldpaprika kockára vágva, 1 paradicsompaprika kockára vágva, karikára vágott póréhagyma vagy apróra vágott snidling.
A szószhoz: 3 ek tökmagolaj, 1 ek citromlé, tengeri só, kakukkfű, fokhagyma stb. ízlés szerint. A hozzávalókat keverjük jól össze a salátaszósszal, és már tálalhatjuk is.
Delikát szójabab saláta
Hozzávalók: 2 csésze főtt szójabab, 1 db nyers cékla, 1 db alma, 1 marék mustárcsíra, salátalevelek.
A szószhoz: 2 dl joghurt, 1 ek tamarind, 1 kisebb vöröshagyma (reszelve), tengeri só, 1 ek snidling,
1/2 citrom leve, esetleg más fűszer: kakukkfű, majoránna, stb.
A céklát és az almát reszeljük le, a főtt szójával és a mustárcsírával keverjük össze. Az egészet tegyük a tányérokon körbe rakott salátalevelekre és öntsük le salátaszósszal.
Szójatej
Hozzávalók: 2 1/2 csésze szójabab
A 2 1/2 csésze szóját jól megmossuk és felforraljuk, majd 10-12 órán át, áztatjuk. A vékony hártyás héját dörzsöléssel eltávolítjuk, majd alaposan leöblítjük. A megduzzadt babokat turmixoljuk, forró vízzel (1 csésze beáztatott szójababhoz 2 1/2 csésze, forró víz). A kapott szójapépet nagyméretű, vastag aljú fazékban óvatosan felforraljuk, majd 15-20 percig kis lángon forraljuk. Nagyon könnyen lekozmál és kifut, ezért ajánlatos állandóan keverni. A kifutás ellen bevált módszer, ha a felfutáskor kevés hideg vizet öntünk a tetejére. Ezt néhányszor megismételve többet már nem fut ki. A főzés után leszűrjük a szójatejet. Egy nagy fazékra szűrőt helyezünk, melybe finom vásznat teszünk. Beleöntjük a forró pépet, a maradék folyadékot a ruha összefogásával kinyomkodjuk. A kész szójatejet csipet sóval (vagy kevés tamarinddal), kevés mézzel vagy juharsziruppal ízesítjük.
Szója leves Újházy módra.
12 dkg szója kocka, 3dl víz, 6 dkg sárgarépa, 10 dkg gyökér, 2 dkg karalábé, 2 dkg zellergumó, só 5 dkg fejtett zöldborsó, 4 dkg cérnametélt, 1 l víz.
A szójakockát 3dl vízben áztatjuk, leszűrjük, hideg vízben kezdjük el főzni, a megtisztított zöldséggel együtt megsózzuk. Amikor majdnem puha belefőzzük a zöldborsót, ha szükséges utána sózzuk. Tálalás előtt belefőzzük a cérnametéltet.
Szója leves májgaluskával.
Összetétele és elkészítése ugyan az, mint az előző levesnek csak cérnametélt helyett májgaluskával tálaljuk.
Májgaluska: 1 doboz májkonzervet összekeverünk egy tojással és egy evőkanál zsemlemorzsával. Ha a leves elkészült,  és még fórt  apró galuskákat szaggatunk bele.
Szójapüré leves.
Összetétele és elkészítése ugyanaz, mint az Újházy levesnek csak a cérnametélt kimarad belőle. Az elkészült levest leszűrjük a szóját és a zöldséget turmixszoljuk vagy megdaráljuk, és a leszűrt lével összeforraljuk.
Szójakrém leves.
12 dkg szójakocka, 3 dl víz, 6 dkg sárgarépa, 10 dkg gyökér, 10 dkg burgonya, 1 csomó petrezselyemzöld 1 evőkanál olaj, tárkony, só, 1 tojás sárgája, 1 dl tejföl.
A szóját 1 óráig vízben áztatjuk, leszűrjük. A megtisztított feldarabolt zöldséget olajon megpirítjuk a megmosott finomra vágott zöldpetrezselymet, rászórjuk, a szójával együtt 1 l hideg vízben kezdjük főzni a tárkonnyal együtt. Ha puha hozzáfőzzük az apróra vágott burgonyát, és puhára főzzük. A tojás sárgáját összekeverjük a tejföllel és óvatosan hozzákeverjük a leveshez nehogy összerántsa a tojás sárgátját.
Tejfölös burgonyaleves.
60 dkg burgonya, 2 evőkanál olaj 1 evőkanál szójaliszt, 1 csomó zöldpetrezselyem, 2 szál zellerlevél, 1 dl tejföl, só.
Az apróra vágott burgonyát a zellerlevéllel 1,2 l  vízben megfőzzük. A finomra vágott zöldpetrezselymet az olajon megpároljuk. A szójalisztet kevés vízzel simára keverjük a szóját, és az olajos petrezselymet a leveshez öntjük, takaréklángon még 10 percig forraljuk. A tejfölt kevés levessel összekeverjük, és óvatosan a leveshez öntjük. Burgonya helyett 60 dkg kelvirágot, vagy 30 dkg zellergumót, vagy 30 dkg zöldbabot használunk, akkor kelvirág, zeller, vagy zöldbab levest készítünk.
Szójás marharagu
Hozzávalók: 2 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 2 kiskanál őrölt gyömbér, 1 kiskanál reszelt szerecsendió, olaj, 50 dkg marhahús (pulyka felsőcombból, vagy sertés combból is finom), 5 evőkanál édes szójaszósz
Az apróra vágott hagymát, az összezúzott fokhagymát, a gyömbért és a szerecsendiót kevés olajon megpirítom.
Hozzáadom a kockákra vágott marhahúst, tovább pirítom, majd beleöntöm a szóját és egy kevés sót. Lefedve, Kb. háromnegyed óráig párolom, közben kevés vizet adok hozzá. Párolt rizzsel körítem, és indonéz salátát kínálok hozzá.
Egyébként a kínai ételek nagy része tartalmaz szójaszószt, úgyhogy ha gyorsan akarsz megszabadulni a készleteidtől, készíts kínai kaját! :))))) Megéri, mert nagyon finomak a kínai ételek.
Ponty reform módra
Hozzávalók: 4 szelet ponty (egyenként kb. 15 dkg), mokkáskanálnyi só, fehérbor, 1 dl szőlőlé, 25 dkg szójasugo* vagy, 5-6 dkg szójagranulátum 3 dl fűszeres, sűrű paradicsomlében megfőzve
A pontyszeleteket enyhén besózzuk, majd borral és szőlőlével leöntjük. Legalább 2 órát, de még jobb, ha egész éjszaka ebben a lében pácoljuk. Másnap a halat lapos, tűzálló tálba vagy tepsibe fektetjük, a páclevet ráöntjük, és előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 160 °C) kb. 10 perc alatt megpároljuk, közben egyszer megforgatjuk. Utána a párolólevet lábasba szűrjük, a szójasugót belekeverjük, és felmelegítjük, de nem forraljuk. Tálaláskor a halszeleteket a mártással leöntjük. Graham- vagy szójaliszttel készült főtt spagettivel tálaljuk.
* szójával dúsított paradicsommártás, reformboltban kapható
Szójás székelykáposzta
10 dg szójakockából készítsünk szójapörköltet az előző recept szerint, de ne engedjük fel vízzel. 80 dg vecsési savanyú káposztát öblítsünk át a Gombás töltött káposztánál leírt módon, és egy zománcozott edénybe rakva öntsünk rá annyi vizet, hogy majdnem ellepje. Fedő alatt főzzük kb. másfél órán keresztül. Ha már puha, tegyük hozzá a víz nélküli szójapörköltet, és fedő nélkül főzzük még kb. 5 percig, hogy a káposzta besűrűsödjön. Ezután keverjünk bele 1 dl tejfölt, és forraljuk fel.
Hűtőszekrényben tároljuk. Amennyiben több napra készítünk székelykáposztát, akkor a tejfölt ne főzzük bele, hanem utólag tegyük rá. Ha a puhára főzött káposztába nem szójapörköltet, hanem gombapörköltet keverünk, akkor Gombás káposztaragut kapunk. A gombapörköltet a Tejfölös gombapaprikásnál leírt módon készítsük, azzal a különbséggel, hogy a gombát csak liszttel sűrítsük, tejfölt és vizet ne adjunk hozzá. A különleges ízek kedvelői keverhetnek a káposztaraguba kevés apróra vágott kaprot is.
Pácolt gombasaláta - Japán
Hozzávalók: 20 apró gombafej, 1 evőkanál szójaszósz, 2 evőkanál ecet, 2 evőkanál sherry, 1 evőkanál cukor, só, 1 fej hagyma apróra vágva
A gomba kivételével a hozzávalókat keverjük össze, forraljuk fel és öntsük a gombára. Pácoljuk 24 óra hosszat. Fogvájóra szúrva előételnek kínáljuk.
Szójás rozskenyér
Hozzávalók: 30 dkg Graham liszt, 15 dkg barna rozsliszt, 5 dkg szójaliszt, 2 dkg élesztő, 1 evőkanál étolaj, 1 csapott teáskanál köménymag, 1 teáskanál só, 5 dl víz.
Körülbelül 1 kg-nyi kenyér lesz a fenti mennyiségből.
Burgonyás szójás fasírt
Személyenként 3 dkg szójagranulátumot vízzel, olajjal, fokhagymával, fűszerekkel beáztatunk. Személyenként 20 dkg krumplit sajtreszelőn lereszelünk, a szójával összekeverjük, átmelegítjük. Langyosan hozzákeverünk 1 tojást (3 főre számítva), kevés zabpelyhet, apróra vágott petrezselyem és zellerzöldet. Forró olajban sütjük.
Brassói aprópecsenye módon készített szójakocka
Kb. 6-7 dl. forrásban lévő vízben egy csapott evőkanál Vegeta típusú ételízesítőt feloldok, s az így készített forró lében kb. fél zacskó (10 dkg.) szójakockát legalább egy-másfél órára beáztatok, hadd szívja tele magát a zamatos lével. Kell az, az evőkanálnyi ízesítő, hiszen a szója natúr ízét el kell venni vele.
Két közepes, vagy egy nagy fej hagymát apróra vágok, olajon üvegesre pirítom, kicsit hagyom hűlni, majd egy mokkáskanálnyi pirospaprikát elkeverek benne és hozzáadom a beáztatott szójakockát. Felöntöm annyi vízzel, hogy éppen ellepje, sóval, borssal fűszerezem. Két-három gerezd fokhagymát beleaprítok, s puhára párolom. Levelet csak annyit adjunk hozzá, hogy kellemes állagú szaft maradjon a szója alatt. Mintegy másfél órát párolom, akkor lesz ehetően puha. Tálalás előtt még egy-két gerezd szétzúzott fokhagymát keverek hozzá, mert én nagyon szeretem a jó fokhagymás aprópecsenyéket.
Körítésnek természetesen kiskockára vágott, olajban sült krumplit adok hozzá. Savanyúságként cékla, csalamádé, csemege- vagy ecetes uborka, ecetes paprika megy mellé.
Aki szereti, ha szép piros, pörköltszerű az "aprópecsenye", tegyen bele több pirospaprikát. Mindenki pedig fűszerezze a saját ízlése szerint, bármit tegyen hozzá, ha szereti.
Szójás melegszendvics-krém
15 dkg szójagranulátumra öntsünk annyi vegetás vizet, amennyit beszív, hagyjuk benne ázni kb. fél órát.
Adjunk hozzá 1 dl étolajat, 1 fej vöröshagymát finomra reszelve, 1 evőkanál mustárt, 1 kávéskanál csemege (lehet csipős is) Piros Aranyat, 1 kávéskanál őrölt szerecsendiót, 1 kávéskanál borsikafüvet, 1 kávéskanál Knorr grill fűszerkeveréket, 1 kávéskanál fokhagymakrémet, ha nem elég sós, akkor pici sót
Ezt az egészet keverjük jól össze. Öntsük bele egy teflon serpenyőbe, és állandó kevergetés mellett közepes lángon pirítsuk meg úgy, hogy a szójából a víz teljesen elpárologjon. Azért kell folyamatosan kevergetni, mert elég hamar odakap. Amikor már az egésznek szép barna színe van (nem sötétbarna), akkor öntsük ki egy tányérra és hagyjuk kihűlni. Amikor kihűlt keverjünk hozzá annyi margarint, hogy könnyen kenhető masszát kapjunk.
2 féleképpen is lehet fogyasztani.
Hidegen és melegen. Csak simán rákenjük a kenyérre és retekkel, uborkával, újhagymával stb. Vagy melegszendvicsként akkor a megkent kenyérre reszelt sajtot szórunk és megsütjük, lehet rátenni majonézt, ketchupot.
Hűtőben a kész krém napokig eláll.
Szójás rizs
A szójakockára vegetás melegvizet öntünk és hagyjuk állni pár órát. Tegyünk egy lábasba olajat, apróra vágott, vagy reszelt vöröshagymát, bele majorannát, Piros Aranyat, tubusos pörkölt ízesítőt, pirítsuk meg. Majd tegyünk bele pirospaprikát. Ha szója már puha, vagyis jól megdagadt a vegetás vízbe, akkor lehet úgyis, hogy kicsavarjuk a vegetás vízből a szójakockákat, és úgy adjuk a pörköltalaphoz, vagy beleöntjük az egészet vegetás vízzel együtt. Ha kicsavarva adjuk hozzá, akkor utána kell önteni vizet. Keverjük össze és tegyünk bele borsikafüvet. Majd főzzük készre. Ne maradjon rajta sok lé.
Sós vízben főzzünk ki rizst, ha kész öblítsük le. Majd keverjük össze a szójával.
Teljesen olyan, mint a rizses hús.
Szója makarónival, vagy spagettivel
A szójagranulátumot áztassuk be vegetás vízbe, hagyjuk állni, ennek kevesebb idő kell mint a szójakockának.
Mindent úgy kell csinálni, mint a fenti receptben. Csak rizs helyett spagettivel, vagy makarónival keverjük össze. Lehet a tetejét tejföllel meglocsolni, vagy reszelt sajttal megszórni.
Szójaszelet rántva
1-2 Tyúkhúsleveskockát oldjunk fel forró vízbe, fel is lehet forralni. Majd ebbe tegyük bele a szójaszeleteket. Szintén hagyjuk állni, amíg meg nem puhul, vagyis meg nem dagad. Akkor csavarjuk ki a levéből és szórjuk be a szójaszeleteket, pl. őrölt borssal, vagy kenjünk rá pici fokhagymakrémet, vagy grill fűszerkeveréket, vagy vegetát. Lehet csak 1x lisztbe mártani, és forró olajba megsütni szép barnára, vagy lehet bepanírozni, és utána sütni. Majonézzel tartármártással nagyon finom.
Szója kolbászkák
25 dkg szója granulátum /szárazon /, 5 db egész tojás, 5 csapott evőkanál búzadara, 1 közepes fej vöröshagyma 2 evőkanál olajban megüvegesítjük. 2 vastag gerezd fokhagyma, 10 dkg reszelt trappista sajt, pirospaprika, őrölt fehér bors, ízlés szerint., só ízlés szerint.
Ezeket az összetevőket jól összekeverjük. Letakarjuk, és félre tesszük legalább 4-5 órára hideg helyre. /Ne száradjon ki. NAGYON FONTOS./
Addig felmelegítjük a kisütéshez az olajat. Vízfürdőre teszünk egy zárható fedelű jénai tálat. A kisült kolbászkák melegen tartásához.
Hideg vizes kézzel kis bélszínrolószerű kolbászkákat készítünk, zsemlemorzsában megpörgetjük, és hirtelen sütjük. Pont elég a kisütéshez, hogy a zsemlemorzsa színe éppen megpirulódjon. Kb. 25 db kis kolbászkák lesznek.
Melegen tároljuk mindaddig, míg elkészítjük a puhító levet.
Egy kis pohárban felforralunk 2 dl vizet és a kisütés olajából 1/2 dl-t olajat teszünk bele. Felforraljuk, és forrón a melegen tartott kolbászkákra öntjük, hogy felszívódjon az a 2.5 dl folyadék. A fedél az edényen legyen és mozgassuk, hogy egyenletesen minden kolbászka megpuhuljon.
Melegen tálaljuk főzelékek mellé. Ha nem fogy el, akkor el lehet tárolni, de csak mikróban lehet jól felmelegíteni. Akinek nincs mikrója vágja szeletekre, és a főzelékkel együtt melegítse fel.
 

 
PRAKTIKÁK
 
JÓ TUDNI
 
EGÉSZSÉGESEN
 
FÜSZEREKRŐL
 
GOMBA
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.