Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2009-12-21
 
Menü
 
CSINÁLD HÁZILAG
 
MIBEN
 
ÉDES SÜTEMÉNYEK

Édes sütemények
"Gyerekabrak"
Hegedűs János: Magyar konyha
Hozzávalók: 25-30 dkg bármilyen maradék töltetlen teasütemény vagy töltetlen piskóta (nem baj, ha kopogósan száraz) vagy édeskés kalács, 2-3 dl gyümölcsjuice vagy rostos gyümölcslé, 1-2 evőkanál méz, a tálaláshoz csokoládé- vagy gyümölcsmártás
Elkészítése: A száraz süteményt tetszés szerint egyforma nagyságú darabokra aprítjuk. A gyümölcslevet összeöntjük a mézzel, és kanalanként rálocsoljuk a száraz süteményre. (Azért csak kanalanként, hogy ne ázhasson el.) Néhányszor átforgatjuk, hogy a nedvesség mindenütt érhesse. Legalább fél óráig pihentetjük, majd ha teljesen beszívta a ráöntött levet (de nem lucskos), akkor darabonként beletesszük az olajsütő készülékbe, és 170 fokon 1-2 perc alatt megsütjük. Az olajból kivesszük, jól lecsöpögtetjük és papírtörülközőre rakjuk, hogy az a fölösleges olajat elszívja. Csokoládé- vagy gyümölcsmártást kínálunk hozzá. Egyszerűen, bár kissé hosszadalmasan készíthető.
Álkomiszkenyér.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
3 egész tojást habosra keverünk 14 deka cukorral, azután hozzáadunk 14 deka vágott diót, 4 deka reszelt főzőcsokoládét, 10 deka apróra vágott mazsolaszőlőt, 3 deka kis darabokra szeletelt citronádot vagy esetleg birsalmasajtot és legutoljára 10 deka liszttel kevert fél csomag sütőport dolgozunk hozzá. Kikent, kiszórt őzhát-formában sütjük. Sütés után a süteményt egy napig hagyjuk állni, azután szeleteljük. Kiadós, sokáig eltartható sütemény.
Alma, csőben sütve.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
Hozzávalók: 1 kg alma, fél l tej, 20 dkg liszt, 1 kávéskanál vaj, 1 evőkanál zsemlemorzsa, 3 db tojás, 2 evőkanál fahéj, 3 evőkanál cukor, 2 evőkanál porcukor, csipetnyi só.
Elkészítése: Az almát lehámozzuk, magházát kivájjuk, és kb. fél cm-es karikákra vágjuk. A tepsit kivajazzuk, morzsával megszórjuk, és ráterítjük az almát. A tejet lassú tűzön feltesszük főni, majd habverővel állandó keverés mellett hozzáadjuk a lisztet, és sűrűre főzzük. Hozzáadjuk a cukrot és a sót, majd hagyjuk, hogy langyosra hűljön. Ekkor belekeverjük a tojássárgákat és a kemény habbá vert fehérjéket. Ezt a masszát az almára simítjuk, majd meleg sütőben, kb. 20 percig sütjük. Ezután megszórjuk a porcukros fahéjjal, és langyosan tálaljuk.
Almagombóc.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
Hozzávalók: fél kg alma, 2 dl tej, 3 db tojás, 4 evőkanál porcukor, 1 kávéskanál fahéj, kb. 20 dkg búzadara, 6 evőkanál zsemlemorzsa, 1 teáskanál olaj, csöpp citromlé, 1 evőkanál fahéjas porcukkor, csipetnyi cukor.
Elkészítése: Az almát meghámozzuk, és nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Belekeverjük a darát, a felvert tojásokat, a tejet, a porcukrot, a fahéjat és annyi zsemlemorzsát, hogy formálható masszát kapjunk. Vizes kézzel gombócokat formálunk belőle, és forrásban lévő cukros, citromos vízben kifőzzük őket. (Akkor vannak készen, amikor feljönnek a víz felszínére.) A maradék zsemlemorzsát barnára pirítjuk az olajon, és meghempergetjük benne a gombócokat. Fahéjas porcukorral meghintve, melegen tálaljuk.
Almapuffancs
Hegedűs János: Magyar konyha
Hozzávalók: 2 db egész tojás, 20 dkg finomliszt, 1-1,5 dl tej, 2 db közepes nagyságú alma, fél citrom leve, 8-10 dkg porcukor, 1 teáskanál sütőpor, 1 mokkáskanál őrölt fahéj, csipet só, a tálaláshoz narancsszörp
Elkészítése: A tojásokat habosra verjük a cukorral és a tejjel, apránként hozzáadjuk a lisztet, megsózzuk, majd beletesszük a megmosott, kicsumázott és megreszelt héjas almát. Ezután beledolgozzuk a citromlevet és a sütőport is. A tésztának galuskamassza sűrűségűnek kell lennie. Az almás masszát teáskanállal beleszaggatjuk a forró olajba, és ropogósra megsütjük. Egyszerre csak keveset tegyünk az edénybe, mert jócskán megnő a puffancsok térfogata. Az olajból leszűrve itatóspapírra vagy papírtörülközőre tesszük, hogy az a fölösleges olajat beszívja. A tányérján ki-ki lelocsolja a narancsszörppel. Nagyon egyszerűen készíthető.
Almás puding.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
30 deka lisztet 13 deka zsírral vagy 17 deka vajjal, 7 deka porcukorral kevert fél csomag vaníliás-cukorral és 1-2 evőkanál tejföllel gyúrótáblán eldolgozunk. Legvégül kevés liszttel kevert fél csomag sütőport gyúrunk hozzá. A tésztát két részre osztva, egyik felét tortasütő aljára helyezzük. A tölteléknek vékonyra vágott almát mazsolával és tört fahéjjal vegyünk. A tészta másik felét a töltelékre helyezve közepes sütőben süssük. Melegen, a tortaformából kiborítva tálaljuk és vaníliás cukorral kevert porcukorral beszórva szolgáljuk fel.
Almáslepény
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
60 deka lisztet, 1 csomag sütőport, kevés sót és ízlés szerint cukrot 1 egész tojással, 15 deka zsírral és 2 deci tejföllel összegyúrunk. A tészta egyik felét tepsiben egyenletesen elnyomkodjuk és almatöltelékkel vastagon bevonjuk. Az almatöltelékhez fél csomag vaníliás cukrot, mazsolát és törött fahéjat is tegyünk. A tészta másik felével az almát betakarjuk s tojássárgájával megkenve, villával megszurkáljuk. Forró sütőben világosbarnára sütjük. A hosszúkás szeletekre vágott kész tésztát a tálaláskor vaníliás cukorral bőven behintjük.
Amaretti (mandulás puszedli itáliából)
Hegedűs János: Ételművészet
Hozzávalók kb. 3 5 darabhoz: 25 dkg tisztított mandula 10 dkg porcukor, 10 dkg kristálycukor, 1 teáskanál keserűmandula-aroma 4 tojásfehérje, 1 evőkanál vaj, és 1 evőkanál liszt a tepsihez
Előkészítés: A mandulát finomra daráljuk és összekeverjük a porcukorral meg a keserűmandula-aromával; a tojásfehérjéből kemény habot verünk, a kristálycukrot hozzáadjuk. Kanalanként tesszük bele a mandulamasszát, majd simára keverjük.
Elkészítés: A sütőt 150 fokra előmelegítjük; egy tepsit kizsírozunk és liszttel beszórunk; a masszát sima csővel ellátott dresszírzsákba töltjük, majd kb. diónyi halmocskákat nyomunk a tepsire. (Ha nincs dresszírzsákunk, teáskanállal is kiszaggathatjuk a kis halmokat.) A sütő középső szintjén aranysárgára sütjük, kb. 35-40 perc alatt.
Tipp: A kristálycukrot csak akkor adjuk a tojásfehérjéhez, amikor azt már majdnem készre felvertük és a cukorral verjük tovább egészen keményre. Fontos, hogy a hab megfelelően szilárd legyen.
Ananászöntet
Hegedűs János: Magyar konyha
Hozzávalók: 500 g ananász 2 dl fehérbor 70 g cukor 1 darabka fahéj 1 citrom héja l evőkanál kukoricaliszt
Aprítsuk fel az ananászt. 'tegyük fel a fehérbort a cukorral, a fahéjjal meg a citromhéjjal. Forraljuk fel, dobjuk ki a fahéjat meg a citromhéjat. Keverjük össze a kukoricalisztet két evőkanál ananászlével, öntsük a borhoz és állandó kevergetés közben forraljuk fel. Keverjük el az ananászdarabokkal és hagyjuk kihűlni.
Ánizsívek.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
24 deka cukrot 4 egész tojással fél óráig habosra keverünk, azután 18 deka liszttel kevert 1/3 csomag sütőport adunk hozzá. Vajazott vagy zsírozott tepsire kis csomókat rakunk. Ha szét folytak, ánizsmaggal megszórjuk s gyorsan sütjük. Sütés után a forró lapocskákat nyújtófán meghajlítjuk.
Ánizsos rudak.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
20 deka cukrot 3 egész tojással fél óráig keverünk, azután részletekben 25 deka liszttel kevert fél csomag sütőport adunk hozzá. A tésztát deszkán jól eldolgozva, ujjnyi vastag rudakat formálunk, melyeket ánizsmaggal megszórva, közepes tűznél szép pirosra sütünk. Igen jó teához.
Ánizsos szelet teához.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
15 deka cukrot 2 egész tojással és 2 tojás sárgájával habosra kikeverünk, majd 20 deka liszttel kevert fél csomag sütőport, 3 deka ánizsmagot, egy marék mazsolát és legvégül 2 tojás kemény habját adjuk hozzá. A tésztát zsírral kikent, lisztezett és ánizsmaggal kiszórt püspökkenyér-formában forró sütőben hirtelen sütjük. Tálaláskor vékony szeletekre vágva szolgáljuk fel.
Annus püspökkenyere
Schuck Antalné Mindennapra egy recept
Hozzávalók: 75 dkg alma, 30 dkg cukor, 5 dkg mazsola, 5 dkg dió, egy tojás, 30 dkg rétesliszt, egy csomag sütőpor, reszelt citromhéj vagy őrölt fahéj; a forma kikenéséhez zsír és liszt.
Az almát meghámozzuk, magházukat kivágjuk, lereszeljük; így kb. 50 dkg almareszeléket kapunk. Ezt a cukorral, sütőporral, tojással, reszelt citromhéjjal vagy őrölt fahéjjal habosra keverjük, hozzáadjuk a durvára vágott diót, mazsolát, végül a lisztet. Kizsírozott, kilisztezett püspökkenyérformába töltjük, tetejére a tészta felőli oldalán megzsírozott alufólialapot fektetünk.
Előmelegített sütőben 40-50 percig sütjük. Deszkára borítva hűtjük ki, és csak másnap szeleteljük föl.
Az eredeti somlói galuska
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
Hozzávalók: a sárga piskótához: 2 egész tojás, 2 evőkanál liszt, 2 evőkanál cukor, a diós piskótához: 2 egész tojás, 2 evőkanál cukor, 2 evőkanál liszt, 1 evőkanál darált dió, a csokoládés piskótához:2 egész tojás, 2 evőkanál cukor, 2 evőkanál liszt, 1 evőkanál kakaópor, a vanília krémhez: 5 dl tej, fél rúd vanília, 20 dkg cukor, 10 dkg liszt, 3 egész tojás, a rumos cukorszörphöz: 2 dl víz, 20 dkg cukor, 1 dl rum, a csokoládéöntethez: 3 dl tej, 3 evőkanál kakaópor, 1 tojás sárgája, 4 evőkanál cukor, 1 púpozott teáskanál liszt, valamint 2 dl rum, 8 dkg darált dió, 8 dkg mazsola, 1 evőkanál kakaópor, 6 dl tejszín.
Előkészítése: a háromféle piskóta lapot egyenként- azonos nagyságú tepsiben- megsütöm: a sárga piskótához a tojásokat habosra keverem a cukor felével, a tojásfehérjéket kemény habbá verem, majd a cukros tojássárgáját is belekeverve, óvatosan beleforgatom a lisztet.
A diós piskótához a lisztel kevert diót keverem a cukros tojáshoz, a kakaóshoz pedig a lisztel kevert kakaóport adom. A megsült tésztalapokat hagyom kihűlni.
Elkészítése: a krémhez 4 dl tejet a vaníliával és a cukor kétharmad részével felforralok. A maradék tejet külön edényben simára keverem a liszttel és a tojás sárgákkal, a tojásfehérjékből pedig az egyharmad cukorból kemény habot verek. A forrásban lévő vaníliás tejbe állandó keverés közben beleöntöm a tojásos tejet, felforralom, majd a tűzről levéve azonnal belekeverem a cukros tojáshabot. Hagyom kihűlni. A rumos szörphöz a cukrot a vízzel felforralom, majd ha langyosra hűlt, belekeverem a rumot. A csokoládéöntethez a kakaót a tejjel simára keverem, utána a cukrot és a tojássárgáját is hozzáadom, majd állandóan kevergetve felforralom. A tűzről levéve rummal ízesítem. A tejszínből kemény habot verek. Ezután az összes hozzávalót az asztalra teszem, és a következő módon rakom össze: olyan mély tepsit (vagy tálat) készítek elő, amelybe a piskótalap egészben belefér (de legalább négyszer magasabb legyen, mint a piskóta!) A tepsi aljára teszem a sárga piskótát. Meglocsolom a rumos cukros szörp egy részével, és rákenem a sárga krém egyharmadát. Meghintem a dió és a mazsola felével, majd rá fektetem a csokoládés piskótalapot. Ezt meglocsolom a szörppel, majd megkenem a sárga krém második harmadával. Ismét meghintem dióval és mazsolával, ezután ráborítom a diós piskótát. Rásimítom a maradék krémet és a kakaóporral megszórom. Alufóliával letakarom, a hűtőszekrényben jól lehűtöm. (Három napig áll.) Tálalás előtt evőkanállal desszertes tányérokra adagolom. Mindegyik adagra nagy kupac tejszínhabot nyomok, amit leöntök csokoládé öntettel.
Bajor májsajt
Hegedűs János: Magyar konyha
Hozzávalók (8 személyre) 50 dkg sertésmáj, 25 dkg sertéslapocka, 20 dkg zsírszalonna közepes fej vöröshagyma, 1 evőkanál vaj, 2  tojás, só, őrölt bors, 1 kiskanál majoránna

Elkészítése: A májat, a húst, a zsírszalonnát és a megtisztított hagymát finomra daráljuk. A vajat, a tojásokat hozzá adjuk, sóval, őrölt borssal majoránnával ízesítjük. Egy hosszúkás sütőformát alufóliával kibélelünk vajjal vastagon megkenjük. A májas masszát belesimítjuk, a fóliát  ráhajtjuk. A formát vízzel telt tepsibe állítjuk és 220 °C-on 80-85 percig gőzöljük. A sütőből kivéve hűlni hagyjuk, majd 3-4 órára hűtőbe tesszük. Tálalás előtt a formából kiborítjuk, szeleteljük. Kínálhatjuk hidegen, vagy szeletenként kevés forró olajon megmelegítve Elkészítési idő. 2  óra + hűtés Egy adag 1589 kJr380 kcal Italajánlatunk: világos, lehetőleg bajor sör.
Banánkoszorú
Hegedűs János: Magyar konyha
Hozzávalók: 300 g liszt 300 g érett banán fél tasak vaníliás cukor 2,5 dl tejszínhab 70 g finomra őrölt mogyoró 80 g dumára tört mogyoró fél tasak sütőpor 330 g cukor 3 tojás 1,5 dl olaj továbbá: só liszt porcukor vaj
Kenjünk ki egy 26 cm átmérőjű, koszorús sütőformát. Hintsük meg liszttel. Melegítsük elő a sütőt
180 C-fokra. Szitáljuk át a lisztet és a sütőport. Nyomkodjuk szét a banánokat egy villával, keverjük össze 250 g cukorral, vaníliás cukorral és csipetnyi sóval, amíg krémes massza nem lesz belőle. Válasszuk szét a tojások fehérjét és sárgáját. Adjuk a banános masszához a sárgáját, majd a tejszínhabot meg az olajat is. A tojásfehérjét a maradék cukorral verjük keményre. Adjuk a tojáshab harmadát a banános masszához. Ezután a maradékot keverjük össze a gorombára tűrt mogyoróval meg a sütőporos liszttel. Töltsük az egészet a kikent formába, simítsuk le a tetejét. Negyvenöt percig süssük középső rácson, ha elkészült, tíz percig hagyjuk állni, majd fordítsuk ki a formából. Tálalás előtt hintsük meg porcukorral.
Bécsi keksz.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
Fél kg lisztet, 1/2 kg cukrot, 6 deka vajat vagy 5 deka zsírt, 4 egész tojást, 1 csomag sütőport és 1 csomag vaníliáscukrot annyi tejföllel összegyúrunk, hogy könnyen nyújtható tésztát kapjunk. A késhátvastagságra nyújtott tésztát kekszvágóval szúrjuk ki és világosra süssük. Rendkívül kiadós.
Bécsi kocka
Schuck Antalné Mindennapra egy recept
Hozzávalók (a tésztához): 50 dkg finomliszt, 20 dkg főtt áttört burgonya (tisztán mérve), 15 dkg porcukor, 13 dkg zsír, egy tojás, egy-egy csomag sütőpor és vaníliás cukor; a töltelékhez: 2 dl tej, 30 dkg dió, 20 dkg cukor, egy-két evőkanál rum, a tetejére porcukor.
A tésztát összegyúrjuk és két vékony lapot sütünk belőle. A tejben a cukrot felolvasztjuk, megfőzzük benne a darált diót és rummal ízesítjük. A két világosra sült lapot ezzel a krémmel töltjük meg. Tetejét meghintjük porcukorral és kockákra vágjuk. Inkább csak frissen jó.
Bécsi kokárda.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
18 deka friss vajat 35 deka liszttel elkevert 1 csomag sütőporral és 25 deka cukorral eldolgozva szétmorzsolunk és hozzágyúrunk még 1 tetézett evőkanál tört fahéjat, 10 szem tört szegfűszeget, 1 citrom reszelt héját és 2 egész tojást. Metélttészta vastagságura nyújtjuk és rózsaalakú vágóval szúrjuk ki. A tésztadarabokra barack- vagy málnaízből kerek halmokat rakunk, melyek hegyébe 1-1 szem pörkölt mogyorót nyomunk. Közepes tűznél sütjük s sütés után még melegen vaníliás cukorral hintsük be.
Beigli
Szalkay Zsuzsanna Olcsó, gyors sütemények
Hozzávalók: A tasak tartalma, 17 dkg margarin, 1 dkg élesztő, tojás a kenéshez, tetszés szerinti töltelék.
Az elkészítési mód a tasakon látható. A tésztából készíthetünk még diós vagy mákos patkót, cseresznyés vagy meggyes lepényt.
Bio zserbó
Magyar Konyha: Reformkenyértől a biosüteményig (Ollé Sándor receptjei)
Hozzávalók (egy nagyobb tepsihez): 1,2 kg teljes őrlésű tönkölyliszt, 0,6 kg pálmavaj, 5 dkg élesztő, 12 dkg gyümölcscukor, 3 dl víz, ízlés szerint lekvár (kenéshez).
A töltelékhez: 15 dkg darált dió, 10 dkg párolt köles, 10 dkg szezámmag, 5 dkg zabpehely, 20 dkg gyümölcscukor, kevés víz.
A tésztát simára dagasztjuk, majd 20 percig pihentetjük. Ezután újra átgyúrjuk és négyfelé osztjuk. 10 percig pihentetjük a tésztákat, majd tepsi méretű lappá nyújtjuk. Az elsőt a kivajazott tepsibe beletesszük, majd megkenjük lekvárral, majd a töltelékkel. Ugyanezt tesszük a második és a harmadik tésztalappal. A negyedik lapot rátesszük a tetejére, mézes vízzel lekenjük és zabpehellyel, kölessel, darált dióval megszórjuk. 20 perc kelesztés után 30-35 percig sütjük 220 fokon.
Bögretészta
Schuck Antalné Mindennapra egy recept
Hozzávalók: egy tojás, egy bögre cukor, egy bögre tej, egy bögre dió, egy bögre rétesliszt, egy sütőpor, egy citrom reszelt héja; a tepsi kikenéséhez zsír és liszt.
A tojást a cukorral meg a sütőporral habosra keverjük, beletesszük az apróra vágott diót, reszelt citromhéjat, a tejet meg a lisztet. Kizsírozott, kilisztezett, közepes nagyságú tepsiben sütjük. Porcukorral meghintve vagy lekvárral megtöltve, esetleg tortalapként tálaljuk.
Brioche.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
25 deka lisztet 1 csomag sütőporral, 5 deka zsírral, 1 evőkanál porcukorral, kevés sóval, 1 egész tojással és 1 deci tejjel először késsel, azután nyújtófával jól eldolgozzuk, azután nyújtjuk. Vágjuk, rudacskákat sodrunk
belőle. Magas csigaformákká csavarjuk. Tojással kenjük és kristálycukorral beszórva sütjük.
Bundás banán, csokoládéöntettel.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
Hozzávalók: 4-6 db kemény banán, 2 db tojás, 20 dkg liszt, 2 dl tej, fél tábla tortabevonó csokoládé, 1 kávéskanál vaj, 2 evőkanál kakaó, 1 dl feketekávé, 1 kávéskanál cukor, csipetnyi só, sütéshez: olaj.
Elkészítése: A tojást felverjük, belekeverjük a lisztet, a cukrot, a sót és a tejet. Így sűrű palacsinta tésztát kapunk. A banánok héját lehúzzuk, hosszában félbe vágjuk őket, a palacsintatésztába mártjuk, és forró olajban mindkét oldalukat aranyszínűre sütjük. A csokoládét egy kis lábosba tördeljük, hozzáadjuk a vajat, a kakaót és a kávét, majd kis lángon, állandó keverés mellett, felolvasztjuk. A banánokat egy nagy lapos tálra szervírozzuk, és áthúzzuk a csokoládéöntettel. Melegen tálaljuk.
Burgonyás linzer
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
Hozzávalók: 20 dkg zsír, 20 dkg cukor, 20 dkg főtt áttört burgonya,50 dkg liszt, fél citrom reszelt héja, 1/2 csomag sütopor, 1 egész tojás, lekvár.
Elkészítése: A zsírt a cukorral és a tojássárgájával kikeverjük, hozzáadjuk a főtt áttört burgonyát, a lisztet, a citromhéját, a sütőport, és jól összegyúrjuk. Vékonyra kinyújtjuk, kis pogácsákat szaggatunk, minden második tészta közepét gyűszűnyi nagyságura kiszúrjuk. Tojásfehérjével megkenjük, cukorral megszórjuk és kisütjük. Ha elkészült, lekvárral összeragasztunk egy simát egy lyukassal. Figyelem: Vigyázzunk a burgonyával, mert némelyikfajta lágyabb tésztát ad!
Burgonyás patkó
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
Hozzávalók: 8 nagyobb burgonyát forrón áttörünk és 1/2 csomag sütőporral, kevés sóval és kb. 10 dkg liszttel, - a burgonya fajtájától függően több-kevesebb lehet- lágy tésztává gyúrjuk.
Elkészítése: A tésztából lisztes kézzel kb. 8 cm hosszú, kisujjnyi vastag rudacskákat sodrunk, patkó alakúra formáljuk, lapos kanálon forró olajba téve barnára sütjük. A patkókat még forrón vanillincukros porcukorban
meghempergetjük. Figyelem: Mielőtt sütni kezdjük a tésztát, tegyük próbára, mert némely burgonyafajta lágyít! Sütéskor csak nagyon forró olajat használjunk, mert különben a patkó kinyílik, a tészta eltörik!
Burgonyás szelet.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
25 deka lisztet, 25 deka főtt áttört burgonyát 12 deka zsírral, 12 deka porcukorral, 1 egész tojással, 1 csomag sütőporral és fél csomag vaníliás cukorral összegyúrunk. Felét a tepsi aljára egyenletesen szétnyomkodunk, kéznél lévő ízzel fél ujjnyi vastagon megkenjük s a tészta másik részét ráhelyezve, villával megszurkáljuk. Forró sütőben sütjük. Sütés után négyzetes darabokra vágjuk és vaníliás cukorral kevert porcukorral bőven beszórjuk. Olcsó, kiadós, kedvelt gyermek tészta.
Cirmos alma.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
Hozzávalók: 4 db kemény húsú alma (dupla mennyiségnél mindent duplázni kell), 15 dkg gesztenye massza, 2 evőkanál cukor, 1 dl rum, 10 dkg tortabevonó csokoládé, 1 evőkanál vaj, 1 dl feketekávé, 1 evőkanál citromlé.
Elkészítése: A lehámozott almák belsejét kivájjuk úgy, hogy kb. 1 cm vastagon meghagyjuk a húsát, majd fövő cukros-citromos vízben 2 percig átfőzzük. Kivesszük és egy tálra tesszük őket. A gesztenyemasszát eldolgozzuk a rummal, és megtöltjük vele az almákat. A csokoládét összetördeljük és a vajjal, a kakaóval és a feketekávéval egy kis lábosban felolvasztjuk, állandó keverés mellett. Még melegen az almákra öntjük, hogy az oldalukon szépen lecsorogjon.
Citromos ekler
Hegedűs János: Magyar konyha
Hozzávalók kb. 18 darabhoz: Az égetett tésztához: 6 dkg vaj, só 1 teáskanál porcukor 13 dkg finomliszt 3-4 tojás, 2,5 dl víz. A töltelékhez: 1 citrom, 1,5 dl fehérbor 5 dkg porcukor, 3 lap zselatin (1 dkg porzselatin) 2 tojássárgája, 1 evőkanál étkezési keményítő 2,5 dl tejszín A mázhoz: 10 dkg sárgabaracklekvár 1 evőkanál víz, 1 citrom, 20 dkg porcukor, egy kevés tojásfehérje, sütőpapír
Előkészítés: A sütőt 200 fokra előmelegítjük, egy fazékban a 2,5 dl vizet a vajjal, sóval és cukorral felforraljuk. A lisztet gyors mozdulatokkal belekeverjük; addig keverjük, míg a massza el nem válik az edény oldalától; ezután a tésztát egy tálba borítjuk és egymás után belekeverjük a tojásokat; a tésztát csillagcsővel ellátott dresszírzsákba töltjük és kb. i 8 db, egyenként 8 cm hosszú hurkát nyomunk a sütőpapírral kibélelt tepsibe. Egy vízzel félig telt tálat beteszünk a sütőbe és az eklert 30-35 percig, sütjük. Majd megfordítjuk őket és a kikapcsolt sütőben még 5 percig állni hagyjuk, majd kivesszük és rácsra rakva kihűtjük.
Elkészítés: A sárgabaracklekvárt összeturmixoljuk és 1 evőkanál vízzel felforraljuk. Az eklereket vízszintesen félbevágjuk, a felső részek tetejét bekenjük forró sárgabaracklekvárral. A citrom héját lereszeljük, a levét kinyomjuk; a porcukrot a citromhéjjal, a tojásfehérjével és 3 evőkanál citromlével simára keverjük; majd kissé felmelegítjük; az eklerek tetejét bekenjük a citrommázzal, és hagyjuk megszáradni. A töltelékhez a citrom héját lereszeljük, a levét kinyomjuk; a citrom levét, a héját, a bort és a cukrot egy fazékba tesszük; a lapzselatint hideg vízbe áztatjuk puhulni. A tojássárgáját az étkezési keményítővel és 1,5 dl citromlékeverékkel simára keverjük. A fazékban levő keveréket felmelegítjük; hozzáadjuk a keményítős keveréket éppen csak felforraljuk; a zselatint jól kinyomkodjuk és a még meleg krémbe keverjük. Ezután a krémet gyakran megkeverve - hagyjuk teljesen kihűlni; a tejszínből habot verünk, belekeverjük a kissé megdermedt krémbe, majd megtöltjük vele a tésztát.
Citromos koszorú.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
30 deka lisztet 1 kanál tejföllel, 8 deka vajjal, 1 tojás sárgájával, 1 csomag sütőporral és 7 deka cukorral jól összegyúrunk, azután 1 egész citrom reszelt héját adjuk hozzá. A tésztát vékonyra nyújtjuk és nagy pogácsaszaggatóval szúrjuk ki. A kivágott darabok felét középen még gyűszűvel is kiszúrjuk. A szép világosra sült tele korongokat barackízzel megkenjük s mindegyikre egy karikát téve, vaníliás cukorral kevert porcukorral bőven meghintve szolgáljuk fel.
Croquettes.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
Megfőzünk 10 db nagy burgonyát, szitán melegen áttörjük, 5 deka vajat, kevés sót, 3-4 tojást, fél csomag sütőport és annyi lisztet teszünk hozzá, amennyit kíván. Deszkán hüvelykujjnyi vastag és hosszú rudacskákká sodorjuk, végeit megtompítjuk, tojásba mártjuk s zsemlemorzsában meghempergetve forró zsírban szép pirosra sütjük. Mártásos húsokhoz vagy nyúlhoz frissen készítve körítésnek szolgáljuk fel.
Cukorszalámi.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
25 deka finomra őrölt héjas mandulát, 21 deka cukrot, 1 evőkanál lisztet és 1 csomag vaníliás cukrot 1 egész citrom levével összekeverünk, azután 2 tojás fehérjéből vert kemény habot adunk hozzá. A cukortömeget kevés alkörmössel pirosra festve még 7 deka apró kockára vagdalt hámozott mandulát dolgozunk hozzá. Szalámi vastag rudat formálunk, melyet kevés kakaóval kevert porcukorral szórunk be. Pár napra szabad levegőn száradni hagyjuk vagy egész langyos sütőben pár óra alatt kiszárítjuk. Szeletelés száradás után.
Csacsifüle
Schuck Antalné Mindennapra egy recept
Hozzávalók: 50 dkg rétesliszt, 25 dkg zsír, 2 dkg élesztő, 1,5 dl tejföl, egy evőkanál porcukor, csipetnyi só; kakaó, mák, ill. dió a megtöltéséhez, vaníliás cukor.
A zsírt egy fél óráig keverjük (géppel 3 percig verjük), majd az élesztőt belemorzsoljuk. A lisztet, tejfölt, cukrot meg sót beletesszük és egy éjszakán át pihentetjük. Másnap 1 mm vastagra nyújtjuk, nagy fánkszaggatóval kiszúrjuk, mindegyikre rakunk egy kanál tölteléket, félbehajtjuk és szép világosra sütjük.
Még melegen vaníliás cukorba forgatjuk.
Csokoládékenyér
Schuck Antalné Mindennapra egy recept
Hozzávalók: két tojás, 30 dkg cukor, 15 dkg vaj vagy Rama margarin, három púpozott kiskanál kakaópor, egy evőkanál barackíz, 40 dkg rétesliszt, két csomag sütőpor; a tepsi kikenéséhez zsír és liszt.
A tojásokat a zsiradékkal és a sütőporral alaposan kikeverjük, lassan beleszórjuk a cukrot és azzal is habosra keverjük. Végül a barackízzel, a liszttel és a kakaóporral keverjük el, és egy nagy kizsírozott, kilisztezett tepsibe öntve, közepes tűznél megsütjük.
Csokoládépatience
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
 (Gyors karácsonyi sütemény)
25 deka reszelt csokoládét fél kg porcukorral, 1 csomag vaníliás cukorral és 3 tojás fehérjével simára eldolgozunk. Ha nem tart jól össze, lehet még tojásfehérjét hozzáadni. A csokoládétömeg inkább keményebb, mint lágy legyen. Késfokvastagra nyújtjuk s különböző formákkal kiszakítjuk vagy ceruzavastag
rudakat sodorva, különböző alakokra hajlítjuk s viasszal bedörzsölt vagy gyengén vajjal kikent sütőbádogon sütjük.
Csokoládés fészek.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
25 deka porcukrot 3 tojás sárgájával habosra keverünk, azután fél csomag vaníliás cukrot, 2 evőkanál liszttel kevert fél csomag sütőport, 20 deka őrölt diót és 4 szelet reszelt csokoládét adunk hozzá, majd legvégül a 3 tojás kemény habját. Lisztezett, zsírozott sütőbádogra apró golyócskákat teszünk, melyeknek tetejét ujjunkkal kissé benyomjuk. A fészekbe 1 tojás keményre vert habjának és 15 deka porcukornak keverékéből kis csomagokat rakunk.
Csokoládés hajócskák.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
10 deka vajat 5 deka cukorral és 2 egész tojással jól kikeverünk, azután 6 deka tisztított őrölt mandulát, fél csomag vaníliás cukrot, fél citrom reszelt héját és 20 deka liszttel kevert fél csomag sütőport gyúrunk hozzá. Ujjnyi vastagra nyújtjuk s tégla alakú szeletekre vágjuk. A tészta darabkákat kézzel kis hajócskává formázzuk és tepsibe téve szép pirosra sütjük. A kihűlt tésztákat vaníliás cukorral hintjük meg s belsejükbe megolvasztott csokoládét öntve, védett helyen hűlni hagyjuk, hogy a csokoládé megfagyjon.
Csokoládés koszorúk.
(Karácsonyi édesség)
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
14 deka finomra őrölt héjas mandulát, 14 deka porcukrot, 1 csomag vaníliás cukrot és 4 szelet csokoládét 2 tojásfehérje keményrevert habját elkeverünk. Formázózsákból koszorúkat nyomunk ostyára vagy lisztezett vajas sütőbádogra, lassú tűznél szárítjuk.
Csokoládés szeletek.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
9 deka cukrot 9 deka vajjal, fél csomag vaníliás cukorral, 1 egész tojással és 12 deka liszttel kevert fél csomag sütőporral jól összegyúrunk. A tésztát nyújtjuk és tepsibe egyenletesen elhelyezve sütjük. Sütés után a tésztát a következő habkeverékkel vastagon bevonjuk: 18 deka cukrot 4 tojás sárgájával fél óráig keverünk, azután hozzáadunk 2 szelet puhított csokoládét, 18 deka darált héjas mandulát, 1 citrom reszelt héját és utoljára 4 tojás keményre vert habját. A csokoládés tésztát felkenve, az egész tepsit ismét sütőbe tesszük és lassú tűznél, jól kiszárítjuk. Tálalásra egyszerűen szeletelhetjük a tésztát, de kevés fáradsággal kis tortácskákat is készíthetünk, ha a kisült magasfalu pogácsavágóval kiszúrjuk, és csokoládé mázba mártjuk. Fényezés után a mignonokra csokoládédíszt készítünk. A kerek formák kivágásánál visszamaradt tésztát kevés csokoládémázzal golyócskákká formázzuk és sütőben kissé megszárítva a mignonokhoz hasonlóan vonjuk be.
Datolya-csók.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
14 deka cukrot, fél csomag vaníliáscukrot és 2 tojás fehérjét sűrűre keverünk, azután hozzá-adunk 25 deka hosszúra vágott mandulát és 25 deka kimagozott, keskeny darabokra szeletelt datolyát. Ostyalapokra vagy zsírozott és lisztezett sütőlapra dió nagyságú csókokat rakunk és meleg sütőbe téve lassan szárítjuk. Hosszabb ideig eltartható, igen jó zsúrédesség.
Debreceni tepertős pogácsa
Hegedűs János: Magyar konyha
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 30 dkg darált tepertő, 2 tojás, 5 dkg margarin, 5 dkg élesztő, kevés cukor, ízlés szerint só, szükség szerint tej
Az élesztőt langyos tejben kevés cukorral és liszttel megfuttatjuk. A tojások sárgáját a sóval és a margarinnal elkeverjük. Az átszitált lisztet a megfuttatott élesztővel, a kikevert tojássárgájával és tejjel közepes keménységű tésztává gyúrjuk össze, majd letakarva langyos helyen megkelesztjük. A megkelt tésztát lisztezett nyújtótáblán kb. fél centiméteres vastagságúra nyújtjuk, majd a felületére egyenletesen rákenjük a tepertőt. A tésztát összehajtogatjuk, majd hűvös helyen pihentetjük. A nyújtás, hajtogatás, pihentetés műveletét még kétszer megismételjük. Az így előkészített tésztát 2-3 centiméteres vastagságúra nyújtjuk, tetejét éles késsel bevagdaljuk, és 3-5 centiméter átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. A pogácsákat kikent tepsibe helyezzük, a felvert tojásfehérjével megkenjük, és rövid, langyos helyen történő pihentetés után közepes hőmérsékleten megsütjük.
Diaboló
Schuck Antalné Mindennapra egy recept
Hozzávalók: 25 dkg finomliszt, 13 dkg Rama margarin, 13 dkg porcukor, fél csomag sütőpor, egy csomag vaníliás cukor, egy tojás, egy púpozott kanál kakaópor, a töltelékhez valamilyen savanykás gyümölcsíz (meggy, málna, ribizke stb.), a tetejére kristálycukor.
A lisztet a margarinnal, cukorral, sütőporral, vaníliás cukorral, tojással meg a sóval összegyúrjuk és két cipóba osztjuk. Az egyik cipóba beledolgozzuk a kakaóport, majd a tésztát legalább egy órára hűtőszekrénybe rakjuk. Ezután külön-külön 2 mm-es vastagságúra nyújtjuk a cipókat és korongokat szúrunk ki belőlük. A világos korongok tetejét megszórjuk kristálycukorral, sütőlemezre fektetjük őket és a sütőben erős lángon megsütjük. Ha kihűltek, egy sárga korongot egy barnával gyümölcsízzel összeragasztunk, és úgy rakjuk tálra, hogy a világos korongok cukrozott fele kerüljön felülre.
Diák—kenyér.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
3 egész tojást 20 deka cukorral elkeverünk, majd hozzáadunk 4 evőkanál olvasztott mézet, kevés törött fahéjat, szegfűszeget, 10 deka hosszúra vágott diót, fél csomag sütőport és 25 deka lisztet. Zsírozott, lisztezett tepsibe kétujjnyi vastagon téve lassú tűznél sütjük. Hidegen szeleteljük.
Diós kocka
Szalkay Zsuzsanna Olcsó, gyors sütemények
Hozzávalók: 3 tojás, 17 dkg liszt, 15 dkg porcukor, 4 evőkanál olvasztott méz, 2 kávéskanál őrölt fahéj, 1 szem őrölt szegfűszeg, 8 dkg vágott dió, 1/2 csomag sütőpor.
A tojásokat habosra keverjük a cukorral. Hozzátesszük a mézet, azzal is jól elkeverjük. Belekeverjük a sütőporral és a fahéjjal elvegyített lisztet, az összetört szegfűszeget és a diót. A masszát alaposan kizsírozott, kilisztezett tepsibe öntjük, forró sütőbe tesszük, és takaréklángon 20-25 percig sütjük. Ha megsült, kockákra vágjuk és porcukorral meghintjük.
Figyelem: Ha fóliával letakarva tároljuk, több napon keresztül is friss marad!
Diós kocka.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
Hozzávalók: 3 tojás, 17 dkg liszt, 15 dkg porcukor, 4 evőkanál olvasztott méz, 2 kávéskanál őrölt fahéj, 1 szem őrölt szegfűszeg, 8 dkg vágott dió, fél csomag sütőpor.
Elkészítése: A tojásokat habosra keverjük a cukorral. Hozzátesszük a mézet, azzal is jól elkeverjük. Belekeverjük a sütőporral és a fahéjjal elvegyített lisztet, az összetört szegfűszeget és a diót. A masszát alaposan kizsírozott, kilisztezett tepsibe öntjük, forró sütőbe tesszük, és takaréklángon 20-25 percig sütjük Ha megsült, kockákra vágjuk és porcukorral meghintjük. Figyelem: Ha fóliával letakarva tároljuk, több napon keresztül is friss marad.
Diós linzi tortácskák.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
25 deka lisztet fél csomag sütőporral és 15 deka cukorral összekeverünk, azután két evőkanál olvasztott zsírral, 1 egész tojással, 1 kis pohárka rummal és annyi tejfellel gyúrjuk össze, hogy könnyen eldolgozható legyen. A tésztához még egy késhegynyi fahéjat és ugyanennyi tört szegfűszeget téve két részre osztjuk. Nagyobbik feléből tojásnagyságú gömböket szakítunk ki, melyeket kosárkaalakra formálunk. E kosárkák belsejét főtt diótöltelékkel töltjük meg tetejükre a félre tett tésztából rácsot készítünk. A tojással megkent tortácskákat forró sütőbe téve sütjük. A dió töltelék lírása a dióskürt receptjénél található.
Diós rudacskák.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
35 deka lisztet, 1 csomag sütőport14 deka cukorral 12 deka őrölt dióval, 15 deka vajjal, 2 evőkanál tejfellel és 1 citrom reszelt héjával erősen összegyúrunk. A tésztát nyújtjuk és négyzetes darabokra vágva, 6-8 centiméteres rudacskákat csavarunk belőle. Tetejüket cukorszörppel bekenjük és őrölt dióval megszórjuk. Lassú tűznél szép pirosra sütjük.
Diós rudak
Szalkay Zsuzsanna Olcsó, gyors sütemények
Hozzávalók: 24 dkg liszt, 18 dkg margarin, 3 dkg porcukor, 10 dkg darált dió, egy csipet só.
Az anyagokat összegyúrjuk és félujjnyi vastag, ujjnyi hosszú rudacskákat formálunk belőle, és világossárgára sütjük. Kisülés után azonnal forgassuk vanillincukorba. (Készíthetjük darált földimogyoróval is.)
Figyelem: A rudak melegen törnek!
Diós rudak.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
Hozzávalók: 24 dkg liszt, 18 dkg margarin, 3 dkg porcukor, 10 dkg darált dió, egy csipet só.
Elkészítése: Az anyagokat összegyúrjuk és félujjnyi vastag, ujjnyi hosszú rudacskákat formálunk belőle, és világos sárgára sütjük. Kisülés után azonnal forgassuk vanillincukorba. (Készíthetjük darált földimogyoróval is.) Figyelem: A rudak melegen törnek!
Diós zsúrszeletek.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
18 deka lisztet fél csomag sütőporral, 10 deka vajjal, 5 deka cukorral és 1 evőkanál tejföllel összegyúrunk. A tésztát két részre osztjuk. Egyik részét tepsibe rakva főtt diós töltelékkel kenjük be vastagon, azután a tészta másik felével betakarva, sütőbe téve, gyorsan sütjük. Sütés után a tésztát kocka alakúra szeleteljük és kevés sűrűre és kevés sűrűre főzött kávéval kevert cukormázzal a díszítés fejezetében leírt módon bevonjuk. Ha a glazúr megszáradt, az egyes darabok tetejére mézbe mártott fél dióbelet teszünk díszítésül. Mignonkapszulákba helyezve tálaljuk.
Dióskifli
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
40 dkg lisztet 8 deka zsírral, 5 deka cukorral, kevés sóval, 1 evőkanál rummal és annyi tejjel összegyúrunk, hogy könnyen dolgozható legyen. 1 tojás sárgáját és kevés liszttel elkevert 1 csomag sütőport legvégül gyúrjuk a tésztához, azután nyújtjuk és háromszög alakú darabokra vágva, dió- vagy gesztenyetöltelékkel töltjük. Kifliket formálunk, melyeket cukros vízzel megkenve tört mandulával szórunk be. Tölteléknek mákot is használhatunk.
Dióskürt.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
45 deka lisztet 25 deka vajjal vagy zsírral összedolgozzunk. Hozzáadunk még 10 deka cukrot, 1 tojást, fél csomag sütőport, kevés sót, 2 kanál tejfölt, 1 kanál rumot és annyi tejet, hogy jól nyújtható legyen. A tésztát három egyenlő részre osztjuk s fél cm. vastagra nyújtva, az alábbi töltelékkel töltjük meg. A megkent lapokat összecsavarjuk s tetejüket tojással megkenve, lassú tűznél sütjük.
Töltelék: fél kg őrölt dió, 5 deka mazsolát, fél csomag vaníliás cukrot, 1 kávéskanál tört fahéjat és 1 marék zsemlemorzsát sűrű sziruppal éppen még kenhető töltelékké főzünk.
Diósmézes
Hegedűs János: Magyar konyha
Hozzávalók: 40 dkg liszt, 15 dkg porcukor, 15 dkg darált dió, 10 dkg vaj vagy margarin, 3 tojás, 1 kk. mézes fűszerkeverék, 1 kk. szódabikarbóna, 1 kk. fahéj, 1 citrom reszelt héja, a díszítéshez fél vagy negyed dió
A mézet felolvasztjuk, hozzáadjuk a vajat vagy margarint, és jól elkeverjük. A liszttel elkeverjük a darált diót, a fűszerkeveréket, a szódabikarbónát, a citrom reszelt héját, a fahéjat, majd hozzáadjuk a vajas mézet, 1 felvert tojást, 1 tojássárgáját, és alaposan összegyúrjuk. A tésztát 4-5 órán át pihentetjük. A pihentetett tésztát 3-5 mm vastagságúra kinyújtjuk, majd különféle apró formákkal kiszaggatjuk. A tetejét a maradék felvert tojással megkenjük, és negyed vagy fél dióval díszítjük. Közepes hőmérsékletű sütőben megsütjük. A sütésnél vigyázzunk, mert a tészta könnyen megég.
Dióstekercs.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
15 deka őrölt diót 6 tojás sárgájával, 15 deka cukorral és fél csomag vaníliás cukorral két marék zsemlemorzsát és utoljára a 6 tojásfehérje keményrevert habját adjuk hozzá. Zsírral kikent és liszttel behintett tepsiben közepes erősségű tűznél gyengén kisütjük. Sütés után a meleg tésztát cukorral behintett deszkára borítjuk és ha kissé kihűlt, a következő töltelékkel töltjük: 15 deka cukrot 15 deka finomra őrölt dióval, 1 citrom reszelt héjával és kevés forró tejjel megfőzünk. A tölteléket előre készítsük el és langyosmelegen kenjük fel a még meleg tésztára, utána mindjárt göngyöljük fel s fehér papírba csavarva hagyjuk teljesen kihűlni.
Dominó.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
15 deka cukrot keverjünk habosra 2 egész tojással, azután adjunk hozzá 3 evőkanál langyosra melegített mézet, 1 szelet reszelt csokoládét és 20 deka liszttel kevert fél csomag sütőport. A tésztát fél cm vastagon tepsibe helyezve, lassú tűznél sütjük. Tetejét szeletelés előtt fehér cukormázzal vonjuk be. Ha a máz már megszáradt, dominó nagyságúra vágjuk s tetejére olvasztott csokoládéból pontokat cseppentünk.
Édes pogácsa.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
50 deka lisztet 25 deka vajjal, 2 tojássárgájával, fél csomag sütőporral, kis késhegynyi sóval késsel jól eldolgozunk és 5-6,-szor vékonyra nyújtjuk s minden alkalommal egész gyenge lisztezéssel többszörösen hajtogatjuk. Végül félujjnyi vastagra nyújtjuk és közepes pogácsavágóval kiszúrjuk. Zsírozott tepsibe téve tojássárgájával erősen megkenjük, kevés nagy szemű kristálycukorral megszórjuk s közepükbe kis gyümölcsvillával beleszúrunk. Forró sütőben szép pirosra sütjük.
Édes szalámi
Schuck Antalné Mindennapra egy recept
Hozzávalók: 20 dkg reszelt csokoládé, 20 dkg porcukor, 20 dkg dió vagy mandula, 1-2 tojásfehérje, kristálycukor.
A reszelt csokoládét összegyúrjuk a porcukorral, az apróra vágott dióval vagy mandulával, meg annyi tojásfehérjével, hogy éppen csak összeálljon. Henger alakúra formáljuk, akár a szalámirudat, kristálycukorba hempergetjük és legalább egy napig szárítjuk.
Edward-szeletek.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
11 deka cukrot 4 tojás sárgájával, 1 csomag vaníliás cukorral és 4 deka vajjal habosra keverünk. Fél órai keverés után még 15 deka őrölt mandulát, meglágyított 7 deka főzőcsokoládét, 2-3 evő-kanál zsemlemorzsát és legvégül a 4 tojás kemény habját adjuk hozzá. Tepsiben sütjük. Sütés után tejcsokoládéval készült cukros csokoládémázzal vonjuk be az egész lapot, melyet fényezés után hosszúkás szeletekre vágva még csokoládécsókkal díszítünk.
Egyszerű teasütemény
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
Hozzávalók: 6 kanál liszt, 6 kanál cukor, 10 dkg vaj, 1 citrom reszelt héja, 1 kanál víz, a kenéshez tojás.
Elkészítése: Az anyagokból tésztát gyúrunk, szalámi vastagságúra kisodorjuk, tojással lekenjük és forró sütőben kisütjük. Apró szeletekre vágjuk. Figyelem: A sütést forró sütőben kezdjük, kb. 5 perc múlva közepes fokozatra vesszük és még 25 percig sütjük!
Epres piskóta.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
Hozzávalók: 1 db piskótatorta, 2 csomag vaníliás pudingpor, 1 l tej, 2 evőkanál cukor, fél kg friss eper.
Elkészítése: A pudingot a tasakon leírtak szerint elkészítjük, ám 1 l tejjel és 2 kanál cukor hozzáadásával. A piskótát kettévágjuk (de egyik szelet se legyen 1,5 cm-nél vastagabb!), és az egyik részét egy olyan tálra tesszük, amelynek van egy ki oldalfala. Ezt megkenjük egy kevés vaníliapudinggal, majd rátesszük az epret úgy, hogy a szebb szemeket félrerakjuk. Ezt meglocsoljuk vaníliapudinggal (ne folyjon ki sok!). Erre helyezzük a másik piskótalapot és rákenjük a megmaradt pudingot. A tetejét a szép eperszemekkel díszítjük. Lehűtve tálaljuk.
Fahéjas borbamártó.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
25 deka cukrot 2 egész tojással fél óráig keverünk, közben 1 kávéskanálnyi finomra tört fahéjat téve hozzá. Ha jól kikevertük, 25 deka liszttel kevert fél csomag sütőporral gyúrótáblán jól eldolgozzuk. A vékonyra kinyújtott tésztát tetszésszerinti vágókkal kiszakítjuk. A kész sütemény 1-2 heti állás után a legjobb.
Fahéjas vaníliás rudacskák.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
20 deka hámozott darált mandulát, 15 deka cukrot, 25 deka liszttel kevert fél csomag sütőport, Kevés tört fahéjat és fél csomag vaníliás cukrot 8 deka vajjal és 4 egész tojással összegyúrunk. Ujjnyi vastagra nyújtjuk s kikent tepsiben sütjük. Sütés után a rudacskákat megolvasztott mártócsokoládéba (Tunkmassa) félig bemártjuk.
Farsangi szelet.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
25 deka vajat 30 deka liszttel, 1 csomag sütőporral, 1 tojással és 2 evőkanál cukorral jól eldolgozunk. Háromszor nyújtjuk a tésztát, melyet végül két egyenlő részre osztva, tepsiben a következő töltelékkel kenünk meg. Töltelék: 25 deka cukorból sűrű szirupot főzünk, majd hozzáadunk 25 deka őrölt mandulát, 1 kávéskanál tört fahéjat, 5 deka mazsolát és 1 citrom reszelt héját. A tésztát tojással kenjük és villával pár helyen megszurkálva, erős tűznél sütjük. Csinos mignonokat készíthetünk, ha a kinyújtott tésztából négyszegletes darabokat vágunk, melyekre a töltelékből tojásnagyságú halmokat rakunk. A tésztadarabok négy sarkát felhajtva összefogjuk és tornyocskákat formálunk, melyekbe sütés előtt hosszúra vágott mandulaszemeket tűzdelünk. A kihűlt kész tornyocskákat cukros , csokoládés mázba mártjuk, szárítjuk és mignon- papírkapszulákba helyezve tálaljuk fel.
Fehérlinzer
Szalkay Zsuzsanna Olcsó, gyors sütemények
Hozzávalók: A tasak tartalma, 22 dkg margarin, 2,5-3 evőkanál víz.
Az elkészítési mód a tasakon látható. A süteményt ízlés szerint sütés előtt, vagy után tölthetjük. A megsült aprósüteményt bemárthatjuk olvasztott csokoládéba.
Felhőszelet
Schuck Antalné Mindennapra egy recept
Hozzávalók: 28 dkg cukor, egy csomag vaníliás cukor, három tojás, 1,5 dl tej, egy citrom reszelt héja, 28 dkg rétesliszt, fél csomag sütőpor, egy púpozott evőkanál kakaópor; a tepsi kikenéséhez zsír.
A cukrot a három tojássárgájával meg a sütőporral jó habosra keverjük, beletesszük a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat, a tejet, felváltva a lisztet meg a tojásfehérjékből vert kemény habot. A tészta feléből evőkanállal ritkásan kupacokat rakunk egy kizsírozott tepsibe, a másik felébe belekeverjük a kakaóport, és a tésztát úgy öntjük a tepsibe, hogy az üres közöket kitöltse. A fehér massza mellé mindig barna kerüljön, így nemcsak finom, de szép, tarka is lesz a tésztánk. Úgy sütjük, mint a piskótát, és még melegen deszkára borítjuk. Hidegen pogácsaszaggatóval félholdakat vágunk belőle, úgy rakjuk tálra.
Flódni
Hegedűs János: Magyar konyha
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 30 dkg vaj vagy margarin, 4 tojás, 10 dkg cukor, 1 pohár- kóser bor, ízlés szerint szilvalekvár A diótöltelékhez: 25 dkg darált dió, 3 evőkanál zsemlemorzsa, 25 dkg cukor, citrom reszelt héja néhány kanál kóser bor 1 kávéskanál citromlé A máktöltelékhez: 25 dkg darált mák, 25 dkg cukor 1 marék mazsola, citrom reszelt héja, 1 kávéskanál citromlé.
A lisztet a zsírral, a cukorral és a langyos vízben elmorzsolt, megfuttatott élesztővel, a tojássárgákkal és a borral, sóval, a citromhéjjal és a citromlével jól kidolgozzuk, néhány óra hosszat pihenni hagyjuk. Ezután négy részre osztjuk és vékonyra kinyújtjuk. Az első lapra szilvalekvárt kenünk, rátesszük a második lapot, erre rakjuk a diótölteléket, majd a következő lapra a máktölteléket, a zárólapot a tetejére tesszük. Egy felvert tojással megkenjük hogy fényes legyen, és lassú tűznél kisütjük.
Francia krémes
Schuck Antalné Mindennapra egy recept
Hozzávalók: egy adag gyors leveles tészta; a vaníliakrémhez: négy tojássárgája, egy egész tojás, 7 dl tej, 20 dkg cukor, két csomag vaníliás cukor, két evőkanál liszt, 2 dl tejszín, egy evőkanál porcukor, a tetejére csokoládémáz.
Ugyanúgy készítjük, mint a krémes pitét, de a vaníliakrém tetejére kemény habbá vert tejszínt simítunk, amit a porcukorral édesítünk, úgy fektetjük rá a csokoládémázzal bevont, kockákra vágott felső lapot. Van, aki kávémázzal szereti.
Francia mandulás sütemény.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
10 deka kivert főzővajat 2 kemény tojássárgájával és 5 deka cukorral jól elkeverünk, azután 6 deka hámozott darált mandulát, fél citrom reszelt héját és 20 deka liszttel kevert fél csomag sütőport gyúrunk hozzá. A tésztát deszkán vékonyra kinyújtjuk és különböző formákkal kiszaggatjuk. A tepsiben a darabokat kristálycukorral és darabosra tört hámozott mandulával megszórva szép pirosra sütjük. Igen mutatós, jó teasütemény.
Fügebomba
Schuck Antalné Mindennapra egy recept
Hozzávalók: egy koszorú füge, kevés narancslekvár, kristálycukor.
A fügét megdaráljuk, és ha a narancslekvár darabos, azt is. Annyi lekvárt teszünk bele, hogy a massza jól gyúrható legyen. Vizes kézzel kis gombócokat formázunk belőle és egyenként kristálycukorba hempergetjük. Legalább egy napig szárítjuk és kis desszertpapírokban rakjuk tálra.
Fűszeres borbarát.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
25 deka lisztet, 25 deka cukrot és 1 csomag sütőport gyúrjunk össze 3 egész tojással, majd egy tetézett kávéskanál tört fahéjat, fél kávéskanál tört szegfűszeget és egy darab finomra tört szerecsendiót adjunk még hozzá. Vékonyra nyújtva különféle formákkal vágjuk ki s enyhe tűznél süssük. Igen jó.
Garibaldi szelet.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
21 deka lisztet, fél csomag sütőport, 14 deka vajat, 10 deka cukrot és 1 egész tojást jól összegyúrunk. Tepsiben egyenletesen elnyomkodva sütjük. A kihűlt tésztát valamilyen gyümölcs ízzel egyenletesen vastagon megkenjük, melyre még a következő mandulás habot kenjük: 6 tojás keményre vert habjához 14 deka darált mandulát és 15 deka darált mogyorót keverünk. A habbal bevont süteményt meleg sütőbe téve, lassan szárítjuk. Tálaláskor négyzetes darabokra vágjuk.
Gerbeaud-szelet
Schuck Antalné Mindennapra egy recept
Hozzávalók (a tésztához): 50 dkg finomliszt, 25 dkg Rama margarin, egy tojássárgája, egy mokkáskanál szódabikarbóna, négy evőkanál porcukor, egy csomag vaníliás cukor, 1 dl tejföl, 1 dkg élesztő, kevés tej; a töltelékhez: barackíz, 25 dkg darált dió, 25 dkg porcukor, egy csomag vaníliás cukor, a tetejére csokoládémáz.
A lisztet a margarinnal elmorzsoljuk, és a tojássárgájával, szódabikarbónával, cukorral, vaníliás cukorral, tejföllel és a kevés tejben megfuttatott élesztővel összegyúrjuk. Hideg helyen egy órát pihentetjük, majd három felé osztjuk a tésztát. Az elsőt kinyújtjuk, kibélelünk vele egy közepes nagyságú tepsit, barackízzel megkenjük és az összekevert töltelék felét rászórjuk. Erre fektetjük a második kinyújtott tésztalapot, megkenjük barackízzel, rászórjuk a maradék tölteléket. Befedjük a harmadik kinyújtott tésztalappal, villával megszúrkáljuk és fél óráig pihentetjük. Forró sütőben, közepes lángon sötétsárgára sütjük, a tepsiben hagyjuk kihűlni, majd keserűcsokimázzal vonjuk be a tetejét. Keskeny, hosszúkás szeletekre vágjuk. Sokáig eláll.
Gesztenyés csók.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
2 tojás kemény habját 20 deka cukorral, 1 evőkanál rummal és fél csomag vaníliás cukorral elkeverjük, majd lassan 14 deka tisztított darált mandulát teszünk hozzá. Ostyalapokra vagy zsírozott tepsire kis kanállal csókokat rakunk és forró sütőben szárítjuk. Kedvelt édesség tea mellé.
Gesztenyés kosárka.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
15 deka vajat 15 deka liszttel kevert fél csomag sütőporral dörzsöljünk jól el s adjunk hozzá még 10 deka cukrot, 2 egész tojást és annyi tejet, amennyit felvesz, hogy éppen jól nyújtható tésztát kapjunk. Metéltvastagra nyújtjuk s nagyobb pogácsavágóval kiszúrjuk. A korongocskák szélére nyomózsákkal karimát készítünk főtt, áttört gesztenyének, porcukornak és vaníliás cukornak a keverékéből. A kosárkákat erősen cukrozott vaníliás tejszínhabbal púposan megtöltjük. Igen kiadós.
Gyors leveles tészta
Schuck Antalné Mindennapra egy recept
Hozzávalók: 28 dkg rétesliszt, 22 dkg Rama margarin, 2 dl tejföl, fél citrom leve vagy egy evőkanál ecet, csipetnyi só.
A hozzávalókat kézzel összedolgozzuk, és hideg helyen legalább két órát pihentetjük, de lehet egy éjszakán át is.
Gyümölcskenyér
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
Hozzávalók: 15 dkg cukor, 2 tojás, 14 dkg liszt, 1/4 csomag sütőpor, 14 dkg mazsola, 14 dkg mandula, 14 dkg apró kockára vágott alma, kevés reszelt citromhéj, 1 csomag vanillincukor.
Elkészítése: 15 dkg cukrot a 2 tojással jól kikeverjük és azután hozzákeverünk 14 dkg lisztet, amelyhez előzőleg hozzákevertük az 1/2 csomag sütőport. Ezután hozzáadjuk a többi anyagot. A tésztatömeget jól kikent és belisztezett hosszúkás sütoformába tesszük, lassan sütjük és csak másnap (szükség esetén pár órával később) vágjuk fel. Figyelem: Ha a tészta megsült, a sütőt lekapcsoljuk, ajtaját kinyitjuk és úgy hagyjuk kihűlni a tésztát! A gyümölcsöt ajánlatos lisztbe forgatni, akkor nem süllyed el.
Gyümölcsös rizsgombóc
Hegedűs János: Magyar konyha
Hozzávalók: 15 dkg rizs, fél liter tej, 2 db egész tojás, 3-4 evőkanál kristálycukor, 25-30 dkg vegyes gyümölcs (szilva, ringló, sárgabarack), csipetnyi só, liszt, tojás, zsemlemorzsa a bundázáshoz, a tetejére fahéjas porcukor.
Elkészítése: A rizst többször váltott vízben megmossuk, lecsöpögtetjük, majd annyi tiszta, hideg vízbe, amennyi éppen ellepi, 20 percre beáztatjuk. Közben a gyümölcsöt megmossuk, lecsöpögtetjük, kimagozzuk és félbevágjuk. A tojásfehérjékből kemény habot verünk. A sárgákat a cukorral fehéredésig keverjük. A rizst a vízben addig főzzük, amíg az összes folyadékot magába szívja. Ezután ráöntjük a tejet, megsózzuk és tovább főzzük, amíg a tejet is mind elszívja. Langyosra hűtjük, belekeverjük a cukros tojássárgát és a fehérjékből vert kemény habot. A tejberizsből nedves kézzel gombócokat formálunk a gyümölcsdarabok köré, és lisztbe, felvert tojásba, zsemlemorzsába forgatjuk. 180 fokra felhevített olajban 2-3 perc alatt szép pirosra megsütjük. A fölösleges olajat lecsöpögtetjük a gombócokról, és még forrón meghintjük fahéjas cukorral. Hidegen is, melegen is egyaránt finom. Kissé bonyolult, de megéri a fáradságot.
Gyümölcsös zabkorpalepény
Hegedűs János: Magyar konyha
Hozzávalók (20 szelethez) 50-50 dkg cseresznye és (fagyaszott vagy diétás lehet), 25 dk-g margarin néhány csöpp vaníliás natreen folyékony édesítőszer, 2-3 evőkanál Natreen édesítőpor 4 tojás, 1 citrom reszelt héja 25 dkg zabkorpa, 15 dkg Gresham-liszt 1 kiskanál sütőpor, 1 kupica rum vagy néhány csöpp rumaroma, 5 dkg kókuszreszelék
A gyümölcsöt kimagozzuk lecsöpögtetjük. Egy közepe nagyobb, peremes tepsit m. kikenünk. A maradék margarint a vaníliás édesítővel és édesítőporral habosra keverjük, majd egyesével a tojásokat  is beledolgozzuk, a reszelt citromhéjjal ízesítjük. A zabkorpát a liszttel és a sütőporral összekeverjük majd a rummal együtt, kanalanként tojásos-vajas masszába forgatjuk. A kikent tepsibe öntjük a gyümölcsökkel megszórjuk. Tetejét kókuszreszelékkel meghintjük, végül közepesen forró sütőben (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) 35-40 perc alatt aranysárgára sütjük.
Elkészítési idő: 1 óra
Egy szelet: 786 kJ/188 kcal
Gyümölcssaláta ananászbölcsőben
Hegedűs János: Magyar konyha
Elkészítési idő: 40 perc + 1 óra hűtés 1 adag: 351 kca111467 k)
Hozzávalók 4 személyre: 2 bébiananász, 2 narancs, 2 kivi, 150 g eper (vagy mélyhűtött málna) 100 g szőlő, 2 kisebb banán, 1 savanykás alma, 1 körte, 1 citrom leve, 2 ek. porcukor, 1 dl illatos likőr (pl. Triple sec) néhány mentalevélke
1. Az ananászokat folyó víz alatt leöblítjük, szárazra töröljük, hosszában kettévágjuk. Hegyes késsel körben bevagdossuk (2 cm vastag gyümölcsfal maradjon), a húsukat kiemeljük, fás közepüket kivágjuk, a gyümölcshúst kisebb kockákra vágjuk, és mély tálba tesszük.
2. A gyümölcsöket megmossuk. A narancsot és a kivit meghámozzuk, apró darabkákra vágjuk, a szőlőt leszemezzük, a túl nagy szemeket, félbevágjuk. Az epret megmossuk, csumáját kiemeljük, elnegyedeljük. Az almát nem feltétlenül, a körtét azonban meghámozzuk, magházukat kivágjuk, felkockázzuk. A banánokat meghámozzuk, vékonyan felkarikázzuk, mindhármat azonnal a citromlébe forgatjuk, hogy meg ne barnuljanak. Az összes gyümölcsöt (a citromlével együtt) az ananászhoz adjuk, megszórjuk a porcukorral, megöntözzük a likőrrel, és összekeverjük. Fóliával letakarjuk, és 1 órára hidegre tesszük. A kivájt fél ananászokat ugyancsak fóliába csomagoljuk, és behűtjük.
3. Az “ananászbölcsők" aljából levágunk egy szeletkét, hogy ne billegjenek, tányérra téve megrakjuk őket a gyümölcssalátával, és mentalevélkékkel díszítjük.
Tipp: Készíthetjük ananászbefőttből is, ez esetben a gyümölcssalátát csinos üvegtálkákban tejszínhabbal vagy vaníliafagylalttal kínálhatjuk.
Habos csokoládémáglya.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
3 tojás sárgáját 25 deka porcukorral és fél csomag vaníliás cukorral fél óráig habosra keverünk, azután 10-12 deka olvasztott főzőcsokoládét és a 3 keményre vert habját lassan hozzákeverjük. papírral bélelt, vajjal kikent tepsibe téve sütjük. Ha kihűlt, hosszú keskeny szeletekre vágjuk s díszes nagyobb tálra koszorú alakban felrakjuk. A süteményszeletek alkotta üreget fél liter édes tejszínből fél csomag vaníliás cukorral vert habbal töltjük meg. A tejszínhabot ízlés szerint cukrozhatjuk.
Habos lepény
Schuck Antalné Mindennapra egy recept
Hozzávalók: egy adag gyors leveles tészta; a töltelékhez: hat tojásfehérje, 40 dkg cukor, 30 dkg gyümölcs (eper, málna, sárgabarack) vagy 2-3 evőkanál kakaópor és egy csomag vaníliás cukor, vagy két evőkanál Nescafé kevés vízben feloldva, a tetejére porcukor.
A tésztából két lapot készítünk, mint a krémes pitéhez. A töltelékhez a tojásfehérjéket kemény habbá verjük és belecsorgatjuk a nagyon kevés vízben feloldott, néhány percig forralt cukrot. Ezután gőz fölött addig verjük, amíg sima, fényes nem lett, és a gőzről levéve, beletesszük az ízesítőket. Ha  gyümölcsből készítjük, a gyümölcsöt áttörve vagy turmixolva keverjük a habba, a kakaóport csak önmagában, ill. a vaníliás cukorral együtt keverjük bele, a kávésat nagyon kevés vízben feloldott nescaféval ízesítjük, de ebbe is tehetünk egy csomag vaníliás cukrot. Az alsó, egészben hagyott lapra vastagon rásimítjuk a tölteléket, majd a felső, négyzetekre vágott lappal fedjük be. Porcukorral meghintve, és ha gyümölccsel ízesítettük, esetleg a tetején egy szem gyümölccsel kínáljuk.
Habos teasütemény.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
28 deka lisztet 15 deka zsírral és 1 csomag sütőporral késsel eldolgozunk, azután hozzágyúrunk 3 tojás sárgáját, fél csomag vaníliáscukrot és 1 evőkanál cukrot. Késfok vékonyra nyújtjuk s pogácsa szúróval kivágva, lisztezett tepsibe tesszük. A korongocskák tetejére a 3 tojásfehérje habjának és 20 deka porcukornak keverékéből halmokat rakunk. A világosbarnára sütött süteménykék alját barack vagy más lekvárral megkenve kettőt-kettőt összeragasztunk s így szolgáljuk fel.
Hájas tészta
Schuck Antalné Mindennapra egy recept
Hozzávalók: 70 dkg rétesliszt, 40 dkg tisztított, darált háj, két evőkanál tejföl, egy tojás, egy evőkanál fehér bor vagy ugyanennyi enyhe ecet, egy-egy csapott kiskanál porcukor, szódavíz vagy csapvíz, só.
A hájat fél óráig hideg vízben áztatjuk, majd ruhával letörölgetjük és rostjait, hártyáit eltávolítva megdaráljuk. Megmérjük, mert ennek így 40 dkg-nak kell lennie. Ezután 10 dkg liszttel összedolgozzuk és jégbe hűtjük. A többi lisztből és a hozzávalókból rétestésztát készítünk és cipóban, letakarva 15 percig pihentetjük. Ezután nagyon vékonyra nyújtjuk és a lisztes hájjal megkenjük. Összegöngyöljük, majd nyújtófával téglalap alakúra nyújtjuk, és úgy hajtogatjuk, mint a leveles vajas tésztát, 20 percre hideg helyre rakjuk, majd ismét hajtogatjuk és ezt harmadszor is megismételjük. Még 20 percig pihentetjük, majd tetszés szerinti tésztát - lekvárral töltött kifliket, a közepén üres fánkot, tiroli rétest vagy krémes pitéhez való tésztát is süthetünk belőle.
Hamis túrógombóc, málnasodóval.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
Hozzávalók: 11/2 l tej, 2 evőkanál citromlé, kb. 30 dkg búzadara, 1 teáskanál só, 4 evőkanál cukor, 3 evőkanál liszt, 2 db tojás, 1 kg friss málna, vagy házi málnaszörp.
Elkészítése: 1 l tejet aludni teszünk el a citromlével (kb. 1 nap). Ha megkocsonyásodott, leöntjük róla a savót, és feltesszük főni. Lassú kevergetés közben beleszórjuk a darát, felfőzzük vele, hozzáadjuk a sót, 1 evőkanál cukrot, majd a tűzről lehúzva, fedő alatt pihentetjük. A megmaradt fél l tejet odatesszük főni, közben kikeverjük a lisztet a megmaradt cukorral és a tojássárgákkal, majd - egy kis hideg tejjel hígítva a fövő tejbe keverjük, és sűrűre főzzük. A málnát összeturmixoljuk, és a langyosra hűlt öntethez keverjük. A túrómasszából vizes kézzel gombócokat formálunk, tányérokra szervírozzuk, és gazdagon meglocsoljuk a málnasodóval.
Huszárcsók I.
Schuck Antalné Mindennapra egy recept
Hozzávalók: 30 dkg finomliszt, 20 dkg Rama margarin, 10 dkg porcukor, két tojássárgája, egy tojásfehérje, 5 dkg dió, kristálycukor, barackíz, csipetnyi só.
A lisztet a margarinnal, porcukorral, tojássárgákkal meg a sóval összegyúrjuk és kis, diónyi gombócokat formálunk a tésztából. Mindegyik gömb közepét az ujjunkkal benyomjuk, hogy kis mélyedést kapjunk, majd ugyanezt a felét a tojásfehérjében, majd a kristálycukorral elkevert darált dióban megmártjuk, hogy koszorú alakban legyen a tetején. A diós felükkel felfelé a gömböket egymás mellé sütőlemezre ültetjük és a sütőben szép pirosra sütjük. Ha kihűlt, minden mélyedésbe barackízt csepegtetünk.
Huszárcsók II.
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
14 deka vajat 2 tojás sárgájával jól elkeverünk, azután 7 deka cukrot, 30 deka lisztet, fél csomag sütőport és fél csomag vaníliás cukrot adunk hozzá. Zsírozott, lisztezett tepsibe apró gömböket rakunk, közepüket újjal benyomjuk s sütőbe téve szép sárgára sütjük. Sütés után közepükre gyümölcsízt teszünk.
Ízes kocka
Hegedűs János: Süteményes receptek az 1920,-as évekből
Hozzávalók: 1/4 kg liszt, 1/2 sütőpor, kevés só, 5 dkg porcukor, 15 dkg vaj, 2 egész tojás, 1 tojásfehérje, 5 dkg mazsola, kevés fahéj, 1 dl tejszín, kristálycukor, lekvár.
Elkészítése: A lisztet, a sütőport, a sót és a porcukrot jól összekeverjük, elmorzsoljuk a vajjal, beledolgozzuk a két egész tojást, a tejszínt, a mazsolát, a fahéjat. Ujjnyi vastagra nyújtjuk és kis négyszögekre vágjuk. Tetejüket megkenjük tojásfehérjével és meghintjük kristálycukorral. Jól kivajazott tepsiben aranysárgára sütjük és a kockák tetejének felét megkenjük lekvárral.
Kandírozott rizs
Hegedűs János: Magyar konyha
Hozzávalók: 30 dkg rizs 2 dl víz, 35 dkg cukor 5 cl rum, 2 dkg vaj 2 dl tejszín
A rizst egy csipetnyi sóval ízesi tett vízben puhára főzzük úgy hogy a rizsszemek egyben maradjanak, ne főjenek szét. Ezután lesz űrjük. hideg vízzel leöblítjük és jó lecsöpögtetjük. Vízből és a cukorból szirupot főzünk. A megfőtt rizst a szirupba tesszük, hozzáönt jük a rumot és addig főzzük, amíg a rizs sűrű, átlátszó lesz. A formát vajjal kikenjük és a langyosra hűl rizst beletesszük. Amikor kihűlt tálra borítjuk, és 5 dkg porcukorra édesített tejszínhabbal tálaljuk.Elkészítési idő: 90 perc Egy adag: 1430kJ/340 kcal
Kapros-túrós lepény
Magyar Konyha: Palócföldi ételek
Hozzávalók (1 normál tepsire): 50 dkg tehéntúró, 1 db tojás, 30 dkg liszt, 30 dkg burgonya, 3 dkg élesztő, 2 dkg vaníliás cukor, kapor, 5 dkg porcukor, 1 dl tej, 2 dl tejfel, 1 db tojássárgája, kevés só.
20 dkg főtt, áttört burgonyából, lisztből, tejből, élesztőből, pici porcukorból, sóból kelt tésztát dagasztunk, és szobahőmérsékleten kelesztjük. Míg a tésztánk kel, elkészítjük a tölteléket. A túrót szitán áttörjük, hogy ne legyen darabos, egy tojással elkeverjük, majd hozzáadjuk a vaníliás cukrot és a frissen aprított kaprot, a tejfelt és 10 dkg főtt, tört burgonyát. Miután a tésztánk megkelt, egy kizsírozott tepsiben kihúzzuk és egyenletes vastagságúra egyengetjük. Nem hagyjuk, hogy a tepsiben a tészta tovább keljen, mert a túró nehéz, és ha a tészta túl laza, előfordulhat, hogy sütéskor megfordul, és alulra kerül a túró. A kiegyengetett tésztára ráöntjük a kapros túrót és tojássárgájával megkenjük a tetejét. 180-200 fokos előmelegített sütőben kb. 25 percig sütjük. Tálaláskor díszíthetjük friss kaporral, meghinthetjük porcukorral.
Elkészítési idő: 1 óra 20 perc
Egy adag: 1880 kJ/450 kcal
 

 
PRAKTIKÁK
 
JÓ TUDNI
 
EGÉSZSÉGESEN
 
FÜSZEREKRŐL
 
GOMBA
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre